2019. december 11. szerda

dec. 11
9:42
Békés megyében is afrikai sertéspestises vaddisznót találtak (Agrofórum)
A Békés megyei Biharugra község külterületén elhullott vaddisznóból mutatta ki hétfőn az afrikai sertéspestis (Asp) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A betegség valószín
dec. 11
9:44
Áder nyugdíjba küldi Baka Andrást, a Kúria tanácselnökét, akit a Fidesz távolított el a Legfelsőbb Bíróság éléről (Alternatív Energia)
A kormánypárt már 2010 környékén sem tűrte a kritikát, alkotmányt is módosítottak azért, hogy Bakát leváltsák.
dec. 11
9:45
66 millió forinttal száll be a magyar kormány egy jeruzsálemi múzeum bővítésébe (ATV)
A bővítés a Hungary Helps program keretében zajlik, az összeggel a Terra Sancta múzeumot segíti meg a kormány.
dec. 11
9:45
A 4iG Nyrt. tájékoztatást adott ki a 2019. évi várható eredményekről (AQUA)
A 4iG Nyrt. 2019. évet illetően korábban nem tett közzé eredményvárakozásra vonatkozó előrejelzést, de a 2019. éves eredmény várhatóan nagyságrendekkel meghaladja a 2018. évi beszámolóban közölt adatokat.
dec. 11
9:46
Békebal (Alternatív Energia)
A győri fideszes polgármesterjelölt mellett kampányoló Görbicz Anita talán azért nem érti, mert ott a választók még nem fejtették ki, hogy pontosan mit szeretnének
dec. 11
9:48
Lezárták a liverpooli John Lennon repteret, ezért! (Blikk)
Határozatlan időre lezárták a liverpooli John Lennon repülőteret miután egy magánrepülő lefutott a leszállópályáról szerdán reggel. Több járatot is töröltek.
dec. 11
9:48
Képeslapok (Alternatív Energia)
Képeslapokat kaptak kedden az alkotmánybírók. Na nem valami pálmafás tengerpartról, még csak nem is egy adriai luxusjachtról. Hanem Budapest utcáiról, aluljáróiból, a főváros körüli kiserdőkből. A szeretet ünnepének közeledtével hajléktalan emberek fogalmazták meg jókívánságaikat a taláros testület tagjainak, hiszen néhány kedves, szívmelengető szó
dec. 11
9:50
Nem vicces (Alternatív Energia)
Nagy tréfamester ez a Zelenszkij. Elhiteti a világgal, hogy ellen lehet állni Oroszországnak, még úgy is, ha ehhez nincs elég katonai ereje, ráadásul az amerikai elnök is Putyin oldalára sodródott. A párizsi négyes csúcs nyomán a világ meglepve látja, hogy a fél éve hivatalban lévő ex-humorista nem adta meg magát a két évtizede világpolitikai ténye
dec. 11
9:51
Robbanásszerűen nő az adathalász-támadások száma - így állhatunk ellen (Infostart)
A netes csalók leginkább nagyvállalatok és állami szervezetek nevét használják fel.
dec. 11
9:51
A Pentagon felfüggesztette valamennyi szaúd-arábiai pilóta gyakorlati továbbképzését (HR Portál)
Felfüggesztették valamennyi szaúd-arábiai pilóta gyakorlati továbbképzését az Egyesült Államokban - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium.
dec. 11
9:51
Ölre menő vita az uniós eurómilliárdokról (Portfolio)
Főleg a kohéziós tábor országai bírálták a keddi nyilvános vitán a finn soros elnökség többéves keretköltségvetésre vonatkozó javaslatát, miközben az Európai Bizottság sem rejtette véka alá az elégedetlenségét. A csütörtök esti állam- és kormányfői vitát követően előreláthatóan egy februárban összehívandó rendkívüli csúcson tesznek majd kísérletet
dec. 11
9:51
Másként látja a találkozót Putyin és Zelenszkij (USAracing)
Zelenszkij először találkozott személyesen Putyinnal, és bár több intézkedésben is megállapodtak az ukrajnai békefolyamat beindítása érdekében, a politikai kérdésekben – mint mondta – nem értettek egyet.
dec. 11
9:51
Rémálommá vált a magyar színésznő élete, ezt tette kétségbeesésében (Femcafe)
Életveszélyes helyzetbe került az ismert színésznő és családja.
dec. 11
9:51
Nem is láttad Emma Watson pompás ruháját a Kisasszonyok afterpartijáról (Glamour)
A második szett még különlegesebb volt a premierről
dec. 11
9:52
Keresztény példa (Alternatív Energia)
A jelenetet élőben láttam a televízióban az elmúlt héten. Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke ott állt a mikrofon mögött, és rövid, de a helyzet jelentőségéhez méltó, ünnepélyes beszédében bejelentette, hogy az igazságügyi bizottság elnökénél az impeachment folyamat megindítását kezdeményezi Trump elnök ellen. Majd elindult a kijárat felé, a kérdés
dec. 11
9:54
Begurult a palota. Azonnal töröltetik Meghan képeit a netről (Blikk)
Ez az oka:
dec. 11
9:54
Európa zöldre vált (Alternatív Energia)
Fel kell tennünk magunknak a kérdést: továbbra is jólétben és biztonságban szeretnénk élni a Földön? Ma már az egész világ kezdi felismerni, hogy az emberiség létét veszély fenyegeti. Amerikától Ausztráliáig a Föld számos pontján erdőtüzek pusztítanak. Afrikában és Ázsiában egyre nagyobb területet hódítanak el a sivatagok. A tengerszint emelkedése
dec. 11
9:54
Ezt eszi Vlagyimir Putyin - Meglepődsz, mik az orosz elnök kedvenc ételei (Femcafe)
Nem biztos, hogy ezekre tippeltél volna.
dec. 11
9:56
Kongó nézőtér előtt (Alternatív Energia)
A nemzetközi és hazai sajtó kitüntetett helyen kezeli a Donald Trump amerikai elnök ellen folyó, demokrata kezdeményezésű kongresszusi impeachment-eljárást. Ez azt a látszatot kelti, mintha egész Amerikát csupán ez a kérdés foglalkoztatná éjt nappallá téve, úgy, mint például Richard Nixon elnök esetében a hetvenes évek elején.
dec. 11
9:57
Trump és a maffiafőnökök – a szervezett alvilágból a politikai elitbe (Privátbankár)
Trumpnak a Scorsese-filmben feldolgozott több maffiacsalád fejével is közvetlen személyes- és üzleti kapcsolata volt. Giuliani az 1980-as években New York vezető ügyészeként az egyik maffiafőnök ügyeit vizsgálta - három évtizeddel később pedig ő áll egy szövetségi vizsgálat célkeresztjében az ukrajnai sötét manipulációk miatt. Káncz Csaba jegyzete.
dec. 11
9:57
Anne Hathaway második gyermeke megszületett! Itt vannak az első fotók (Glamour)
Gratulálunk!
dec. 11
9:58
„Rongy” szénnel fűtenek a peremvidéken, és ez mindenkinek rossz (Alternatív Energia)
A legszegényebbeknek csak a rossz minőségű, alacsony fűtőértékű szénre futja, amivel durván szennyezik a levegőt is, emiatt körükben egyre több az asztmás beteg.
dec. 11
10:00
Elkeserítő jövőkép: a többségnek muszáj lesz dolgoznia nyugdíjasként is (Blikk)
A nők 74 százaléka, a harmincas korosztály tagjainak pedig a 77 százaléka számít arra, hogy a nyugdíjas éveiben dolgoznia kell majd, mert szüksége lesz a pénzre - derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. A megkérdezettek közel fele, 42 százaléka szerint nyugdíjasként nélkülöznie kell, és mindössze 25 százalék biztos abban, hogy a nyugdíjba vonul
dec. 11
10:00
Tényleg nem ússza meg a büntetőeljárást Robert Fico (Infostart)
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökségnek szavazott bizalmat a pozsonyi parlament védelmi bizottsága Robert Fico korábbi miniszterelnök, a Smer kormánypárt vezetőjének ügyében indított büntetőeljárásban. A Smer képviselői kiálltak a vezetőjük mellett, aki ellen extrémizmus ügyében indult eljárás.
dec. 11
10:00
Tűzharc bontakozott ki a legnagyobb amerikai légitámaszpontnál Afganisztánban (Tiszta Jövő)
Két pokolgép robbant fel, majd tűzharc bontakozott ki szerdán Afganisztánban, a legnagyobb amerikai katonai támaszpontnál.
dec. 11
10:03
Ma tizenhárom törvényjavaslatról szavaz az Országgyűlés (ProfitLine)
Az Országgyűlés ma tizenhárom törvényjavaslatról szóló szavazással zárja őszi ülésszakát.
dec. 11
10:03
Trump az orosz külügyminiszterrel találkozott, és figyelmeztette valamire (ATV)
Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, a találkozón szóba került a választásokba való beavatkozás is. Trump figyelmeztette Lavrovot, hogy Moszkva ne avatkozzon bele az amerikia elnökválasztásokba.
dec. 11
10:03
Őrizetbe vették a drogellenes háború vezetőjét, mert kenőpénzt kapott a legnagyobb mexikói drogkartelltől (444.hu)
Cserébe békén hagyta El Chapoékat.
dec. 11
10:03
Kényelem és szexiség egyszerre: Íme a 7 legszebb fehérnemű a szezonban (Femcafe)
Nemcsak a ruhák, hanem a fehérneműk is szezonálisak.
dec. 11
10:06
A következő 3 helyesírási hibától tűnsz analfabétának (Spabook)
Vannak jobb és vannak gyengébb helyesírók, de olyan talán nincs, hogy valaki soha ne kövessen el egy-egy kisebb hibát, amikor szöveget ír vagy...
dec. 11
10:09
Javult a magyar lakosság fizetőképessége (Portfolio)
Az elmúlt negyedévben mért visszaesés után kis mértékben újra emelkedett a magyar lakosság fizetőképességi indexe. Az Intrum és a GKI Gazdaságkutató felmérése szerint az év végéig még kitart a gyors ütemű gazdasági növekedés, amely pozitív hatással van a háztartások pénzügyi helyzetére is – áll a kintlévőségkezelő közleményében.
dec. 11
10:09
Még vadabb megjelenéssel frissültek az Audi RS5 modellek (Auto Pult)
Az Audi még szeptemberben mutatta meg a frissített A5-öt, ám akkor még csak a normál és S modellekkel találkozhattunk a sajtóanyagban. Nem kellett azonban sokat várni, hogy a legvadabb, RS kivitelek is megkapják a ráncfelvarrást, ráadásul a kupé mellett a Sportback változat is megérkezett. A teljesítmény ugyan változatlan maradt, de így is rengeteg
dec. 11
10:09
Győzelem után bontott szerződést a Napoli Carlo Ancelottival (Sport365)
Hiába a továbbjutás a Bajnokok Ligájában, az olasz bajnokságban nyújtott gyengébb teljesítmény miatt megvált az edzőjétől a Napoli csapata.
dec. 11
10:09
Indul a hullámvasút: visszatér a havazás, de jövő héten már 13 fok lesz (Pénzcentrum)
Csütörtökön ismét esős, csapadékos időjárásra számíthatunk, több helyen havazásra is fell kell készülni - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Csütörtökre az erősen felhős, borult égből...
dec. 11
10:09
Gyorsabban olvad a jég Grönlandon, 400 millió ember lehet veszélyben (Promotions)
Az elmúlt harminc évben hétszer annyi jég olvadt el Grönlandon évente, mint 1990 előtt.
dec. 11
10:12
Máris bejelentette Majka: Megtörtént velük a csoda (Blikk)
Óriási büszkeség ez számára.
dec. 11
10:12
Ezt várják a szakik 2020-tól! (Márkamonitor)
A szakemberek kicsit több mint fele szerint még mindig érdemesebb külföldön munkát vállalni, mint itthon, de már közel ennyien gondolják azt is, hogy a kétkezi munkából tisztességesen meg lehet élni Magyarországon. További pozitív jel, hogy az elmúlt években több mint 60 százalékuk tapasztalt fejlődést a vállalkozásában vagy szakmájában, és ugyanen
dec. 11
10:12
Közvélemény-kutatás: a budapestiek többsége támogatja a Liget Budapestet (Igényesférfi.hu)
A tervek ismeretében a budapestiek 70 százaléka támogatja a Liget Budapest Projektet, a megkérdezetteknek az Új Nemzeti Galéria és a Magyar Innováció Háza tervei tetszenek a legjobban – derül ki egy új közvélemény-kutatásból.
dec. 11
10:15
Pokolgépek robbantak és lövöldözés tört ki a legnagyobb amerikai légitámaszpontnál Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Hivatalos források egy civil halálos áldozatról és mintegy hatvan sebesültről adtak hírt.
dec. 11
10:15
Európán átívelő innovációs program indít a Design Terminal (Portfolio)
A Design Terminal a holland The Next Web felkérésére kétéves programot indít januártól a nyugat-, és a kelet-közép-európai innovációs ökoszisztémák összekapcsolására. A program segítségével a visegrádi régió tudományos kutatáson alapuló, deep-tech innovációit fejlesztő vállalkozásai nyugat-európai piacokon építhetnek kapcsolatokat.
dec. 11
10:15
Indul a hullámvasút: visszatér a havazás, de jövő héten már 13 fok lesz (Háziállat)
Csütörtökön ismét esős, csapadékos időjárásra számíthatunk, több helyen havazásra is fell kell készülni - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Csütörtökre az erősen felhős, borult égből...
dec. 11
10:15
Meghiúsult az év üzlete. Nem veszi meg a 4iG a T-Systemset (Bitport)
Az ügylettől a felek a 4iG kérésére léptek vissza. Az okokról egyelőre nem tudni.
dec. 11
10:17
Afganisztánban elfecsérelt életek és milliárdok (Kripto Akadémia)
A tizennyolc éve tartó afganisztáni háború az Egyesült Államok történetének leghosszabb fegyveres konfliktusa, amelyben több mint kétezer amerikai és mintegy 1200 szövetséges katona esett el, a költségek meghaladták a 2000 milliárd dollárt. És évek óta félrevezetik az amerikai közvéleményt.
dec. 11
10:18
Éppen a cigicsempészéshez használt kamiont pakolták, amikor megjelent a NAV – 30 kiló marihuánát is találtak a pomázi raktárban (Grill Receptek)
Az elkövetők ijedtükben a raktárba zárkóztak, és egy oldalsó ablakon kimászva próbáltak kereket oldani.
dec. 11
10:18
Demeter Szilárd: Az anyanyelvi kultúra megtart a diktatúrával szemben (Tiszta Jövő)
Az ún. kulturkampf számomra arról szólt, hogy ha gyengítik a nemzeti identitást, akkor Magyarországon gazdaságilag akár csodát is tehetünk, vagy stabilizálhatjuk hosszú időre akár politikailag, mégis: el fog tűnni a haza. Ezért aztán nekünk meg kell erősítenünk a nemzeti identitásunkat. Interjú.
dec. 11
10:21
3,1 százalékkal nőtt a mezőgazdaság termelési értéke idén (Privátbankár)
A gabonafélék, az élő állatok és a burgonya kivételével a mezőgazdasági termékek termelése stagnált vagy csökkent.
dec. 11
10:21
A bank, ahol már úgy kereshetsz, akár a Google-ben (Portfolio)
A spanyol BBVA bank az Egyesült Államokban egy külső partnerrel azon dolgozik, hogy a beszélt nyelvet elemző szoftver segítségével a Google-éhez hasonló hatékonyságú keresőt telepítsen a weboldalára.
dec. 11
10:21
Ma még enyhe, napos időnek örülhetünk, de aztán drámai fordulatot vesz az időjárás (Háziállat)
Az ország több részén is kisüt a nap, máshol gyengén felhős lesz az idő, de nemsokára visszatér az igazi tél.
dec. 11
10:21
Ismét nagy számban vannak migránsok Észak-Vajdaságban (USAracing)
Pásztor István: Magyarkanizsán aggasztó a helyzet a helyi vezetés szerint is. Régebben komolyabban vették a határátlépések ellenőrzését.
dec. 11
10:27
Megszólalt Jászai Gellért a kútba esett T-Systems gigaüzlet kapcsán (Infostart)
Kedden jelentették be, hogy a felek, a 4iG és a Magyar Telekom az előzetes megállapodás ellenére elálltak az akvizíciótól. Az ügyről a 4iG elnök-vezérigazgatója beszélt.

Keresés