2019. november 15. péntek

nov. 15
16:20
Hülyeségnek nevezték a klímaváltozást, két perccel utána elöntötte a tanácstermet a víz (SzMo)
A Liga, az Olasz Testvériség és a Forza Italia képviselői előbb leszavazták a klímaváltozáshoz kapcsolódó javaslatokat, majd menekülniük kellett az ár elől a velencei tanácsban.
nov. 15
16:21
Ismét karcsúsodtak a hazai befektetési alapok (Privátbankár)
Több mint 29 milliárd forint értékben értékesítették a jegyeiket. Azt nem tudni, ebből mennyi áramlott a Magyar Állampapír Pluszba, amelynek állománya októberben 368 milliárddal gyarapodott.
nov. 15
16:21
Fogynak az EU-pénzek, mégis sok lehetőség áll még a kkv-k rendelkezésére (Portfolio)
A visszatérítendő uniós finanszírozási források egyre fogynak, de van még néhány jó lehetőség, és emellett az MFB Csoport saját forrásokkal, illetve tőkeági és kezességvállalási megoldásokkal is segíti a kis- és középvállalkozási szektort a következő években – hangzott el minapi székesfehérvári rendezvényünkön. Ezen az újonnan indult Székesfehérvár
nov. 15
16:21
A magyar kormány 175 milliót fordít a São Pauló-i vízgazdálkodásra és szennyvízkezelésre (444.hu)
Érdekes adat: a 20 milliós lakosú São Paolo egy főre eső GDP-je kb. 56 ezer dollár, míg a 10 millió alatti Magyarországé csak 34 ezer.
nov. 15
16:21
Csak a déliek akarják az eurót (vg.hu)
Miközben Nyugaton izzik a vita, merre haladjon az eurózóna, Közép-Európában három markáns csoport alakult ki az euró bevezetésének kérdésében.
nov. 15
16:23
Egyelőre nincs ok arra, hogy ne folytatódjon a nagycsaládos autóvásárlási támogatás (vg.hu)
A nagycsaládos autóvásárlási támogatást elbírja a költségvetés – jelentette ki a pénzügyminiszter.
nov. 15
16:27
Szenzációs győzelem! Magyarország-Uruguay 4-2 (Sport365)
Gólszerzőink: Czibor, Hidegkuti, Kocsis, Kocsis
nov. 15
16:27
Dávid Ferenc: Nehéz helyzetbe hozhatja a kisvállalkozókat a 10 százalékos emelés (ATV)
„A szakszervezetek nagyon nagy előnyt kaptak azzal, hogy a legnagyobb magyar munkáltató, a magyar állam is igazából elkötelezte magát a 10 százalékos minimálbér emelés mellett." Erről beszélt az ATV Start című műsorában Dávid Ferenc, közgazdász, a VOSZ volt főtitkára.
nov. 15
16:29
A magyar szurkolók már tegnap hangpróbát tartottak a Puskás Arénában (Sport365)
Elképesztő lesz, amikor több mint 60000 ember egyszerre szurkol majd. - Videó
nov. 15
16:30
Világsztárok avatják a Puskás Arénát – itt az ellenfél (Infostart)
A magyar válogatott a világranglista ötödik helyén álló uruguayi ellen lép pályára este hétkor – Cavani, Suárez vagy Godin az új stadion gyepén.
nov. 15
16:30
Welt: A boszniai hatóságok illegális határátlépésre bátorítják a migránsokat (Képmás)
Péntektől kijárási tilalmat vezetnek be két nagy menekülttáborban.
nov. 15
16:30
4 hónap távoltartást kér az ügyészség a volt párját összeverő tartalékos alezredes ügyében (SzMo)
A rendőrök a férfit elfogták, és súlyos testi sértés miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
nov. 15
16:30
Sokkal gyakoribb lehet az agydaganat a súlyosan szennyezett levegőjű városokban (SzMo)
Egy friss kutatásban megállapították, hogy a járműforgalom által okozott légszennyezés erősen növelheti a rák kialakulásának kockázatát az agyban, különösen a nagyvárosokban.
nov. 15
16:30
Ez a tündéri kisfiú elment a menhelyre, és örökbe fogadta ezt a 14 éves vak kutyát -Fotó (Life)
Ez a tündéri kisfiú elment a menhelyre, és örökbe fogadta ezt a 14 éves vak kutyát -Fotó
nov. 15
16:33
Az európai magántőkepiac jövőképe (ProfitLine)
A kockázati- és magántőke befektetések az elmúlt pár év távlatában egyre fontosabb szerepet töltenek be az európai gazdaságban, különösen a kis- és középvállalkozások életében: a befektetési láz egyebek között abban is jelentős segítséget nyújtott, hogy a válságot követően újra rugalmas legyen a gazdaság. Bejegyzésünkben körbejárjuk, milyen priorit
nov. 15
16:33
Varga: bizonyos szakmák, munkahelyek megszűnnek, de keletkeznek újak (Portfolio)
A pénzügyminiszter szerint cél a közösségi közlekedés dekarbonizácója, gyorstöltők támogatása is jöhet. A hazai ipar pedig válságálló az autóipar domináns szerepe ellenére is – erről a Trend FM Mozgásban című műsorában beszélt Varga Mihály. A nagycsaládos autóvásárlási támogatást elbírja a költségvetés.
nov. 15
16:36
Január 26-án tartanak időközi választást Győrben (Igényesférfi.hu)
Borkai Zsolt november 8-án mondott le tisztségéről.
nov. 15
16:36
Kiteregette a szennyest a sztár: saját dalaitól tiltották el Taylor Swiftet (BorsOnline)
Egyetlen poszttal felforgatta az amerikai zeneipart Taylor Swift. Nem volt más lehetősé
nov. 15
16:36
Óriási tévhitek a reggeliről, amik nagyon sokat ártanak (Spabook)
A reggeli sokak életében a legnagyobb mumus az étkezések között. az arany középutat ugyanis nehéz megtalálni: a legtöbben vagy teljesen figyelmen...
nov. 15
16:39
Nézze meg a medence partján üldögélő Kim Dzsongunt (ATV)
Idén negyedszer látogatott el Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője, egy most épülő turista üdülőhelyre. Az állami televízió által közzétett képeken a vezető legutóbbi látogatása látható, a már majdnem kész komplexumban. A pihenőhely Kim Dzsongun egyik kiemelt projektje, aminek építését végig nagy figyelemmel követte. Célja, hogy ezzel is fellendítse
nov. 15
16:42
Realitássá válhat a zéró emisszió 2030-ra Magyarországon (NRGreport)
Nemzetgazdasági szinten is mérhető hasznot hoz az ALTEO egész régióban elsőnek számító energiatárolója, amely a villamosenergia-rendszer szabályozási költségét évi több milliárd forinttal mérsékli, így az állam által is támogatott fejlesztés éven belüli megtérülést produkált nemzeti szinten. A társaság itthon szintén elsőként napkövető technológiás
nov. 15
16:42
Tóth Vera váltja Tóth Gabit a Sztárban sztár leszek! zsűrijében (SzMo)
Az énekesnő fogja testvére helyett Sebestyén Katját segíteni a műsorban, mivel Gabi hamarosan szülni fog.
nov. 15
16:48
Lili Reinhart szuper cuki volt a vörös szőnyegen, így ünnepelte, hogy az év legbefolyásosabb emberei közé tartozik (Glamour)
A Time magazin Next listájára került
nov. 15
16:48
Kettészakad az ország (Promotions)
Európa időjárási helyzete a következő egy hétben sem változik meg érdemben, így hazánk fölé továbbra is enyhe levegő áramlik.
nov. 15
16:51
Komoly felkérést kapott a várandós műsorvezető (Ripost)
Tatár Csillának alig egy hete maradt, hogy felkészüljön show-ra, ám ezt egyáltalán nem bánja.
nov. 15
16:51
Komoly létszám, így készülnek a mentők a Puskás Aréna avatójára (Ripost)
Az Országos Mentőszolgálat nagy létszámmal lesz jelen a Puskás Aréna ma esti avatómérkőzésén.
nov. 15
16:54
Nincsenek bajban a számokkal a magyarok (vg.hu)
Magyarországon a felnőtt lakosság számolási készsége meghaladja az OECD országok átlagát.
nov. 15
16:54
Ricsárdgír: „Kaptunk pár fülest, hogy sokak szerint nekünk nem szabadna létezni” (SzMo)
Tíz éves lesz jövőre az egyik legviccesebb magyar zenekar, nemsokára megjelenik harmadik nagylemezük, sőt egy egész estés filmet is terveznek. Interjú.
nov. 15
16:54
Vegetáriánus volt, aztán megevett egy hamburgert, és minden megváltozott (Life)
Vegetáriánus volt, aztán megevett egy hamburgert, és minden megváltozott
nov. 15
16:54
Durván kitolt a vállalati ügyfelekkel a Chrome kísérletezése (Bitport)
A böngésző fejlesztői egy tesztelés alatt álló funkciót toltak rá az éles verzióra, ami óriási problémákat okozott egy csomó cégnél. Hab a tortán, hogy a végül megérkező javítás sem váltott ki osztatlan örömöt.
nov. 15
16:56
Őrültek módjára vásárolnak az amerikaiak (vg.hu)
Bővült az amerikai kiskereskedelmi forgalom októberben, az elemzőket is meglepte az adatsor.
nov. 15
17:00
Megkóstoltuk a Burger King műhúsos szendvicsét – mit tud a Rebel Whopper? (SzMo)
Vega? Vegán? Finom? Összetéveszthető a hússal? Elmondjuk!
nov. 15
17:03
A sportolóknak tudatosan kell készülniük a pályafutásuk utáni életre (Sport365)
Mizsér Attila fontosnak tartja, hogy a sport az élet része maradjon az aktív karrier végeztével is.
nov. 15
17:06
Morales az Ensz közvetítését és Ferenc pápa közbenjárását kérte a válság rendezésében (HírTV)
Evo Morales lemondatott bolíviai elnök az Ensz közvetítését és Ferenc pápa esetleges közbenjárását szorgalmazta.
nov. 15
17:06
Nina Dobrev igazi balerina volt a vörös szőnyegen, csodálkoztunk, hogy nem perdült táncra (Glamour)
Vagy egy porcelánbaba!
nov. 15
17:06
Brendan O'Neill: Amit Hillary nem ért a Brexittel kapcsolatban (Tiszta Jövő)
Még nem volt olyan oroszellenes összeesküvés-elmélet, amit Hillary ne imádott volna.
nov. 15
17:06
Távolságtartóan viselkedik a párod? Eláruljuk, miért (Spabook)
Úgy érzed, az utóbbi időben egy kissé eltávolodtatok egymástól a pároddal? A beszélgetéseitek nagy része teljesen általános dolgokra korlátozódik,...
nov. 15
17:09
Megkezdték a bécsi koalíciós tárgyalásokat (Kripto Akadémia)
A két párt tárgyalócsoportjai is elkezdik a megbeszéléseket, összesen hat nagyobb témakört beszélnek át, s mintegy száz szakértő, megbízott egyeztet egymással.
nov. 15
17:09
Amnesty: A kormány tovább korlátozza a bíróságok függetlenségét (Alternatív Energia)
Az emberi jogi szervezet szerint egy salátatörvénnyel erősíthetik a bíróságok feletti kormányzati befolyást.
nov. 15
17:09
Ennyit kereshetne eredeti szakmájában Gáspár Evelin (Pénzcentrum)
Habár Gáspár Győző nagyobbik lányának nem csak diplomája, hanem két felsőfokú nyelvvizsgája is van, ő mégis inkább "celeblétet folytat." A Pénzcentrum most annak járt utána, mennyit kereshetne eredeti szakmájában, ami kétségkívül...
nov. 15
17:11
Provokatív kérdésekkel késztetnék politikai színvallásra Várhelyit (Alternatív Energia)
Az öt kérdésre hétfő délig kell írásban válaszolnia, és még aznap eldöntik majd, elfogadják-e a magyarázatait.
nov. 15
17:12
A becsült glomeruláris filtrációs ráta (eGFR) (WebBeteg)
A vesék működése rendkívül fontos alapvető funkciója a szervezetnek. A vizelet elválasztása, a folyadékháztartás szabályozása, számos fiziológiás és kóros anyag kiválasztása, a sav-bázis háztartás normál működése, ionok normális szinten tartása tartozik főbb funkciói közé. Emellett több fontos hormon termeléséért is felelős.
nov. 15
17:12
A lengyelek 2022 után nem vesznek földgázt a Gazpromtól (444.hu)
Szerintük az orosz földgáz túlárazott, 30 százalékkal olcsóbban vesznek cseppfolyósított gázt az USA-ból.
nov. 15
17:12
Jason Momoa egy óriási plüss mackóval támogatja a fogyatékossággal élőket (Life)
Jason Momoa egy óriási plüss mackóval támogatja a fogyatékossággal élőket
nov. 15
17:12
Elindult a Facebook Pay (GSMring)
Képviselőházi meghallgatása során Mark Zuckenberg nem sok sikert könyvelhetett el a Libra bevezetésével kapcsolatban. Azt még nem tudunk jön-e valaha a Facebook kriptodevizája, de a közösségi oldal most elindította saját fizetési szolgáltatását az Egyesült Államokban. A Libra és a Facebook Pay két teljesen különböző dolog, utóbbi egy fizetési szolg
nov. 15
17:13
Felfüggeszti az MSZP a két budafoki képviselő tagságát – A politikusok nem mondanak le a mandátumaikról (Alternatív Energia)
„Én MSZP-s vagyok, magamtól nem fogok kilépni, ha kizárnak, akkor ez van” – mondta Dankóné Hegedűs Jolán. Tóth Bertalan szerint megengedhetetlen, hogy a képviselők becsapják azt a közösséget, amelyhez eddig tartoztak.
nov. 15
17:15
Még fél évet csúszik a Néprajzi költözése (Alternatív Energia)
2020. december 31-ére módosul a céldátum. A múzeum főigazgatója szerint az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ nincs fogadókész állapotban.
nov. 15
17:18
Ő az új Albert Einstein? Ez a kisfiú még csak 9 éves, de már diplomázik! (Femcafe)
A belga kissrác villamosmérnöknek tanul.
nov. 15
17:18
Dömötör: Az új Puskás Aréna az összetartozás helye (Igényesférfi.hu)
Dömötör Csaba is posztolt egy videót az új Puskás Arénáról.
nov. 15
17:21
Jól bevásárolt a szír diktátor a moszkvai luxusingatlan-piacon (Menedzsment Fórum)
19 luxus lakosztály, mintegy 40 millió dollár értékben – Bashar al-Aszad szír diktátor és rokonsága ennyi és ilyen értékű luxusingatlant vásárolt pár év alatt Moszkva egyik leginkább felkapott felhőkarcolójában, a City of Capitals ikertornyaiban. A Financial Times aprólékos kutatómunkával járt utána a történetnek.

Keresés