Töretlenül nő a budapesti fürdők forgalma, ráadásul az első három negyedév 12 százalékos vendégszám-emelkedését is megfejelte az október, amikor húsz százalékkal több napijegyet adtak el, mint egy éve.
A tranzakciós illeték miatt versenyhátrányban vannak a magyar bankok, eltörlésével az ügyfelek olcsó számlacsomagok között válogathatnának a bankszövetség szerint.
Elkezdődött a World Robot Olympiad (WRO) robotépítési és programozási világverseny döntője Győrben, amelyre 74 országból érkeztek résztvevők. A világverseny döntőjét az idén rendezik először Európában. Az ünnepélyes megnyitón Brent Hutcheson, a WRO nemzetközi szervezet elnöke azt mondta, hogy a résztvevők vasárnapig különböző kihívásokat teljesíten
Mindenképpen kivizsgáltatná, hogy mennyit is költött a főváros a Rác fürdő körüli huzavonára. De enélkül is sűrű időszak elé néz Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. A csatornázási művek részvényeit visszavásárolnák, a BKV-nál súlyos bérköveteléssel álltak elő a szakszervezetek, a fővárosi hulladékkezeléshez pedig minden
Alig vagyunk túl a már sokadik november elejei havazáson és már érkezik is a következő méteres adag az osztrák és a dél-tiroli hegyek felsőbb részeibe.
A vállalat első Suv modelljének globális leleplezése közelít: 2019. november 20-án, szerdán mutatkozik be az Aston Martin Dbx Pekingben. A premierhez közelítve a brit luxusmárka a mai napon megmutatta az első képet a modell aprólékosan megmunkált belső teréről. Továbbá hivatalosan is megerősítette az újdonság árát, amely az Egyesült Királyságban 15
Az Amerikai pite franchise az, ami talán tényleg a csúcson hagyta abba, ha leszámítjuk az első három epizód után elkészült folytatásokat, amelyeknek nem igazán volt már köze az eredeti részekhez. A M...
Hónapokig tartó viták után megállapodtak a német kormánypártok a nyugdíjrendszer átalakításáról, de ez még nem biztos, hogy a koalíció megmentését is jelenti.
8500 milliárd dollár van a szupergazdagok kezében a világon, 5 év alatt 589-en váltak dollármilliárdossá, az általuk irányított cégek pedig messze felülteljesítik az MSCI indexét. A UBS és a PwC közös tanulmányából kiderül, mibe fektetnek a világ leggazdagabbjai, mely szektorokban látják a jövőt és hogyan törnek fel a női milliárdosok.
Az Euronics-nál is elindult a Black Friday, ami a mai naptól kezdve egészen november 18-ig tart. A többiekhez hasonlóan az Euronics sem marad ki a Black Friday őrületből. A cég üzleteiben és online shopjaiban egész héten kedvezményesen szerezhetünk be a egyes termékeket, némelyiket akár 50 százalékos árengedménnyel. Mobiltelefonoktól kezdve a porsz
Kiderült, melyek voltak a magyarok kedvenc autói az idei év első 10 hónapjában: nagy meglepetés nincs, két testhosszal vezet a Suzuki, már csak az a kérdés, hogy melyik modelljük lépi át a 10 ezres álomhatárt 2019 végére. A friss forgalomba...
A német kormánykoalíció megegyezett a régóta vitatott alapnyugdíjról. A gordiuszi csomót úgy vágták át, hogy nem lesz ugyan rászorultsági vizsgálat, nem számít a vagyon, viszont vizsgálják a jövedelmet. Ez másfél millió embert érinthet. Mutatjuk, hol van még minimálnyugdíj vagy alapnyugdíj, és hol van a listán Magyarország.
Egy frufru nem csak a frizurádat, akár az egész arcodat is megváltoztathatja, sokan éppen ezért tartanak tőle, hiszen ha nem megfelelő fazont választasz,...
Szolgálati lakással segítené a rendőröket a józsefvárosi polgármester. Pikó András szerint Budapesten a 8. kerületben van a legnagyobb rendőrhiány, éppen ezért indokoltnak tarja, hogy lakhatási támogatással segítse munkájukat. A Független Rendőr Szakszervezet örül a kezdeményezésnek, mert legtöbb kollégájuk lakhatási gondokkal küzd.
Többet kell adni nekik enni, de kabát csak a kicsikre kell. A karácsonyi sültekből nem ajánlatos agyonetetni a házi kedvenceket, de a felsózott járdákra is van "ellenszer".
A Google médiaóriás titokban amerikaiak millióinak egészségügyi adataihoz jutott hozzá az Egyesült Államok 21 tagállamában - jelentette a The Wall Street Journal című amerikai lap.
3 éve pert indítottunk, hogy megtudjuk, milyen pénzből húzták ki a csávából az FHB bankot, de a magyar bürokrácia egészen virtuóz az eljárás akadályozásában. Ha még 3 évet kibírnak, akkor azt is elkerülik, hogy Mészáros Lőrinc körének esetleg a zsebébe kelljen nyúlnia, hogy több milliárdos bírságot fizessen tiltott állami támogatás miatt.
A mi Dunánk címmel elkészült az Országos kikötőfejlesztési főterv stratégia tervezete, amelynek célja egyebek mellett a vízi áruszállítás részarányának 10 százalékra emelése a jelenlegi 3,3 százalékról - jelentette be Sztilkovics Szávó, a Mahart Hajózási Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten, az uniós projektet záró sajtótájékoztatón.
Az Arany Pálma-díjas dél-koreai film, az Élősködők elsöprő nemzetközi siker. Már szinte biztosra veszik, hogy Bong Joon-ho alkotása Oscar-jelölést kap, és már most az idei legnézettebb nem a...
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) levélben megkereste Karácsony Gergelyt, és azt kérte, hogy a főpolgármester fogalmazzon meg olyan ajánlást a budapesti kereskedelmi vállalatoknak, amelyben a vasárnapi nyitvatartás korlátozását kezdeményezi - értesült a Magyar Nemzet, amelyhez eljuttatták a levelet.
Az utóbbi években több mint 55 milliárd forint támogatás jutott el a magyar kisvállalkozásokhoz, amellyel 28 ezer új munkahely jött létre Magyarországon – mondta a pénzügyminiszter.
Növelte piaci részesedését az okostelefonok területén a Huawei Kínában a harmadik negyedévben, tovább szűkítve a teret a vetélytársai számára – derül ki a Canalys szingapúri elemző cég jelentéséből. Az idei harmadik negyedévben Kína szárazföldi területén 97,8 millió okostelefont értékesítettek, ezek közül 41,5 millió darab a Huawei terméke volt. Az
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) levélben megkereste Karácsony Gergelyt, és azt kérte, hogy a főpolgármester fogalmazzon meg olyan ajánlást a budapesti kereskedelmi vállalatoknak, amelyben a vasárnapi nyitvatartás korlátozását kezdeményezi - értesült a Magyar Nemzet, amelyhez eljuttatták a levelet.
Miközben egyre nagyobb az orvos- és ápolóhiány, nem vehetnek fel új embereket az igazgatók a fenntartó utasítása alapján. A vezetők hitetlenkednek, az illetékesek hallgatnak.
Úgy tudjuk, a néppárti enyhülésben nagy szerepet játszott, hogy a kormány jelezte, mégsem lesznek önálló közigazgatási bíróságok, a Fidesz pedig visszafogta EU-ellenes retorikáját.
Mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forint támogatást nyert el a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtését segítő programban, ez 3000 munkahely létrehozásához vagy megőrzéséhez járul hozzá - jelentette be Varga Mihály.
Négy év alatt a negyedik választást tartották Spanyolországban. Az áprilisi választásokat azért kellett megismételni, mert a Szocialista Párt nem tudott kormány-koalíciót kialakítani. Az eredmények szerint jelentősen megerősödött a jobboldali pártok támogatottsága, míg a centrista erők meggyengültek.
2 hete felmondtam a munkahelyemen, de a mai napig nem kaptam meg a kilépő papírjaimat, sem pedig a béremet. Hetente megyek a munkanélkülibe hiánypótlást intézni. Munkaerő közvetítőn keresztül vállaltam munkát, de senkivel nem tudok beszélni, mert nem veszik fel a telefont. Amíg nincs papírom addig járadékot se tudnak megállapítani. Mi ilyenkor a te