A Gergely-naptár bevezetése előtt december 13., azaz Luca napja volt az év legrövidebb napja, így számos népszokás, hagyomány fűződik hozzá. A legismertebb talán a Luca széke, a kifejezést az igen lassan készülő dolgokra szokták használni.
A legtöbben hallottak már az angolszász precedensjog és a kontinentális bíróságok közti különbségről – ahogy talán arról is, hogy Magyarország eddig egyértelműen az utóbbi táborhoz tartozott. Azonban egy, a napokban elfogadott törvénymódosítás komoly lépést jelent az ellenkező irányba, amely által több ezer kúriai ítélet válhat egyik napról a másik
Washington és Peking közel áll egy korlátozott kereskedelmi egyezmény megkötéséhez, legalábbis Donald Trump amerikai elnök a tanácsadóival erről egyeztetett a Fehér Házban csütörtökön délután. A megbeszélésen az amerikai elnök fő gazdasági tanácsadói és munkatársai - Steven Mnuchin pénzügyminiszter, Peter Navarro, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója,
Fodor Zsóka tavasszal határozta el, hogy Pécsre költözik, ahol új életet kezd. Elmondása szerint a nagy döntések előtt mindig a szívére hallgat, így élete során többször is előfordult már, hogy ha valahol nem érezte jól magát, továbbállt. Elhatározásában több ismerőse és barátja is segítette.
Rengetek kutya várja a menhelyeken, hogy egy szerető gazdi hűséges társa legyen, teljesen ingyen. Mi arra biztatunk, hogy ha teheted, fogadj örökbe,...
Gyakorlatilag kiütötték a német csapatot, fölényes győzelemmel biztosították maguk számára a könnyebb ellenfeleket, a magyaroknak pedig az olimpiai selejtezős részvételi lehetőséget a Japánban zajló világbajnokságon.
Újabb gazdasági visszaesés közeleg, hazánkba azonban várhatóan lassabban és kevésbé markánsan gyűrűzhet be a recesszió, mint tíz évvel ezelőtt. Nem mindegy, hogyan reagálnak majd a családi cégek, mivel a hazai vállalati szektor 70%-a ezen cégekből áll.
Kumamoto – A szerencse ezúttal a magyar női kézilabda-válogatott mellé állt: bár a csapat csak 14. lett a Japánban zajló világbajnokságon, így is ott lehet az olimpiai kvalifikációs tornán jövőre.
A Kiskörei Vízlépcsőnél 10.000 tonna hulladék és uszadékfa megállításával, kitermelésével és feldolgozásával zárult az a háromoldalú összefogás, amelyet a PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Coca-Cola hirdetett meg július közepén. A PET Kupa szervezett akcióinak köszönhetően a Tisza-tónál és a folyó felsőbb szakaszain további 36 tonna
Gordan Grlic-Radman előadásában elmondta: nagyra értékelik, hogy a magyarok támogatták őket 2011 első felében, amikor sikeresen lezárultak Horvátország csatlakozási tárgyalásai.
Hosszú Katinka még mindig kirobbanó formában van. Szerdán kezdődött a rövid pályás országos bajnokság, ahol az úszónő eddig minden egyéni női számot megnyert.
Nem politikai menedékjogot, hanem menekültstátuszt kért Argentínától Evo Morales lemondatott bolíviai elnök – közölte csütörtökön az argentin külügyminisztérium.
Elemzők szerint, ha az exit poll helytállónak bizonyul, bizonyosra vehető, hogy az Egyesült Királyság január 31-én, a brit Eu-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes határnapján kilép az Európai Unióból.
Évek óta működhetett feketén a Nagymező utca 66. szám alatt a Becsó Zsolt kormánypárti képviselő cégének tulajdonában lévő apartmanhotel - írja a 24.hu alapján az Index.
A magyar női kézilabda-válogatott kijutott a márciusi olimpiai selejtezőtornára, mivel a Japánban zajló világbajnokság hetedik helyezését pénteken Svédország szerezte meg Németországgal szemben.
– Jogi és digitális megoldásokkal kiválthatnák a méregdrága közjegyzőket a hitelfelvételeknél. A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség szándékai ugyanis hosszabb távon ebbe az irányba mutatnak – írta a portfolio.hu.
Az elmúlt hetekben ugyan sorra hozták az amerikai döntéseket a Kínát emberi jogi aggályok miatt sújtó esetleges szankciókról, de úgy tűnik, alapjában véve mégis közösek az érdekeik.
Ha valahol, akkor Franciaországban tényleg sok kultúra és stílus keveredik egymással, de talán éppen ez az oka annak, hogy a Föld egyik legfontosabb...
Mintegy 10 százalékkal bővül a pulykahús belföldi forgalma decemberben az év többi hónapjához viszonyítva a Magyar Pulykaszövetség szerint, és az exportban is hasonló mértékű növekedésre számít az év utolsó hónapjában a szakmai...
December 2-3. között rendezte meg a Budapest LNG Summitot a White Paper Consulting. A régióban egyedülálló konferenciára világszerte 25 országból érkeztek az energetikai szektor vezetői és döntéshozói abból a célból, hogy megvitassák a globális LNG piac jövőjét, a következő évek kihívásait, valamint a közép-kelet európai régióban rejlő potenciált é
Az internethasználat és –biztonság új, 21. századi tendenciái komoly fejtörést okoznak a szülőknek és a pedagógusoknak, hiszen a hagyományos, jól bevált szabályozási módszerek már nem minden esetben tűnnek életszerűnek. Ezek a gyakran kudarcként megélt tapasztalatok egyre jobban beárnyékolják az internet egyébként igen pozitív és hasznos oldalát. A
Mintegy 10 százalékkal bővül a pulykahús belföldi forgalma decemberben az év többi hónapjához viszonyítva a Magyar Pulykaszövetség szerint, és az exportban is hasonló mértékű növekedésre számít az év utolsó hónapjában a szakmai szervezet.
Péntek 13-nak majdnem minden harmadik magyar különleges erőt tulajdonít, amely sokkal inkább pozitív, mint negatív számukra. A játékok iránti érdeklődés ilyenkor megnő, a 13-as szám pedig sokaknak szerencseszámként is funkcionál, hiszen a statisztikák alapján a játékok többségében ez az egyik leggyakrabban megtett tipp. Az idei utolsó péntek 13 ráa
Egyelőre tartja utóbbi napokban látott erősödését a forint az euróval szemben, a pénteki kereskedést 330 alatt kezdi a magyar deviza. A piacot egyértelműen a brit választási eredmény uralja, amire a font komoly ugrással reagált, reális esély van rá, hogy a brit kilépéssel legalább a Brexit körüli bizonytalanság enyhül majd.
Egyelőre folytatódik a csapadékos idő, vasárnap várható több napsütés. Marad az évszakhoz képest enyhe idő, többfelé 10 fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből.
Lengyelország egyelőre felmentést kapott, de az Európai Unió tagállamainak vezetői gyakorlatilag megállapodásra jutottak a klíma-stratégiával kapcsolatban.
A Bank of America előrejelzése szerint nagyot mentek az elmúlt 10 évben a tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek), de igazi hódításuk csak ezután jön: a következő évtizedben tízszerezhetik eddigi vagyonukat, elérve az 50 ezermilliárd dollárt.