Agócs János, az ORÖ elnöki posztjának várományosa és szövetségesei szakítani akarnak mindazzal, amit Farkas Flórián képviselt az elmúlt az évtizedekben.
A brit parlament alsóháza jóváhagyta, hogy december második hetében előrehozott választásokat tartsanak a szigetországban. A voksot öthetes kampány előzi majd meg, és Boris Johnson miniszterelnök azt reméli: kisebbségi kormánya többséggel tér majd vissza.
Jobbára borult, felhős időnk lesz. Helyenként eső, 800 méter felett havazás várható. Reggel nem marad el a köd sem. A nappali hőmérséklet északon 4, délkeleten 12 fok között alakul. Gyenge lesz a szélmozgás. shmu.sk
Itt a november, és lassan ideje az év végi ajándékozási lehetőségekre koncentrálni. Azoknak, akik kedvelik a borokat, egy ötletes, nem mindennapi ajándék lehet a Borvidékeink...
A közép-kelet-európai országokra jellemző, hogy a gépjárműipar kulcsszerepet játszik a nemzetgazdaságukban, az elektronikus autók azonban még nem terjedtek el olyan mértékben az utakon, mint más államokban. Denis Schemoul, az IHS Markit képviselője szerint (aki egyike lesz a november 20-21-én Budapesten megrendezésre kerülő, az Adam Smith Conferenc
Jean Haner foglalkozása igazán nem mindennapi: azt kutatja, hogy az emberek személyisége hogyan függ össze az arcvonásaikkal. A wisdomofyourface.com...
Már megváltható a Szegedi Szabadtéri ötféle, kedvezményes karácsonyi bérletkonstrukciója, melyekhez most plusz meglepetés jár. Kiderült az Apáca Show szereposztása is: a nézők nagy örömére visszatér Alföldi Róbert, Feke Pál és Janza Kata is a fordulatos musicalbe. Idén is kedvezményes, karácsonyi bérletekkel szeretné szebbé tenni az ünnepeket a Sza
A következő tanévben radikálisan átalakul a szakképzés intézményi szerkezete, a pedagógusok jelentős béremelésben részesülnek, és valamennyi diák anyagi támogatást kap a tanulmányaihoz – jelentette be Palkovics László kedden.
A Ford modern üzemében, a romániai Craiovában megkezdődött az innovatív Ford Puma sorozatgyártása. A fejlett Ford EcoBoost Hybrid 48 voltos hajtással felszerelt új, Suv-hangulatú kompakt crossover a legelső hibrid jármű, ami Romániában készül.
Az egy évvel korábbit 8%-kal felülmúló és az elemzők várakozását is meghaladó, 491 millió eurós adózás utáni eredményt ért el az Erste Group a harmadik negyedévben. A régió gazdasági konjunktúrájának megfelelően a bevételek és az üzleti állományok nőttek a banknál, miközben a költségeit csökkenteni tudta a bankcsoport. Közölték: tartják magukat az
Az illegálisan lerakott hulladék és a kirándulók által eldobált szemét hatalmas problémákat okoz a hazai erdőkben. Ezt a problémát felismerve a kormány súlyosabb szankciókkal sújtaná a környezetkárosítókat, és a jelenleg szabálysértésnek...
Egy év szünet után újra együtt dolgozik a páros, a közös munkát Majka kezdeményezte, akivel hatalmasat fordult a világ azóta, hogy Curtissel elváltak útjaik.
Bár csökken, de még mindig látható a banki hitelekkel kapcsolatos bizalmatlanság Magyarországon, a leggyakrabban még mindig a családtagjainktól, ismerőseinktől kérünk kölcsön – derült ki az Intrum felméréséből. Sokan kimerítik viszont a bankszámlájuk hitelkeretét, pedig ezzel nagyobb költséget vállalnak, mintha személyi kölcsönt vagy áruhitelt venn
A várt 816 millió svájci frankos profitnál magasabb, 881 milliós profitról számolt be a Credit Suisse harmadik negyedéves gyorsjelentésében. Ez a szám több mint duplája a tavaly ilyenkor közzétett adatnak, a bank szerint mégsem lehet hátradőlni.
39,7 milliárd fontnyi adót fizettek be a Nagy-Britanniában működő pénzügyi intézmények, egyes elemzők viszont úgy vélik, hogy a brit kormánynak csökkentenie kell majd az adóterheket, ha azt akarja, hogy versenyképesek maradjanak az ország bankjai a Brexit után is – írja a Reuters.
A Stera Technologies szerződéses gyártási szolgáltatásokat nyújt számos iparág számára. A finnországi Turkuban létesített gyárát a Stera 24 órás műszakban működteti, és nemrég egy automatizálási projektet is elindított, melynek segítségével növelni tudta termelékenységét, versenyképességének megőrzése érdekében. A vállalat a gyártással foglalkozó i
Mérsékelt eséssel zárták a hét második napját a tengerentúli tőzsdék, Ázsiában is lejjebb kerültek az irányadó részvényindexek, a befektetők a Fed ma esti kamatdöntő ülésére és a beérkező vállalati gyorsjelentésekre figyelnek majd. Európában mérsékelt eséssel indulhat a hét harmadik napja.
Decemberben bíróság elé áll Elon Musk egy rágalmazási perben a hírhedt „pedofilozós” tweetje miatt, amit a thai gyerekek barlangi mentőakciója idején követett el hirtelen felindulásból.
Az emberi erőforrások minisztere úgy látja, már lecsengőben van a véleménydiktatúra, amikor még volt, aki megmondta, ki tehetséges és ki nem, és jellemzően ugyanazok kaptak támogatást.