2019-ben is kétszer kapnak a családok családi pótlékot, ennek azonban csak mérsékelten érdemes örülni. Nem arról van ugyanis szó, hogy karácsonyi ajándék gyanánt extra juttatásként fizetnék ki, csupán a következő havi utalás időpontját hozzák előre.
A falusi csok programban részt vevő 2486 "preferált kistelepülésen" építkezőknek érkezett jó hír: a 27 százalékos áfával kiállított számlákra legfeljebb 5 millió forintig adóvisszítérítést kérhetnek.
Huszonöt éve kezdték meg a kereskedést a Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén, ahol ebből az alkalomból ünnepélyes csengetéssel indították a kereskedést. Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke azt mondta: a cég hosszú utat tett meg a tőzsdei bevezetése óta: regionális gyártóból magyarországi központú multinacionális nagyvállalattá vál
A kínai statisztikai hivatal 2,1%-kal felfelé módosította a 2018-as évre korábban adott GDP-becslését, így könnyebben elérheti azt a célját, hogy a gazdaságát 2020-ra megduplázza a tíz évvel korábbi állapothoz képest – jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség.
A magyar kormány a jövőben is segíteni szeretné a vajdasági magyarságot, valamint erősítené a vajdasági gazdaságot és a szerb-magyar kapcsolatokat – közölte az államtitkár.
Milyen, a hagyományostól eltérő eszközöket használ az alternatív nevelés? Mi köze a szabad iskolaválasztásnak az oktatás gettósodásához? Miben segít a pozitív fegyelmezés? Az UNICEF kerekasztalán jártunk.
A K&H Bankcsoport 2019 első 9 hónapjában 37,7 milliárd forint nettó nyereséget ért el, míg a K&H Biztosító eredménye 3,9 milliárd forint volt - írja a pénzintézet sajtóközleményben.
A szlovén parlament a politika válság ellenére csütörtökön késő este megszavazta a 2020-as és 20021-es évre szóló költségvetést - közölte a helyi sajtó.
Jelentősen nőtt a magyar mezőgazdaság teljesítménye az utóbbi években, ám a termelékenység és a jövedelmezőség terén még komoly a lemaradás - mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Békéscsabán.
Az iskola egyházi fenntartójának nem kell aggódnia a költségek miatt – helyettük a Miniszterelnökség nyúlt mélyen a zsebébe. A ügyben felbukkan Mészáros bizalmi embere is.
Társadalmi konzultációs kérdőívet tett közzé a kormány a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiáról. A hét elején megjelent kérdőív nem kapott túl sok reklámot, viszont hétfőn le is zárják a válaszolási lehetőséget.
Eszerint 2020. január 1-jétől 2486, úgynevezett preferált kistelepülésen már nemcsak használt, hanem új lakás vásárlásához, bővítéséhez is lehet igényelni Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK). Emellett módosultak az áfa-visszatérítési támogatásra való jogosultság feltételei.
A 2020 januárja előtt érkezett magyarok megőrzik jogaikat Nagy-Britanniában - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés pénteki ülésén.
Lezárták a III. kerületi Bécsi utat az Óbudai Egyetem közelében hatósági intézkedés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ péntek délután honlapján. A 17-es, a 19-es és a 41-es villamos nem áll meg a Katinyi mártírok...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elszánt az egyetemek fejlesztése, ha szükséges, jobbá szervezése és innovációja mellett is – mondta Palkovics László.
Lezárták a III. kerületi Bécsi utat az Óbudai Egyetem közelében hatósági intézkedés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ péntek délután honlapján. A 17-es, a 19-es és a 41-es villamos nem áll meg a Katinyi mártírok...
Szardíniáknak nevezik magukat a szélsőjobboldal gyűlöletkampánya ellen demonstráló aktivisták, akik az elmúlt napokban több nagyvárosban is az utcára vonultak. A volt belügyminiszter Kiscicák Salvinivel szlogennel hirdetett háborút ellenük.
Korszerűsítik a bakonyi erőművet, így teljesen megszűnhet a pernye Ajkára hullása a 2020-as fűtési szezonra, a felújítás egy részével már ebben az évben elkészülnek.
A nyugat-balkáni országok uniós tagsága mellett érvelt az Országgyűlésben Várhelyi Olivér, aki az uniós bővítésért és szomszédságpolitikáért felel majd az új Európai Bizottságban. A jelöltet az európai ügyek bizottsága hallgatta meg.
A Demokratikus Koalíció szerint az utóbbi évek fociakadémiáinak, "utánpótlásképzésének", közpénzben fürdő, teljesítmény nélküli magyar futballjának látványos kudarcát ma már mindenki látja az országban.
Az Európai Parlamentet vándorcirkusznak gúnyolják, mivel székhelye Strasbourgban van, a parlamenti bizottságok pedig Brüsszelben üléseznek, míg a parlamenti főtitkárság Luxembourgban található.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) arra figyelmezteti az érintett, váltani szándékozó autósokat, hogy mivel a december 1-jei határidő idén vasárnapra esik, kgfb-szerződésük személyes vagy levélben történő felmondását legkésőbb november 29-ig juttassák el biztosítójukhoz.
Ne altasson el a tény, hogy még van 31 nap karácsonyig! Ha élelemes vagy, a legdrágább tételeket akár már most letudhatod, ráadásul fergetegesen olcsón. A hús például vígan elvan a fagyasztóban az ünnepekig, az ajándékokat, játékokat...
Ez olyan méretű kihívás, amelyhez nagyon komoly feltételeket kell szabni, ezért nagy eredmény, hogy az alaptörvény közpénzügyi fejezetet is tartalmaz – mondta az Állami Számvevőszék elnöke.
Nehéz év lesz 2020 a lengyel energiaiparban, mert az ország hosszabb távon le akarja építeni az orosz gázimportot, amire válaszul a Gazprom addig tehet keresztbe, amíg még kiszolgáltatottak neki a lengyel gázvásárlók.