Senki sem kérdőjelezi meg, hogy a Cotroceni palota lakója az elkövetkező öt évben is Klaus Johannis marad. Bár Romániában gyakran történnek meglepetések. 2014 végén Victor Ponta számított toronymagas esélyesnek még az első forduló után is.
Száz fecniben, olykor zavarba ejtő kitárulkozással értekezik a fotográfiáról és az ahhoz fűződő viszonyáról legújabb kötetében az évek óta Jáva szigetén élő Bartis Attila. Az eltűnt idő nyoma afféle önéletjegyzet a félelmektől a boldogságig, a múlttól a jelenig, az emlékezéstől a felejtésig, no és a fényképezés teremtő erejéig.
Harminc éve, 1989. november 9-én omlott le a berlini fal, a második világháború utáni Európa megosztottságának jelképe. Darabjai szétszóródtak a világban, Magyarországra is jutott belőlük.
Meggondolta magát Michael Bloomberg amerikai milliárdos, New York volt polgármestere: márciusi nyilatkozatával ellentétben, demokrata színekben mégiscsak indul a jövő évi elnökválasztáson.
Pár hete a forint árfolyama és a recessziós kilátások miatt feszült egymásnak a pénzügyminiszter és a jegybankelnök, legutóbb pedig az euró hasznáról, lehetséges alternatíváról alakult ki vita a magyar gazdaságpolitika két legfontosabb embere között.
Noha péntek éjfélkor véget ért a Lufthansa légiutas-kísérőinek 48 órás sztrájkja, szombaton még több járattörlésre és késésre kell számítaniuk az utasoknak - közölte a légitársaság szóvivője.
Jól járt, aki az idén napraforgót vetett, a magasabb hozamok mellett az árak alakulása is kedvező. Bár a kukorica betakarítása is a vége felé halad, a gazdálkodók e termény esetében korántsem lehetnek bizakodók.
A magyar köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök meghívására érkezett Berlinbe, ahol a videgrádi négyek államfőivel részt vesz a német fővárost évtizedekig kettéosztó fal ledöntésének 30. évfordulója alkalmából rendezett központi állami ünnepségeken.
Jelentősen megújul az idén húszéves budapesti Westend bevásárlóközpont, az átalakulásra több millió eurót fordítanak - közölte a tulajdonos West End Magyarország Zrt.
A lengyelek, a magyarok, a csehek és a szlovákok bátorsága és szabadságszeretete nélkül nem valósulhatott volna meg a német egység – mondta Frank-Walter Steinmeier.
Az Egyesült Államokat aggasztja, hogy milyen vizsgálati eredményre jutott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legutóbbi iráni látogatása után, valamint felháborítónak és megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy az iráni hatóságok megfélemlítették a NAÜ-küldöttség egyik női tagját, és egy ideig akadályozták abban, hogy elhagyja az országot.
A rukkolaültetvény ejtette rabul az otthonválasztásnál, férjében meg többek között a Bika-csillagjegye, ám a második randira ennek ellenére bő egy évet vártak. Ám azóta – vagyis 36 éve – teljes az összhang közöttük.
A zsebpénz a szakértő szerint az egyik első és legfontosabb eszköze a pénzügyi nevelésnek, tehát érdemes tudatosan és főleg rendszeresen adni a gyermekeknek, ha azt szeretnénk, hogy pénzügyileg stabilan álló felnőtt legyen belőle....
Ukrajna és az oroszbarát szakadárok megkezdték csapataik szétválasztását az ország keleti részén található Petrivszkénél - jelentette be az ukrán hadsereg szombaton.
Tálas András hadapród őrmester ötfős kerete 1944. november 4-én vagy november 9-én Abda község határában lőtte le a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt – írja a Wikipédia.