A német statisztikai hivatal legfrisebb jelentése szerint a szeptember végéig tartó három hónapban a német gazdaság 0,1 százalékkal erősödött az előző három hónaphoz képest, nem végleges számítások alapján.
A teljes közszférában, a minisztériumoktól és az állami cégektől kezdve a rendőrségen keresztül egészen az egészségügyig létszámstopot rendeltek el november 6-ától.
Az évszázad végére a tengerszint emelkedése miatt megrepedhet az a Marshall-szigeteken található betonépítmény, amiben az USA atomkísérleteinek nukleáris hulladékát, és más, rendkívül szennyező anyagokat temettek el – írja a Sky News.
Egy halálos és több sérüléssel járó karambol történt a választási kampányban félkészen átadott R67-es úton. A balesetet szenvedtek közül volt, aki feljelentést tett, a rendőrség nyomoz.
A kezdeti esés után felfel kapaszkodtak szerdán a tengerentúli tőzsdék, a Dow-nak és az S&P500-nak végül sikerült új történelmi csúcson zárnia. Ázsiában összességében borús hangulatban telt a hét negyedik napja, miután Japánból és Kínából is a várakozásokat alulmúló makroadatok érkeztek. Európában mérsékelt eséssel indulhat majd a csütörtöki keresk
Korábban írtunk arról, hogy a kormány egy rendkívül magas adóval sújtaná az olyan ingatlanspekulációt, melynek során az értéknövekedést a külterületből belterületté történő átminősítés okozza. Az egy hónappal ezelőtti terveket most egy javaslat követte, amit ha elfogadnak, 2020 február 1-től, az ilyen típusú értéknövekedések után 90 százalékos viss
Az Európai Unió szomszédjaként Törökország is szóba került a magyar biztosjelölt csütörtöki meghallgatásán az Európai Parlament külügyi bizottságában. A magyar aspiráns a bővítési és szomszédságpolitikai portfólió várományosa. Cikkünk frissül.
Az Európai Tanács leköszönő elnöke szerint a Brexit után Nagy-Britannia nem lesz képes versenyezni olyan nagyhatalmakkal, mint az Egyesült Államok vagy az Európai Unió.
Nagyjából hozta az elemzők által várt profitszámot a harmadik negyedéves gyorsjelentésében a Raiffeisen Bank International, a várt 305 millió helyett 303 millió eurót tett ki a csoport konszolidált eredménye. A bank részvényárfolyama a nyitás előtti kereskedésben közel 2%-os mínusznál tartózkodik.
Miután kiderült, hogy elkerülte a technikai értelemben vett recessziót a harmadik negyedévben a német gazdaság, nagyon erős magyar GDP-adatot közölt ma reggel a KSH és ennek hírére hirtelen erősödéssel reagált a forint is. Ezzel együtt is még mindig közel jár az árfolyam az euró ellenében a történelmi mélyponthoz.
Szerényebb eredményekkel büszkélkedhet idén a hazai gyümölcságazat, ám a korszerű ültetvények tulajdonosai a kevesebb termés ellenére is elégedettek lehetnek.
A 24.hu birtokába került, teljes titokban készített kormányhatározat óriási változásokról árulkodik. Az általános munkaerőhiány ellenére elbocsátások is jönnek. A közszférában tudni vélik, mindennek az az oka, hogy Orbán Viktort mellbe vágta az önkormányzati választás eredménye, ezért kell a masszív átalakítás.
Mindenki várakozására rácáfolt a magyar gazdaság növekedése, bebizonyította, hogy képes még pozitív meglepetést okozni – mondta a reggel megjelent GDP-adatra reagálva Varga Mihály pénzügyminiszter. A gazdaságvédelmi és a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban a miniszter úgy nyilatkozott, hogy technikailag már kevés esély van arra, hogy januártól
A bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 5,0 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Számos veszély leselkedhet az emberre, ha mosatlanul próbálja elfogyasztani a gyümölcsöket, zöldségeket, egyrészt a vegyi anyagok miatt, másrészt a kórokozók miatt, amelyek rajta lehetnek a mosatlan élelmiszereken és ezáltal akár megbetegedést is okozhatnak.
Jelenleg nyolc helyen van határellenőrzés az Eu-n belül, amelyet a bevezető országok a biztonsággal és a terrorfenyegetettséggel indokolnak – mondta Pócza István vezető elemző.
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek a csütörötki kereskedés első felében, a magyar tőzsde a mai piacnyitás után látott mérsékelt erősödését ledolgozva immár előző napi záróértéke alá süllyedt, míg a hazai blue chipek kivétel nélkül esnek.
A bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 5,0 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
20 éves tapasztalatunk, hogy a Portfolio-t sok olvasó azért keresi fel, mert megalapozott pénzügyi döntéseket szeretne hozni - ebben pedig híreink, elemzéseink (adatszolgáltatásainkkal fűszerezve) határozott támaszt jelentenek. Mostantól a teljesen megújult, funkcióiban megerősített befektetésialap-kereső is ezt szolgálja.
Alaposan megrázta a Fideszt az önkormányzati választások eredménye, bár nem annyira, mint az ellenzék hinni szeretné. Először győzelemnek próbálták beállítani a vereséget, aztán ráfogták a „Borkai-effektusra”, amit a pártra korábban nem jellemző sutasággal kezeltek. Pedig az adriai videó csak egy pillantást engedett a kulisszák mögé. Nem tetszett s
Az óvodák, általános iskolák és gimnáziumok nem nyitottak ki, az egyetemek pedig rövidebb tanítási napot, vagy interneten elérhető előadásokat ajánlottak fel.
Két hét alatt 400 ezer banki ügyfelet szerezhetne, ha egy közösségi média cég a magyar piacra lépne egy külföldi példa alapján, ezért is kell a bankoknak időben lépnie a digitalizációban. A Bankszövetség létrehozta 22 pontos javaslatcsomagját, mely a versenytorzító hatások kezelése mellett az ügyfelek számra is látható javulást hozhat a banki ügyek
Gyorsan aktuálissá vált a Momentum elnökének október végi felvetése, amelyben azt a kérdést tette fel a kormány és Budapest viszonyával kapcsolatban: „ön elhinné annak a részeges férjnek, aki, miután kilenc éven át szégyenbe hozta családját, majd egyszer csak virágcsokorral és üde lehelettel érkezik, hogy ez most már mindig így lesz?” A válasz sejt
Tüdőpestissel fertőzött betegeket szállítottak az észak-kínai Belső-Mongol Autonóm Területről egy Peking belvárosában található kórházba, hogy megfelelő ellátásban részesülhessenek – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön.
Most már őszintén érdekelne részletekben is Szabó László nagykanizsai nyugdíjasnak a Liget Projektről formált véleménye. Miért gondolja úgy a derék polgár, hogy a Nemzeti Galériának nem a budai Várban, hanem egy közpark fái fölé magasodva kell állnia? Mi volt az a Néprajzi Múzeum monstruózus épületének terveiben, ami meggyőzte őt arról, hogy pont i
Még soha nem üvöltöttem hivatalban, de eljött az ideje ennek is, nem esett jól, ne csinálják utánam, eléggé kínos. Láttam már itt-ott ügyfeleket magukból kikelve üvölteni, mindig szánakoztam rajtuk. A Visegrádi utcai központi okmányirodában vesztettem el a fejemet, mert nem akarták ideadni a kislányom sürgősségi eljárásban készült útlevelét, ez sze
612 millió eurós profitról jelentett a belga KBC csoport, a K&H anyabankjánál a nettó kamatbevételek, valamint a díj- és jutalékbevételek emelkedni tudtak, a kereskedési bevételek viszont gyengén szerepeltek. A befektetők úgy tűnik, örülnek a csoport számainak, a KBC részvényeinek árfolyama a nyitást követően közel 3%-ot erősödik.
"Várhelyi Olivér pár pillanattal ezelőtt totálisan szembe ment a meghallgatásán Orbán Viktor migrációs politikájával" - adta hírül Dobrev Klára a közösségi oldalán.