A fideszesek is leszavazták azt a tiltakozó nyilatkozatot, amit korábban a kormánypárti többségű városvezetés szavazott meg a pécsi közgyűlésben. Két éve - az akkor még fideszes többségű önkormányzat - az Emberség Erejével Alapítvány működése ellen tiltakozott, mivel szerintük az Soros pénzeket osztott szét. A közgyűlés ma döntött arról is, hogy
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután a Karmelita kolostorban fogadta Patrick J. Deneen amerikai politológus professzort, akinek A liberalizmus kudarca című kötetét a napokban mutatják be Budapesten - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A nagyváros mint olvasztótégely, mint a messzibe repítő lehetőségek dzsungele, a mindenki számára elérhető önmegvalósítás utópiája? Velejéig, ezerszeren is hazug kép ez. A Joker a győztesek és a vesztesek kasztjainak olyan alapvető ellentétét rajzolja meg, ami jócskán túlmutat a politikai értelmezéseken.
Az Európai Bizottság felszólító levél elküldésével kötelezettségszegési eljárást indít Nagy-Britannia ellen, mert még mindig nem jelölte meg az új uniós bizottságba szánt biztosjelöltjét - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
Elismerte az Est Media, hogy adóhatósági vizsgálat folyik a Delta Systemsnél, ám közleményük szerint a Hvg.hu tegnapi cikke valótlanságokat fogalmaz meg.
Csökkentek az év első kilenc hónapjában az orosz olajszállítások Németországba, de továbbra is az orosz szállítások fedezik a német felhasználás legnagyobb hányadát.
Nemcsak az új autók száma nő, de az alkatrészárak, főleg a szervizek munkadíjai is emelkednek, ezért hasznos a törés, lopás vagy természeti károk ellen védelmet nyújtó biztosítás. A csökkenő európai trendekkel szemben itthon...
Megérkezett csütörtökön Németországba a Törökországból a magát Iszám Államnak (Iá) nevező terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt kitoloncolt emberek első csoportja, egy hétfős család.
Ma tette közzé az Allee tulajdonosa a bevásárlóközpont átfogó felújítási terveit. Összesen 5,5 milliárd forintot költenek az épületre, áll a vállalat közleményében.
Egyelőre nem hallgatták ki az ezredesnőt, aki feljelentette a rendőrség egyik csúcsvezetőjét, mert a férfi megverte. A gyanú szerint a vezérőrnagy a rendőrség Teve utcai székházában, egy irodában többször megütötte a nőt, miután az véget vetett titkos kapcsolatuknak. A rendőrnő három és fél hónappal a történtek után, az ATV Híradónak mesélte el, ho
Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter hangsúlyozta: a biztonsági szervek gondoskodnak arról, hogy ne fenyegessék az ország biztonságát dzsihadista hátterű, Németországba visszatérő személyek.
Van olyan állapotban a magyar költségvetés, hogy amennyiben szükséges, átstrukturáljon bizonyos tételeket - mondta a pénzügyminiszter arra reagálva, hogy körülbelül 700 milliárd forint lehívását akadályozza az Európai Bizottság büntetés gyanánt - jelentős részben közbeszerzési szabálytalanságok miatt.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután a Karmelita kolostorban fogadta Patrick J. Deneen amerikai politológus professzort, akinek A liberalizmus kudarca című kötetét a napokban mutatják be Budapesten - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A Törvényalkotási Bizottság fideszes alelnöke szerint nem tekinthető véleménynyilvánításnak, hogy az ellenzéki képviselők hangszóróval mennek az ülésterembe, vagy elállják a házelnök útját.
A keddi magas tengerár elborította a cölöpökre épült város 80 százalékát, egy hetvenes éveiben járó férfi meghalt, a víz felborította a gondolákat és a vízibuszokat, a tűzoltóknak 400 alkalommal kellett közbelépniük.
Már 8 éve voltak házasok, amikor a férfi bevallotta, hogy transznemű és nőként akar élni. Felesége elmesélte, hogy tudta ezt elfogadni, és milyen a kapcsolatuk azóta.
A világgazdaság várhatóan nem süllyed recesszióba a következő két évben, de a legnagyobb globális növekedési kockázat továbbra is a kereskedelmi viszályok eszkalálódása - áll a Moody's Investors Service negyedéves makrogazdasági előrejelzésében (Global Macro Outlook).
Magyarországon a csaknem 4,4 millió foglalkoztatottból 150 ezren megváltozott munkaképességűek és még további mintegy 150 ezren lehetnek, akiknek "támogatással, segítséggel, sok erőfeszítéssel és rehabilitációval" munkát lehetne biztosítani...
Szükségállapotot hirdetett az olasz kormány a tengervíz elárasztotta Velencében, hogy gyors segítséget nyújthassanak a helyreállításhoz az 50 éve óta legsúlyosabb áradást elszenvedő városnak.
A nemszteroid gyulladáscsökkentők csillapítják a fájdalmat, alkalmazhatók gyulladásos enyhe vagy közepesen erős fájdalommal járó ízületi gyulladásokban. Hatásosak fejfájások, fogfájások és szülés utáni fájdalmak enyhítésénél is, ám használatukra oda kell figyelni!
Az egészségügyben fontos a szakdolgozók középfokú oktatása, mert aki fiatal korában kerül közel a szakmához, várhatóan több ideig a kórházakban marad. Ezért is előnyös az, hogy a Semmelweis Egyetem már négy szakképző középfokú iskolát tart fenn – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az egyetem rektora.