2019. november 6. szerda

nov. 6
16:42
Matolcsy: további sokkok érik majd Európát (Portfolio)
A közeljövőben további sokkok érik majd az eurózónát, mivel a valutaövezet több ok miatt is sebezhető – fejtette ki véleményét a Növekedés.hu-n megjelent cikkében Matolcsy György.
nov. 6
16:44
Úzvölgyi temető: négy nemzet képviselői nem tudnak megegyezni (Kripto Akadémia)
Román, orosz, német és magyar hadisírgondozók jártak az emlékhelyen, hogy dűlőre jussanak.
nov. 6
16:44
Zajlik az eMAG és az Extreme Digital fúziója (Portfolio)
Már folyamatban van az eMAG és az Extreme Digital fúziója, amit nemrég hagyott jóvá a Gazdasági Versenyhivatal – közölte a két cég.
nov. 6
16:45
Kétkulacsos játszmák folynak az 5G körül (Menedzsment Fórum)
Mindenki igyekszik saját pecsenyéjét sütögetni a távközlési piacon, miközben igyekszik legalább kommunikációs szinten megfelelni az olykor egymásnak is ellentmondó elvárásoknak. Az 5G technológia bevezetése kapcsán legalábbis ezt tükrözik a politika és a gazdasági szereplők megnyilvánulásai.
nov. 6
16:45
Búcsút intett Donald Trump a klímaegyezménynek (USAracing)
Trump már 2016-os választási kampányában haszontalannak minősítette az egyezményt, és fogadkozott: kilépteti országát. A folyamat várhatóan egy évig tart, így éppen a jövő évi elnökválasztás idején zárul le.
nov. 6
16:45
A környezettudatos közlekedés legújabb úttörői: az elektromos kishajók (NRGreport)
Annyi szó esik az elektromos autókról, de nagyon keveset beszélünk egy hasonlóan szennyező közlekedési módszerről: a hajózásról. Bár egyelőre nem reális, hogy elektromos motorral működő óceánjárók lepjék el a piacot, az már rég megoldható, hogy a kisebb sétahajózásokra, a lassú hajókázásokra elektromos megoldást válasszunk. A Torqeedo elektromos ha
nov. 6
16:45
Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség: Niedermüller sajnálja, hogy már nincs MSZMP (Igényesférfi.hu)
Kérjen bocsánatot és mondjon le!
nov. 6
16:45
Szalmonellával fertőzött az Aldiban vásárolható mandula (SzMo)
Az áruház visszahívta a polcairól a terméket. Azt kérték, senki se egyen belőle.
nov. 6
16:48
Fontos hírt kaptak a külföldi nyelvtanulásra pályázó diákok (Infostart)
Februártól jelentkezhetnek a 9. és 11. osztályos diákok a külföldi nyári nyelvi kurzusra.
nov. 6
16:48
Az ÁSZ többször is ellenőrizte a győri önkormányzatot (ProfitLine)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) többször is ellenőrizte a győri önkormányzatot - emelte ki a szervezet szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
nov. 6
16:48
Óriási a munkaerőhiány Magyarországon (Portfolio)
A magyar gazdaság egyre erősödő problémája a munkaerőhiány, több mint 250 ezer álláshely áll betöltetlenül. A legnagyobb gond az iparban, ezen belül is a feldolgozóiparban, az egészségügy és a szociális ellátás, valamint a kereskedelem és a vendéglátás területén érzékelhető - derül ki a BDO Magyarország közelmúltban készült elemzéséből.
nov. 6
16:48
Filléres topbort árul az Auchan: még nem késő lecsapni a noname csúcsitalokra (Pénzcentrum)
Két új, meglepően jó borral lehet gazdagabb az ember az Auchan új kollekciójából. Az egyes palackok ára bár nem az 1 000 forintos kategóriában mozog, a vásárlók minden bizonnyal megtalálják majd a számításaikat. Nem kellenek hát ide...
nov. 6
16:51
Trump ügyvédje levélben kért kegyelmet a román elnöktől korrupcióért elítélt üzletembereknek (444.hu)
És kritizálta a román korrupcióellenes ügyészség munkáját.
nov. 6
16:51
Gulyás: A kormány partnernek tekinti az új budapesti vezetést (SzMo)
Azt is mondta, hogy a kormány nem kíván a főpolgármester és a kerületek vezetőinek támogatása nélkül fejlesztéseket végezni Budapesten.
nov. 6
16:54
Erdogan és Orbán kapcsolata rendkívül szoros, de vannak előzményei (ATV)
Az újkori török-magyar kapcsolatokban meghatározó fejezetet képez Erdogan és Orbán (a magyar miniszterelnök még Erdogan beiktatásán is részt vett tavaly), de korántsem ők indították el a folyamatot.
nov. 6
16:57
Párbeszéd a gazdaságról: kis piacon sok tényező mozgatja a devizaárfolyamot (Infostart)
Egy kicsi és nyitott gazdaság esetében több tényező is befolyásolja az ország devizájának árfolyamát, ezek között több csak rövid távon jelentkezik - derült ki az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinműsorának legutóbbi adásából, amelynek Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője és Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befe
nov. 6
16:57
Globál: Szegénység, tüntetések és politikai játszmák Latin-Amerikában (USAracing)
Szegénység, tüntetések és politikai játszmák Chilében, Argentínában, Venezuelában és Bolíviában. Chile megváltozott, és a kormánynak is meg kell változnia – ezt mondta az ország elnöke.
nov. 6
16:57
A környezettudatos közlekedés legújabb úttörői: az elektromos kishajók (NRGreport)
Annyi szó esik az elektromos autókról, de nagyon keveset beszélünk egy hasonlóan szennyező közlekedési módszerről: a hajózásról. Bár egyelőre nem reális, hogy elektromos motorral működő óceánjárók lepjék el a piacot, az már rég megoldható, hogy a kisebb sétahajózásokra, a lassú hajókázásokra elektromos megoldást válasszunk. A Torqeedo elektromos ha
nov. 6
16:57
Otthoni környezet vagy álommunka – lehetséges mindkettő? (SzMo)
A magyar munkavállalók több mint felének fontos szempont munkahelyváltáskor, hogy a lakóhelye közelében találjon új állást – derült ki az OTP Bankkal közösen végzett felmérésünkből.
nov. 6
17:03
450 lóerő és könnyített karosszéria, a CS-sel búcsúzik az M2 (Autónavigátor)
Jó hír, hogy a BMW ragaszkodik még a hátsókerékhajtású modellekhez, ezért a következő 2-es kupé is hagyományos lesz, de az előd, a jelenlegi hamarosan leköszön, itt a befejező modell, a leghegyesebb.
nov. 6
17:06
Vegyes kezdés az amerikai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyes indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
nov. 6
17:06
A DK is előválasztást javasol Győrben (ATV)
Borkai Zsolt lemondásával újabb polgármesterválasztást fognak tartani Győrben.
nov. 6
17:09
Mintegy százezer magyar számláját zárolhatták (Privátbankár)
Ez derül ki lapunk felméréséből. A mulasztók számláit a pénzintézeti szolgáltatójuk zárolja, így az azokon lévő összegekhez csak azt követően férhetnek hozzá, ha személyesen azonosítják magukat. Ezt a magánszemélyek a személyi okmányaik bemutatásával végezhetik el, a cégeknek viszont a tényleges tulajdonosok beazonosítását lehetővé tevő nyilatkozat
nov. 6
17:09
Olajmezők felé vezető utak fölött hintáznak az iraki tüntetők (444.hu)
A miniszterelnök szerint, ha akadályozzák az olajkitermelést, az csak még nehezebb helyzetbe hozná az országot.
nov. 6
17:09
Ronggyá veri ellenfeleit a világ legdögösebb női pankrátora (Femcafe)
Egyszerre brutálisan szexi kebelcsoda és veszélyes "gyilkológép."
nov. 6
17:09
Pokorni: Igazságos ez így? (Igényesférfi.hu)
A XII. kerület polgármestere szerint a baloldali többségű közgyűlés saját embereivel tölti fel az összes pozíciót.
nov. 6
17:09
Ritkán éltek nemi életet? Eláruljuk a háttérben megbújó lehetséges okokat (Spabook)
Hiába tűnik úgy, hogy még a csapból is az erotika folyik, manapság egyre több pár él egymás mellett rövidebb-hosszabb ideig inkább barátként....
nov. 6
17:12
Így süvölt a hurrikán erejű szél Magyarország felett (Infostart)
Az Időkép tette közzé a tízkilométeres magasságban készült felvételt.
nov. 6
17:12
Babos Tímea győzelemmel kezdett Sencsenben (Sport365)
Holland ellenfele lesz a második fordulóban.
nov. 6
17:15
Nagy változás jöhet a nyugdíjak kifizetésében (SzMo)
Minél több kifizetést szeretnének átutalással intézni készpénz helyett, ezért a jövőben már nem a postások vinnék el a nyugdíjat az időseknek.
nov. 6
17:15
Unai Emery eldöntötte, hogy ki legyen az Arsenal csapatkapitánya (Promotions)
Granit Xhaka tetteinek következményei lettek.
nov. 6
17:18
Horváth Csaba: Zugló elsőként akar csatlakozni az egységes fővárosi parkolási rendszerhez (ATV)
Zugló a budapesti önkormányzatok közül elsőként akar csatlakozni az egységes fővárosi parkolási rendszerhez - jelentette ki Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármester szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 6
17:21
Új vezető az Opus energetikai divíziójának élén (NRGreport)
Králik Gábor vette át november 4-től az Opus energetikai divíziójának vezetését. Az energiakereskedelmi szakember legfontosabb feladatának a portfólióba tartozó leányvállalatok piaci szerepének megerősítését és működési hatékonyságának javítását tartja - áll az Opus sajtóközleményében.
nov. 6
17:27
Havas Henrik két év után visszatér a tévézéshez (SzMo)
Saját nappalijában fogadja majd vendégeit új műsorában.
nov. 6
17:30
Hozza a kötelezőt a Magyar Telekom (Portfolio)
Mérsékelten emelkedő bevételről és EBITDA-ról számolt be ma piaczárás után kitett gyorsjelentésében a Magyar Telekom.
nov. 6
17:33
Dakota Johnson szerint mostohaapja változtatta meg az életét (Joy)
Dakota Johnson jelenleg az egyik legnépszerűbb színésznők közé tartozik, ám nemcsak emiatt olyan szerencsés.
nov. 6
17:33
Magyar táj magyar pemzlivel - elolvastuk Bödőcs Tibor új könyvét (SzMo)
Bödőcs Tibor első, paródiákra épülő könyve után saját hangot keresett és talált. Főhőse, egy jobb sorsra érdemes szobafestő szemüvegén át nézhetjük meg közelmúltunkat, jelenünket, és egy kicsit saját magunkat.
nov. 6
17:36
Nato-főtitkár: Emlékeztetőül szolgálnak a berlini fal maradványai (HírTV)
A fal örökre nyomot hagy Európa arcán - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a berlini fal leomlásának 30. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen szerdán.
nov. 6
17:36
Ezek a cuccok a magyar hamisítók kedvencei: te is beleszaladhatsz a bóvliba (Pénzcentrum)
A hazai lakosságnak csak valamivel több mint fele (56%-a) tartja bűncselekménynek a hamisítványok értékesítését, ami markáns visszaesést jelent a tavalyi eredményekhez képest. A legnépszerűbb árucsoportot továbbra is a ruházati cikkek...
nov. 6
17:36
Kábítószert is találtak az igazoltató rendőrök T. Klára Petra autójában (ATV)
Amellett, hogy néhány hete drogosan vezetett a fiatal nő, még kábítószer gyanús por is volt nála – tudta meg az ATV Híradó.
nov. 6
17:39
Megint 332 forint az euró, három robusztus erő mozgatja a tőzsdét (Privátbankár)
Óvatos optimizmus van az európai tőzsdéken, a hazai BUX index is pluszban van. A nap elején úgy tűnt, hogy az USA-ban is emelkedni fognak a tőzsdék, de azután szerény mínuszba csúsztak vissza. A gyorsjelentések többsége pozitív meglepetést hozott, de tovább szenved például az Uber.
nov. 6
17:39
5 számodra lényegtelen szokás, ami miatt még szingli vagy (Spabook)
Már régóta egyedülálló vagy, és fogalmad sincs, miért? Hiszen csinos vagy, okos, és vicces is; minden megvan benned, amit egy férfi kereshet....
nov. 6
17:42
A gyógyszerek már a reklámok több mint felét uralják, a Fűrész pedig nem éppen 15 éves korhatárhoz való (Alternatív Energia)
Vidéki rádiókról döntött, egy kicsit büntetett és jövőre 1,3 milliárd forintot oszt szét a Médiatanács.
nov. 6
17:42
Erdogan bejelentette, hogy elfogták al-Bagdadi feleségét, és beszólt Trumpnak (Kripto Akadémia)
Mondjuk arról egy szót sem szólt a török elnök, hogy az Iszlám Állam volt vezetőjének több felesége is lehetett.
nov. 6
17:42
Hiába Trump nagy megegyezése, az semmit nem old majd meg (Portfolio)
Hiába áll küszöbön az USA és Kína megegyezése a kereskedelmi háború első fejezetéről, az nem oldja majd meg a világgazdaság problémáit, ettől nem jön majd el a menyország – mondta a CNBC tudósítása szerint Larry Summers volt amerikai pénzügyminiszter.
nov. 6
17:42
Elhunyt Karinthy Márton (ATV)
Életének 71. évében elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad alapító igazgatója - közölte a Karinthy Színház szerdán az MTI-vel.
nov. 6
17:44
Előválasztást javasol a DK Győrben (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció polgármesterjelöltje továbbra is Glázer Tímea.
nov. 6
17:45
Vert sereg (Azenpenzem)
Észrevétlenül ért véget Batumiban a sakkcsapat Európa-bajnokság, igaz, az sem érte el a sportrajongók ingerküszöbét, hogy elkezdődött.
nov. 6
17:45
Borkai lemondása után három lehetséges polgármesterjelöltben gondolkodhat a Fidesz (SzMo)
Az Index információ alapján több név is felmerült a győri időközi választás kapcsán.
nov. 6
17:45
Tim Miller beszélt a Sötét végzet egyik sokkoló jelenetéről (Promotions)
Ez John Connorhoz kötődik, innentől pedig vigyázat, spoileresen tárgyalunk tovább.

Keresés