2019. október 30. szerda

okt. 30
8:51
Illegális, parlagfűből készült termékeket foglalt le a Nébih (ATV)
Csaknem tíz liternyi "parlagfűcseppet" találtak egy Zala megyei vállalkozásnál, a termékeket webáruházakban és bioboltokban is árulták.
okt. 30
8:57
Bíróság elé áll Elon Musk a pedofilozós tweetje miatt (Portfolio)
Decemberben bíróság elé áll Elon Musk egy rágalmazási perben a hírhedt „pedofilozós” tweetje miatt, amit a thai gyerekek barlangi mentőakciója idején követett el hirtelen felindulásból.
okt. 30
8:57
Kásler: Az orvoshiány enyhül, pedagógushiány egyáltalán nincs (ATV)
Az emberi erőforrások minisztere úgy látja, már lecsengőben van a véleménydiktatúra, amikor még volt, aki megmondta, ki tehetséges és ki nem, és jellemzően ugyanazok kaptak támogatást.
okt. 30
8:57
Jakab Péter visszalépett a Jobbik elnökjelöltségétől (444.hu)
Ezért a párt inkább csak jövőre tartja meg tisztújító kongresszusát.
okt. 30
8:59
Lepattant a falról a forint, így újra 330 felett az euró (Portfolio)
Kétszer is megpróbálkozott a 328-as erős technikai akadályon az erősödés felé átjutni a forint az euróval szemben, de nem sikerült, így kedden látványosan gyengült a magyar fizetőeszköz, ami szerda reggel re már oda vezetett, hogy újra a 330-as szint felett jár a kereskedés. Ma este 7-kor a Fed kamatdöntésére (várható újabb 25 bázispontos vágás) és
okt. 30
9:03
Orbán, Putyin, Erdogan és Eurázsia fullasztó feudalizmusa (Privátbankár)
Moszkvának napjainkra sikerült meggyengítenie az Ankara és a NATO közötti kapcsolatokat, egyben érdemben lazította fel a Budapest és Brüsszel közötti viszonyrendszert is. Az orosz-, török- és magyar nagyvárosi lakosság a refeudalizációs törekvésekkel kapcsolatban felmutatta a piros lapot. Káncz Csaba jegyzete.
okt. 30
9:03
Az ősz leglátványosabb csobbanása a Balatonban (Infostart)
Újra vízre került a Bahart Zrt. Szántód hajója, amely a parti szemle elvégzése miatt került szárazra.
okt. 30
9:03
A hivatalos adatok is durva visszaesést mutatnak a nagyvárosok lakáspiacán (ProfitLine)
● Kevesebb mint 10 ezer használt lakás talált gazdára az első félévben Budapesten, ez jelentős, 46 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest a hivatalos adatok alapján. ● A fővárosi használt lakások átlagos 720 ezer forintos kínálati négyzetméterára május óta lényegében stagnál, vagyis elérte a tetőpontot, ami pedig a sajá
okt. 30
9:03
Még a várakozásoknál is csúnyábbak a Deutsche Bank számai (Portfolio)
Jelentős, 832 millió eurós veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévre a Deutsche Bank, alulmúlva ezzel az elemzők 778 millió eurós mínuszról szóló várakozását is. A legnagyobb német pénzintézet a bevételek visszaesését és a szerkezetátalakítás költségeit egyaránt megszenvedi.
okt. 30
9:03
Nagyon szomorú adatokat mutat a Magyar Közút felmérése (Autónavigátor)
Elszomorító agresszió van jelen az autózásban is, ezt a Magyar Közút munkatársai a lehető leginkább közvetlenül érzik, azaz szenvedik el.
okt. 30
9:06
Dua Lipa új hajszínétől a fodrászok kirohannak a világból (Glamour)
Jaj, ne
okt. 30
9:06
Putyin írhatja alá a Mol kompenzációját (NRGreport)
A Mol és a Lukoil között még a héten aláírásra kerülhet az áprilisban érkezett klórszennyezett olajjal kapcsolatos kompenzáció mértéke, ugyanis terv szerint Putyin holnap Budapestre érkezik.
okt. 30
9:06
Viccesen ért véget egy temetés Németországban (Tiszta Jövő)
A nyomozás szerint az egyik alkalmazott lánya cserélte ki az édességet kannabiszos süteményre.
okt. 30
9:09
Nettó 239 ezer forint a magyar átlagfizetés (Privátbankár)
A bruttó átlagkereset 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 358 ezer 900 forint volt augusztusban.
okt. 30
9:09
A VII. kerületben is leállították a kilakoltatásokat (SzMo)
Az erzsébetvárosi önkormányzat döntését szerda reggel jelentették be.
okt. 30
9:09
Aszályhelyzetet hirdettek ki (Agrofórum)
Az Agrárminisztérium közleménye szerint az ország egész területére kiterjedő aszály van, ami a kárenyhítésben érintettek számára lényeges.
okt. 30
9:09
7 érdekes tény, amit eddig nem tudtál a csókról (Spabook)
Egyidős az emberiséggel, életünk végéig csináljuk, és soha nem felejtjük el az elsőt. A csókolózás a megfelelő partnerrel vitathatatlanul...
okt. 30
9:12
Lélegezz a bal orrlyukadon és egy perc alatt elalszol - Itt hold légzés (Femcafe)
Itt a legújabb őrület, a "moon breathing", azaz a hold légzés, ami bizonyítottan segít túllendülni az álmatlan éjszakákon.
okt. 30
9:12
Galsai Dániel: Nem a nemre (Tiszta Jövő)
Éppen ideje, hogy kimondjuk, állj, eddig és ne tovább!
okt. 30
9:15
Hazai pálya előnye – harmadszor nyert otthon a Lakers (Sport365)
Anthony Davis új klubrekordot ért büntetőkből.
okt. 30
9:15
Jogerős: 13 évet kapott a skizofrén férfi, aki a nyílt utcán vágta el élettársa torkát (ATV)
A Pécsi Ítélőszék helybenhagyta a korábbi határozatot, így a nagykanizsai férfinak fegyházba kell vonulnia.
okt. 30
9:18
Nettó 239 ezer forint a magyar átlagfizetés (Menedzsment Fórum)
A bruttó átlagkereset 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 358 ezer 900 forint volt augusztusban.
okt. 30
9:18
Legyél ma észbontóan szexis, kívánatos - Egymondatos horoszkóp: Október 30. (Glamour)
Mi vár rád ma?
okt. 30
9:21
238 ezer forintra nőtt a nettó átlagkereset (Infostart)
Augusztusban a bruttó átlagkereset 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 358 ezer 900 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 238 ezer 700, a kedvezményeket is figyelembe véve 246 000 forintot tett ki - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 30
9:21
Visszanyeri régi fényét, vagy XXI. századi alkalmazott tudománnyá fejlődik a munkavédelem? (HR Portál)
Van rá esély, hogy alkalmazott tudománnyá fejlődjék a munkavédelem, sőt az USA egy-egy államában már önálló tudományterületként tartják számon. De ahhoz, hogy e lehetséges „szintlépés” jelentőségét - esetleg hazai realitásait - megértsük, érdemes áttekinteni, hogy milyen irányba változik, változhat ez a szakterület. Folytatódik a valamikori presztí
okt. 30
9:21
"Nincs választásunk, eddig tudtunk kitartani" - Elbocsátást tervez a Dunaferr! (Portfolio)
"Eljutottunk arra a pontra, ahol már nincs választásunk, mint a létszámleépítés végrehajtása" - írja a Portfolio birtokába került, rendkívül komor hangulatú levelében Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr cégvezetője. Az elbocsátás mértékéről nem szól, de az ismert, hogy az adminisztráció és a karbantartás területeket fogja érinteni.
okt. 30
9:21
500 km/h-ra 15 másodperc alatt – így gyorsul a Bloodhound LSR (Auto Pult)
Egy vadászgép hajtóműve egy apró kabinra szerelve, négy virsligumis kerékkel – közel sem egy életbiztosítás az LSR utónévvel új életre kelt Bloodhound gép, de egy biztos: pokolian gyors. Ezt bizonyította az első tesztjein is, amelyeket a tervek szerint rekorddöntések sorozata követ majd.
okt. 30
9:27
Sóhajuk (Alternatív Energia)
Hogy mivel győzték meg Orbánék Handó Tündét, mondjon le az Országos Bírósági Hivatal
okt. 30
9:27
KSH: Augusztusban is kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése (ATV)
A bruttó átlagkereset 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 358 ezer 900 forint volt.
okt. 30
9:27
Az erzsébetvárosi önkormányzat is leállította a kilakoltatásokat (444.hu)
A döntés már a legközelebbi, jövő hét elején következő kilakoltatásokra is vonatkozik.
okt. 30
9:27
Marad az eső és a hűvös idő (Háziállat)
Az évszaknak megfelelő időjárásra számíthatunk esővel, éjszakánként fagyokkal.
okt. 30
9:29
Trónfosztás (Alternatív Energia)
A roma közéletben csínján kell bánni bármifajta esélylatolgatással. Túlságosan gyakran láttunk már egyik pillanatról a másikra felbomlani szövetségeket, máskor pedig, ha a politikai és anyagi érdekek úgy kívánták, egymás nyakába borulni addigi ellenségeket. Eseménygazdag története van a pálfordulásoknak.
okt. 30
9:30
Szemkápráztatóan dögös a bikiniben pózoló Horváth Éva (Femcafe)
Az egykori szépségkirálynő negyvenévesen is feladja a leckét fiatalabb nőtársainak.
okt. 30
9:31
Stabil zsenik (Alternatív Energia)
Amikor egyik könyvem magyar kiadását szerkesztette az akkori Századvégnél, még 1990-91-ben, Kövér László kifejezetten demokráciapárti volt. Talán azért, mert ellenezte a langyos diktatúrát, vagy így akart megszabadulni saját MSZMP-s múltjától, vagy pedig egyszerűen azért, mert hatalomra vágyott, és ehhez jól jött a demokrácia reklámozása. Ez nem me
okt. 30
9:33
Csökkenti a népszerű állampapírok kamatát az adósságkezelő (Privátbankár)
Miközben az Államadósság Kezelő Központ a postákon is elérhetővé teszi hétfőtől a nyomtatott szuperállampapírokat a lakosság számára, egy másik, meglepőbb változással is számolni kell a befektetőknek.
okt. 30
9:33
Jair Netanjahu: Nem igaz, hogy nincs megoldás (Infostart)
Bár az arab országok egy része jó irányba halad, Irán az egész világ számára veszélyt jelent – véli az izreali miniszterelnök fia, Jair Netanjahu, aki a XXI. Század Intézet meghívására érkezett a magyar fővárosba. Maróth Miklós, az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat elnöke pedig arról beszélt a konferencián: az új európai irányzat már nem védi úgy a zs
okt. 30
9:33
Viccpárt a hatalomban (Alternatív Energia)
Az október 13-án lezajlott önkormányzati választás sok érdekes ténnyel és tanulsággal szolgál az elemzők számára. Az egyik alig figyelemre méltatott tény, hogy a Kétfarkú Kutya Párt jelöltjeit megválasztották négy budapesti kerület, a II., a XII., XIV. és XV. kerület önkormányzati képviselőtestületébe.
okt. 30
9:33
Kivárnak a befektetők a Fed kamatdöntése előtt (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítenek a szerdai kereskedés első felében, a befektetők a vállalati gyorsjelentések mellett a Fed ma esti kamatdöntő ülésére várnak. A magyar tőzsde előző napi záróértéke közelében jár, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
okt. 30
9:33
Elektromos crossover veszi át az Audi TT helyét (Auto Pult)
A munkások okkal érezhetnek melankóliát a győri gyártószalagok mellett a TT összeszerelésekor: az autó, amellyel az Audi megtelepedett itt Magyarországon, hamarosan közvetlen utód nélkül leköszön. Helyét egy olyan modell veszi át, amely új idők új dallamaira bontja ki szárnyait: izgalmas elektromos crossover jön létre.
okt. 30
9:33
Döntetlent játszott az U17-es válogatott a vb-n (Sport365)
Félidőben válogatottunk két góllal is vezetett Ausztrália ellen az U17-es világbajnokságon.
okt. 30
9:33
Friss infók a lezárásokról: egész délután káosz vár Budapestre (Pénzcentrum)
12:30-tól lezárásokra kell számítani Budapesten az orosz elnök érkezése miatt. Vlagyimir Putyin konvojának útvonala mentén időszakosan nem lehet majd közlekedni. A BKK azt ajánlja, hogy inkább kötöttpályán közlekedjünk. Akinek Ferihegyről...
okt. 30
9:36
Csökken a népszerű állampapírok kamata (Menedzsment Fórum)
Miközben az Államadósság Kezelő Központ a postákon is elérhetővé teszi hétfőtől a nyomtatott szuperállampapírokat a lakosság számára, egy másik, meglepőbb változással is számolni kell a befektetőknek.
okt. 30
9:39
Nagy fogás az autópályán (Infostart)
Csaknem negyvenezer hamis autóalkatrészt találtak egy teherautóban a pénzügyőrök az M43-as autópályán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
okt. 30
9:39
Putyin Budapesten (Kripto Akadémia)
Szergej Lavrov külügyminiszter után ma a magyar fővárosba érkezik Vlagyimir Putyin is. A magyar kormányfő és az orosz elnök ölelkezései immár megszokottá váltak, aligha rongálják tovább Budapest uniós megítélését azután, hogy Orbán Viktor – megvétózva az Unió tiltakozását - magyar érdeknek nevezte Erdogan török elnök szíriai hadjáratát, amellyel az
okt. 30
9:39
A Mol jobbat jelenthet, mint az OMV (Portfolio)
Jelentett az kutatás-termelés túlsúlyos OMV, melynek a készletátértékelési hatásoktól és egyszeri tételektől tisztított (CCS) EBITDA-ja mind éves, mind negyedéves alapon csökkenést mutatott. Az eső olajárakat semmi sem tudta ellensúlyozni, holott a finomítás és kereskedelmi szegmens erős volt a negyedévben.
okt. 30
9:39
Tőzsdére megy a szaúdi olaj (AQUA)
A kibocsátás kezdetét állítólag november 3-án fogják bejelenteni, miután elhalasztották a tervezett októberi dátumot, hogy meglegyenek azok a nagybefektetők, amelyek a kibocsátás sikerét garantálják.
okt. 30
9:39
Ismerd meg, hogy mely tulajdonságaidat köszönheted az aszcendensednek (Spabook)
Az aszcendens a horoszkópunkhoz hasonlóan árulkodik a személyiségünkről. Egész pontosan arra mutat rá, milyennek lát minket a világ anélkül,...
okt. 30
9:39
Curtis elmesélte, hogyan békültek ki Majkával (Promotions)
Szerdán utcára került a Story magazin, amelyben Curtis arról mesél, hogyan békültek ki Majkával.
okt. 30
9:41
Véletlenül drogsütit szolgáltak fel gyászolóknak Németországban (Kripto Akadémia)
Többen kórházba kerültek a figyelmetlenség miatt egy másik rendezvényre készült, hasistartalmú édességtől.
okt. 30
9:42
A migrén kezelése: fájdalomcsillapítás (WebBeteg)
A migrén kezelésének két fő iránya a rohamkezelés (fájdalomcsillapítás), illetve a migrénrohamok ritkítását célzó megelőző kezelés. Általánosságban a fejfájások kezelése kapcsán elmondható, hogy fájdalomcsillapításra minden olyan esetben szükség van, ha a fejfájás már zavaró mértékű, vagy (a korábbi tapasztalatok alapján) a még enyhe, nem zavaró fe

Keresés