Számítottunk arra, hogy Borkai Zsolt lemond, de tisztességtelennek tartjuk a lemondásának módját, hiszen Győrt átjátszotta a Fidesz kezére – ezt Glázer Tímea, a DK polgármesterjelöltje mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt, ezért több közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik - közölte...
Minden érv és erkölcsi, szakmai aggály lepergett a városvezetésről. Már biztosnak tűnik, hogy a zuglói összefogás azzal kezdi politikai pályafutását, hogy az első testületi ülésén lepaktál a Demszky- és Tarlós-korszak legjelentősebb parkolási cápájával.
Még azok is hallottak az EKG-vizsgálatról, akiknek nincs ismert szívproblémájuk. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont szakorvosa a vizsgálat jelentőségét, és a nyugalmi, valamint terheléses EKG közti különbséget magyarázta el.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/45. heti nyerőszámait. Ezen a héten telitalálatos szelvény is volt, több mint 285 millió forint talált gazdára! Így tehát a következő játékhéten 40 millió forint lesz a várható főnyeremény. A...
Nyugat, délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és estétől már egyre többfelé várható eső, záporeső. Csütörtökön már fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, a legtöbb napsütés az ország déli felében valószínű.
A Lufthansa 1300 járatot törölt a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) csütörtökre és péntekre bejelentett sztrájkja miatt. Több budapesti járatot is töröltek.
Stagnáltak szerdán a Wall Street vezető indexei azt követően, hogy az utóbbi napokban történelmi rekordokat döntöttek. A blue chipek közül a Walgreens visszaesését lehet kiemelni.
A Bayern München az Olimpiakosz 2-0-s legyőzésével, a Juventus pedig a Lokomotiv Moszkva otthonában aratott 2-1-es sikerrel a csoportkör negyedik fordulóját követően biztosította helyét a 16 között a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
A Lufthansa 1300 járatot törölt a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) csütörtökre és péntekre bejelentett sztrájkja miatt. Több budapesti járatot is töröltek.
A liverpooli gyereknek csak pár penny kellett volna pluszban iskolába menet. Egy ideig tanácstalanul, szorongva ácsorgott az utcán, a stressztől még hányt is.
Az Opus Global által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájába bevezetett névre szóló törzsrészvények piacán valószínűsített piaci visszaélések feltárása érdekében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a társaság bejelentésére alapítottan hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított - jelentette be az Opus Global szerdán a BÉT honlapján.
Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő elutasította a magyar sajtószabadság helyzetével kapcsolatban az Európai Parlament (EP) egyik szakbizottságának szerdai brüsszeli ülésén megfogalmazott bírálatokat, mondván, a beszámolók rendkívül egyoldalúak és manipulatívak voltak.
Az innovációs és technológiai miniszter szerint Magyarország a magas technológiai igényű, jelentős hozzáadott értéket előállító ágazatok számára vált vonzó célponttá.
Szlovákiában duplájára emelik a bankadó mértékét, ami az OTP-t is érinti, hiszen leánybankján keresztül jelen van az ország bankpiacán. Az OTP azonban ott kis bank, a bankadó megduplázása elhanyagolható hatással jár a bankcsoport eredményére. Egyébként is, hamarosan akár meg is válhat a szlovák bankjától a magyar pénzintézet.
Újabb diplomata, William B. Taylor meghallgatásának leiratát hozták nyilvánosságra Washingtonban a Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felmentését célzó eljárás (impeachment) előtt szükséges vizsgálatokat folytató demokrata párti képviselők szerdán.
Több milliárd forint osztalékot fizet ki évente a Fővárosi Csatornázási Művek, a pénz java azonban a többségi tulajdonos önkormányzat helyett a kisebbségi befektetők zsebébe vándorol. Tarlós István után most Karácsony Gergelyék is megpróbálják visszavásárolni a Demszky-korszakban eladott részvényeket.
A színes képek az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek, és a színes filmekkel is csak a múlt század elején kezdtek el kísérletezgetni. Épp ezért határozta el a Composite Films és a LivePixel csapata, hogy a Párizsról készült első világháború előtti, de már 20. századi képsorokba színt lehel.
A világ tele van rejtélyes esetekkel, paranormális jelenségekkel, és eltűnt emberekkel, akiknek ügyét sosem tudták megoldani a nyomozók. A hátborzongató...