Több hajléktalan ember mehet be télire a szállókra, ha javulnak a körülmények. A szakemberek szerint az a 47 millió forint, amelyet a fővárosi közgyűlés szerdán különített el a krízisellátás javítására, poloskairtásra és akadálymentesítésre is elég lehet. A fővárosban még sok az üres férőhely, a vidéki hajléktalanszállók egy része azonban már most
Jól vizsgázott a Dunakeszi Önkormányzat városi mobil app alkalmazásának új modulja, amely a település buszjáratainak mozgását teszi követhetővé a lakosság számára. Az InterMap Kft. Smart City App elnevezésű applikációját 2018-ban vezette be a helyi önkormányzat. Az okos telefonokra egyszerűen letölthető DunakesziAPP alkalmazás segítségével bárki fo
A radikális iszlamista tálibokkal folytatott béketárgyalások újraindítását jelentette be Donald Trump amerikai elnök csütörtökön, a Kabulhoz közeli Bagramban lévő amerikai légitámaszponton.
Száznál is többen haltak meg, tüntetők és karhatalmisták egyaránt, ezerhétszáz demonstráló és ezer kommandós sérült meg, de a mai napig nem tisztázódott, mi is történt valójában Kijevben.
Különös szabályok uralkodnak az állami médiakonglomerátumban: ismeretlenek bukkannak fel külföldi tudósítói posztokon, a kényes témákról szóló cikkek rejtélyes utakra indulnak, és bizonyos kifejezéseket le sem lehet írni.
Drágultak az üzemanyagok, a holtankoljak.hu szerint a benzin literenkénti ára 2 forinttal 391 forintra nőtt, míg a gázolaj ára 3 forinttal 409 forintra emelkedett.
Míg egy tipikus családi kis- vagy középvállalkozást jellemzően egyetlen cég testesít meg, addig a nagyvállalatok rendszerint számos cégből álló cégcsoport formájában működnek. Hogyan jönnek létre a cégcsoportok, mi indokolja a létrehozatalukat? Mikor érdemes cégcsoport létrehozatalába kezdeni? Ezekre a kérdésekre ad választ a Jalsovszky Ügyvédi Iro
Lago Maggiore, Lago di Como, Lago di Garda...csak néhány ismert és kedvelt olasz tó, melyek folyton szem előtt vannak. Találtunk egy következő gyönyörűséget.
Noha az Espanyol az utolsó pillanatban mentette 2-2-es döntetlenre a Ferencváros elleni mérkőzést az Európa-liga ötödik fordulójában, a magyar bajnok labdarúgói inkább büszkén és elégedetten értékeltek, mintsem csalódottan.
Ádáz küzdelem volt 1849. július 31-én Józef Bem és Lüders orosz tábornok csapatai között, amit érdemes részletesebben megismerni a Ki mondaná, hogy e hely csatatér? című tárlaton.
Idén az éttermi étkezésre átlagosan 2900 forintot szántunk fejenként – ez derült ki a Bónusz Brigád adataiból. Az eladási adatok alapján a legnépszerűbb éttermek listájának élére egy olyan hamburgerező hely került, ahol a digitalizációt hívják segítségül a rendelés megkönnyítése érdekében. Nehéz választani az éttermek széles palettájáról: szerenc
Még csak alig három hónap telt el a tanévkezdés után, de máris lemondott az idén ősszel elindult Debreceni Nemzetközi Iskola igazgatója, Öreg János – írja a civishír.hu.
Az MFB kizárólagos tulajdonában lévő MFB Invest Zrt. a Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságok fejlesztéseihez nyújt tőkét. A társaság vezérigazgatóját, Bugár Csabát kértük meg, hogy avasson be a részletekbe, milyen forrásokra is számíthatnak tőlük a kis- és középvállalkozások.
Korai mérleget vonni a 2016 óta hivatalban levő, a fiatalítást levezénylő Kim Rasmussen teljesítményéről, az ő bizonyítványát nagyban meghatározza a holnap kezdődő világbajnokságon való szereplés.
A Kádár Tamást soraiban tudó Dinamo Kijev 4-3-ra kikapott a svéd Malmö otthonában a labdarúgó Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában, de így is megőrizte továbbjutási esélyét.
Karácsony Gergely egy Facebook posztban értékelte a fővárosi döntésekre adott kormányzat reakcióikat. A főpolgármesterrel az atlétikai stadion megépítésének feltételeiről jövő héten kezd tárgyalásokat a kormány.
Az előző havival megegyező, másfél éves mélyponton maradt novemberben a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett jelentése alapján.
A turizmusban lassan mindent áthat a karácsonyvárás, a téli feltöltődési lehetőségek változatos hangulata, amely számos újszerű élményt is ígér itthon az elkövetkező hónap során.
Szerdán nevezték ki Jürgen Klisnmannt a Hertha Berlin vezetőedzői posztjára, és rögtön jelentős változtatásokat alkalmazott Dárdai Pál egykori csapatánál.
Az infokommunikációs infrastruktúra-szolgáltató tizedik alkalommal hirdeti meg patinás seregszemléjét, amelyre a digitalizációra és az innovatív megoldásokra fogékony nonprofit szervezetek jelentkezését várja a pályázati kiírás szerinti témakörökben (esélyegyenlőség, fenntarthatóság, egészségügy, oktatás). Az Invitech InnoMax Díj tavalyi pályázatán
Szijjártó Péter szerint kulcsfontosságú együttműködni azokkal az afrikai országokkal, amelyek partnerek a migráció kiváltó okainak kezelésében és a terrorizmus elleni küzdelem összehangolásában.
Politikai véleményen alapuló hátrányos megkülönböztetést valósított meg az előző pécsi önkormányzat – mondta ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH). A portált a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte az eljárásban. A TASZ – a Pécsi Stop képviseletében – idén májusban fordult az EBH-hoz, mert a portál rendszeresen nem értesült az önkormányzat
Az idén a román bruttó hazai termékhez (GDP) mérten 4,4 százalék lesz az államháztartási hiány, ami 0,1 százalékponttal haladja meg a kormány által a hét elején közölt adatot, és jóval nagyobb, mint az eredeti 2,76%-os terv.
A kutatókat is megdöbbentő méretű fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszerben: a szakértők szerint olyan hatalmas, hogy "nem is létezhetne" a galaxisban.
Noha az Espanyol az utolsó pillanatban mentette 2-2-es döntetlenre a Ferencváros elleni mérkőzést az Európa-liga ötödik fordulójában, a magyar bajnok labdarúgói inkább büszkén és elégedetten értékeltek, mintsem csalódottan.
Bár sokáig lebegtette, hogy vállal-e újabb ciklust 16 év után, újraindul Éger István az orvosi kamara elnöki posztjáért a köztestület pénteken kezdődő küldöttgyűlésén. Két kihívója is lesz. Egyikük az Újratervezés csoportot képviselő Kincses Gyula orr-fül-gégész, egykori államtitkár. A másik rivális a posztért harmadszor induló Lotz Gábor, a Semmel
A magyarországi vasútvonalak villamosítottsága 2019-re elérte a 41 százalékot, amelyben kulcsszerepe volt az idén 70 éves Vasútvill Kft-nek. A legnagyobb magyarországi felsővezeték-építő vállalat szakemberei három generáció leforgása alatt összesen mintegy 3000 kilométer hosszan építették ki a felsővezeték-hálózatot. A vasút-villamosítási beruházás
Miközben a magyar gazdasági növekedés az idén várható 4,8 százalékról jövőre 3,5 százalékra lassulhat, a GDP-hez 52,5 százalékban hozzájáruló kkv-szektorban megkezdődhet az átalakulás – derül ki a K&H összeállításából. Az évi 277 órás adóadminisztrációt csökkenteni kell, át kell alakítani a munkahelyeket és beruházásokra, működő innovációk gyors al
A Vidékfejlesztési Program keretében az eddig odaítélt több mint 150 milliárd forint támogatásból 34 milliárd forint jutott a húsfeldolgozó ágazatnak - mondta az agrárminiszter csütörtökön, Hernádon.
Nem lesz újabb hosszú távú orosz–ukrán gáztranzit megállapodás, a felek csak rövidebb időszakokra szóló egyezségeket kötnek majd – mondta az InfoRádióban a 11 éves szerződés januári lejárta kapcsán Deák András György. Biztosnak látszik az ukrán tranzitvonal sorsa.
Szeptemberben sok millióan vettek részt a Greta Thurnberg példáját követő Fridays for Future globális klímasztrájkján, Budapesten is 6-10 ezren vonultak a Parlament elé. Most pénteken újra valódi fellépést követelnek a klímaváltozás ellen; a demonstráció magyar szervezőivel beszélgettünk öregezésről, klímaszorongásról, és arról, hogy mégis mi jönne