Januártól kapható a budapesti álláskeresők díjmentes bérlete a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bérletpénztáraiban és ügyfélközpontjaiban. A BKK közleménye szerint a bérletet azok vehetik igénybe, akik budapesti állandó...
A vádirat szerint a nő 2016-ban egy érdi, 2018-ban pedig egy zichyújfalui férfitól esett teherbe, terhességeit titkolta, és mindkét gyerekét megölte közvetlenül születésük után. Az ügyészség szerint az újszülöttek halálának közvetlen oka mindkét esetben fulladás volt.
Mintegy 700 ezer turista foglalt szállást decemberben Prágában. Ez 4,5 százalékkal több, mint 2018 decemberében – közölte a Prague City Tourism (Pct) társaság csütörtökön.
Még a fenyőfát is Nyugat-Európából hozzák a hazánkban működő külföldi üzletláncok. Mekkora biznisz a karácsonyfázás? Termelőkkel és kertésszel is beszélgettünk arról, hogyan teszi próbára a magyar termelőket a multik gazdasági és a klímaváltozás természeti ereje.
Az uniós állampolgárok csak 2021-től érezhetik azt a változást, hogy az Egyesült Királyság kilép a közösségből január végén – mondta az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában a Bruxinfo elemzője. Fóris György hozzátette: Brüsszelben most szerveződik az a csapat, amely Londonnal február elseje után elkezdi a kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyal
Eljönnek majd csodálni Robert Wilson nem ellenzéki és nem kritikus színházát, de utána majd azért el fogják mondani, hogy csak az ellenzéki és a kritikus színház jó.
Nem zavartatják magukat a befektetők, veszik az amerikai részvényeket. Vagyis a Donald Trump ellen elindított alkotmányossági vádeljárásnak egyelőre nincs hatása a kockázatvállalási hajlandóságra.
A KEH főigazgatója leszögezte: álláspontja szerint az elfogadott tb-törvény tartalma ismeretében Karácsony Gergely levélben megírt észrevételei "megalapozatlanok, ebből fakadóan aggodalma sem indokolható".
A Bajnokok Ligájában címvédő és az angol labdarúgó-bajnokságban listavezető FC Liverpool bejelentette, hogy leigazolta Minamino Takumit, a Red Bull Salzburg japán válogatott játékosát.
Ion Proca korábban pedagógusként is dolgozott, majd tíz évig a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságot vezette, és a magánszférában is vállalt munkát.
A CIG Pannónia csütörtökön piaczárst követően jelentette be, hogy CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt két igazgatósági tagja és két felügyelőbizottsági tagja is lemondott.
A Duna House bejelentette, hogy december 13-án 136 darab saját részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban, a cég munkavállalói résztulajdonosi programja céljából.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy az eheti kormányülésen 42,8 milliárdos adósságrendezésről döntöttek a kórházak esetében, amiről a kormány a számlák mögötti teljesítést is ellenőrizve közvetlenül kíván megállapodni a beszállítókkal. A beszállítók szerint azonban csak a teljes adósság kifizetésével oldható meg a
A Sportegyesületek Országos Szövetségének (Sosz) csütörtöki tájékoztatása szerint az idei második helyezett a Bhse lett, míg a tavalyi győztes Ute a harmadik helyen végzett.
Sportrelikviáért még sosem fizettek annyit, mint Pierre de Coubertin báró 1892-es beszédének kéziratáért, mely 8,8 millió dollárért (2,62 milliárd forint) kelt el egy New York-i árverésen.
Az Iszlám Állam terroristáinak egy csoportja tért vissza csütörtökön Boszniába, és velük együtt nők és gyerekek is – közölte a balkáni ország ügyészsége.
Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a használtlakás-eladások száma novemberben az ingatlanforgalmazók szakmai képviseleti szervezete, a National Association of Realtors csütörtökön kiadott jelentése alapján.
Idén jelentősen, két számjegyű ütemben bővült a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató árbevétele, részben a forgalom, részben a pótdíj behajtás miatt. Jövőre új szolgáltatásokat indít a cég: e-matrica vásárlóval fejlesztenék a webes felületet, bővítenék a fizetési lehetőségek körét, dolgoznak egy fővárosi közlekedést támogató mobilalkalmazáson, a sok m
2019. december 19-én, moszkvai idő szerint pontban 11 órakor az úszó atomerőmű megkezdte a villamosenergia-termelést a csukcsföldi Pevekben. A város lakói számára szimbolikus jelentőségű lett ez a nap: az új esztendőhöz közeledve az úszó atomerőmű által termelt villamos energiának köszönhetően ragyogtak fel a fények a város karácsonyfáján.
Jupp Heynckes a világklasszis labdarúgók közé sorolta Robert Lewandowskit, aki szerdán szerzett találatával lehagyta őt a német Bundesliga legjobb gólszerzőinek örökrangsorában.
A párt országgyűlési képviselője már be is nyújtotta az erről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek. A törvényjavaslat különadó kivetését javasolja a Magyarországon felszálló légiutasok repülőjegyére, amelynek mértéke az utazás hosszától és az igényelt kényelmi szolgáltatások szintjétől.
Az egy hónapja tartó tárgyalások eredményeképpen a felek megállapodtak az új gázszállítási szerződés elveiben, elhárítva ezzel a 2009-eshez hasonló "gázháború" megismétlődését.
Ororszország és Ukrajna megállapodásra jutott csütörtökön az orosz földgáz Ukrajnán keresztüli tranzitjáról a német fővárosban európai uniós közvetítéssel folytatott tárgyalásokon - jelentette be késő este Berlinben Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke.
A korábban kiszivárgott hírnek megfelelően péntektől a volt budapesti főpolgármester-helyettes a hazai kommunikációért felelős kormánybiztos, ami a kormányszóvivő hivatalos neve.
Csak a színháztörvény végrehajtási rendeletének megjelenése után kezd egyeztetést a főváros a budapesti teátrumokkal – mondta az InfoRádiónak a kultúráért is felelős főpolgármester-helyettes.