Az ország északi, északkeleti részén a gyenge légmozgásnak köszönhetően a korábbi napokhoz képest nagyobb területen válnak kedvezővé a feltételek tartós, sűrű köd kialakulásához.
Egy fiatal magyar startup tízszeresre gyorsította a céginformációs lekérdezés menetét. A Messenger Céginfóval 0,3 másodperc alatt kaphatjuk meg a legfontosabb cégadatokat, beleértve azt is, hogy a keresett cég ellen folyik-e eljárás. Az új fejlesztés nagyban megkönnyítheti a vállalkozások életét, hiszen általa a legfontosabb, biztonságos szerződésk
Az évek óta velünk élő alacsony kamatok és a gazdasági fellendülés miatt mintegy 9 ezer milliárd forintnyi betétet halmoztak fel a banki ügyfelek, aminek durván kétharmada látra szóló, folyószámlabetét. A jó hozamú, ám hosszú távra elkötelező, kevésbé likvid állampapírok, köztük a MÁP Plusz mellett vadászni kell a konstrukciókra, amelyek rövid távú
Alig fél év alatt kell beazonosítani azokat a határokon átnyúló pénzügyi ügyleteket és konstrukciókat, amelyekről az Európai Unió az adóelkerülést megnehezítő, adatszolgáltatást előíró irányelve (DAC6) értelmében 2020. július 1-jétől adatokat kell szolgáltatniuk a tanácsadóknak és a vállalkozásoknak. Az adatszolgáltatási kötelezettség ugyanis már a
Új festőhangárt építenek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén, ahol egyszerre akár két keskenytörzsű gép festését is el tudják végezni - közölte szerdán a budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-vel.
A Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola és Gimnázium ZsANK nevű csapata lett az első a már hetedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenyen. Az országos döntőben A Ravasz, az Agy és a 2 Csavaros eszű nevű békéscsabai csapat végzett a második helyen, míg a harmadik a ce
Folytatja a levéltermék-portfólió egyszerűsítését a Magyar Posta, valamint változnak a levélfeladási díjak is 2020. január elsejétől - közölte a Posta.
Amikor azon vagyunk, hogy a nem-kívánt ajándékhoz mosolyt színleljünk, talán könnyít a lelkünkön az a tudat, hogy nem vagyunk egyedül. A leggyorsabban növekvő beauty-tech cég, a Foreo legfrissebb felméréséből kiderül: az emberek 55%-a szokott karácsonyi ajándékot visszacserélni, 22%-uk pedig egy éven belül továbbajándékozza a sosem vágyott meglepet
Az évek óta növekvő lakáspiaci forgalom az idén várhatóan csökken: 2019-ben 155 ezer adásvétel várható, 5 százalékkal kevesebb mint tavaly. A lakáspiaci forgalom egyébként a 2012-es 86 ezres mélyponthoz képest megduplázódott. Pörgős január várható: az utóbbi években az év első hónapjában a legnagyobb az eladó lakások iránti kereslet, mert a leendő
Ingyenesen letölthető az az új applikáció, amely segítségével bárki megállapíthatja, hogy valódi-e a nála lévő bankjegy – mondta Réthy Barbara, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán.
Könnyebb lesz a hozzátartozók receptjeinek kiváltása jövőre az elektronikus meghatalmazás lehetőségével. A meghatalmazást és a törvényes képviseletet bármely kormányablakban és a lakossági portálon online is lehet rögzíteni – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A tárca közleménye szerint jövőre jóval könnyebb lesz kiváltani a kiskor
A karácsonyi ebédek, vacsorák magyar családi hagyományához egy ideje hozzátartoznak a pulykából készült finomságok is. Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya a megszokott fogások mellett újfajta, izgalmas pulykás recepteket ajánl figyelmünkbe. Ezeket mi is kipróbálhatjuk az ünnepek alatt, hiszen így a megszokott fogásaink helyett idén változatos ízek
A hidrogén egy ideje egyike azoknak az üzemanyagoknak, amelyek eséllyel pályáznak a benzin és a gázolaj leváltására a közlekedésben, az elterjedése előtt álló akadályok miatt azonban le van maradva az akkumulátoros-elektromos hajtásláncokhoz képest. A legnagyobb probléma az előállítással kapcsolatos: ha földgázból nyerik, azzal klímavédelmi szempon
Az energiaiparban nem történtek nagy meglepetések 2019-ben, ami nem jelenti azt, hogy unalmasan telt volna az év. Volt egy kis csihi-puhi a Közel-Keleten, és még lehet ennek folytatása. Bár ma úgy látszik, hogy a világ energiabiztonsága megoldott, ez gyorsan megváltozhat.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (Hvca) jelentése szerint 2019. július-szeptember időszakban 45 tranzakció során 10,123 milliárd forint összértékben jutottak a vállalkozások tökéhez. Átlagosan 225 millió forintot fektettek be ebben az időszakban, ami jelentősen magasabb az előző negyedévében regisztrált 81 millióhoz képest. Igaz, ez egy,
Tapasztalták már azt, hogy ha közösségbe mennek, és a figyelem középpontjába kerülnek, előadást kell tartaniuk, netán vizsgáznak, vagy egyszerűen csak vásárláskor érdeklődnek az eladótól, szinte megfordul Önökkel a világ? Sőt, a megszokott komfortzónájukból kilépve gyakorta úgy beszélnek és viselkednek mások előtt, amiről saját maguk is azt gondolj
Ezek a jóval rövidebb futamidőben gondolkodó lakosság számára aligha lehetnek vonzóak. Ám nem is az ő becserkészésük az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) célja, hanem a külföldi befektetőké, mint megtudtuk, mindenekelőtt az ázsiaiaké. Emellett a biztosítók és a nyugdíjpénztárak a megcélzott kör tagjai, ami azért kemény dió, mert ők az idén inkább k
Újabb pluszforrást, mintegy 3 milliárd forintot kapnak az egészségügyi intézmények és szolgáltatók az év utolsó hónapjában. A gyermekek ellátása érdekében jelentős támogatás érkezik az iskola-egészségügyi szolgálatokhoz, és részesülnek a pluszforrásból a betegszállítók, valamint az otthonápolásban résztvevők is - közölte az Emberi Erőforrások Minis
Meggyőződésem, hogy egy egyszerű autó, melynek a lényege a használat és a helyváltoztatás, akkor jó, ha nem vált ki szinte semmit az emberből. Ha nem zavar, az különösen nagy erény, a Combo hibátlanul tudja ezt.
Teljesen mindegy, hogy mit dolgozol, biztos, hogy akadnak olyan napok a munkahelyeden, amikor te is nagyon stresszes feladatot fogsz ki. Ez természetes...
Bizony nem egyszerű követni az időjárás alakulását az Alpokban. Az egyik pillanatban még a 20 fokhoz közelítünk, de a hétvégére már méteres havazás érkezik a déli oldalra.
Idén karácsony környékére több munkaszüneti napot is meghatározott a vonatkozó rendelet, így többek között otthon lehetünk december 24. és 27. napjain. A szerencsések tehát négy egybefüggő napot szabadság igénybevétele nélkül tölthetnek otthon – de kik dolgozhatnak ezeken a napokon is és milyen feltételekkel?
A Microsoft Magyarország támogatásával fél év alatt öt Mesterséges Intelligencia (MI) Tudásközpontban indult el a munka, a központok egészségügyi, mérnök-informatikus és gazdasági területeket fednek le – közölte a társaság. A MI Tudásközpontok az egyetemeken mesterséges intelligenciára épülő, nagy társadalmi hasznosságú alkalmazásokat fejlesztenek
December napjaiban nincs is jobb, mint várni, mit rejt az adventi kalendáriumunk következő ablaka. Vagy mégis van? Az Ökumenikus Segélyszervezet Fordított adventi naptárjának célja, hogy napról napra közelebb vigye az embereket a karácsony fő üzenetéhez: a cselekvő szeretethez. A szeretetehseg.hu honlapra látogatók a létrehozott virtuális adventi k
Az amerikai képviselőház megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról.
A fővárosi önkormányzatok egész évben támogatják a rászorulók családokat és időseket, viszont az év végéhez és a karácsonyi ünnepekhez közeledve még nagyobb figyelmet fordítanak erre. Lapunk megkeresésére a III., IV., V., VI....
A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke kiemelte: a vállalati szféra adatait figyelembe véve a konföderáció a bérajánlás 12-15 százalékra emelésére is javaslatot tesz.
A 2010-es évtized hazai kávékultúráját meghatározta a specialty kávé elterjedése - főképp Budapesten, de jellemzően a vidéki nagyvárosokban is. Megéri kibővíteni a az éttermünk, kávézónk kínálatát specialty kávéval és egy profi baristával? Valójában mitől lesz profi egy barista és mitől minőségi a kávé?
Az életünk során számos leckét kell megtanulnunk, és utat bejárnunk, míg megtaláljuk a saját boldogságunkat. Mindenkinek más jelenti az elégedettséget,...
Izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokat tartogat az élet egy stoppos számára, ami bár lemondásokkal járhat, ugyanennyi örömet is képes belecsempészni a mindennapokban. Igaz, váratlan helyzetek is adódhatnak, mint például az, ha két és fél hónapot kell eltölteni egy fogdában.
Két választás miatt a szokásosnál is rövidebb parlamenti ülésszakok, alábbhagyó törvénygyár, szigorítás a parlamenti rendszabályokban, megregulázott ellenzék és sajtó, 29 fideszes félrenyomással záruló őszi szezon. Összeszedtük az idei parlamenti évad legérdekesebb momentumait.
Az Ersténél a lánglelkű, de még az ötlet fázisánál tartó zsenik helyett érettebb stádiumban lévő, értékelhető referenciával rendelkező fintech partnereket keresnek, akikre európai, globális szinten vadásznak. Már van is olyan cég, amelyikkel rövid időn belül együttműködést indítanak el - árulta el Bek-Balla László, az Erste Bank Digitális Csatornák
Az állami kórházak pusztulása, az egészségügyhöz való nehéz hozzáférés, orvoshiány. Magyarországon, a régió más országaihoz hasonlóan, az egészségügyi rendszer látványosan romlott a kommunizmus bukása óta - olvasható a neves francia napilap, a LeMonde helyszíni riportjában néhány megállapítás a magyar egészségügyi rendszerről.
Hatalommal való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával vádolják az amerikai elnök, ezért most alkotmányos felelősségre vonási eljárás indul ellene. Ő azt vallja, semmi rosszat nem tett.
Az amerikai képviselőház megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról.