Az ellenzéki pártok hét eleji egyeztetése után a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén szavazhatnak a képviselők arról, hogy Budapest új vezetése milyen feltételekkel támogatja a 2023-as atlétikai vb megrendezését. Nem kerül azonban szóba több kampányígéret sem, viszont tovább szorongatnák az autósokat.
Milliókat keresett pusztán azzal, hogy megtanította a nőket arra, hogyan tegyenek rendet a háztartásukban. Már ez is megdöbbentette az embereket, pedig ez még semmi sem volt ahhoz képest, amivel most rukkolt elő...
Jóval 3 százalék feletti nyugdíjemelést, 2021-re pedig a jelenleginél lényegesen igazságosabb számítást, a vegyes indexálású rendszer bevezetését követeli a legnagyobb nyugdíjas szervezeteket tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető...
Nehéz volt a választás, de végül kialakult az a mezőny, amely bekerült Krizsó Szilvia legújabb könyvébe. A televíziós műsorvezető rendhagyó könyvbemutatón tárja majd a nagyközönség elé a több éven át futó talkshow-jának egy darabját írásban, ahol elsősorban a hangulatot igyekszik átadni az olvasóknak.
Korelnökként ő esketett fel képviselőnek 2010. májusában, megtiszteltetés, hogy ismerhettem és számtalanszor beszélgethettem vele a parlamenti ülések közben.
1992-ben végezték el nálunk az első ilyen műtétet - az orvoscsoport előtte 5 évig gyakorolt. Schwartz Sándor 56 évet élt, egy 24 éves donor szívét kapta meg anno.
Itthon indokolatlanul magas az Asus első gamer mobiljának, a húzott Snapdragon 845-el szerelt ROG Phone-nek az ára. Bár nem sok webshop kínálatában található meg, de a legolcsóbb helyen is 260 ezret kérnek érte. Ehhez képes kis utánajárással akár féláron beszerezhetjük a mobilt. Nem kamu, mutatjuk a részleteket! Ami talán a legfontosabb, hogy a nem
Az ENSZ felmérte, hol tartanak a tagállamok a fenntarthatósági fejlődési célok elérésében. A szervezet összesen 17 célt határozott meg, ezekből Magyarország egyiket sem tudta maradéktalanul teljesíteni, bár a legtöbb esetben felfelé ívelő tendenciát mutat.
Magyarország szerint azt kell támogatni, hogy az afrikai lakosság helyben meg tudja találni számítását, és ne az legyen az egyetlen alternatíva számukra, hogy megindulnak Európa felé.
Egyelőre csak arról kérdezték, hogy a vádpontok közül az illegális bevándorlás elősegítésére szőtt összeesküvésben bűnösnek tartja-e magát. Erre igennel felelt.
Imádjuk, ahogyan a Gran Turismo játéksorozat digitális lehetőségei szabad kezet adnak az egyes autómárkák tervezőinek, akik rendre is élnek a lehetőséggel és olyan autókat álmodnak meg, amelyek a valóságban sosem készülhetnének el. Ezúttal a Lamborghini volt a soron.
Az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós által benyújtott családvédelmi akciótervhez kapcsolt törvényjavaslatban több lényeges változtatás is van, ami a nyugdíjasokat érinti.
5200 négyzetméter irodaterületet vesz bérbe az Intrum Justitia Zrt. a Váci Greens irodapark legújabb, „F” épületében. Az új bérlő érkezésével a 25 000 négyzetméteres irodaház kiadottsága, 7 hónappal az átadása előtt elérte a 60%-ot.
A lökéshullám terápia, melyet az angol Extracorpal Shockwave Therapy-ból ESWT-nek is rövidítenek, új reményt ad azoknak a betegeknek, akiknél a hagyományos konzervatív kezelések kudarcot vallottak, de továbbra is el szeretnék kerülni a műtétet vagy a fájdalmas injekciókat.
Az elkövetkező években komoly változások várhatók az ügyvédi irodák piacán, amely egyre nagyobb nyomás alá kerül a változó ügyféligények, a technológia változások és az új szabályozások hatására. Miközben az ügyfelek már nem érik be a hagyományos ügyvédi szolgáltatással, hanem iparágspecifikus, stratégiai megoldásokat várnak, amiért egyre kevésbé h
Egy kereszténydemokrata politikus csökkentené így a károkat. A javaslat visszamenőlegességet tartalmaz. Az indoklás szerint a sertéspestis miatt szükségessé vált a vaddisznó állomány ritkítása, ami hatóságilag előírt kötelezettség.
A K&H nagyvállalati növekedési index az elmúlt másfél évre jellemző csökkenő trend következtében jelenleg 5 ponton áll. A cégek saját helyzetükben alig várnak változást az előző negyedévi kedvező várakozásokhoz képest, a makrogazdasági környezet megítélése azonban elérte második mélypontját az index történetében. Ennek hátterében az áll, hogy a cég
Az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós nyújtott be a családvédelmi akciótervhez törvényjavaslatot, amely szerint többek között a gyerekes szülők tovább tarthatnának igényt részmunkaidős foglalkoztatásra, kivezetik a gyest, és késedelmi kamatot fizethet a nyugdíjfolyósító - írja a 24.hu.
Szerdán délben szavaz az Európai Parlament az új Európai Bizottságról. Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország elmúlt 10 évben elért legnagyobb diplomáciai sikerének nevezte a magyar biztos portfólióját.