2019. november 21. csütörtök

nov. 21
8:00
Szentpéteri Nagy Richard: A filozófia és a jog (Tiszta Jövő)
A társadalmi szerződés elmélete azt a célt szolgálja, hogy morálisan igazolja, elfogadottá tegye, legitimálja az államot.
nov. 21
8:00
Több hetes mélyponton maradtak a gabonaárak (Agrofórum)
Bár kis mértékben drágul a búza és a szójabab, de a két agrártermék árjegyzése így is több hetes mélyponton áll. A kukorica ára csaknem fél százalékkal csökkent.
nov. 21
8:02
Kiss Gergely: Cirkusz helyett (Tiszta Jövő)
Senki nem mondja és írja, hogy a magyarországi fizetések beérték az osztrákot, de a felzárkózás végre elkezdődött, és több éve tart.
nov. 21
8:03
Új tagja lesz a Hold Alapkezelő igazgatóságának (Portfolio)
Tisztségviselői változás történt a Hold Alapkezelő Zrt-nél. Szabó László 2019. november 19-től a Felügyelőbizottság elnöke lesz és ezzel egy időben lemond az Alapkezelő Igazgatóságában betöltött tagságáról – derül ki a társaság közleményéből.
nov. 21
8:03
Egész éjszaka, és még reggel is vitáznak a parlamentben (ATV)
Egész éjszaka, sőt még most reggel is kitartott/kitart az ellenzék: maratoni parlamenti vitával tiltakoznak a kormánypárti képviselők által javasolt fegyelmi rend drasztikus megszigorítása, az akár egyéves fizetés elvonás vagy 60 napos kitiltás ellen. Kérdés, hogy 9 órakor el tud-e kezdődni a “rendes” parlamenti ülés.
nov. 21
8:06
A pornó hazudik nekünk! Pornósztárok mesélik el, mi folyik a kulisszák mögött (Spabook)
Egy átlagos civil számára a pornó olyannak tűnhet, mintha szuperképességekkel megáldott emberek szerepelnének benne. Telhetetlen, tökéletes...
nov. 21
8:06
Neves nemzetközi elismerésben részesítették Szepsy Istvánt (WMN)
Magyar borászként elsőként érdemelte ki Szepsy István a rangos nemzetközi kitüntetést, a Walter Scheel Érmet. 2019. november elején újabb komoly elismerésben részesült a mádi borász,...
nov. 21
8:06
A küszöbön álló brexit durván meglódította az ír szerverpiacot (Bitport)
A Context statisztikája szerint a brit vállalkozások egy csomót költenek adatközponti fejlesztésekre az uniós ír területen, hogy ne kenődjenek majd fel a szigorú EU-s adatvédelmi szabályozásra.
nov. 21
8:06
Életre kel a Gattaca, jöhetnek a genetikailag tökéletes emberek - ígéri egy amerikai cég (Rakéta)
A Genomic Prediction szerint már a megtermékenyítés előtt meg tudják mondani, ha a születendő gyerek túl alacsony vagy buta lenne.
nov. 21
8:09
Tömegbaleset az M7-esen, óriási a dugó (Portfolio)
Több autó karambolozott az M7-es Budapestre bevezető szakaszán.
nov. 21
8:09
Megszólalt a kormány a dugódíj ügyében (ATV)
A kormány eddig sem támogatta, ezután sem támogatja a Demszky-korszakban bevállalt dugódíj bevezetését - olvasható a Miniszterelnökség szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
nov. 21
8:12
Ködös, hogy mi várható december 1-je után a közigazgatásban (Infostart)
Átszervezés és létszámstop van jelenleg a közigazgatásban. A december elsejéig tartó időszakban felmérik, hogy melyik dolgozó menne nyugdíja, ki tud elképzelni másfajta karriert. Az érdekképviselet szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány nem egyeztet a terveiről a szakmával.
nov. 21
8:12
Seres László: Van, amikor tényleg meg kell állítani Brüsszelt (Tiszta Jövő)
Ha az unió immorális módon folyton keresztbe tesz a zsidó államnak, akkor jó, ha valaki ilyenkor szól.
nov. 21
8:15
Enyhíti Salvini intézkedéseit az olasz belügyminiszter (Kripto Akadémia)
A tárca kidolgozta a korábbi kormány úgynevezett migrációs és biztonsági törvénycsomagja módosított változatát.
nov. 21
8:15
Kilencmilliárdos hitelcsontváz Miskolcon (Alternatív Energia)
Az előző városvezetés által megkezdett 9 milliárd forintos hitelfelvétel végrehajtására kényszerül a Miskolc Holding Zrt. Az ezzel kapcsolatos közgyűlési előterjesztés csütörtökön kerül az képviselő-testület elé, amelynek 4 milliárd forint értékben kezességet kell vállalnia a tranzakcióhoz – olvasható a miskolci polgármesteri hivatal szerkesztőségü
nov. 21
8:15
Második meccsét is megnyerte Rafael Nadal (Sport365)
Így már 2-0-ra vezet a spanyol csapat a horvátok ellen
nov. 21
8:15
Kettősfronti hatás és icipici napsütés várható ma megyénkben (Háziállat)
A tegnapi esőzés után, ma megússzuk szárazon.
nov. 21
8:15
Vasútfejlesztési paktumot kötött a kormány Oroszországgal (444.hu)
Még Putyin október végi látogatásán írták alá a megállapodást, ami szerint "orosz szakemberek tapasztalataira támaszkodva megvizsgálják egy önvezető járművek tesztelésére is alkalmas, kísérleti vasúti tesztpálya építésének lehetőségét" is.
nov. 21
8:17
Éjszakai műszak: tegnap 23:00-kor kezdték, ma 7:15-kor még mindig üléseztek a parlamentben (Alternatív Energia)
És negyed nyolckor sem volt még vége. A téma a képviselők büntetési tételeinek emelése.
nov. 21
8:18
Több autópálya is teljesen beállt: erre ne menj, ha Pestre akarsz jutni (Pénzcentrum)
Komoly baleset történt az M0-son, de több más útszakasz is beállt csütörtök reggel. Több autó karambolozott az M7-es Budapestre bevezető szakaszán csütörtök reggel, emiatt jelentős torlódás alakult ki a város felé. Az MTI...
nov. 21
8:18
Magyar film, Tankcsapda, cigifüggés, szemétügy, Macron – Itt a Mandiner tizenegyedik száma! (Tiszta Jövő)
Megjelent az új lapszámunk: összeállítás a magyar film jövőjéről; a Tankcsapda harminc évnyi rockéletről; riportok a hazai cigifüggésről és a hulladékgazdálkodásról; és körképek a dél-amerikai feszültséghullámról és Macron újratervezett politikájáról. És még sok minden más. Önnek írtuk, szívből ajánljuk!
nov. 21
8:18
Baukó Éva szerint ha Amerikában születik, lehetett volna egy Kim Kardashian is (SzMo)
A volt valóságshow-szereplő a Fókusz riportjában adott magáról helyzetjelentést.
nov. 21
8:19
Megalakulhat az ORÖ (Alternatív Energia)
Az Országos Roma Önkormányzat
nov. 21
8:21
Közeleg a tél, máris itt a strandfoci-vb - sport a tévében (Infostart)
Röplabda, jégkorong, lósport, kézilabda, curling és sportlövészet még a csütörtöki tévés kínálatban.
nov. 21
8:21
Technológiai támogatásra pályázhatnak kkv-k (HR Portál)
A vállalkozások 5 és 40 millió forint közötti támogatást igényelhetnek - jelentette be Rákossy Balázs.
nov. 21
8:21
Új őrület terjed a magyar borbarátok között: sokan mást nem hajlandóak inni (Pénzcentrum)
Már a borból sem mindegy, milyet iszik az ember: legalábbis, ha vegán étrenden él. A Gedeon Birtok tuladonosa a HelloVidéknek beszélt az új trendekről. Ketogén, paleo, Atkins, Dukan és még sorolhatnánk. A diéták és a sajátos...
nov. 21
8:21
A BBC riportfilmet készített a magyar határon rekedt kisfiúról és apjáról (Alternatív Energia)
A strasbourgi bíróság Nagykamarája ma hirdet ítéletet az ő ügyükben is.
nov. 21
8:27
Aston Martin a családnak: bemutatkozott a DBX SUV – hazánkban is kapható lesz! (Auto Pult)
A korábbi ígéreteknek megfelelően az Aston Martin a Los Angeles-i Autószalonon ma bemutatta történelmének első SUV-ját, a DBX-et, ami egyben a patinás brit luxusmárka történelmének legpraktikusabb és leginkább családbarát modellje.
nov. 21
8:30
Olcsóbban kapja Moldova az orosz gázt (NRGreport)
További kedvezményt biztosított a földgázra Oroszország Moldova számára - jelentette be Dmitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes, a Moldovával folytatott kereskedelem elnöki megbízottja szerdán Moszkvában az MTI szerint.
nov. 21
8:30
Tóth Bertalan: Fogunk még meglepetést okozni (Tiszta Jövő)
Az ellenzéki pártok ellenfele a Fidesz, 2022-ben kormányváltást akarunk. Ezért a szűk pártérdekeket alá kell rendelnünk a közös céloknak. Interjú.
nov. 21
8:36
Ebből még nagy baj lesz: egyre kevesebb magyar ad vért (Pénzcentrum)
Újabb kampánnyal készül a vérellátó, hogy megjöjjön az emberek kedve a véradáshoz. Kiderült, hogy tavalyhoz képest kevesebb a véradás, még úgy is, hogy idén ősszel többlet volt a tavaly hasonló időszaki adatokhoz képest. Csökken...
nov. 21
8:36
Akár az egyéni választókerületeket is megszüntetheti a Fidesz (Hírklikk)
.
nov. 21
8:36
Kiderült: a női vezetői stílus a hatékonyabb (Spabook)
Tipikusan férfias vezetői stílusnak azt nevezik, amikor valaki kemény kézzel, felülről lefelé irányítva igazgatja a beosztottjait – most kiderült,...
nov. 21
8:39
Vasútfejlesztési paktumot kötött a kormány Oroszországgal (Menedzsment Fórum)
A közös célok között önvezető mozdonyok fejlesztése is szerepel.
nov. 21
8:39
Megnyílt az úttörő EU-pályázat a magyar cégeknek (Portfolio)
Ma reggel 9 órától megnyílik az úttörő uniós pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztésére, lényegében eszközbeszerzésére, ami abban különleges, hogy a fejlesztés eredményességétől függ majd a feltételesen visszatérítendő támogatás aránya. Így kapnak tehát ösztönzést a cégek a minél nagyobb hatékonyságra és odafigyelésre
nov. 21
8:39
Tusk keményen és félreérthetetlenül üzent Orbánnak (ATV)
Nem fognak feláldozni olyan értékeket a biztonság és rend oltárán, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság, és a tisztességes nyilvános viselkedés. Aki ezt nem tudja elfogadni, az „de facto kizárja magát a pártcsaládból” - mondta Zágrábban a tegnap az Európai Néppárt elnökének választott Donald Tusk. A lengyel politikus több ponton is félreér
nov. 21
8:39
A Nordschleife-rekorder Audi RS Q8 bemutatkozik (Auto Pult)
Még le sem rántották róla a leplet, már tudtuk, hogy ő a leggyorsabb SUV a Nürburgring-Nordschleifén. Nagyot ment a Zöld Pokolban, most pedig megérkezett zöld színben – a Los Angeles-i Autószalon keretében megtörtént az Audi RS Q8 premierje, mi pedig mindent elmondunk a gyors behemótról.
nov. 21
8:42
Jó a babának, jó a mamának, de még a Földnek is! Ilyen a tökéletes öko pelenka (Femcafe)
A baba mindennapjaira igencsak rányomja a bélyegét, ha nem a megfelelő minőségű vagy méretű pelenkát választjuk számára. Baba és mama akkor érzi magát igazán jól, ha nem kell a nap minden egyes pillanatában azon aggódni, hogy kicsorog a pelenka tartalma. A pelenka kiválasztásánál a minőség is rendkívül fontos, hiszen a babáknak nagyon érzékeny a bő
nov. 21
8:42
Több mint 550 hektár új erdőt telepítenek az állami erdőgazdálkodások (Agrofórum)
Erdőben járni jót tesz a léleknek, emellett az erdő hozzájárul a klímavédelemhez, véd a fénytől, az erróziótól, a gazdaságnak és az egész társadalomnak hoz hasznot – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Országfásítási Program székesfehérvári állomásán.
nov. 21
8:42
Szörnyű diagnózist kapott Lagzi Lajcsi, meg fog süketülni (Promotions)
A hosszú évtizedes koncertezések tönkretették Galambos Lajos hallását.
nov. 21
8:45
Vasútfejlesztési paktumot kötött a kormány Oroszországgal (Privátbankár)
A közös célok között önvezető mozdonyok fejlesztése is szerepel.
nov. 21
8:45
Veszélyes támadásokkal sorozzák a videojátékosokat (Portfolio)
A játékosok számának növekedése, a pénzszerzésre irányuló támadások széles tárháza és az iparágban forgó nagy pénzösszegek csak néhány a számos ok közül, amiért a gamerek vonzó célpontjai az online hackereknek - olvasható a Sicontact közleményében.
nov. 21
8:45
Mészáros-cég értékesítheti a következő három évben a közmédia hirdetési felületeit (444.hu)
Egyetlen forintot sem hagynak az útszélén.
nov. 21
8:47
Tényleg nem tartott ki sokáig a forint ereje – Megint célba vesszük a mélypontot? (Portfolio)
A keddi erősödés után tegnap megint a gyengülés felé mozdult a forint, így nem tudott még jobban eltávolodni a kritikusnak mondható szeptemberi mélypontjától. A magyar deviza 333 felett indítja a csütörtöki kereskedést, így továbbra is egy százalékra van az említett rekordgyenge szintjétől.
nov. 21
8:51
Többmilliárdos céget apportálnak a SET Groupba (Portfolio)
A SET Group december 11-én tart közgyűlést, ahol a részvényesek több napirendi pontról is döntenek, ezek közül a legizgalmasabb egy apport, és az ahhoz kapcsolódó tőkeemelés.
nov. 21
8:51
Vereséget szenvedett a Szombathely Olaszországban (Sport365)
Egy 33-6-os szakasz megpecsételte a Falco sorsát.
nov. 21
8:53
Élőben a Property Investment Forum 2019 (Portfolio)
A 15. Property Investment Forum konferenciáról jelentkezünk a legfontosabb ingatlanpiaci témákkal. Csak hogy néhányat említsünk ezek közül: fókuszban lesz a fenntarthatóság, a lakáspiac, az építőipar, a hotelfejlesztések, alternatív eszközök piaca, az ingatlankezelés kihívásai, a BIM, és még egy Jellinek Dániel (Indotek) és Futó Gábor (Futureal) be
nov. 21
8:54
Elözönlötték az internetet a súlyos fenyegetések, az elkövetők után kullog a jogalkotó (Infostart)
Noha sokszor nem valós a szándék, a halálos fenyegetőzés is egyre gyakoribb, a rendőrség és a bíróságok hozzáállása felemás.
nov. 21
8:55
Meglepő okból adakoznak többet a gazdagok (Portfolio)
Egy friss felmérés szerint a megkérdezett vagyonosabb emberek többet adakoznak most, mint ezelőtt, az ok pedig a politika – írja a Bloomberg.
nov. 21
8:57
Nyert az alkohollobbi? Mégsem tiltanák az éjszakai árusítást a trafikokban (Privátbankár)
Hűtés nélküli eltartható tejitalt is árusíthatnának a boltok, és enyhülnek az engedély elvételére vonatkozó szabályok is. Ráadásul továbbra is lehet majd este 10 és reggel 6 óra között alkoholt is vásárolni.

Keresés