Megbotránkoztató rigmusok, obszcén és rasszista bekiabálások és pirotechnikai eszközök használata miatt visszaesőként egymillió forintra büntette az FTC-t a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága.
Szófia ‒ A Bolgár Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy nem cserélik fel a március 26-i Bulgária–Magyarország Nemzetek Ligája-playoffmérkőzés pályaválasztói jogát.
Őrjöngenek az angol Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói: az együttes a zsúfolt versenynaptár miatt kevesebb mint 24 óra leforgása alatt kényszerült két mérkőzést lejátszani, egymástól több mint ötezer kilométerre!
Azután, hogy a Ludogorec csapata razgradi otthonában az 1-1-es döntetlennel kiejtette a Ferencvárost az Európa-ligából, a bolgárok a lefújás után is elhúztak egy mézesmadzagot előttünk.
Alapításának tizedik évfordulója alkalmából kiállították a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi múzeumában a legszebb gólért járó Puskás-díjat.
Havonta 139,5 millió forintot fizet ki az állam járadékként az olimpiai érmes sportolók edzőinek. A legtöbbet, a havi 3,9 millió forintot Fábiánné Rozsnyói Katalin kajakedző kapja.
A hazai szakszövetségek idén is eldöntötték, hogy az esztendőben kik voltak sportáguk legjobbjai. Papírforma szerint az olimpiai számokban idén vb-címet szerző Hosszú Katinka, Lőrincz Tamás, Kopasz Bálint, Milák Kristóf és Siklósi Gergely most is első lett, Kapás Boglárka viszont nem rúghatott labdába a két aranyat begyűjtő Hosszú mellett. A telje
A magyar válogatott továbbra is 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melynek élén a világbajnoki bronzérmes Belgium maradt.
A magyar válogatott továbbra is 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melynek élén a világbajnoki bronzérmes Belgium maradt.
Szöllősi György, a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete közösségi oldalán számolt be róla, hogy a futballkaput és benne labdát formázó elismerés január végéig biztosan látható lesz a múzeumban.
A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén 55 sportág szövetsége válaszolt
Az Ftc-Telekom április 16. óta veretlen hazai és nemzetközi színtéren egyaránt, csak egy-egy Osc, illetve Pro Recco elleni döntetlen árnyalja picit a képet.
A Bajnokok Ligájában címvédő és az angol labdarúgó-bajnokságban listavezető Liverpool Fc csütörtökön bejelentette, hogy leigazolta Minamino Takumit, a Red Bull Salzburg japán válogatott játékosát.
"A cél, hogy jól szerepeljek a tavaszi egynapos klasszikusokon, a Vuelta a Espanán és a világbajnokságon, de mindenek felett az ötkarikás játékokon" - jelentette ki.