2019. november 5. kedd

nov. 5
13:21
Lánczi Tamás: Orbán-kormány: emberi jogokból jeles (Tiszta Jövő)
Ideje lenne, hogy a liberálisok szótárába is bekerüljön a nemzeti érdekérvényesítés.
nov. 5
13:21
Vajna Tímea sírva jelentette be, hogy elárverezteti Andy személyes tárgyait (SzMo)
Vannak köztük Rambo-kések, Munkácsy-festmény és az egykori producer még mindig szivarszagú autója. A bevétel egy részét az özvegy jótékony célokra ajánlotta fel.
nov. 5
13:23
Éveken át tévedett a GKI a magyar gazdaság növekedését illetően (AQUA)
A GKI rendre alábecsüli a magyar gazdaság növekedési ütemét. 2019-re szóló előrejelzése sem nevezhető túlzottan optimistának, viszont nem volt ez másképpen a korábbi éveket illetően sem.
nov. 5
13:24
Fejlesztőközpontot alakítanak ki autistáknak a Heim Pál kórházban (Infostart)
Autista gyerekeket és családjukat segítő fejlesztő- és módszertani központot alakítanak ki a Heim Pál kórház egyik épületében. Az új intézmény létrehozását a Mol Nyrt., fesztiválozó fiatalok közreműködésével, tízmillió forinttal támogatta - ismertették kedden Budapesten.
nov. 5
13:24
Itt a lista a szupergazdagok kedvenc befektetéseiről (Portfolio)
Megtalálni a tuti befektetést nem olyan könnyű, főleg úgy, hogy az minden időpontban más és más lehet. Nem csoda, hogy sokan figyelik azt, mibe fektetnek a világ leggazdagabb emberei. A Marketwatch közülük emelt ki pár sikeres üzletembert és megnézte, hogy mibe fektetik vagyonukat.
nov. 5
13:24
Egy új időszámítás kezdete – megkezdődött az elektromos VW ID.3 gyártása (Auto Pult)
A Volkswagen vadonatúj elektromos autója, az ID.3 minden kétséget kizáróan egy új korszak kezdetét jelenti a márka történelmében, hiszen a márka, sőt, az egész óriáskonszern első olyan modelljéről beszélhetünk, amely már a fejlesztés első percétől kezdve kifejezetten elektromos modellnek készült. Nem mellesleg pedig globális szinten már körülbelül
nov. 5
13:24
Szereti az angol focit? és a nagy gólokat? akkor ezt a videót látnia kell! (Sport365)
Videón a Premier League történetének legnagyobb bombagóljai.
nov. 5
13:24
Összedobták a pénzt Hadházy Ákos parlamenti büntetésére (444.hu)
Kövér László 329 ezer forintot szabott ki Hadházyra, ennél többet adtak össze a Facebook-követői.
nov. 5
13:27
Karácsony Gergely belevágott (Menedzsment Fórum)
A főpolgármester beszédével kezdődött a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése.
nov. 5
13:30
Istenes Bence zokogva vallotta be. A gyerekekről van szó (Blikk)
Lehet, hogy nagyot hibáztak?
nov. 5
13:30
Zavargások Chilében és Bolíviában (HírTV)
Ismét zavargásokba torkollt a chilei fővárosban az elnökellenes tüntetés.
nov. 5
13:30
Mutatunk egy trükköt, hogy friss maradjon, és ne penészesedjen be a szeletelt kenyér (Blikk)
A zacskóban tartott kenyér könnyen bepenészesedik.
nov. 5
13:30
Hatalmas felfordulás lesz Budapesten Erdogan látogatása miatt (Portfolio)
Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt 2019. november 5-e és november 7-e között megváltozik a forgalmi rend Budapest több kerületében.
nov. 5
13:30
Itt van Karácsony tíz alapértéke a következő 5 évre (ATV)
Karácsony Gergely főpolgármester tíz, Budapest elkövetkező öt évét meghatározó alapértéket határozott meg a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén kedden.
nov. 5
13:33
Ha így szólítod a párod, a kapcsolatod boldogságra van ítélve (Femcafe)
A pszichológusok szerint ez bebiztosítja a harmóniát.
nov. 5
13:33
Hét nyelven küldött külföldieknek személyre szabott kampánylevelet Őrsi Gergely (Igényesférfi.hu)
Angol, francia, német, mandarin (kínai), olasz, spanyol és orosz nyelven küldött kampánylevelet a II. kerületben élő külföldiek számára Őrsi Gergely.
nov. 5
13:33
Romantikus tájjal, óvatos vadakkal, különleges fényekkel vár Gemenc ősszel (SzMo)
Ilyenkor is érdemes ellátogatni Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű ártéri erdejébe, mert csodát láthatsz.
nov. 5
13:35
Ne dobd el! Ennyi mindenben veheted hasznát a banánhéjnak (Femcafe)
Hihetetlen, mi mindenre jó.
nov. 5
13:36
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
nov. 5
13:36
Egymillió magyar autós fog többet fizetni: ennyivel nőtt a kötelező biztosítás összege (Pénzcentrum)
Az elmúlt tíz évben rendre a 2009-es díjszint alatt maradtak az év végi, kampányos kötelező (kgfb) díjak. Idén ez már nem igaz, a napokban meghirdetett új tarifák szerint az átlagdíj meghaladja a 10 évvel ezelőtti szintet. Az első napok...
nov. 5
13:39
Csillagjegyed elárulja, milyen lesz az álomesküvőd (Spabook)
Álmodoztál már valaha a Nagy Napról? Milyennek képzelted el? Csillagjegyed árulkodhat arról, milyen menyegző illene igazán hozzád – el tudsz...
nov. 5
13:42
Karácsony visszarakatta az uniós zászlót, amit Tarlós még 2011-ben tüntetett el a fővárosi közgyűlésből (444.hu)
Az előző főpolgármester nem szerette.
nov. 5
13:45
Tovább erősödik a forint (AQUA)
Több mint egy hónapja, hogy véget ért a forint lejtmenete, és megfordult a trend. Jó esetben csak múló emlék lesz a nyár végi, ősz eleji gyengülés.
nov. 5
13:45
PS: Érd ellenzéki polgármestere megfosztaná a közgyűlést a privatizációt korlátozó jogaitól (Igényesférfi.hu)
A Pesti Srácok információi alapján a Pest megyei település ellenzéki polgármestere megfosztaná a közgyűlést privatizációt korlátozó jogaitól.
nov. 5
13:48
Fura szagot érzett az autójában. Sokkot kapott, amikor felcsapta a motorháztetőt (Blikk)
Nem hitt a szemének.
nov. 5
13:48
A Soproni kapta a Platina Effie-t (Kreatív Online)
A reklámhatékonysági verseny hazai megmérettetésén 11 Bronz, 3 Ezüst, és 6 Arany Effie született.
nov. 5
13:48
Egy üveg ecetet öntött a vécécsészébe, feltett pár ecettel átitatott papírtörlőt. Pár perc múlva elcsodálkozott az eredményen (Blikk)
Ez a legolcsóbb WC tisztítási trükk.
nov. 5
13:48
Wass Albert-es molinóval állták útját Karácsonynak az alakuló ülés előtt (ATV)
Magyargyűlölettel vádolták meg a Wass Albertet lenácizó Karácsony Gergelyt – írja a hvg.hu.
nov. 5
13:54
Titlakoznak a pedagógusok a kormány új javaslata ellen (Portfolio)
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is tiltakozik az ellen, hogy a parlament előtt lévő új szakképzési törvényjavaslat elfogadása esetén megszűntessék a szakképzésben dolgozók közalkalmazotti státuszát - közölte az érdekvédelmi tömörülés kedden az MTI-vel.
nov. 5
13:57
Fekete lyuk: eljuthatnak-e orosz fegyverek Szerbiába? (Privátbankár)
Orosz hírügynökségi jelentések szerint a szomszédos országok akadályozzák az SZ-400 légvédelmi rakétarendszer érkezését Szerbiába. Ez azzal magyarázható, hogy a NATO nem szeretné megengedni „fekete lyuk” kialakulását a tagországok külső vonala mögött. Macedónia, Albánia és Montenegró taggá válását követően a NATO szempontjából azonban valóban „terr
nov. 5
13:57
Keanu Reeves életében először mutatkozott nyilvánosan a szerelmével (SzMo)
De ki ez a nő a filmsztár oldalán? Bemutatjuk Alexandra Grantet.
nov. 5
13:57
Nagy az izgalom, mindenki Tóth Gabi pocakját lesi (Promotions)
Három hét múlva ér véget a Sztárban sztár leszek!, ám nem biztos, hogy Tóth Gabi babája ezt meg akarja várni.
nov. 5
14:00
Figyeljen, mert fontos: így változik péntektől a menetrend a szobi és veresegyházi vasútvonalakon (Blikk)
Péntektől több ütemben változik a menetrend a szobi és veresegyházi vasútvonalakon, egyes járatok ki is maradnak a Rákosrendező és Rákospalota-Újpest állomás közötti, valamint a Rákospalota-Újpesten végzett pályakarbantartási munkák miatt - közölte a MÁVinform kedden az MTI-vel.
nov. 5
14:00
10 trükk, amivel a ruhák tisztábbak és 100-szor illatosabbak lesznek (Blikk)
Ha szeretnéd, hogy ruháid tisztábbak, fehérebbek, puhábbak, gyűrődés mentesebbek, frissebbek és illatosabbak legyenek egy mosás után, akkor jó helyen jársz. Egyszerű, de annál hasznosabb tippekkel látunk el, amelyekhez ráadásul veszélyes vegyszereket sem kell használnod.
nov. 5
14:00
Titlakoznak a pedagógusok a kormány új javaslata ellen (Portfolio)
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is tiltakozik az ellen, hogy a parlament előtt lévő új szakképzési törvényjavaslat elfogadása esetén megszűntessék a szakképzésben dolgozók közalkalmazotti státuszát - közölte az érdekvédelmi tömörülés kedden az MTI-vel.
nov. 5
14:00
Ízelítő videón az új Škoda Octavia – egy hét múlva debütál a csehek büszkesége (Auto Pult)
Az újautó-piacon immár hosszú évek óta a Škoda Octavia az egyik legmeghatározóbb modell – hazánkban mindenképp, de alapvetően Európa-szerte is. Ez nem meglepő, hiszen az Octavia egy rendkívül átgondolt, okos megoldásokkal teli, tágas utastérrel és óriási csomagtérrel, ráadásul modern technológiával büszkélkedő modell, ami minden épeszű igényt tökél
nov. 5
14:00
Öt csapat már szerdán továbbjuthat a BL-ben (Sport365)
Minden, amit a szerdai meccsekről tudni érdemes.
nov. 5
14:00
Babis: elfogadhatatlan a kohéziós támogatásokra szánt összeg csökkentése (ATV)
Elfogadhatatlan az Európai Bizottság javaslata, hogy a 2021-2027-es uniós költségvetésben csökkentsék a Kohéziós Alapba szánt összegeket - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök kedden Prágában a V4-ek kormányfőinek munkatalálkozója után tartott közös sajtóértekezleten.
nov. 5
14:02
Kiderült, ki hajtotta fel 20 000 dollárig a Bitcoin árát (Portfolio)
Egy új tanulmány szerint egyetlen, nagy játékos manipulálta a bitcoint két évvel ezelőtt, amikor a kriptodeviza árfolyama közel 20 000 dollárig emelkedett.
nov. 5
14:03
8 dolog, amit ne hagyj ki, ha Tunéziába készülsz (Femcafe)
Megmutatjuk a népszerű vakációs úti cél legmodernebb programlehetőségeit és legmenőbb Instagram-spotjait a tengeren és a sivatagon túl.
nov. 5
14:06
Vérlázító, amit az orvos tett a kisbabával. Főleg, hogy utána az anyára nézett és Ezt mondta a szemébe (Blikk)
Hogy képes valaki ilyet tenni?
nov. 5
14:06
Végtelennek tűnő lista a lezárásokkal, Erdogan miatt - két napig erre vigyázzon (Blikk)
Ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek a mai naptól kezdve Budapest szerte.
nov. 5
14:06
Az EU több mint 3 milliárd eurót fektet az Erasmus+ programba (ProfitLine)
Jövőre az Európai Unió több mint 3 milliárd eurót fektet be az Erasmus+ programba - jelentette be Navracsics Tibor az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa Brüsszelben, miután Európai Bizottság kedden közzétette az Erasmus+ programra vonatkozó 2020-as pályázati felhívását.
nov. 5
14:06
Ritkán látunk ilyen gyenge kifizetési számot a kormánytól, pedig bőven lenne miből (Portfolio)
Míg a megítélt új EU-támogatások összegénél és darabszámánál átlagosnak mondható hónapon van túl a magyar kormány, addig a támogatás kifizetéseknél szokatlanul gyengének mondható az októberi teljesítmény – derül ki hónap eleji rendszeres elemzésünkből. Ezt a magyar költségvetés kedvező helyzete bizonyára nem indokolja, inkább a különböző fejlesztés
nov. 5
14:06
Tarlós: Köszönöm az elismerést (ATV)
“Köszönöm az elismerést!” - így reagált az atv.hunak Tarlós István arra, hogy Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztésére ma a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén a törvény szerint járó végkielégítés dupláját, azaz plusz 3 888 963 forintot szavaztak meg neki.
nov. 5
14:06
Elfogadták a budapesti antikorrupciós minimumprogramot (444.hu)
A csomagban átláthatóbb szerződéseket, közérthető költségvetési rendeletet és egyszerűbb adatigénylést ígérnek.
nov. 5
14:09
Babis: elfogadhatatlan a kohéziós támogatásokra szánt összeg csökkentése (ATV)
Elfogadhatatlan az Európai Bizottság javaslata, hogy a 2021-2027-es uniós költségvetésben csökkentsék a Kohéziós Alapba szánt összegeket - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök kedden Prágában a V4-ek kormányfőinek munkatalálkozója után tartott közös sajtóértekezleten.
nov. 5
14:09
Balos lovag vezeti mostantól a brit alsóházat (Igényesférfi.hu)
Hogy lesz most „Order!” Westminsterben?
nov. 5
14:09
Csodaszerek fáradtság és kimerültség ellen: elég az ásítós nappalokból! (Spabook)
Ez a két fogalom nem teljesen ugyan az, mégis szinonimaként használjuk. A különbség, hogy a fáradtságot lehet otthon is hatékonyan kezelni, ám...
nov. 5
14:12
Megválasztották Karácsony Gergely öt helyettesét (Infostart)
Még mindig tart a Fővárosi Közgyűlés első ülése. A helyetteseket a közgyűlés titkos szavazással egyenként választotta meg. Az ötösfogat legfiatalabb tagja 34, a legidősebb 57 éves.

Keresés