2019. december 6. péntek

dec. 6
0:03
Most már minden másképp hangzik: ezt mondta egykori edzőjéről Hosszú Katinka egy korábbi beszélgetés során (Blikk)
Hosszú Katinka múlt héten jelentette be közleményében, hogy Petrov Árpád már nem az edzője, így egyedül szeretne felkészülni a jövő évi tokiói olimpiára.
dec. 6
0:07
Mi lesz veled Madrid? Komoly hátrányt jelent a két focista kiesése (Blikk)
Komoly érvágás a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata számára, hogy sérülés miatt két klasszisára sem számíthat.
dec. 6
0:11
Méltán lehetnek büszkék magukra: igazi aranyévet zár a Ferencváros (Blikk)
A Békéscsaba elleni kupakiesés ellenére van ok az örömre a Ferencváros labdarúgócsapatánál, az Európa-liga csoportkörében a továbbjutásért harcban álló együttes sikeres évet zár Kubatov Gábor (53) klubelnök szerint.
dec. 6
0:15
Erre számíthat Burján Csaba a korcsolyázóbalhé után: esélyes, hogy a közelgő Eb-n sem vehet majd részt (Blikk)
Sokba kerülhet Burján Csabának (25) meggondolatlan tette, a fegyelmi eljárás előtt álló sportoló akár a januári, debreceni Európa-bajnokságon való indulást is bukhatja.
dec. 6
0:19
Tusup nélkül is megy nekik: Hosszú és Cusinato és remekelt a rövid pályás Eb-n (Blikk)
Nem szükséges Shane Tusup (31) segítsége ahhoz, hogy egy úszó sikeres legyen. Ezt igazolja a Glasgow-ban zajló rövid pályás Európa-bajnokság.
dec. 6
0:23
Fájdalmas vereség: Mourinhóék térdre rogytak Manchesterben (Blikk)
Duplán fájdalmasan alakult a visszatérése az Old Trafford stadionba José Mourinhónak (56).
dec. 6
0:27
Szép volt, Uram! Kivédte a Fradi szemét a 18 éves csabai kapus (Blikk)
Élete mérkőzésén van túl Uram János (18), az NB II-es Békéscsaba fiatal játékosa.
dec. 6
0:31
Nem várt fordulat: elhagyja a Fradi csapatát az egyik fiatal tehetség (Blikk)
Az FTC után visszatér eredeti csapatához a fiatal kézilabda-játékos.
dec. 6
5:15
Ledobta a felsőt, megmutatta hatalmas kebleit az üzletasszony (Ripost)
Anastasia Skyline Miamiban lakik, és egy internetes sportfogadóoldalt is reklámoz közösségi oldalán.
dec. 6
5:17
Hideg öltöző és sörsátor vár a magyar válogatottra a sorsdöntő meccsen (Ripost)
Ma, 11 órától Romániával játszik sorsdöntő mérkőzést a magyar női kézilabda-válogatott a Japánban zajló világbajnokságon.
dec. 6
6:51
Nhl: zsinórban ötödik győzelmét aratta az Avelanche (She)
A Chicago Blackhawks hosszabbításban nyert az előző nyolc találkozóján győztes Boston Bruins ellen az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) csütörtöki játéknapján.
dec. 6
6:51
Fontos kérdés dőlt el a kézilabda-Eb előtt (Infostart)
A sérüléssel bajlódó Lékai Máté igen, míg Császár Gábor nem szerepel a januári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 28 fős bő keretében.
dec. 6
6:57
Nba: 144 pont esett egy félidő alatt New Orleansban (She)
A Houston Rockets tízpontos győzelmet szerzett a címvédő Toronto Raptors otthonában az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) csütörtöki játéknapján.
dec. 6
7:15
Az új edzővel sem megy az Arsenalnak (Infostart)
Az Arsenal labdarúgócsapata immár sorozatban kilenc tétmérkőzés óta nyeretlen.
dec. 6
7:15
A Dinamo Zagreb szintjére jutna el a Fradi (Azenpenzem)
A Békéscsaba szerda este ugyan váratlanul kiverte a Ferencvárost a Magyar Kupából, ám ez az apró malőr mit sem változtat azon, hogy a klub remek évet zár.
dec. 6
7:45
Férfi kosár: megjött Perl Zoltán és a Falco étvágya a BL-ben (She)
A magyar válogatott hátvéd úgy érzi, a Falco nem lóg ki a csoportjából, és ha képes lesz folytatni hazai remeklését, lehet esélye a továbbjutásra is.
dec. 6
7:57
Késely Ajna ezüstérmes lett 800 gyorson (Azenpenzem)
A glasgow-i rövid pályás Európa-bajnokság második versenynapján több versenyző révén voltunk érdekeltek. Késely Ajna nyolcszáz méter gyorson szerzett ezüstérmet.
dec. 6
8:09
Sorsdöntő vb-meccs vár Háfráékra - sport a tévében (Infostart)
A kézilabda-vb mellett úszás és futball is van a pénteki programban.
dec. 6
8:09
Serie A: a Milan három játékosa is Firenzében köthet ki (She)
Olasz lapértesülések szerint nem kevesebb, mint három játékost szeretne Milánóból Firenzébe csábítani az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 13. helyén álló együttes vezetőedzője, Vincenzo Montella.
dec. 6
8:11
Zte: megműtötték Tamás Krisztiánt, két hónap múlva térhet vissza (She)
A ZTE FC balhátvédje, Tamás Krisztián még a Fehérvár elleni bajnokin sérült meg november elején, azóta a folyamatos fájdalom miatt nem léphetett pályára. Mint kiderült, a talpcsontjából letört egy darab, amit vissza kellett csavarozni. A műtét sikerült, a játékosra két hónap múlva számíthat a Dobos Barna vezette szakmai stáb.
dec. 6
8:24
Egy csapásra sztár lett, az érettségire készül a Fradi rémálma (Ripost)
Uram János nevét egy életre megjegyezték a fradisták. A Békéscsaba 18 éves kapusának bravúrjai miatt is esett ki a Ferencváros a labdarúgó Magyar Kupából.
dec. 6
8:27
Mk: egy kupameccstől eltiltották a 61 másodperc alatt kiállított Leandrót (She)
A hétközi Magyar Kupa-forduló után ülésezett az MLSZ fegyelmi bizottsága, amely egy MK-meccstől eltiltotta a Békéscsaba ellen 2–0-ra elvesztett mérkőzésen a Ferencvárosból 61 másodperc alatt piros lapot kapó Leandrót – amelyet a korábbi válogatott játékos nagy valószínűséggel soha nem fog letölteni, mert már korábban bejelentette visszavonulását.
dec. 6
8:33
Nfl: a Bears legyőzte a Cowboyst – a hármas jegyében (She)
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság péntekre virradó játéknapján a Chicago Bears 31–24-re legyőzte a Dallas Cowboyst, ezzel sorozatban harmadik győzelmét aratta, míg a Dallas egymást követő harmadik mérkőzésén szenvedett vereséget.
dec. 6
8:39
Női kézi-vb: Spanyolország hibátlan teljesítménnyel csoportelső (She)
Rendkívül fordulatos mérkőzésen Spanyolország legyőzte Montenegrót a C-csoport első helyéért folytatott csatában a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokságon. Nerea Penáék 2007 óta először nyerték meg százszázalékos teljesítménnyel a csoportjukat, igaz, ehhez az is kellett, hogy Montenegró a második félidőben negyedórán át gólképtelen maradjon.
dec. 6
8:39
Őszintén vallott a párkapcsolatáról Szilágyi Liliána: rengeteget köszönhet a szerelmének (Blikk)
Sok megpróbáltatás után most boldog és kiegyensúlyozott Szilágyi Liliána, amelyet főleg kedvesének, Gaál Norbertnek köszönhet.
dec. 6
8:57
Női kézilabda: az Ftc beállója hazatér, Vácon folytatja (She)
A Magyar Kézilabda-szövetség adatbázisa szerint Mészáros Rea december 4-től a bajnoki idény végéig, azaz 2020. június 30-ig ismét a Váci NKSE igazolt játékosa lesz – számolt be róla Vác város honlapja. Az FTC is később maga is bejelentette Mészáros átigazolását, hozzátéve, hogy a kölcsön időtartama alatt a játékos bármikor visszarendelhető, azt köv
dec. 6
9:09
Hardent megfogta a Raptors, mégis a Rockets nyert Torontóban (She)
Izgalmas meccset játszott és végül remek kinti dobóformájának köszönhetően nyeri tudott Torontóban a Houston az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának hajnali rangadóján annak ellenére, hogy a Raptors limitálni tudta James Hardent. Megégett Washingtonban a Philadelphia, kiütéssel hozta a kötelezőt a Denver, Devin Booker szezoncsú
dec. 6
9:09
A hétvége legjobban várt meccse (888.hu)
Szaúd-Arábia eddigi legnagyobb sporteseményére kerül sor szombaton Rijádban, ahol Andy Ruiz Jr. és Anthony Joshua küzd meg egymással négy profi bokszszervezet nehézsúlyú világbajnoki címéért.
dec. 6
9:27
Férfi kézi: Gulyás István bízik Lékai Máté felgyógyulásában (She)
Gulyás István, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya bízik benne, hogy Lékai Máté hamarosan felépül térdsérüléséből, ezért nevezte a Veszprém irányítóját a bő keretbe a januári Európa-bajnokság előtt.
dec. 6
9:33
Serie A: Lukaku, Smalling és a Corriere is reagált a Black Friday-balhéra (She)
Mint beszámoltunk róla, a Corriere dello Sport című olasz sportnapilap „Black Friday” felirattal jelent meg csütörtök reggel – a címlap főszereplői Romelu Lukaku (Inter), valamint Chris Smalling (AS Roma), a két csapat pénteki bajnoki rangadójának húzónevei –, ami nagy vihart kavart.
dec. 6
9:33
Mától teqball vb Budapesten: sztárvendég Ronaldinho (BorsOnline)
2019. november 6. - Ma reggel 9 órakor a Hungexpon kezdetét veszi a Teqball Világbajnok
dec. 6
9:39
Mk: a Békéscsaba hét utánpótláskorúval verte meg a Fradit (She)
A Békéscsaba Ferencváros elleni bravúros győzelme a labdarúgó Magyar Kupában nemcsak a 18 éves kapusreménység, Uram János parádés teljesítménye miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mert az Előre hét saját nevelésű fiatallal a kezdőcsapatban és hét utánpótláskorú labdarúgóval a soraiban tudta megverni 2–0-ra az Európa-liga csoportkörében vitézked
dec. 6
9:51
Férfi kézi: a Veszprém érdeklődik a Szeged világbajnoka iránt – sajtóhír (She)
A régió átigazolási híreiben általában jól értesült Handball Planet kézilabdás szakportál értesülése szerint a Telekom Veszprém érdeklődik a rivális Mol-Pick Szeged spanyol világbajnok jobbátlövője, Jorge Maqueda iránt. A 31 éves játékosnak az idény végén lejár a szerződése a Tisza-parti csapatnál.
dec. 6
9:54
Melós ruha, szív és akarat kell (Behaviour)
Egyáltalán nem megnyugtató a női kézilabda-válogatott helyzete, Románia ellen a világbajnokság legnagyobb téttel bíró meccse jön.
dec. 6
10:03
elképesztően bizarr gól hozott össze a Var-ral a Newcastle (She)
Mint arról beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójában a Newcastle United 2–0-ra legyőzte a Sheffield Unitedet. És bár nem ez volt a forduló rangadója, a „szarkák” második góljáról valószínűleg még nagyon sokat fogunk hallani…
dec. 6
10:21
Fifa: így tennék érthetőbbé a Var-ral hozott döntéseket (She)
A bíróknak a jövőben el kellene magyarázniuk a VAR alapján meghozott döntéseiket a szurkolók felé – legalábbis a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Szabályalkotó Testületének (IFAB) új elgondolása szerint.
dec. 6
10:27
F1: hivatalos a jövő évi versenynaptár, augusztus 2-án lesz a Magyar Nagydíj (She)
Az FIA motorsport-világtanácsa Párizsban jóváhagyta az októberben már kihirdetett, minden eddiginél hosszabb, 22 futamos jövő évi versenynaptárt, amelyben a Magyar Nagydíj augusztus 2-án kapott helyet.
dec. 6
10:30
Súlyos rasszizmus, megbüntették a neves riportert (Ripost)
Az amerikai szakember furcsa magyarázattal állt elő a Baltimore Ravens sikereit elemezve.
dec. 6
10:42
Óva int a csodavárástól (Azenpenzem)
A Győrrel az előző szezonban triplázó Danyi Gábor hivatali kötelességéből adódóan követi a női kézilabda-világbajnokság eseményeit, bár elsősorban Ferencváros-játékosokat lát a magyar válogatottban.
dec. 6
10:51
Nincs meg a továbbjutás, az utolsó pillanatokban nyertek a románok (She)
Az utolsó másodpercekig továbbjutásra állt, mégis kikapott a magyar női kézilabda-válogatott Románia ellen a Japánban zajló világbajnokság csoportkörének 5. fordulójában. Így aztán elúszott a továbbjutás, maradt az Elnök-kupa...
dec. 6
11:03
Edzősors: Allegri nem sieti el visszatérését (She)
Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának volt vezetőedzője azt mondta, nem sieti el visszatérését, vár vele a szezon végéig. Az elmúlt hetekben a sajtó a Bayern Münchennel és az Arsenallal is összefüggésbe hozta az edzőt.
dec. 6
11:15
El: panaszt tett a Wolverhampton a portugálokra (She)
Panaszt tett az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) a Wolverhampton Wanderers, mert álláspontja szerint a szurkolóit nem kezelték megfelelően a portugál Sporting Braga otthonában játszott legutóbbi Európa-liga csoportmérkőzésen.
dec. 6
11:17
Real: „Bale soha nem kérte, hogy távozhasson a Realtól” (She)
Ügynöke szerint Gareth Bale „nincs elragadtatva” a helyzetével a Real Madridnál, ezzel együtt soha nem kérte, hogy távozhasson.
dec. 6
11:21
Norvégia: a szövetségi kapitány 2022-ig hosszabbított (She)
Meghosszabbította a szerződését Lars Lagerbäck, a norvég labdarúgó-válogatott svéd szövetségi kapitánya, aki azt a feladatot kapta, hogy vezesse ki a csapatot a 2022-es katari világbajnokságra.
dec. 6
11:33
Ronaldinho a teqball legjobb reklámarca (Ripost)
Másodszor érkezett Budapestre a Teqball miatt Ronaldinho. Az egykori aranylabdás brazil futballista először 2016-ban járt nálunk, azóta népszerűsíti a magyar találmányt.
dec. 6
11:45
Arsenal: 42 éve nem látott rossz forma, teljes a tanácstalanság (She)
Újabb pofont kapott az Arsenal, amely ezúttal a Brightontól kapott ki 2–1-re a Premier League 15. fordulójában. Az észak-londoniak 42 éve nem látott rossz formában vannak, és továbbra is kérdés, mikor kerülnek ki az egyre mélyülő gödörből.
dec. 6
11:51
Férfi röplabda: szlovák kapitány lett a Kazincbarcika edzője (She)
Marek Kardost, a magyar bajnokságban címvédő Kazincbarcika férfi röplabdacsapatának vezetőedzőjét nevezték ki a szlovák férfiválogatott szövetségi kapitányának.
dec. 6
12:09
Női kézi-vb: 12 gól sorozatban, argentin siker (She)
Argentína 25–16-ra legyőzte Kongót a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokság D-csoportjában.
dec. 6
12:21
F1, 2020, Adatbank (She)
2020-AS TESZTEK IDÉNY ELŐTT Február 19–Február 21. Barcelona...
dec. 6
12:37
Vallomás, így ismerte meg szerelmét Szilágyi Liliána (Ripost)
Szilágyi Liliána úszó a nyár végén mutatta meg először párját Instagram-oldalán.

Keresés