2019. november 26. kedd

nov. 26
13:33
Áder János részvétét fejezte ki az albániai földrengés érintettjeinek (USAracing)
Az államfő levélben fejezte ki résztévét Magyarország és a saját nevében a keddi, albániai földrengésben hozzátartozójukat elvesztőknek, valamint együttérzését a sérülteknek.
nov. 26
13:33
Nem csak illatosításra jó! Négy dolog, amire használhatod a narancs héját (Femcafe)
Hihetetlen, mennyi mindenben hasznát vesszük.
nov. 26
13:34
Már nem olyan széles a lakásukat eladók mosolya, mint öt éve (vg.hu)
Jelentősen vesztett lendületéből a hazai lakóingatlan-piac, és bár éves szinten még tart az árak növekedése.
nov. 26
13:35
Életüket adják a szórakoztatásért (Alternatív Energia)
Az utóbbi napokban több légtornász szenvedett súlyos sérüléseket. Az orvosi segítségen túl ilyenkor komoly lelki támogatásra is szükségük van, de itthon ez egyelőre gyerekcipőben jár.
nov. 26
13:35
Izraeli főügyész: hiába a három vádirat, nem kell lemondania Netanjahunak (Kripto Akadémia)
Pedig a legfelsőbb bíróság 1993-ban kimondta, hogy súlyos büntetőjogi vádirat esetén a minisztereknek távozniuk kell a kormányból.
nov. 26
13:36
Ne utcai árustól vegye meg az égősort! (BorsOnline)
Lecsap a NAV! A piacokon, kitelepüléseken és a bevásárlóközpontokban is ellenőrzi az árusokat, de még a szolgáltatókat is.
nov. 26
13:36
A lisztérzékenység kivizsgálása (WebBeteg)
A lisztérzékenység (cöliákia, nem trópusi sprue, gluténszenzitív enteropathia) a genetikailag fogékony emberekben a táplálkozással bevitt glutén (gliadin) hatására a vékonybél nyálkahártyájának felszívódási zavarokkal járó krónikus, T-sejtekhez kötött autoimmun megbetegedése (az immunrendszer kóros működése).
nov. 26
13:37
Aki nyert a fideszes kerületben, az vesztett a szocialistában, és fordítva (Alternatív Energia)
Furcsa közbeszerzések mutatnak kapcsolatot Kispest és Józsefváros között.
nov. 26
13:39
Messi már készítheti a helyet vitrinjében (Infostart)
Sajtóértesülések szerint jövő hétfőn hatodszor nyeri el az Aranylabdát Lionel Messi, az FC Barcelona argentin futballistája.
nov. 26
13:39
Budapesti Idősügyi Tanácsot állítana fel Karácsony (Alternatív Energia)
„Folyik a munka, amellyel megpróbáljuk összehangolni a budapesti kerületi szociális rendszereket annak érdekében, hogy minden fűtési szezonban a rászoruló idős emberek legalább 20 ezer forint támogatást kapjanak” – mondta a főpolgármester.
nov. 26
13:39
Vadonatúj, olcsóbb összehajtható mobil jöhet a Samsungtól (Portfolio)
A Samsungnak már van összehajtható mobilja, a Galaxy Fold, a legfrissebb szabadalmak alapján azonban újabb, a korábbinál olcsóbb összehajtható mobilon dolgozhat a dél-koreai gyártó.
nov. 26
13:39
Ilyen még soha nem volt: újabb történelmi mélyponton a forint (Pénzcentrum)
Kedd délelőtt új történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, 336,4 felett jár a jegyzés. Kedd délelőtt új történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, 336,4 felett jár a jegyzés a délelőtti...
nov. 26
13:39
Unikornist szülne a harmadik legnagyobb thai bank (FinTechRadar)
Kicsit kiköltekezett a bank, de bíznak abban, hogy sikeresen át tudják alakítani technológiai céggel. Az első lépés: unikornist csinálni, kerüljön bármibe is.
nov. 26
13:39
Veczán Zoltán: Ok, boomer (Tiszta Jövő)
Életkor alapján kirekeszteni valakit azzal az érveléssel, hogy neki mindegy a jövő törvénykezése, hiszen úgyis mindjárt meghal, nem »helyretevése« valakinek.
nov. 26
13:39
Orbán: Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához (BorsOnline)
Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál valódi értékeinek forrásához, kereszt
nov. 26
13:39
Már az is baj, ha van? Tények a női kielégülésről egy szakértőtől (Spabook)
Létezik egy kérdés, amire szinte biztos, hogy csak nagyon kevesen válaszolnak teljes őszinteséggel: hányszor élsz szexuális életet a pároddal?...
nov. 26
13:45
A pénz csak alibi – egekbe szökik a fluktuáció (Piac és Profit)
Egyre nő a közepes és nagyvállalatok fluktuációja a legérintettebb szektorokban. 2018-ban 36 százalék volt az átlagos fluktuáció, 2019-re már 41 százalék az előrejelzés. Azonban az átlagon belül erős szórás tapasztalható. A munkaerő-kölcsönzés jelentősen megdobja az adatokat – derül ki a HR-Evolution Kft. fluktuációbenchmark-kutatásából.
nov. 26
13:45
Szijjártó Péter: A keresztényüldözés minden formája elfogadhatatlan (USAracing)
A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy nem maradhatnak büntetlenül azok a bűncselekmények, amelyeket a keresztények, vagy más közösségek ellen elkövetnek.
nov. 26
13:45
Most érkezett! Elhunyt az X-Factor legendás versenyzője! (Femcafe)
38 éves volt.
nov. 26
13:45
Elképesztően kerek feneket villantott Pirner Alma (Life)
Elképesztően kerek feneket villantott Pirner Alma - Fotó
nov. 26
13:51
Huszadik évforduló: a tudmani úton halad-e Horvátország? (Privátbankár)
December 10-én lesz Franjo Tuđman halálának huszadik évfordulója. Az első horvát államfő megítélése igencsak ellentmondásos volt a valamikori Jugoszláviában. Horvátországban általában pozitív személyiségnek tekintik, de vannak, akik másképp gondolnak rá. Az évforduló közeledtével sokan és gyakran hivatkoztak politikájára. A horvát miniszterelnök sz
nov. 26
13:52
Jó hír Magyarországnak: kis EU-s forráscsökkenéssel megúszhatja az egyik fontos területünk (Portfolio)
A 2021-2027-es uniós fejlesztési ciklusban várhatóan hasonló nagyságrendű, mintegy 4,3 milliárd eurónyi forrást kaphat Magyarország az Európai Szociális Alap Pluszból, mint a mostani 2014-2020-as ciklusban elérhető forrástömeg – emelte ki az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) mai pécsi konferenciájának sajtótájékoztatóján Huszár R
nov. 26
13:52
DK: Miért kap újabb milliárdokat a költéseivel elszámolni képtelen, törvénysértő Felcsút? (ATV)
"Az MLSZ adatbázisából derült ki, hogy ismét a felcsúti fociakadémia kapja a legtöbb TAO-pénzt, miközben a mai napig nem tudjuk, hogy mire költötték az eddig kapott közpénz-milliárdokat" - olvasható a DK közleményében.
nov. 26
13:53
Elkezdődött az ünnepi razzia (AQUA)
A különféle karácsonyi termékeket fogalmazó árusok és kereskedők mellett a vendéglátók is számíthatnak arra, hogy felbukkannak náluk a Nav revizorai
nov. 26
13:53
A legszebb és legemlékezetesebb sminkek, frizurák az American Music Awards-ról (Glamour)
15 felejthetetlen beauty pillanat a vörös szőnyegről
nov. 26
13:54
9500 fős létszámleépítés az Audinál (Portfolio)
Hónapok óta érkeznek a hírek arról, hogy az Audinál masszív átalakítások jönnek, amelynek része lesz egy nagyobb létszámleépítés is. A Handelsblatt úgy tudja, 9500 fővel csökkentik az alkalmazotti létszámot Németországban.
nov. 26
14:00
Kézigránátok Paks belvárosában (Infostart)
Második világháborús lőszereket és kézigránátokat találtak hétfőn egy régészeti ásatás közben.
nov. 26
14:00
Orbán Viktor egy mondaton belül kérte ki magának a gúnyolódást és a politikai korrektséget (444.hu)
A miniszterelnök úgy látja, hogy már Európában sincsenek biztonságban a keresztények.
nov. 26
14:00
Jogerős: öt évre ítélték Kocsis Istvánt (Igényesférfi.hu)
A Magyar Villamos Művek Zrt. korábbi vezérigazgatója ellen milliárdos hűtlen kezelés és sikkasztás volt a vád.
nov. 26
14:00
Jack Black csatlakozhat a Marvelhez, mint a Fantasztikus Négyes egyik tagja (Promotions)
Ha ez mégsem jönne össze, Jack Black még akár egy ikonikus Marvel-gonosz bőrébe is bújna.
nov. 26
14:03
Rusada-főnök: Nincs jogalap a Moszkva ellen készülő Wada-szankciók megtámadására (HírTV)
Az indítvány oka, hogy a szakellenőrök szerint manipulálták a Rusada moszkvai laboratóriumának adatbázisát
nov. 26
14:03
A gazdasági bizottság elfogadta az NMHH beszámolóját (vg.hu)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) beszámolóját jóváhagyta a törvényhozás gazdasági bizottsága.
nov. 26
14:05
Egy felmérés szerint a magyarok fele lenne hajlandó átképezni magát (vg.hu)
Világszinten az emberek 67 százaléka lenne hajlandó átképezni magát, erőfeszítéseket készségek fejlesztésére 65 százalékuk tesz.
nov. 26
14:06
Varga Judit: nincs kérdés, amire ne tudnánk megfelelő választ adni (Infostart)
Magyarország politikai súlya elismeréseként is értékelheti, hogy a bővítési portfóliót kapta meg az Európai Bizottságban – jelentette ki az igazságügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Varga Judit arról is beszélt, hogy bevezetik a jogegységi panasz intézményét.
nov. 26
14:06
Lemondott a máltai miniszterelnök kabinetfőnöke az újságíró-gyilkossággal összefüggésben (Kripto Akadémia)
Keith Schembrit a rendőrség ki akarja hallgatni, miután pénzügyi szálak fűzték a múlt héten elfogott Yorgen Fenech máltai üzletemberhez. Fenechet egy összekötő „dobta fel” a kegyelemért cserébe.
nov. 26
14:06
129 év után először mentőzik két nő együtt (ATV)
Az Országos Mentőszolgálat Mentőpalotájának udvaráról 1890-óta most először indult olyan mentőegység a bajbajutottak segítségére, amin két nő teljesített éjszakai szolgálatot. Erről közösségi oldalán számolt be az OMSZ. A bejegyzésben azt is megjegyzik, hogy a mentőknél a női gépkocsivezetők és ápolók csupán 2 éve dolgozhatnak.
nov. 26
14:06
Brazil futballsztárhoz ment a magyar szépségkirálynő! (Femcafe)
Szerelem.
nov. 26
14:06
A Trónok harca Twitteres üzenetétől az internet megőrült (Glamour)
És teljesen igazuk van. Ez mégis micsoda?
nov. 26
14:06
Rusada-főnök: Nincs jogalap a Moszkva ellen készülő Wada-szankciók megtámadására (HírTV)
A szakellenőrök szerint manipulálták a Rusada moszkvai laboratóriumának adatbázisát.
nov. 26
14:06
Jogerős: öt évre ítélték Kocsis Istvánt (Könyves Magazin)
A Magyar Villamos Művek Zrt. korábbi vezérigazgatója ellen milliárdos hűtlen kezelés és sikkasztás volt a vád.
nov. 26
14:06
Hihetetlen átalakuláson ment át a magyar sztár (BorsOnline)
Gyerekkori traumáiról vallott Raul.
nov. 26
14:06
Egyszerűek, de látványosak: szebbnél szebb őszi körömdíszítések (Spabook)
Az ősz árnyalatai a körmödön is remekül mutathatnak, ráadásul ha feldobod az alap manikűrt néhány apró díszítéssel, könnyen egyedivé varázsolhatod...
nov. 26
14:06
Hamvasztás helyett elfolyósítás, koporsó helyett lebomló gombaruhába temetkezhetünk a jövőben (Rakéta)
Bár napjainkban még a koporsós és a hamvasztásos temetés a legelterjedtebb megoldás, 2050 nemzedéke talán már csak könyvekből ismeri majd ezeket.
nov. 26
14:06
Ilyen művészien még nem örökítették meg a jégolvadást (Hamu és Gyémánt)
Hogy néz ki egy művészi timelapse felvételen a jég olvadása?
nov. 26
14:08
A harmadik legtöbb prostituált Magyarországból kerül a német bordélyokba (Kripto Akadémia)
2400 magyar dolgozik bejegyzett prostituáltként Németországban. A legtöbben Romániából érkeznek, ők mintegy 11 ezren vannak - feltűnően magas a szegényebb országokból érkezők száma.
nov. 26
14:08
The Weeknd dalt ír Selena Gomezről, és még a szám címében is benne van a neve (Glamour)
Hoppá, ez mit jelentsen?
nov. 26
14:08
Nicole Kidman fele annyi idősnek tűnik, mint ahány éves (BorsOnline)
A színésznő lett a címlaplánya az ausztrál Vogue hatvanadik születésnapi számána
nov. 26
14:09
Ettől lett könnyebb az adófizetés a cégeknek (Piac és Profit)
A PwC és a Világbank-csoport által készített Paying Taxes 2020 című tanulmány szerint a technológiának köszönhetően a vállalkozások számára világszerte jelentősen könnyebb lett az adófizetés.
nov. 26
14:09
Új ipari park alapkövét tették le Kaposváron (ProfitLine)
Új ipari park alapkövét tették le Kaposváron kedden, a mintegy 36 hektáros terület 2020 tavaszára válik alkalmassá vállalkozások fogadására.
nov. 26
14:09
Ide teszik a pénzt a legnagyobb hazai ingatlanbefektetők (Portfolio)
Vajon milyen eszközök lesznek izgalmasak a következő években az ingatlanbefektetőknek? Hajlandóak nagyobb kockázatot vállalni vagy védekező pozíciót vesznek fel? A mai piacon elérhető legjobb befektetésekről beszélgettek a Property Investment Forum 2019 konferencia szakértői.

Keresés