Most eldől, hogy háború lesz vagy együttműködés - véli Karácsony Gergely főpolgármester, aki ma rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a városvezetés öt feltételét az atlétikai stadion támogatásához. Baranyi Krisztina mindezekkel egyetértett és még hozzátett néhányat.
A brazil futballban sok minden megtörtént már – az még soha, hogy egy csapat huszonnégy óra alatt megnyerje a Libertadores-kupát és a brazil bajnokságot. Egészen mostanáig.
A Nemzet Művésze díjat gondozó Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tájékoztatást vár a Gothár Péter ügyében folyó vizsgálatokról a Katona József Színháztól, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől.
Pert indított az Amazon pénteken annak felülvizsgálására, hogy jogszerűen járt-e el az Amerikai Védelmi Minisztérium akkor, amikor a Microsoft-nak ítélte a 10 milliárd dollár értékű, felhőalapú szolgáltatások nyújtására vonatkozó pályázatot.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a bevándorláspárti milliárdos, Soros György személyesen áll a magyar biztos elleni támadások mögött - jelentette ki Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakemberei ismertették a fényfüzérekkel kapcsolatos hasznos tudnivalókat és a vásárlóknak szóló tanácsokat, amelyeket érdemes ezúttal is figyelembe venni.
Törölte a Nagyváradi Fellebviteli Bíróság a Masterplast romániai leányvállalatának ingatlanjaira korábban bejegyzett jelzálogjogot, amit a romániai adóhatóság egy feltételezett adótartozás miatt kezdeményezett.
Az utóbbi napokban az ellenzéki sajtóban és a közösségi médiában is hangsúlyos helyet kapott a fenntarthatósági nemzeti konzultáció, amelyről kiderült, hogy ez nem a kormány kezdeményezése, hanem egy uniós kötelezettség volt.
Nő a biológiai eredetű összetevők aránya az üzemanyagokban január 1-jétől, az intézkedéssel Magyarország csatlakozik a környezetbarát E10-es üzemanyagot használó államokhoz - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai...
Messziről érződik az újonnan hatalomba jutottakra jellemző neofita revánsvágy és az a buzgalom is, hogy minden hűséges harcostársat elhelyezzenek ilyen-olyan pozíciókba.
Átadták a Junior Prima-díjakat magyar sajtó kategóriában Budapesten, a harminc évnél fiatalabb tehetségeket elismerő kitüntetésben az idén hatan részesültek.
Törölte a Nagyváradi Fellebviteli Bíróság a Masterplast romániai leányvállalatának ingatlanjaira korábban bejegyzett jelzálogjogot, amit a romániai adóhatóság egy feltételezett adótartozás miatt kezdeményezett.
Az utóbbi napokban az ellenzéki sajtóban és a közösségi médiában is hangsúlyos helyet kapott a fenntarthatósági nemzeti konzultáció, amelyről kiderült, hogy ez nem a kormány kezdeményezése, hanem egy uniós kötelezettség volt.
Az elmúlt évekhez hasonlóan 2020-ban sem változik az öregségi nyugdíjminimum 28 500 forintos összege. Nincs a kormány napirendjén emelésről szóló javaslat - közölte Gulyás Gergely miniszter.
A 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművekre korlátozást vezetnek be az osztrák hatóságok a soproni és a kópházi határátkelőknél. A Kópháza-Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) határátkelőnél már életbe lépett a szabályozás, a Sopron-Kelénpatak (Klingenbach) hatátkelőnél egyelőre nem - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-t.
A 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművekre korlátozást vezetnek be az osztrák hatóságok a soproni és a kópházi határátkelőknél. A Kópháza-Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) határátkelőnél már életbe lépett a szabályozás, a Sopron-Kelénpatak (Klingenbach) hatátkelőnél egyelőre nem - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kína bejelentette, hogy szigorítják a szellemi tulajdonjogok megsértése miatti bírságokat január 1-től, továbbá jobban védik a kereskedelmi titkokat és nem kényszerítenek a szellemi tulajdonjogok átadására.
1,2 millió embert látna el az új egészségügyi intézmény, amely nemcsak a fővárost, hanem az agglomeráció dél-nyugati régióját is érintené – mutatott rá Aradszki András.
Hollenczerné Balogh Ilona tanítványai kérésére tanulta meg a gyöngyfűzés technikáját, amit ezután sok-sok iskolással szerettetett meg. Szakköre egyre népszerűbb lett, Guinness-rekordok és óriási, 24 órás versenyek születtek belőle.
A Magyar Művészeti Akadémia is megszólalt Gothár Péter zaklatási ügyében. Ők döntenek a Nemzet Művésze díj kiosztásáról és esetleges visszavonásáról is.