2019. december 18. szerda

dec. 18
11:12
Vidal bosszút áll, ha Ramos aljaskodik (Sport365)
A Barcelona középpályása figyelmeztette a Real Madrid kapitányát.
dec. 18
11:12
Elköltöttek rá egymilliárdot, hogy többen sportoljanak Magyarországon, de nem működik, mi az? (444.hu)
Majdnem két éve el kellett volna indulnia annak a rendszernek, ami megmutatja, hogy hol, mikor lehet használni a sok szép új stadiont, csarnokot, tornatermet, focipályát, kondiparkot. De nem készült el.
dec. 18
11:12
Észbontó monte carlói fényűzés lesz a 2020-as Balaton Sound VIP szekciójában (Femcafe)
A szervezők jövőre is kitesznek magukért!
dec. 18
11:12
Szívszorító emlékek: Presser Gábor őszintén vallott életéről (Femcafe)
A legendás zenész 1967 óta szerves része a hazai és a nemzetközi zenei életnek.
dec. 18
11:12
Elsimították az anális zaklatás ügyét az Orbán-kormány büszkeségében (Hírklikk)
A beszerzett adatok alapján, bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható, ezért megszüntette a nyomozást a bentlakásos Kratochvil Károly Honvéd Középiskola kollégiumában történt szexuális zaklatás ügyében a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság – írja az ügyet júliusban nyilvánosságra hozó hvg.hu.
dec. 18
11:15
Majdnem 5 milliárdot csatornáz át a kormány a közmunkásoktól a TEK-hez és a rendőrséghez (Menedzsment Fórum)
Indoklásuk szerint a jövő évi rendezvények őrzésére kell a pluszpénz.
dec. 18
11:15
Új hírek a bolgár-magyar meccs helyszínéről (Infostart)
Eldőlni látszik, hogy hol rendezik meg a Nemzetek Ligája-playoffmérkőzést.
dec. 18
11:15
Top 10: rangsoroltuk az eddigi Star Wars-filmeket (Promotions)
A héten mutatják be a Star Wars 9. epizódját, a Skywalker korát, amivel egy korszak zárul le.
dec. 18
11:18
Tőkefinanszírozás a magyar kisvállalatoknak: 31 milliárdos program indult (Portfolio)
Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures több mint 230 portfolió startuppal és 22 milliárd forintnyi befektetéssel a háta mögött, 31 milliárd forint tőkével rendelkező, új kkv üzletágat indított, amely a hazai kis- és középvállalati szektort erősíti a generációváltást, piaci konszolidációt és külföldi befektetés ösztönzést érintő tőkefinanszírozás teré
dec. 18
11:18
Szokatlan levelet hozott a posta Orbán Viktornak (ATV)
A miniszterelnök a Facebookon mutatta meg, mit kapott.
dec. 18
11:20
Kiderült, hol keresnek a legtöbbet a magyarok (Portfolio)
Budapesten és a nagyvárosokban a legmagasabbak a(z adóköteles) jövedelmek Magyarországon, derült ki a KSH térképeiből. A kelet-nyugati törés továbbra is tetten érhető, az Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl határ menti területein élők rendelkeztek a legalacsonyabb adóköteles jövedelemmel. Az átlagkereset a fővárosban 1,8-szerese a legalacson
dec. 18
11:21
Márkamonitor a Jazzy rádióban: szellemi tulajdon, védjegyek, szabadalmak (Márkamonitor)
December 18-án, szerdán este 7-től a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda két munkatársával, Lantos Judittal és Pethő Leventével beszélgetünk innovációról, szabadalmakról, védjegyekről. A műsorból egyebek között kiderül, mit kell tennünk ahhoz, hogy egy zseniális ötletet üzletileg is sikerre vigyünk. Hogyan jelentsünk be egy európai uniós védjegyoltalm
dec. 18
11:21
Kiakadtak a horvátok Orbán Viktor Facebookra posztolt képe miatt (SzMo)
A horvát miniszterelnök is felháborodott, a zágrábi külügyi tárca beszélni akar a magyar féllel a kép miatt.
dec. 18
11:24
Már megjelent az influenza (Infostart)
Az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozóknak is érdemes még kérni az influenza elleni védőoltást - mondta az országos tisztifőorvos.
dec. 18
11:24
Ez áll a Dél-pesti Jahn Ferenc Kórház sebészeinek felmondása mögött (444.hu)
Hosszú évek megoldatlan problémái állnak a Dél-pesti Kórház sebészeinek a felmondása mögött. Egy biztos ez lavinaként fog hatni, nem lehet a rendszert így fenntartani. Trükkök és csalások az ügyleti rendszerben.
dec. 18
11:24
Kiakadtak a horvátok Orbán Viktor Facebook-bejegyzése miatt (ATV)
A miniszterelnök nemrég egy olyan fotót posztolt, amelyen éppen tárgyal, a háttérben pedig egy Nagy-Magyarország térkép látható.
dec. 18
11:27
Nem lát bűncselekményt a rendőrség a kikötözött, szexuálisan zaklatott kadét ügyében (Alternatív Energia)
Szép csendben lezárták a nyomozást, mint meg sem történt volna az országos felháborodást kiváltó eset.
dec. 18
11:27
Megdőlt a napi melegrekord Ausztráliában (Kripto Akadémia)
Délen 46,5 fok volt kedden, és még nincs vége a hőségnek.
dec. 18
11:30
Áder János aláírta a tb-törvényt, és azt is megmondta, miért (ATV)
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján jelent meg egy közlemény, amelyben a köztársasági elnök leírja, miért indokolt a törvénymódosítás.
dec. 18
11:30
Új korszak kezdődik: mától hivatalos a PSA és az FCA házassága (Auto Pult)
Október utolsó napján vált hivatalossá, hogy az FCA és a PSA konszernek összeolvadnak, méghozzá egy olyan konstrukcióban, amelyben egyenlő arányban vesz részt mindkét cégcsoport. A művelet pedig most fejeződött be, így mostantól a PSA és az FCA már egy konszernként kezelhető. Ezzel a jelenlegi eladási adatok alapján a világ negyedik legnagyobb autó
dec. 18
11:33
A kvázi önkéntes öngondoskodásé a jövő? (Menedzsment Fórum)
Hamarosan a standokon a megújult Piac és Profit következő száma! Címlapsztorinkban Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója elmondja, miért gondolja, hogy ellenszélben haladnak és milyen tanulságokat lehet levonni az elmúlt időszakban tapasztalt nehézségekből. Emellett tippeket adunk megfontolt és kockázatfaló befektetőknek portfoliójuk év végi átal
dec. 18
11:33
Megrángatta az MNB a forintot, jön a boszorkánypéntek (Privátbankár)
Az árfolyammozgások még csekélyek, de visszatérni látszik az optimizmus a tőzsdékre. A BUX enyhe mínuszban, az euró/forint kurzus 330,70-nél. A jegybankok eléggé aktívak lesznek még a héten, ma például Kína lépett a könnyítés felé. Jön a határidős piacokon a boszorkányság ideje.
dec. 18
11:33
Ilyen még nem volt: a város zaja termel energiát az elektromos autóhoz (NRGreport)
A Peugeot szakértőinek sikerült munkára fogniuk a hangot, pontosabban a városi zajszennyezést. Párizsban felállítottak 2 különleges óriásplakátot, amely áramot termel és részben ezzel töltik az e-autókat.
dec. 18
11:36
Van elfogadható szám, amennyiben a szexuális partnerekről van szó? (Glamour)
Sok párkapcsolatban előjön mint probléma a szexuális partnerek száma
dec. 18
11:39
Váratlan folyamat indult el a sikerágazatban (Infostart)
Nagyon pörög a turizmus az év végén is. A több szakmai szervezet képviseletében nyilatkozó szakértő trendfordulót lát a munkaerőpiacon.
dec. 18
11:39
Ne csak a klasszikusokat nézd: 7 karácsonyi film az elmúlt 5 évből, amit látnod kell (Spabook)
Ha karácsonyi filmekről beszélünk, mindenkinek a klasszikusok ugranak be, Kevinnel és a betőrökkel, a Grinccsel vagy a Griswold-családdal. Pedig...
dec. 18
11:39
A Central Park tervezésében is részt vett egy magyar honvédtiszt (Hamu és Gyémánt)
Egyik kedvenc városunk kedvenc része Asbóth Sándornak is köszönhető.
dec. 18
11:42
Trumpot vagy a salemi boszorkányokat érte több igazságtalanság? (Infostart)
Néhány órával az amerikai elnök elleni vádeljárás várható megindítása előtt az Egyesült Államokban több városban is tüntetők vonultak az utcákra, az elnök elmozdítását követelve. Néhány helyen azonban Donald Trump híveivel kellett szembenézniük.
dec. 18
11:42
Kórházszövetség: Azonnali adósságrendezésre van szükség, különben veszélybe kerül az ellátás (ATV)
A Magyar Kórházszövetség állásfoglalást adott ki, melyben azt írják: a kórházak adóssága október végén 64 milliárd, november végén 71 milliárd forint volt, a hiány az év végére elérheti a 80 milliárdos nagyságrendet.
dec. 18
11:42
Elmaradt a vitorlás verseny a vb-n (Sport365)
A 38 fokos hőségben szélcsend miatt nem rendeztek versenyt.
dec. 18
11:42
Áder a tiltakozások ellenére is aláírja a tb-törvényt (444.hu)
A köztársasági elnök arra jutott, hogy nem a törvény szégyenteljes, hanem azok, akik advent idején indokolatlanul keltenek félelmet az emberekben.
dec. 18
11:45
Novák Katalin: Jelentős támogatásokat nyújtanak az 1-es típusú diabétesszel élőknek (Igényesférfi.hu)
Magyarországon mintegy 4000 család nevel 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket, felnőttként pedig ennél is többen élnek ezzel a betegséggel – mondta el az államtitkár.
dec. 18
11:45
Nekünk csak egy plusz email, a bolygónak viszont egy újabb arcon csapás (Rakéta)
Az elektronikus levelezés mindennapjaink szerves része, hiszen beszélgetéseink zömét ilyen formában bonyolítjuk le. Ebbe pedig a jelentéktelen dolgok is beletartoznak, például, hogy ha csak egy köszönömöt vagy egy okét tartalmaz levelünk.
dec. 18
11:48
Áder János nem vétózta meg a TB-szigort és keményen visszaszólt (Portfolio)
Az eddigi köztársasági elnöki nyilatkozatokhoz képest szokatlanul kemény választ fogalmazott meg a társadalombiztosítási törvénymódosítást ellenzők felé Áder János, aki ma elrendelte a törvény kihirdetését.
dec. 18
11:48
Drágul a nafta pénteken (Autónavigátor)
Kétszer annyival nő a gázolaj ára, mint a benziné!
dec. 18
11:48
Selena Gomez megérkezett Párizsba és stílusosabb, mint valaha (Glamour)
A popsztár két sikkes szettben mutatkozott az utcán
dec. 18
11:51
Áder János aláírta a tb-törvényt, meg is indokolta, hogy miért (SzMo)
A köztársasági elnök elrendelte a törvény kihirdetését, egy közleményben pedig ki is fejtette az indokokat.
dec. 18
11:54
Áder János megszólalt a tb-törvény ügyében (Infostart)
A köztársasági elnök közleményben magyarázta el, miért írta alá a törvényt
dec. 18
11:57
Így változik a tömegközlekedés Budapesten az ünnepi időszakban (SzMo)
Több forgalmas vonalon a megszokottnál sűrűbben indítanak járatokat.
dec. 18
11:57
Gyermeket vár Póta Georgina, nem lesz ott a tokiói olimpián (Promotions)
A kétszeres Európa-bajnok játékos körülbelül négy hónapos terhes, s ugyan néhány kilót már felszedett.
dec. 18
12:00
Nézze élőben, hogyan készül Magyarország legnagyobb karácsonyfája (Infostart)
A magyar, kétszemélyes, oktató és sportrepülőgépeket fejlesztő, gyártó és forgalmazó vállalat Magyarország legnagyobb karácsonyfáját rajzolja Magyarország egére.
dec. 18
12:00
Hiába a tiltakozások, Áder aláírta a tb-törvényt (Alternatív Energia)
„A törvény alapos áttanulmányozása után kijelenthetem, hogy nem a törvény szégyenteljes” – közölte a köztársasági elnök.
dec. 18
12:00
Tíz évig hallgatott a leányvári gyilkos, de végül elkapták (ATV)
Az áldozatot, egy 83 éves asszonyt még 2009-ben találták holtan lakásában, kiderült, hogy halálát idegenkezűség okozta. A rendőröknek azonban gyanús lett, hogy az elkövető nem kutakodott a házban, és saját kulccsal zárta be maga után az ajtót.
dec. 18
12:00
Az embert könnyen a falhoz vágja ennek a kaliforniai luxusingatlannak az ára (Player)
77,5 millió dollárba kerül, Los Angelestől nyugatra, Holmby Hillsben található, és a korábbi Paramount Pictures vezérigazgatója, Brad Gray tulajdonában áll.
dec. 18
12:02
Oroszul beszélő űrhajóst keres a kormány (Alternatív Energia)
Akár 10 milliárd forintot is költenének Farkas Bertalan utódjának kiképzésére, az esélyesek nyílt pályázaton jelentkezhetnek a misszióra.
dec. 18
12:06
Áder: Nem a tb-törvény szégyenteljes, hanem azok magatartása, akik félelmet keltenek (ATV)
“Néhányan azt mondták a törvényről, hogy szégyenteljes. A törvény alapos áttanulmányozása után kijelenthetem, hogy nem a törvény szégyenteljes, hanem azok magatartása, akik – különösen advent idején – indokolatlanul keltenek félelmet az emberekben” - írta az ellenzék által keményen támadott tb-törvényről mai közleményében Áder János, aki kissé szok
dec. 18
12:06
Ikrei lesznek a Megasztár népszerű énekesének - Nagy álma teljesült ezzel (Femcafe)
Az énekes először nem hitte el a hírt!
dec. 18
12:09
Itt az év vége – rengeteg fontos határidőre kell odafigyelni (Piac és Profit)
Év vége közeledtével az ajándéklistákon túl, az adózóknak számos fontos határidőt is észben kell tartaniuk.
dec. 18
12:09
Nagy bajban a patinás magyar futballklub (Infostart)
A menesztett edző, Supka Attika az elmaradt járandóságai miatt feljelentette a Haladást.
dec. 18
12:09
Zema Jewels: Új Magyar porcelán ékszerekért rajonganak világszerte (Biztosító Magazin)
Az elmúlt hónapokban több nemzetközi kiállításon és divatbemutatón is osztatlan sikert arattak a magyar indentitású, Zema Porcelán és Ékszerház darabjai. A kerámiaipar legnemesebb anyagának hazájában, Kínában is valósággal körberajongták a termékeket, de Rigában, Moszkvában és Kolozsváron is rengetegen érdeklődtek az egyedülálló ékszerek iránt.

Keresés