Az igazi hideg beköszöntével egy időben megindul a valódi fűtési szezon is, és ilyenkor már fokozott veszélyt jelent a lakásokban, házakban kialakuló szén-monoxid. Ahogy a tűz, úgy a szén-monoxid érzékelésére is van eszköz, amelynek...
Személyre szabott kényelem, javuló működési és energiahatékonyság, a jövőbeli digitális fejlesztések támogatása – többek között ezt kínálja a szálloda- és társasház-tulajdonosoknak a Schneider Electric új megoldása. A Connected Room Solution lehetővé teszi a rendszerintegrátorok számára projektkapacitásaik növelését úgy, hogy közben az áraik is ver
Haza akarja küldeni a területétől megfosztott Iszlám Állam külföldi harcosait Törökország. Őket eddig az észak-szíriai kurd erők tartották táborokban, de most a törökök azzal szembesülnek, hogy nekik kell dönteni sorsukról.
Idén szeptemberig közel 30 ezer külföldi vendégmunkás érkezett Magyarországra a három legnagyobb küldő országból. Két éve még mintegy tizenegyezren jöttek az országba - írja a Világgazdaság.
Mit tehetnek a hétköznapi emberek a klímválság ellen? Segítene, ha mindenki azonnal ültetne egy fát? Elég lehet ez, a tisztább levegő eléréséhez? Már elindult az Országfásítási Program. Az Agrárminisztérium tájékozatása szerint...
A kutatás termelés lehetett az egyetlen gyenge pont, ami viszont éves alapon magával ránthatta a csoport eredményét. Az összes többi szegmens jól teljesíthetett, a finomítási környezet kifejezetten javult, a fogyasztói szolgáltatások divízió már-már megállíthatatlan, és a gáz szegmensnek is jót tehettek a csurig töltött tárolók.
Több hullámban érkezik a csapadék kedden az ország felé. Míg északon a tartós eső lesz a jellemző, addig délen eleinte záporok, zivatarok alakulnak ki, és csak este érkezik meg az igazi eső. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) több megyére és a fővárosra is másodfokú figyelmeztetést adott ki a várható sok eső miatt. A hőmérséklet szintén két
Overdose óta nem ért el akkora eredményt a magyar lóversenysport, mint a négyéves Nancho Nemzeti Galopp-ligán elért győzelme. A gyönyörű telivér értéke a sikereknek köszönhetően a többszörösére nőtt, a szakemberek jelenleg 1 millió euróra (330 millió forint) becsülik a piaci árát.
Ukrajnából érkezik Magyarországra a legtöbb vendégmunkás, negyvenezernél is többen rendelkeznek tartózkodási engedéllyel. Ez a szám drasztikusan nőtt a két évvel korábbi adatokhoz képest. Meglepő, melyik EU-n kívüli országokból...
A harmadik negyedéves gyorsjelentésében 7,6 millió dolláros nyereségről számolt be a Agco, amely termékeit öt márkanéven hozza forgalomba, ezek a Challenger, a Fendt, a Gsi, a Massey Ferguson és a Valtra. A nettó profit 10 centet tett ki részvényenként a cégnél, míg az adózás előtti, igazított eredmény 82 centet tett ki. Ez felülmúlta a 78 […]
Összesen 105 millió fontnyi festményt juttatott vissza Károly herceg, a brit trónörökös alapítványa tulajdonosainak, melyekről kiderült, hogy hamisak lehetnek -írja a Bloomberg.
Októberben nyolc havi mélypontra lassult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme a Caixin gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.
A feketézés, a számla átadásának elmulasztása és az online pénztárgépek előírásainak megsértése adta a szabálytalansági toplista dobogósait az elmúlt fél évben.
December végén elhallgat a Civil Rádió az FM 98-on. Miután nem hosszabbították meg a frekvencia-engedélyét, sokan aggódnak, hogy ez csak a kezdet. Ugyanígy járhat a többi közösségi rádió is.
Sok időt töltünk a közösségi médiával, de nem tartjuk magunkat függőnek. A Facebook hanyatlik a fiatalabbak körében, de helyette jönnek fel az újabb közösségi média platformok. Az ArvaliCom kommunikációs ügynökség 1128 fős Nagy Közösségi Média Kutatása a közösségi média csatornák népszerűségét és az egyes korosztályok használati szokásait vizsgálta
A világ több országának ízlésvilágát sem érthetjük, és kik vagyunk mi, hogy megítéljük, de a kínai piacra készült Kamiq GT erősen túlmutat az európai jó ízlésen.
Az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseit övező optimizmus által fűtve végül a Dow, az S&P500 és a Nasdaq is új történelmi csúcson zárt be hétfőn. Ázsiában is emelkedtek az irányadó részvényindexek a hét második napján, az európai tőzsdéken is emelkedéssel indulhat a hét második napja.
Legalább harmadszor torpant meg a forint erősödése a 328-as támasznál, vagyis ismét bebizonyosodott, hogy nem lesz egyszerű innen tovább kapaszkodnia a magyar devizának. Kedd reggel megint óvatos erősödéssel próbálkozunk, de egyelőre 329 felett indul a nap.
Kim Kardashian lobbitevékenysége is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az Amerikai Képviselőház elsöprő többséggel szavazta meg az örmény népirtást elismerő határozatot. Erdogan török elnök válaszul az őslakók kiirtását, a rabszolgaságot és a kizsákmányolást vetette az amerikaiak szemére. Káncz Csaba jegyzete.
A privátbanki és alapkezelői üzletág is válsággal néz szembe Európában, az üzleti modell pengeélen táncol a negatív kamatkörnyezet miatt – figyelmeztet az Edmond de Rothschild svájci bank vezetője.
A kínai szolgáltató szektor Caixin/Markit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) az elmúlt nyolc hónap leglassabb növekedését produkálta októberben. Az 51,1 pont kevéssel van a növekedést a zsugorodástól elválasztó 50 pontos választóvonal fölött. A mutató azt jelzi, hogy a lassulás a szolgáltató szektorba is kezd begyűrűzni.
A kínai szolgáltató szektor Caixin/Markit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) az elmúlt nyolc hónap leglassabb növekedését produkálta októberben. Az 51,1 pont kevéssel van a növekedést a zsugorodástól elválasztó 50 pontos választóvonal fölött. A mutató azt jelzi, hogy a lassulás a szolgáltató szektorba is kezd begyűrűzni.
A szabályozói minimum közelébe, 102%-ra csökkent a CIG Pannónia vagyon- és felelősségbiztosító leánycégének, a CIG EMABIT-nak a szavatoló tőke megfelelése, így vélhetően hamarosan csoporton belüli tőkeemelésre fog sor kerülni a társaságnál.
Az EU Csalás Elleni Hivatala nyomozást indított túlárazás és csalás gyanújával a 448 vidéki sportnapot 450 milliós EU-támogatásból lebonyolító Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány tevékenysége kapcsán – tudta meg a 444.hu a bejelentést tevő Hadházy Ákos független parlamenti képviselőtől.
Nyáron több megyében valóságos razzia indult a zöldségeseknél, és nemcsak az állandó üzlettel rendelkező kereskedőket, hanem az út menti eper- és dinnyeárusokat is felkeresték az adóellenőrök, a több ezer vizsgálatban összesen...
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Ludovic Orbannak, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt elnökének Románia miniszterelnökévé történt megválasztásához - tájékozatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke kedd reggel.