Pikó András korábban egy interjúban azt mondta, megszűnik a kerületben az a korábbi gyakorlat, amely szerint az önkormányzat 13. havi fizetést ad a közalkalmazottaknak. Akkor a polgármester úgy fogalmazott: megnézik, mennyi pénzük van, ehhez mérten kapnak majd a dolgozók juttatást az ünnepek előtt.
Sós Csaba szövetségi kapitány cáfolja Szilágyi Liliána úszónő állítását, miszerint azért nem válogatta be a decemberi glasgow-i rövid pályás Eb-re utazó csapatba, mert Shane Tusup az edzője.
Túlzás lenne azt állítani, hogy Christian Karembeu, a korábbi francia világbajnok az állóvízbe dobott volna követ, inkább az amúgy is fodrozódó hullámok közé dobott egy nagyobbat: szerinte Kylian Mbappé lesz a következő francia sztár, aki a La Ligába szerződik. Kijelentése időszerűségét a ma esti Real Madrid–PSG BL-mérkőzés adja.
A 2018-as üzleti évet érintően nyilatkozni kell a CbC (Country-by-Country) jelentésben érintett hazai vállalkozásoknak december 31-ig, ha el akarják kerülni a NAV által kiróható súlyos bírságot. A jelentéstételre nem kötelezett cégeknek is érdemes a tavaly óta történt esetleges változásokra figyelmet fordítaniuk, derül ki a nemzetközi adótanácsadó
A kórház a közösségi oldalán számolt be a beavatkozásról, amelyet Zente után a majdnem kétéves Hosszú Levente is megkapott. A gyermek a gyógyszer beadását jól viselte, jelenleg elkülönített környezetben lábadozik, és várhatóan a gyógyszer beadását követő napon hazamehet.
Idén eddig a részvényalapok mentek a legnagyobbat a befektetési alapok között, aki orosz vagy nemzetközi részvényalapba fektetett, akár 30-40%-ot is kereshetett a pénzén. Megkérdeztük a legjobban teljesítő alapok portfóliómenedzsereit, minek tudható be a jó teljesítmény, hogy látják a piaci folyamatokat és a közeljövőt most, hogy itt a szuperállamp
Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte a hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolt Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek (Mvm) Zrt. korábbi vezérigazgatóját kedden a Kúria.
Egyre inkább úgy tűnik, a világ nemhogy nem éri el, de közelében sem lesz a Párizsi Klímaegyezményben meghatározott kibocsátás-csökkentési célhoz. A globális CO2-emisszió 2018-ban 1,7 százalékkal 33,1 milliárd tonnás rekord szintre emelkedett, márpedig a cél teljesítése érdekében legkésőbb 2020-tól tartósan és radikálisan csökkenteni kellene, nagyj
A tervek szerint január elsejétől Michał Hucał veszi át a magyarországi NN Biztosító vezérigazgatói posztját, kinevezése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jóváhagyását követően lép életbe - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
A bank lendületét egyebek mellett azzal jellemezte Nikolaj Koszov, hogy Budapestre költözésük óta mindössze egy magyar és egy orosz beruházási tervet utasítottak el.
A 2030-as nemzeti energiastratégiának ötvöznie kell az energiafüggőség csökkentését, és az áramtermelés csökkenő szén-dioxid kibocsátását. Jelenleg a magyar villamosenergia-előállítás 60 százaléka karbonsemleges.
Az előzetes adatok szerint 2019 I-III. negyedévében a születések száma 1,6 százalékkal kevesebb, a halálozásoké közel azonos számú volt, mint 2018 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 3,5 százalékkal, 1052...
A rendező november 20-án nyilatkozatban közölte, hogy "nem megengedhető módon" közelített egy kolléganőjéhez, és ezért bocsánatot kért, valamint etikai vizsgálatot kezdeményezett maga ellen a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől, ennek része a diákok meghallgatása.
Sajtótájékoztatót tartott a Budapestre költözött, erősen orosz kötődésű pénzintézet vezetése, amelyet az amerikaiak kémkedésre használt fedőszervezetnek tartanak. Csupa olyat mondtak, amiket az EU-ban is szokás: fenntartható fejlődés, kkv-szektor segítése, stb.
Vélhetően még nem jelentkezett az Eurojackpot magyar nyertese, vagy szimplán nem akarta kitölteni a Szerencsejáték Zrt. kérdőívét. A 10 milliárdos főnyereményt érő szelvényen kívül még több mint 318 ezret adtak fel a magyarok a múlt...
Októberben a Rubjerg Knude világítótorony közel került ahhoz, hogy az erózió miatt megsemmisüljön. A Jütlandon található torony – mint általában a világítótornyok – egy tengerparti sziklafalon kapott helyet, ám a folyamatos erózió miatt veszélybe került.
Vasárnap délben véget ér AZ ÉV HOTELE verseny, utolsóelőtti régiós szavazása. Ebben a hónapban összesen hat szálloda méri össze erejét a dél-dunántúli régióban.
A K&H bankcsoport 2019 első kilenc hónapjában 37,7 milliárd forint adózás utáni eredményt könyvelt el, ami éves összehasonlításban, rendkívüli tételek nélkül 5 százalékos növekedés - közölte a pénzintézet az MTI-vel hétfőn.
Disznózsírból mosószappant, hamuból pedig lúgot főztek az asszonyok, hogy kidörzsöljék velük a foltokat. És azt tudtátok, hogy Bíró László gőzmosógépet is feltalált a golyóstoll előtt?