2019. november 12. kedd

nov. 12
20:03
A Facebook már a jövő irodáján dolgozik (Privátbankár)
2050-re az irodai munka nagy részét már a mesterséges intelligencia vezérli majd, emberi agyba épített elektródák és apró számítógép-implantátumok küldik az e-maileket és osztják be a munkát. És ez már nem csak a távoli jövő, hiszen komoly cégek, így a Facebook vagy az Oracle is dolgoznak a fejlesztéseken.
nov. 12
20:03
Túl nehéz volt a macskája, ezért egy "dublőrrel" cselezte ki a repülőtéri dolgozókat egy férfi (ATV)
Kedvencét ugyan magával vihette, de miután lebukott, a légitársaság az összes hűségpontját megvonta tőle.
nov. 12
20:12
Az amerikai külügy vezető tisztviselője nemcsak összevissza hazudott az önéletrajzában, de még egy kamu Time címlapot is kreált mellé (444.hu)
Éppen felmerült Mina Chang előléptetése, ekkor derült fény a turpisságra.
nov. 12
20:12
Frissült az Alfa Romeo Giulia és a Stelvio is! (Autónavigátor)
Elérkezett végre a pillanat, amikor az Alfa Romeo két legújabb modellje megkapja a várt fejlesztéseket. A Giulia és a Stelvio egyidőben frissült.
nov. 12
20:12
Felejtsd el az ingeket! Ez az álomszép blúz lesz helyettük a divat (Femcafe)
Megvan az új klasszikus.
nov. 12
20:12
A rákosoknak növesztette a haját egy kisfiú, akiről ezért mindenki azt hitte, hogy lány (SzMo)
Két éve egy tévéműsorban látott egy daganatos gyereket, akkor határozta el a 9 éves Kit, hogy a betegséggel küzdőknek adja a haját.
nov. 12
20:12
Apa lesz a korábbi Séfek séfe nyertese, Tatai Róbert (Life)
Apa lesz a korábbi Séfek séfe nyertese, Tatai Róbert
nov. 12
20:12
Vércsoportod nagyon pontosan elárulja, milyen személyiség vagy (Spabook)
Az emberi vércsoportok megkülönböztetése a múlt század első fele óta óriási jelentőségű felfedezés volt, Karl Landsteiner nemhiába kapott...
nov. 12
20:14
Madár Veronikát ciki baleset érte első komolyabb színpadi fellépésén (Life)
Madár Veronikát ciki baleset érte első komolyabb színpadi fellépésén
nov. 12
20:18
Simán legyőzte az oroszokat a magyar válogatott (Infostart)
Sima győzelemmel kezdte szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a világligában: Märcz Tamás együttese kedden a Komjádi Uszodában 14-6-ra verte az orosz csapatot.
nov. 12
20:18
Pikó: Az emberek hozzá fognak szokni, hogy a józsefvárosi újság többé nem észak-koreai szintű propagandát tol (444.hu)
Öt új ellenzéki kerületi polgármestert kérdeztek az ígéreteikről, és arról, mit tehetnek az Orbán-rendszerben az emberekért, illetve a korrupció ellen.
nov. 12
20:21
A dolgozó nyugdíjasoknak kedvez a Pénzügyminisztérium új törvényjavaslata (ATV)
2020-tól több változás is életbe lép, ezek egyike, hogy július 1-től minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség.
nov. 12
20:24
Nem szakad el a zenétől, de új területen próbálja ki magát a Unique (Promotions)
Már lázasan készül november 29-i nagykoncertjére a Unique.
nov. 12
20:30
Férfi kosár Ek: szoros mérkőzésen maradt alul a Pvsk (She)
A PVSK 94–93-ra kikapott a szlovák Inter Bratislavától a férfi kosárlabda Európa-kupa A-csoportjának 4. fordulójában.
nov. 12
20:30
Moby 32 éve vegán, ezért egy óriási tetoválással lepte meg magát (444.hu)
A zenész az Animal Rights feliratot varratta fel a két karjára.
nov. 12
20:30
Deutsch Tamás: A rendszerváltozás folyamatával csoda történt Európában (USAracing)
A berlini fal leomlásával a 20. század legördögibb, legsötétebb és legkegyetlenebb diktatúráját, a kommunizmust sikerült a szabadságszerető közép-európaiaknak legyőzniük – jelentette ki a politikus.
nov. 12
20:30
Ricky Gervais még egyszer utoljára vállalta a Golden Globe-gála házigazdájának szerepét (Life)
Ricky Gervais még egyszer utoljára vállalta a Golden Globe-gála házigazdájának szerepét
nov. 12
20:33
Ingatlanpiac - Kevesebb vevő, hosszabb eladási idő (ProfitLine)
A Duna House Barométer jublieumi, 100. kiadásához érkezett. Az ingatlanpiac igen izgalmas időszakával köszöntötte elemzésünket, amelynek részleteit alább és a csatolmányban olvashatják.
nov. 12
20:36
Szörnyű éjszakán van túl: nehézségeiről vallott Tápai Szabina (Ripost)
A híresség nem tagadja, hogy kétgyermekes édesanyaként nincs könnyű dolga. Gyermekei mellett nagyon kevés ideje jut a pihenésre.
nov. 12
20:36
760-ból 200 szakma marad az OKJ-ben, de van itt egy csavar, amit kevesen tudnak (Ripost)
Szeptember 30-án jelent meg a Magyar Közlönyben az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet. A választható szakmák száma jelentősen lecsökkent, sokan estek pánikba emiatt, hiszen későn kapcsoltak. Pedig nincs minden veszve!
nov. 12
20:36
Alig kopott a szépsége! 78 évesen is dögös az egykori Bond-lány (Femcafe)
Sean Connery filmbéli partnere még nagymamként is fantasztikusan fest.
nov. 12
20:36
Válassz egy tárgyat a képről, és tudd meg, ez alapján mit rejtesz el magad elől a tudatalattidban (Spabook)
A tudatalattink rengeteg érdekességet és titkot rejt rólunk, ám ezek megértése nem megy egyik pillanatról a másikra. Sőt, sokszor bizonyos dolgok...
nov. 12
20:42
Mégsem sztrájkolnak a szociális ágazatban dolgozók (Infostart)
Szerdára tervezték a tiltakozó akciót, de nem született megegyezés az elégséges szolgáltatásról, így szerdán biztosan nem lesz sztrájk.
nov. 12
20:42
Erste Liga: a Ferencváros hosszabbításban győzött a Dab ellen (She)
A jégkorong Erste Liga kedd esti játéknapjának mérkőzésein a címvédő Ferencváros nagy nehézségek árán, csak hosszabbítás után tudott győzni a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában. A Hokiklub Budapest fontos győzelmet aratott közvetlen riválisa, a Fehérvári Titánok ellen, míg az Újpest nagy csatában nyert a Debreceni EAC ellen.
nov. 12
20:42
Olló helyett szamurájkarddal vág hajat ez a fodrász (Noizz)
Ez a spanyol fodrász, nevezetesen Alberto Olmedo, olló helyett szamurájkardokkal készíti a frizurákat.
nov. 12
20:45
Baranyi Krisztina módosítaná a fővárosi parkoló rendszert (ATV)
Csütörtökön szavaz a ferencvárosi képviselőtestület Döme Zsuzsannának, a Kétfarkú Kutyapárt társelnökének alpolgármesterségéről. Döme egyébként már tagja Baranyi Krisztina kabinetjének. A két politikus az ATV Egyenes Beszédének a vendége volt.
nov. 12
20:48
Vízilabda vl: sima győzelem az oroszok ellen (Képmás)
Magyarország–Oroszország 14–6.
nov. 12
20:51
Karácsony Gergely javaslata bedöntheti a kukaholdingot (Portfolio)
Karácsony Gergely főpolgármester a múlt heti kormányülésen felvetette Budapest kilépését a kukaholding országos díjbeszedési rendszeréből, így az akár meg is szűnhet – írja a 24.hu.
nov. 12
20:54
Megújulóenergia-központ lesz Fukusimában (NRGreport)
Fukusimában hatalmas nap- és szélenergia-központot hoznak létre a radioaktív sugárzással szennyezett mezőgazdasági területek helyén, írja a Bloomberg nyomán az Index.
nov. 12
20:54
Vadító fehérneműben pózol az énekesnő, Charli XCX (Life)
Vadító fehérneműben pózol az énekesnő, Charli XCX - Fotó
nov. 12
20:54
Kell a Burger Kinges-es műhús az ízlelőbimbóidnak? (Promotions)
Innentől hazánkban is elérhető a húsmentes élvezet.
nov. 12
20:56
Földes Eszter meztelenül pózol: a szőrmeviselés ellen szólal fel (Life)
Földes Eszter meztelenül pózol: a szőrmeviselés ellen szólal fel - Fotó
nov. 12
21:00
Szinetár Dóra új szerepben (Infostart)
Hagyományos, de formájában megújuló programokat kínál idén az Advent a Várkert Bazárban című eseménysorozat. December 1-je és 22. között vasárnaponként négy különböző téma kerül a középpontba, az esti koncerteken Bíró Eszter, Snétberger Ferenc, Both Miklós és a Random Trip lesz a főszereplő.
nov. 12
21:00
Nfl: az Eagles szerződést hosszabbított bajnok játékosával (She)
Az NFL-ben szereplő Philadelphia Eagles meghosszabbította a 30 esztendős guard, Brandon Brooks szerződését.
nov. 12
21:00
Törvénybe foglalná a kormány, hogy az önkormányzatok tömegközlekedésre költsék az iparűzési adót (Alternatív Energia)
Ha Tarlós István tudta finanszírozta Budapest tömegközlekedését, az utódjának is menni fog- bizakodott a tervet bejelentő miniszterelnökségi államtitkár.
nov. 12
21:00
Megérkezett Mexikóba Evo Morales (Kripto Akadémia)
A volt bolíviai elnököt a mexikói külügyminiszter fogadta a repülőtéren.
nov. 12
21:00
Izompacsirta lett a TV2 híradósából (Femcafe)
Elképesztő izmokat takar el a hírolvasó öltönye.
nov. 12
21:03
A magyar apafejek – Ígéretes kezdés, kiküszöbölhető hibákkal (Spa Trend Online)
A Mintaapák hétköznaponként száll versenybe az RTL Klubon futó Drága örökösökkel, valamint a Viasat3 sorozatával, a 200 első randival.
nov. 12
21:03
Boeing 737 Max - lezuhant kettő, de visszatérhet a modell? (ProfitLine)
4,5%-kal emelkedtek tegnap a Boeing részvényei, azt követően, hogy újabb részletek láttak napvilágot arról, hogy pontosan hogyan is kerülhet vissza a forgalomba a 737-es Max repülőgép típus, ami korábban két halálos szerencsétlenséget is okozott.
nov. 12
21:06
Deutsch: A rendszerváltozás folyamatával csoda történt Európában (Tiszta Jövő)
Az Európai Parlamentben a kommunizmus 30 évvel ezelőtti összeomlása utáni közép-európai örökségről tartottak konferenciát.
nov. 12
21:06
Melyik napon születtél? Elárulja spirituális feladataidat a világban (Spabook)
Az ezotéria szerint mindannyian egy kijelölt életfeladattal jövünk a világra, és ez segíthet abban, hogy megtartsuk az egyensúlyt a földön....
nov. 12
21:12
Előírja a kormány, mire költse ezentúl Budapest és a többi település az iparűzési adót (SzMo)
Szerintük az önkormányzatok egyik legfontosabb feladata a helyi tömegközlekedés finanszírozása.
nov. 12
21:12
Majka nem bírta megállni nevetés nélkül: még a könnye is kicsordult (Life)
Majka nem bírta megállni nevetés nélkül: még a könnye is kicsordult
nov. 12
21:15
Amerikai katonai helikopterek érkeznek Csehországba (ATV)
Az ország 12 amerikai helikoptert vásárol, a tranzakció ára 12,6 milliárd korona (163,8 milliárd forint). A cseh védelmi tárca erről a döntéséről kedden tájékoztatta a kormányt.
nov. 12
21:15
Közel 20 millió dollárért kelt el Magritte egyik festménye (444.hu)
A New York-i árverésen a becsült árnál sokkal többet adtak a festményért.
nov. 12
21:18
Többnapos rakétaháborúra készítik fel a lakosságot Izraelben (Infostart)
Várhatóan szerdán sem nyílnak meg az iskolák az ország déli és központi részén, erre utoljára Tel-Avivban az 1991-ben, az Öböl-háború idején volt példa.
nov. 12
21:18
Varga Judit: Uniós ügyekben több pontban is egyetért Párizs és Budapest (USAracing)
A látogatás fő célja az volt, hogy részletesen megismertesse a magyar álláspontot az új, több éves európai uniós költségvetéssel kapcsolatban.
nov. 12
21:18
Híres történelmi momentumok, amelyek valójában másképp történtek (Femcafe)
Jézus születése és Van Gogh füllevágásának története egészen másképp volt, mint ahogyan elhíresült.
nov. 12
21:18
Ilyen lett az új Puskás Aréna (Igényesférfi.hu)
Lenyűgöző drónfelvételek az elkészült új nemzeti stadionról.
nov. 12
21:24
Dobd félre a régi Sonic előzetest, megérkezett az új (Promotions)
A főszereplő süni a közönség kérésére megkapta az újradizájnolt külsőt.

Keresés