A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében a hatodik forduló utolsó, szerdai játéknapján az A, B, C, D csoportokból újabb két csapat biztosította helyét a sorozat nyolcaddöntőjében.
Meglehetősen propaganda ízű lett a Józsefvárosi Újság első száma, ami az önkormányzati választások után, némi késéssel jelent meg. Az új polgármester, Pikó András szerint, néhány napon belül kijavítják a hibát.
Az OECD legfrissebb jelentése szerint a fejlődő országoknak segélyt nyújtó államok nem tesznek eleget abban, hogy a nyújtott források olyan projektekhez kerüljenek, amelyek megfelelnek a Párizsi Klímaegyezmény keretében kitűzött céloknak.
Harvey Weinstein volt hollywoodi filmproducer 47 millió dolláros peren kívüli egyezséget kötött szerdán azokkal a nőkkel, akik szexuális zaklatással vádolták őt - jelentette este több amerikai lap.
Az Európai Bizottság ma ismertette a tervét, mellyel a klímaváltozás ellen fog küzdeni az elkövetkező harminc évben, és mely az évszázad közepére karbonsemlegessé tenné a kontinenst. Ursula von der Leyen hogy a terv jelentőségét érzékeltesse, egyenesen a holdra szálláshoz hasonlította azt. Hozzátette azt is, hogy a végső cél az európaiak gyártási é
A jegybanki mandátumból következően kiemelten fontos az inflációt meghatározó ágazati sajátosságok elemzése. Az elmúlt hónapokban a mobiltelefon és internetszolgáltatások árai kiugró mértékben növekedtek. Ez a jelenség nincs összhangban a nemzetközi trendekkel. Ráadásul a hazai digitális infrastruktúra alapvetően jónak mondható, ami újabb kérdéseke
Előrehozott parlamenti választást tartanak csütörtökön az Egyesült Királyságban, brit idő szerint 7 és 22 óra ( közép-európai idő szerint 8 és 23 óra) között.
A vállalati felelősségvállalás egyik legrangosabb hazai elismerésében részesült a L’Oréal Magyarország. A CSR Hungary Díj 12. ünnepélyes díjátadóján idén három díjjal is gazdagodott a vállalat. A belső CSR megoldásaiért, a L’Oréal -UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj elnevezésű programért tüntették ki a céget, de társadalmi tevékenysé
Vajon újragondolja a kormány a Liget-projektet? Hogyan viszonyulnak a fővárosiak a beruházáshoz? Mit javasolna a Fidesznek Stumpf István leköszönő alkotmánybíró? Mit gondolnak az amerikaiak a magyar gazdaságpolitikáról? Demokratizálódó Afrika, Bosznia, fekete légy, a nagy Star Wars-sztori – megjelent az új Mandiner hetilap!
Az izraeli parlament szerda éjszaka megszavazta saját feloszlatását, majd csütörtök hajnalban jóváhagyta azt az indítványt, amely új parlamenti választás kiírását írja elő jövő év március másodikára.
Továbbra is próbálunk átvedleni külföldi szurkolóvá, napszaktól és mérkőzéstől függ, éppen melyik válogatott sikerét kell kiszurkolnunk a női kézilabda-világbajnokságon.
A Hévízi-csatorna az elmúlt években egyre kedveltebb téli túracélpont lett, olyannyira, hogy a területen illetékes természetvédelmi hatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kénytelen volt korlátozásokat bevezetni.
Az őszi-téli hónapokban kevés zöldségnek van szezonja, az egyik jeles csoport a téli tököké, melyek napjainkban már igen sok fajtával vannak jelen a hazai piacokon. A téli tökök jellegzetessége - a nyári tökökkel ellentétben-, hogy biológiai érettségben kerülnek betakarításra. A téli tökök közé soroljuk az étkezési céllal termesztett sütőtök fajtá
A Wall Street Journal című amerikai lap azt írja, hogy a pápai állam az elesettek megsegítésére felajánlott adományok, az úgynevezett péterfillérek legnagyobb részét költségvetési hiánya betömésére használja fel.
A tél beköszöntével egyre kiélezettebb a helyzet Bosznia-Hercegovina nyugati határszélén: dél-ázsiai, főleg pakisztáni migránsok torlódtak fel, akikkel nem tud mit kezdeni a lehetetlenül bonyolult közigazgatás. Az ország eközben egymással vetélkedő muszlim hatalmak játszóterévé kezd válni.
Tizenöt év alatt gyökeres változáson ment át a köznyelv, a politikai kommunikáció, de a két nézőpont szembenállása a megváltozott keretek között, ma is világosan tetten érhető.
Csaknem négymilliárd forinttal megnövelték Nógrád megye fejlesztési keretét, az összeget új bölcsődék építésére, illetve új bölcsődei helyek kialakítására fordítják - jelentette be a megyei közgyűlés elnöke szerdán Salgótarjánban.
Debrecenig érnek a Boldog-ügy szálai - ezt állítja a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője. Szerinte egy helyi székhellyel rendelkező cég dolga volt, hogy a kétesnek tűnő pénzügyi ügyletek mögé megfelelő papírokat biztosítson. A cég állítólag milliókat kapott a tanácsadásért. Debrecen önkormányzata közleményében kijelentette, hogy a cégge
A megnyitón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: 30 évvel ezelőtt új Európa született azzal, hogy a közép-európai országok visszanyerték szabadságukat.
A betegségek hátterében gyakran lelki problémák, megoldatlan konfliktusok állnak. A betegségekből tanulni lehet, és a tanulságok alapján a gyógyulás...
Az Országgyűlésben számolt be Matolcsy György a jegybank előző évéről. A nemzeti bank elnöke szerint nemcsak óvták az árstabilitást és a pénzügyi stabilitást, de nyereségesek is lettek.
Az informatika az akadálymentesítés új korszakát nyithatja meg azzal, hogy korábban elérhetetlennek gondolt segítségnyújtási formákat tesz lehetővé a fogyatékossággal élőknek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára. Fülöp Attila elmondta, hogy a kormány a Széchenyi 2020 programon keresztül négymil
A luxemburgi külügyminiszter elmondta: a delegáció bocsánatot kért az ülésteremben, amiért Kovács Zoltán szabályellenesen twitteren végigközvetítette a tanácskozást.
A rendőrség egy hétig kamerákkal felszerelt, civil autókkal ellenőrizte a budapesti forgalmat, ez idő alatt 72 sofőrt büntettek meg. Az akciót december 23-ig folytatják, a cél pedig az, hogy csökkentsék a szabálytalanul közlekedők számát.
Ötödik alkalommal ültek össze a Jásdi borteraszon a balatoni borászok – az idei évben egy vendégborászattal kiegészülve – megvitatni az idei év fő témáját, hogyan...
Solti Ádám és felesége Berni közt dúl a szerelem és a boldogság, már a megismerkedésük pillanatában tudták, hogy egyszer közös gyereket szeretnének, ám a baba azóta is csak várat magára.