Donald Trump azt nyilatkozta pénteken riporterek kérdésére, hogy ő nem egyezett bele a vámoktól való visszalépésbe, de megerősítette, hogy Kína valóban kifejezte az igényét erre nézve - jelentette a Reuters.
Még sosem fordult elő, hogy egy szlovák párt olyan parlamenti képviselőjelölt-listát is indítson a választásokon, amelyeken magyar nevek is szerepelnek befutó helyeken.
A Qubit.hu úgy tudja, hogy a jelölőbizottság részben érvénytelenítette az eredményt a procedúra első fordulójában, az MTA kommunikációs főosztálya részben cáfolta az értesülést.
Európa készítsen válságtervet az esetleges gazdasági visszaesés kivédésére – erre figyelmeztette az euroövezet országait a Nemzetközi Valutaalap. A kontinens legnagyobb gazdasága, Németország közölte: kész fellépni, de egyelőre nem látja szükségét.
Általában, amikor baktériumokról van szó, mindig rögtön gyulladásra, fertőző betegségre gondolunk. Pedig a természetben sem minden fekete vagy fehér. A baktériumok között vannak halálos betegséget okozók, és olyanok is, amik nélkülözhetetlenek az egészséges élethez.
A Huawei Y szériájában már jó pár mobilt találhatunk, a termékcsalád a mai napon egy újabb készülékkel bővült, mutatjuk milyen lett a Huawei Y9s. a Huawei Y9s egy 6,59 hüvelykes Full HD felbontású megjelenítővel debütált. A készülék kijelzője 391 ppi pixelsűrűségű, és 91%-os képernyő/test arányt ad a mobilnak. A megjelenítőbe semmiféle kamerasziget
Az alapításról szóló megállapodást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Patrick Ky, az EASA ügyvezető igazgatója írta alá a magyar fővárosban.
Magas kőriseket és 250 négyzetnéternyi cserjést irtanak ki, hogy legyen hol parkolni. A kivágott fákat nem kell pótolni. Ilyen áron épül a Normafa kapuja.
Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén is november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra vált.
A kormány bankolásra buzdítja az idős embereket, de nem kötelező erővel, hanem ösztönzők révén. Van egy kézenfekvő megoldás, amit most bemutatunk, annak előnyeivel és hátrányával együtt.
Hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Vinkó József, Balázs János, Jelasity Radován, Eperjes Károly, Wéber Gábor, Sárközi Mátyás és Pallai Péter.
350 millió forintos befektetést kapott a Start it @K&H-ban fejlődő, 3D fogászati technológiát fejlesztő Dental Scanner Solutions az MFB csoporthoz tartozó Hiventures-től valamint a Solus Capital Kockázati Tőkealaptól. A szakterületet forradalmasító magyar csapat ezzel az inkubátorprogram első „millió dolláros” startupja lett. Az innovatív megoldás
Ki lesz a második ötéves mandátumára pályázó Klaus Johannis államfő kihívója a döntő menetben? Erre a kérdésre fog választ adni a vasárnapi romániai elnökválasztás első fordulója.
Bár még 46 nap van karácsonyig, és az adventi időszak is csak 22 nap múlva kezdődik, már mától várja a látogatókat a 20 éves Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. A rendezvény január 1-jéig lesz nyitva.
Amíg mi az üzleti életben erősen hiszünk az európai módszerben, egy olyan világban mozgunk, ahol mindent az „Abc” határoz meg: A mint Amerika az első, B mint Brexit és C mint egy egyre meghatározóbb Kína (angolul: China). Én viszont optimista vagyok. Mit is kell tennünk? Meg kell mutatnunk a világnak, hogy van harmadik út, ami nem az amerikai prote
Érdemes egy utolsó esélyt adni az atomenergiának – véli Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség vezető közgazdásza. Ez ugyanis segíthet elérni a dekarbonizációt, ami pedig a klímaváltozás megfékezéséhez kell.