2019. december 18. szerda

dec. 18
6:15
A repülésből és hajózásból származó károsanyag-kibocsátás számokban (NRGreport)
Csaknem megkétszereződött a légi közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás mértéke az elmúlt két évtizedben. Mutatjuk a részleteket infografikán.
dec. 18
6:18
A vagyonos családokat célozza a szolgáltatás, amiről még csak kevesen hallottak Magyarországon (Portfolio)
A privátbankok mellett egy sokkal kiterjedtebb tevékenységgel foglalkoznak a bizalmi vagyonkezelők, létezésükről azonban csak kevesen hallottak, pedig már 5 éves múltra tekintenek vissza Magyarországon. Antall György, az Apelso Trust partnere és igazgatósági tagja a Portfolio-nak adott interjúban kifejtette, hogy akár tízezer magyar család számára
dec. 18
6:18
Több helyen is akadozik a betegellátás Pécsett (ATV)
Több helyen nem tudták ellátni a betegeket: csőtörés volt az egyik rendelőben, a víz elöntötte az alagsort, nem volt áram és az informatikai rendszer is tönkrement. Ez pedig nem csak az érintett rendelőben, hanem a város több pontján is gondot okozott.
dec. 18
6:27
Átírja a Tejúttal kapcsolatos tudásunkat ez a felfedezés (Infostart)
Először sikerült rekonstruálni a Tejútrendszer középpontjában lezajlott csillagkeletkezés történetét, és meglepő dolgot találtak a kutatók. Eredményeik szerint két lökésszerű fázisban játszódott le a folyamat.
dec. 18
6:30
Mandátum feltételekkel: vizsgáztatnák a helyi képviselőket (Alternatív Energia)
Kötelező vizsgára küldené az októberben megválasztott helyi képviselőket egy jegyző, de a belügy ezt nem támogatja.
dec. 18
6:36
Igazi bombázó! Rubint Rella megmutatta az édesanyját (Blikk)
Micsoda gének!
dec. 18
6:36
100 millió feletti támogatás a nagyvállalatnál térül meg (ProfitLine)
A kutatás-fejlesztési célú támogatást nyerő cégek sokkal nagyobb árbevétel-és Ebitda növekedést értek el 5 éves távon, mint azok, akik más jellegű támogatást kaptak vagy egyaltalán nem jutottak támogatáshoz – derül ki a Via Credit és az Opten felméréséből, amelyet a 100 millió forint feletti támogatási tartományban végeztek. Öt év alatt a K+ F támo
dec. 18
6:36
Köd és napsütés is lesz országszerte (Háziállat)
Folytatódik a meleg idő: a hőmérséklet kora délután általában 10 és 17 fok között várható. Az ország nagyobb részén változó mennyiségű fátyolfelhőre, több órás napsütésre számíthatunk. Ugyanakkor az Északi-középhegység területén lehetnek tartósan borult, ködös vidékek. A ködös tájakon jelentéktelen szitálás előfordulhat. A déli, délnyugati szél t
dec. 18
6:39
Karambol az M1-esen: kamion és furgon csapódott egymásba az autópályán (Blikk)
Az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán történt a baleset.
dec. 18
6:39
A legjobb felesleges karácsonyi ajándékok: űr érme (FinTechRadar)
Az űr az még mindig - vagy már megint - menő. Ilyen érméből pedig garantáltan nem sok van egyelőre forgalomban.
dec. 18
6:39
Rámcuppantak a sugar daddyk! Kipróbáltam egy társkeresőt (Spabook)
Ugyan évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy soha többet nem próbálkozom a netes társkeresőkkel, de mivel a való életben sem jártam szerencsével...
dec. 18
6:39
Különleges műfajba nyúlt bele a Blink-182 dobosa (Promotions)
Travis Barker új projektje bemutatkozik – egy sztriptíz klubban.
dec. 18
6:39
A GVH 1,176 milliárd forintra büntette a Vodafone-t (Mínuszos)
Ismétlődő jogsértés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,176 milliárd forintra büntette a Vodafone-t – közölte a versenyhivatal. A Vodafone közölte: nem ért egyet a döntéssel és bírósághoz fordul. A GVH közleménye szerint a Vodafone Magyarország Zrt. 2015 szeptembere és 2016 augusztusa között a “Csatlakozz Európa legnagyobb 4G partnerhálózatáho
dec. 18
6:42
Nyolcvan órát rostokolt a mélyben rengeteg bányász (Infostart)
A kínai szénbányában vízbetörés választotta el a külvilágtól az érintetteket, öten közülük meg is haltak.
dec. 18
6:42
Ötmillió forintért szedeti le az önkormányzati választás után kintmaradt palkátokat az FKF (ATV)
A választási törvény szerint ugyan a választás után harminc napon belül, azaz november 12-ig a pártoknak minden plakátot el kellett volna tüntetniük, de ezt nem mindenhol tették meg.
dec. 18
6:42
Épül a Honvéd álom (Sport365)
Formabontó módon a Honvéd-szurkolók is részt vettek a bokrétaünnepségen.
dec. 18
6:45
Létszámhiányra panaszkodnak a tűzoltók (Blikk)
Ha jövőre sem javít a kormány a tűzoltók állományának helyzetén, kritikus szint alá kerülhet a helyszínre vonulók száma – írja a hvg.hu a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnökére hivatkozva.
dec. 18
6:45
K&H;: hogyan legyünk tudatos vásárlók az ünnepekkor? (Márkamonitor)
Sokan már a Black Friday őrült akcióival megkezdik a karácsonyi bevásárlást, remélve, hogy a kedvezményesen beszerzett ajándékok csökkentik az ünnepekkel járó anyagi terhet. A karácsonyi fények káprázatában és a reklámok tömkelegében nem olyan egyszerű felmérni valós igényeinket, mint gondoljuk. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő célja,
dec. 18
6:51
Közleményt adott ki a Máv: karácsonykor és az év végén is változik a vonatok menetrendje (Blikk)
– Karácsonykor és az év végén változik a vonatok közlekedési rendje. A szünidőben megnövekszik az utasforgalom, ezért a menetjegyek vásárlásáról érdemes időben, akár több nappal előbb gondoskodni, illetve kihasználni az önkiszolgáló csatornák igénybevétele esetén nyújtott kedvezményeket.
dec. 18
6:54
Eljött Donald Trump kritikusainak nagy napja (Infostart)
Szerdán szavaznak az amerikai képviselőházban a Donald Trump amerikai elnök ellen indítandó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) megindításáról, miután a házszabályokkal foglalkozó bizottság kedden este, egész napos maratoni vita után megszavazta az eljárási rendet is.
dec. 18
6:54
Cseppet sem lesz ma decemberi az idő (ATV)
Bár közeleg a karácsony, hóról vagy éppen fagyról egyelőre szó sincs.
dec. 18
7:03
Megkerülik a kormányt Brüsszelben - interjú Jávor Benedekkel (Alternatív Energia)
Az új Európai Bizottság számos területen kifejezetten a városoktól vár cselekvést, ami aligha történhet meg források nélkül - mondta Jávor Benedek, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője.
dec. 18
7:06
Lehet, hogy rossz helyen tárolod a ketchupot! Itt a helye (Blikk)
Eddig mi is rosszul tároltuk.
dec. 18
7:06
Rippl-Rónai József életműrekord a Virág Judit Galéria téli aukcióján (ProfitLine)
Életműrekord született a Virág Judit Galéria téli aukcióján. Rippl-Rónai József Kertben című alkotása a magyar árverések történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 120 millió forintról indulva 190 millió forintért cserélt gazdát. Vaszary János nagyvárosi veduta-képeinek kiemelkedő darabja, a Dunaparti korzó 140 millió forintért kelt el, megegyező
dec. 18
7:06
Államtitkár: Már folyik az egyeztetés a plázastopról (ATV)
A gazdasági szereplők és a politikusok már egyeztetnek egymással a plázastoptörvény jövőjéről – mondta el a Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.
dec. 18
7:06
Nyolcmilliárdos hitellel segíti ki az állam Tiborcz István ingatlancégét (444.hu)
Kell a pénz, mert úgy alakult, hogy komplex nagyberuházások vannak folyamatban a belvárosban.
dec. 18
7:09
Szerinte csodagomba az, amit talált - mutatjuk (Infostart)
Tölcsérgombát szeptember-októberben találni az erdőkben, de ekkorát és ilyenkor egyáltalán nem - a szakellenőr szerint.
dec. 18
7:09
5 ok, amiért érdemes elektromos autóra váltania (NRGreport)
Nem is kérdés, hogy az elektromos autóké a jövő, már csak azért is, mert a dízeles társaikat lassan szinte mindenhonnan kitiltják. Bár most még korántsem mondható az EV-kre, hogy száz százalékban környezetbarátok lennének, már megéri beruházni egyre – adunk 5 okot, hogy miért váltson.
dec. 18
7:09
A horoszkópod segít eldönteni, melyik csillagjegyű partner illik hozzád a legjobban (Spabook)
Kiszemelted már az igazit? Szexi a haja és kockás a hasa? Jó a testfelépítése és gondozott a szakálla? Ez sem rossz, de az igazi megtalálásban...
dec. 18
7:09
Kilenc dolog, amit egy bennfentes szerint ki kell próbálnod Firenzében (Hamu és Gyémánt)
Ezt a várost látni kell! Akár már három nap után is olyan boldogságot érzünk majd, hogy könnyes szemmel távozunk. Vagy sírva... akárcsak a szerzőnk.
dec. 18
7:12
Íme az európai növekedési stratégia a nagy klímavédelmi átálláshoz (Portfolio)
Megjelent ma az Európai Bizottság őszi gazdasági csomagja és benne az éves fenntartható növekedési stratégia, amely az ún. európai szemeszter Magyarországra is érvényes új ciklusát indítja el és majd februárban várhatók ezzel kapcsolatban a hazánkra vonatkozó országspecifikus ajánlások. A ma közzétett növekedési stratégia négy, egymással összefüggő
dec. 18
7:12
Sugárzik a boldogság Lékai Máté arcáról (Sport365)
Párizsban járt az ősz..meg Lékai Máté és felesége, Kiss Ramóna.
dec. 18
7:15
Magyarországon először rendezik meg tavasszal a Cégek Éjszakáját (Márkamonitor)
Jövő tavasszal, 2020. április 2-án egy különleges estére kitárulnak a vállalatok kapui, hogy megmutathassák az érdeklődőknek, kik ők és mit képviselnek. Magyarországon először tartják meg a Cégek Éjszakáját, ahol laza és modern formában találkozhatnak, ismerkedhetnek egymással a munkaerőpiac szereplői.   Minden vállalat számára komoly kihívást jele
dec. 18
7:18
Kongatja a vészharangot a szakszervezet: 20-30 százalékos létszámhiány a tűzoltóknál (ATV)
A kritikus szint alá kerülhet a helyszínre vonuló tűzoltók száma, ha jövőre sem javít a kormány az állomány helyzetén - mondta a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke.
dec. 18
7:21
Állampapír? Nem mindegy hol vesszük! (Piac és Profit)
Már a standokon a megújult Piac & Profit következő száma.
dec. 18
7:27
Banális dolog miatt is bukni lehet a lakástakarék állami támogatását (Infostart)
Mivel állami támogatással már nem lehet új lakástakarék-szerződést kötni, érdemes vigyázni a még élő szerződéseknél a kedvezményre.
dec. 18
7:30
Nyolcvan órával a baleset után tudták felszínre hozni a mélyben rekedt bányászokat (ATV)
Tizenhárom vájár rekedt a mélyben, miután a bányába betörő víz elzárta őket a külvilágtól.
dec. 18
7:36
Vigyázz velük! 7 népszerű étel, ami kifejezetten rosszat tesz a vesédnek (Blikk)
Sok olyan egészségesnek hitt ételt fogyasztunk nap mint nap, amely kifejezetten ártalmas a veséinkre nézve.
dec. 18
7:36
Fura konfliktusba keveredett Japán Oroszországgal (Infostart)
Orosz határőrhajók átvizsgáltak nyolc japán halászhajót rakodóterét. Ötöt közülük feltartóztattak, és az egyik vitatott hovatartozású szigetre, Kunasirra kísérték azzal a gyanúval, hogy a kifogott zsákmány mennyisége nem felel meg hajónaplóba felvett adatoknak, és a hajók megsértették a kétoldalú halászati megállapodást
dec. 18
7:36
Tucatnyi elítélt halt meg lövöldözésben egy panamai börtönben (HírTV)
Az eset a fővárostól mintegy 36 kilométerre keletre fekvő La Joyita börtönben történt.
dec. 18
7:36
Milliárdos állami megbízás: Pakson is arat a Föld-Trans Kft. (Alternatív Energia)
A magyar tulajdonban lévő vállalkozás életében a 2016-os év jelentette a fordulópontot. Akkor ugyanis a cég bevétele a 2015-ös szint tízszeresére, profit pedig negyvenötszörösére nőtt egy év alatt.
dec. 18
7:36
Szabad szemmel: Brüsszelnek nem igazán fűlik a foga ahhoz, hogy jobban a kormányok körmére nézzen (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. december 18.
dec. 18
7:36
7 új trend, amelyek a vállalatok által nyújtott élményeket formálják a jövőben (ProfitLine)
A gyors ütemű növekedés és a kiugró profit időszaka után itt az idő, hogy a vállalatok felülvizsgálják eddigi gyakorlataikat. Az újabb évtizedbe való belépéssel újra kell fogalmazniuk céljaikat és helyüket a világban – derül ki az Accenture új jelentéséből. Az immár 13. éve kiadott Fjord Trends 2020 jelentés 7 olyan trendet azonosít, amelyek hatáss
dec. 18
7:36
Észak-Magyarországot a köd lepi el, máshol 19 fok is lehet (Háziállat)
Ahol nem köd borítja a tájat, ott kora őszire hasonlító idő lesz.
dec. 18
7:39
A csillagjegyed megmutatja, hogy melyik tevékenységben találod meg a lelki békédet (Spabook)
Bármilyen sűrű is az életed, fontos, hogy szakíts időt arra, hogy egy kicsit kikapcsolódj és feltöltődj. Egy pihentető alvás mellett időnként...
dec. 18
7:39
Lezárult a Delta-Est Media tranzakció (Mínuszos)
Lezárult a Delta Csoport és az Est Media július 30-án bejelentett tranzakciója, amellyel a tőzsdei társaság tulajdonába kerül a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat, a Delta Csoport holdingcége pedig a tőzsdei vállalat több mint harminc százalékos tulajdonosává válik. A tőzsdei vállalat új, stabil tulajdono
dec. 18
7:42
A Rák jutalmat kap a főnökétől, a Nyilas megállapodik, a Halakat nagy anyagi veszteség éri (Blikk)
És te mire számíthatsz?
dec. 18
7:42
Emberek ezrei mondanak le a repülésről a klímaváltozás miatt (Blikk)
Egyre többen mondanak le a repülés kényelméről az éghajlatváltozás miatt.
dec. 18
7:42
Szenzációs meccsen játszottak döntetlent Gulácsiék (Sport365)
Hiába vezetett két góllal Lucien Favre csapata nem tudott nyerni.
dec. 18
7:42
Napsütésre és 19 fokra számíthatunk, felerősödő szél mellett (Háziállat)
Az ország nagyobb részén változó mennyiségű fátyolfelhőre, több órás napsütésre számíthatunk szerdán.

Keresés