Valószínűleg amerikai atomreaktor technológiával épülhet fel az első lengyel atomerőmű a Dziennik Gazeta Prawna napilap hétfői beszámolója szerint, melyet az MTI szemlézett.
A YouTube-on lehet figyelni, mit csinálnak éppen a bekamerázott szobákban. Még azt is nézheted, hogyan dolgozik a főnök a saját irodájában, ahol szintén van kamera.
A Grantis pénzügyi tanácsadó cég egy 3800 fős országos minta alapján kiszámolta, hogy a nyugdíj-megtakarítók átlagosan havi 25 200 forintot tettek félre a 2019-es év folyamán. Az éves megtakarítási összeg után az állam 20...
Schanda Tamás államtitkár köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport és a tudomány területén egyaránt eredményt felmutatni tudó hallgatók a nemzet kincsei.
A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint pártjának nincs köze a Borkai-ügyben zsarolással gyanúsított Póczik Józsefhez, mert már korábban kizárták a DK-ból. Barkóczi Balázs szerint a volt győri polgármester horvátországi szextúrájának felvételét akkor ismerték meg a politikusaik, amikor az nyilvánosságra került. Gulyás Gergely miniszterelnökséget
A nő édesanyja bevallotta, hogy még a család sem ismerte fel, hogy mekkora a baj. A kollégái viszont nap, mint nap látták, hogy a nővéren eluralkodik a fáradtság és a depresszió.
Még az orvosok sem hitték el, hogy csupán bátyja jelenléte elég volt ahhoz, hogy a kicsi jobban legyen. Pedig már búcsúzkodtak volna a gyengélkedő ikertől.
Fekete pénteken inkább magunknak vásárolunk, épp ezért nehezen becsüljük meg a várható költéseinket is. Egyre többen élményszolgáltatásokat, utazást vásárolnának – derült ki a GKI Digital és a Bónusz Brigád kutatásából.
Durva álhír jelent meg a hvg.hu-n, a 444.hu-n és a 24.hu-n Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete lelkészével kapcsolatban – áll a Hit Gyülekezete közleményében.
Az államtitkár kiemelte: az Imf 6-8 éve még bírálta Magyarországot, de már a magyar gazdaságpolitika által alkalmazott eszközöket ajánlják más államoknak is, amelyek egyensúlyt kívánnak teremteni gazdaságukban.
A végrehajtó tanácsi tagság lehetővé teszi Magyarország tekintélyének növelését, emellett segíti a magyar érdekek érvényesítését az oktatással, kultúrával és sporttal foglalkozó világszervezetben.
A magyar jogállamiság helyzetéről az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottságában folytatott vita jelentéstevője szerint nem javult a jogállamiság helyzete Magyarországon. Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő felszólalásában kijelentette: a vita megmutatta, hogy a jogállamiság fogalmát részrehajlóan és politikai érdekek mentén félreértelmezik.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök puccskísérletnek nevezte csütörtök este az ellene előzőleg bejelentett vádemelést, és korábbi kijelentéseit megerősítve közölte, hogy nem mond le.
Járványos gyermekbénulás (poliomyelitis) vagy Heine-Medin-kór a neve annak a poliovírus (az enterovírusok közé tartozik) fertőzés okozta betegségnek, ami az 1940-50-es években világszerte, így Magyarországon is sok áldozatot követelt. A központi idegrendszert támadó vírus gyulladást okoz, minden századik betegnél pedig - a gerincvelőben lévő mozgat
A mikro-, kis- és középvállalkozások támogatási kérelmeket adhatnak be technológiai modernizáció támogatására - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t
Csaknem 300 migránst vett fedélzetére az elmúlt 48 órában a Földközi-tengeren járőröző két migránshajó – jelentette csütörtökön a dpa német hírügynökség.
Megállapodtak az Európai Unió következő évi költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament küldöttei hétfő este Brüsszelben. A Bruxinfo főszerkesztője az InfoRádiónak azt mondta: mindeközben a finn elnökség bejelentette, hogy november végén benyújtja a 2021-tól hatályos büdzséről szóló javaslatot a tárgyalási kere
"Pusztító földrengés volt Kőbányán hajnalban, amelyben házak, utak és a közműhálózat is megsérült" - de ez csak a Fővárosi Védelmi Bizottság gyakorlatán történt meg. Akik délelőtt az Óhegy-parknál jártak, katasztrófafilmbe illő jelenteket láthattak. A gyakorlaton 20 szervezet, több mint 100 tagja vett részt.
Sokan el se tudják képzelni a reggelt egy jó erős fekete nélkül. Most kiderült, hogy sokkal több köze van a daganatos megbetegedésekhez, mint azt bárki hitte volna. Sokkoló adatokat tárt a nyilvánosság elé egy friss kutatás...
Olyan eszközre van szükség, amely sokkal hatékonyabb, mint a 7-es cikk eljárása. Olyan párhuzamos szabályozásra van szükség, amely jogállamiságot összeköti a költségvetéssel - mondták.
A Siemens vezérigazgatójának elképzelései szerint értékesítenek az energetikai üzletág 75%-át, a Siemens csak 25%+1 részvényt tartana meg, amivel képes lenne megvétózni a stratégiai átalakítási döntéseket.
Két napja még az olajárak esésének örülhettek az autósok, ma azonban már az üzemanyag drágulását előrevetítő folyamatok bontakoznak ki a piacon. A Brent jegyzési ára 64 dollárig ugrott fel, vagyis 2,5%-ot emelkedett. Az ok: a Reuters egy forrása szerint az OPEC és a vele kooperáló államok az olajkitermelés visszafogására vonatkozó megállapodásukat
Száraz, többnyire napsütéses idő lesz a hétvégén, a hajnali órákban viszont már többfelé lehet fagypont körül a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Pénteken eleinte országszerte...