Kitarthat a csütörtöki jó hangulat, így tovább folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
A brit parlamenti választások eredménye mellett az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseivel kapcsolatos pozitív híreket jól fogadták a befektetők, az irányadó európai részvényindexek emelkednek a pénteki kereskedés első felében, a magyar tőzsde is erősödik, míg az OTP új történelmi csúcsra emelkedett.
A brit konzervatív párt választási győzelmére erősödött a font a főbb devizákhoz, így például a dollárhoz és az euróhoz képest a péntek reggeli ázsiai kereskedésben.
A brit választások, a Konzervatív Párt földcsuszamlás szerű győzelme nyomán az Egyesült Királyság nagy valószínűséggel elhagyja az Európai Uniót január 31-én - közölte az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
A magyar női kézilabda-válogatott kijutott a márciusi olimpiai selejtezőtornára, mivel a Japánban zajló világbajnokság hetedik helyezését Svédország szerezte meg Németországgal szemben.
Októberben 3,2%-kal nőtt az építőipari termelés az előző hónaphoz képest a KSH adatai alapján, ami azt jelzi, hogy kitartott a szeptemberi lendület. A szeptemberi és az októberi növekedéshez hozzájárulhatott az önkormányzati választások közeledése is.
Előfordul, hogy csak néhány apróság hiányzik az ajándékok közül, és ilyenkor valóságos mentőöv lehet egy izgalmas recept. A hévízi NaturMed Hotel Carbona szakértője szerint egy házilag gyártott szaloncukor vagy pesto, amit egy szép dobozban vagy üvegben, masnival átkötve nyújtunk át, nem csak személyesebb ajándék, de ugyanúgy mosolyt csalhat a mási
A konzervatívok évtizedek óta legnagyobb sikerüket érték el a Brexit világos üzenetével. A Munkáspárt hagyományos bázisain is összeomlott. Ha Johnson tartja az ígéretét, Nagy-Britannia februárra már nem az EU tagja.
E érkezett a babonás emberek egyik legfontosabb napja, bár ha őszinték akarunk lenni, ilyenkor még azok is kicsit máshogyan kelnek, akik nem hisznek a sorsban: december 13. idén péntekre esik. A többség szerencsétlen napnak tartja ezt a dátumot, van azonban olyan is, aki szerint kimondottan jó ilyenkor a csillagok állása. De vajon honnan ered a szá
Az online számlázó rendszer sikeres bevezetését követően további területeken indít technológiai fejlesztéseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). 2020. július elsejétől minden belföldi adóalanyok közötti számláról online adatot kell majd szolgáltatniuk a cégeknek, 2021 tavaszától akár a vállalkozások áfabevallási tervezetét is elkészítheti a hivat
December 2-3. között rendezte meg a Budapest LNG Summitot a White Paper Consulting. A régióban egyedülálló konferenciára világszerte 25 országból érkeztek az energetikai szektor vezetői és döntéshozói abból a célból, hogy megvitassák a globális LNG piac jövőjét, a következő évek kihívásait, valamint a közép-kelet európai régióban rejlő potenciált é
Lehet, hogy 2020-ban tőzsdére megy a Klarna, Európa legértékesebb magánkézben lévő fintechcége – árulta el Sebastian Siemiatkowski, a cég társalapítója egy TechCrunchnak adott interjúban.
Donald Trump amerikai elnök gratulált pénteken Boris Johnson brit miniszterelnöknek pártja elsöprő választási győzelméhez, és közölte, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia erős kereskedelmi megállapodást köthet egymással, miután megszűnt a brit európai uniós tagság.
Nő a magyarországi halfogyasztás az utóbbi tíz évben, de még mindig messze az európai uniós átlag alatt van; az agrártárca azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves 5,7 kilogrammos átlag megduplázódjon Magyarországon - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, a halfogyasztást népszerűsítő sajtótájék
A péntek délelőttig beérkezett végleges választási eredmények alapján a Boris Johnson vezette konzervatívok legalább 364 fős frakciót alakíthatnak az új alsóházban.
Nem csak Európában, Amerikában is nő az aggodalom, hogy az USA esetleg kivonul a nemzetközi biztonsági egyezményekből. A Kongresszus megpróbálja ennek fékek közbeiktatásával elejét venni.
A Népszava birtokába került, egyelőre még nem nyilvános rendelettervezet szerint a tanórán kívüli oktatói feladatok közül jóval kevesebb tartozna a kötött munkaidőbe. Ha a tervezetet elfogadják, az órákra, foglalkozásokra való felkészülés, a dolgozatjavítás, a számonkérés egyéb formái, az oktatói testületi ülésen, fogadóórákon való részvétel átkerü
A valós gyógyítók mellett rengetegen használják ki a betegek hiszékenységét, kiszolgáltatott helyzetét, és nagy összeget képesek kicsalni az áldozatoktól. A kuruzslást eddig is büntette a bíróság, azonban egy új módosítás a törvényben...
Sófokon megkezdődött a Balaton zsiliprendszerének 19 milliárd forintos átépítése, emellett hamarosan indulhat a Sió csatorna vízi turisztikai fejlesztése, 340 millió forintból.
A béremelési igényeket teljes mértékben nem tudjuk kielégíteni, de olyan megoldásokat fogunk találni, amelyből a dolgozóink érezni fogják a megbecsülést - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
A várakozásoknál jóval nagyobb, több mint három évtizede példátlan mértékű győzelmet aratott a kormányzó brit Konzervatív Párt a csütörtöki előrehozott parlamenti választáson a csaknem végleges pénteki adatok szerint.