A hetvennél is több állomásos End of the Road World Tour turné idén novemberben kezdődik, és jövő októberben ér véget, és a tervek szerint lesz még egy ráadáskoncert New Yorkban.
Mitől függ ma Magyarországon, hogy kinek mennyi lesz a nyugdíja? A nyugdíj megállapításakor mit vesznek figyelembe a hatóságok? A szolgálati évek számításakor mi az, amit figyelembe kell venni és mi az ami nem növeli a szolgálati évek számát? Egyetemi, főiskolai tanulmányok beszámítanak-e a szolgálati évekbe? Figyelembe veszik-e a nyugdíjba vonulás
Fegyveres csoport ütött rajta szerdára virradó éjjel a tádzsik–üzbég határ egyik tádzsik határőrposztján. A rajtaütésben és a tádzsik belügyi alakulatok válaszul indított támadásában összesen 17 ember vesztette életét – közölte a határőrség és a belbiztonsági tárca sajtóközpontja – írja az MTI.
Minden stratégia annyit ér, amennyit meg lehet belőle valósítani - vélekedett az új kkv-stratégia bemutatása alkalmából tartott előadásában György László. Az innovációs minisztérium államtitkára ezt követően részletesen bemutatta a stratégia legfőbb zászlóshajó projektjeit.
Kövér László házelnök maradt fővédnök, de a korábbi programtól eltérően a köszöntőt nem ő, hanem Hende Csaba fideszes parlamenti képviselő, az Országgyűlés alelnöke mondja majd a „Koszorús-akció 75. évfordulójára tiszteletére” meghirdetett konferencián. A rendezvényt rejtélyes körülmények között lefújták az önkormányzati választás előtt. A Dohány u
Szentpéterváron, a Bajnokok Ligája G csoportjának 4. körében az RB Leipzig a sérült Willi Orban nélkül, de a kapuban Gulácsival állt ki a Zenit ellen.
Az Evo Morales elnökre nehezedő nyomás fokozását ígérte kedden a bolíviai tüntetések egyik vezetője, miközben Morales ismét elutasította az ellenzék követelését, hogy mondjon le az október 20-i elnökválasztás vitatott eredménye miatt.
Az elsődleges szakértői vizsgálatok alapján Miskolcnak – az október 14-i, vagyis az önkormányzati választásokat követő első napi állapot alapján - több mint hatszor annyi tartozása van, mint amekkora összeg a rendelkezésére áll.
Még mindig óriási problémát jelent India elszigetelt területein az elektromosság hiánya, amely a becslések szerint több százmillió embert érint napi szinten.
A marokkói születésű Abu Abdel-Rahmán al-Magrebivel október elején végeztek egy, a mali hadsereggel összehangolt és az Egyesült Államok által támogatott bevetésben.
A mozgásszegény életmód, az egyoldalú, rostszegény táplálkozás, a kevés folyadékfogyasztás illetve bizonyos alapbetegségek megléte mind-mind hozzájárulhat a székrekedés kialakulásához. Kellő odafigyeléssel megelőzhető és kezelhető.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adta át Szijjártó Péter szerdán Tokióban Takeucsi Kacuhikónak, a Denso Corporation vezető tisztségviselőjének.
Feloszlott szerdán a brit parlament, és ezzel hivatalosan is elkezdődött a december 12-re kiírt előrehozott parlamenti választás valójában már javában zajló kampánya.
A külügyminiszter megköszönte Takeucsi Kacuhikónak a hazánkba fektetett bizalmat, melynek köszönhetően Magyarország bizonyíthatta, hogy világszínvonalú termékeket képes előállítani.
A társaság jegyvizsgálói idén az első három negyedévben 238,5 millió forint bírságot szabtak ki, de ebből csak 71,8 milliónyit fizettek meg a bliccelő utasok.
A külügyminiszter megköszönte Takeucsi Kacuhikónak a hazánkba fektetett bizalmat, melynek köszönhetően Magyarország bizonyíthatta, hogy világszínvonalú termékeket képes előállítani.
Folyamatosan emelkednek a főbb részvénypiacok. A hetek óta tartó trendszerű emelkedés hátterében elsősorban az amerikai és európai jegybankok megváltozott monetáris politikája állhat.
A Huawei közreműködésével épül ki Magyarországon az ötödik generációs (5G) hálózat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon. A külügyminiszter kiemelte: Magyarország nem tesz különbséget a cégek között nemzetiségi alapon, az egyetlen feltétel, amelyet szab, hogy tartsák be országu
Amerikai és kínai tárgyalópartnerek aktívan fontolgatják a vámok csökkentését, amennyiben a részleges megállapodást sikerül aláírni - írja a Wall Street Journal. A megállapodás eddig csak a december 15-re tervezett amerikai vámok bevezetését törölte volna, de a mostani információk szerint a szeptember 1-én bevezetett vámokat is csökkentené. Kína pe
Molnár Zsolt szerint az önkormányzati választáson működött az a stratégia, amit az MSZP kitűzött maga elé. Sikeresnek értékeli a szocialisták szereplését, annak ellenére, hogy a megyei listás választás nem alakult számukra kedvezően. A Hírklikknek adott interjújában az MSZP pártigazgatója azt is elmondta: volt idő, amikor a szocialisták elkényelmes
Feloszlott szerdán a brit parlament, és ezzel hivatalosan is elkezdődött a december 12-re kiírt előrehozott parlamenti választás valójában már javában zajló kampánya.
Az adóhivatal egyik pénzügyőre hét tonnányi dohánytermék eltűnése miatt tett feljelentést még januárban, mert úgy vélte, hogy a raktárból rendszeresen és szervezetten visznek el dolgokat. Ezt az információt megosztotta a belső elhárítással is, ám nemrég egy nemzetbiztonsági átvilágítás eredményére hivatkozva őt távolították el a testülettől.
A fenntarthatóság eszméje csak akkor válhat a termelők hétköznapi valóságává, ha gazdaságilag is megvalósítható megoldások születnek, ehhez pedig szükség van az innovációra, a digitalizációra és a megfelelő szabályozó környezetre.
Az üzleti életben bevett gyakorlat a terített asztalnál tárgyalni, ápolni a kapcsolatokat. Vajon milyen szabályokat kell szem előtt tartaniuk a résztvevőknek? Mit illik, és mi az, amit érdemes kerülni egy üzleti ebéd során?
A munkáltatók időről időre szembesülnek azzal, hogy valamely munkavállalójuk - akár a tudtukon kívül - egy másik munkáltatónál is alkalmazásban áll, akár szintén teljes, vagyis napi nyolcórás munkaidőben. Egy ilyen helyzetben joggal merül fel a kérdés a munkáltatókban, hogy a többes munkaviszony vajon jogszerű-e, befolyásolja-e valamilyen módon a f