A Waberer’s International Nyrt. immár harmadik alkalommal szervezett karácsonyi programot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) közreműködésével támogatott tanulóknak. December 17-én a Waberer’s harmadszor, ezúttal a KultCaféban szervezett ösztöndíjasainak karácsonyi beszélgetős délutánt, ahol a gyerekeket a Szépség és a szörnyeteg – Varázsla
Ausztrália kormányfője, Scott Morrison bocsánatot kért amiatt, hogy miközben az országa lángokban áll, ő Hawaiion töltötte nyaralását családjával – írja a BBC.
Az alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) keretében rendezett szenátusi tárgyalás "azonnali" megtartását sürgette Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Twitteren és újságíróknak adott nyilatkozataiban is.
A hetedik generációs villányi borászcsalád tagjaként Gere Andrea mindennapjait már gyermekkorától kezdve a szőlőtermesztés és a borkészítés határozta meg. Besegít a 75 hektáros, organikus birtokon, a család hoteljében és éttermében...
Az Apache részvények decemberben látványosan, 18 éves mélypontra zuhantak, aminek a fő oka az volt, hogy a cég kutatási jelentése a surinami Maka Central-1 fúrással kapcsolatban nem hozott kellemes híreket. A cég a 6.200 méteres réteghez képest mélyebbre, 6.900 méterre fúr le, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb potenciállal bíró rétegben nem talált
Az Apache részvények decemberben látványosan, 18 éves mélypontra zuhantak, aminek a fő oka az volt, hogy a cég kutatási jelentése a surinami Maka Central-1 fúrással kapcsolatban nem hozott kellemes híreket. A cég a 6.200 méteres réteghez képest mélyebbre, 6.900 méterre fúr le, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb potenciállal bíró rétegben nem talált
Vannak növények, amelyek önálló életre kelnek, s furcsa mód, mintha bennük folytatódna tovább egy emberi történet, ami valahol félúton, mindig befejezetlenül, megszakadt.
Jogsértőnek minősítette és azonnali hatállyal betiltotta egy németországi bíróság csütörtökön az Uber amerikai fuvarközvetítő cég UberX nevű szolgáltatását, amely a taxivállalatokhoz hasonlóan hivatásos sofőrökkel üzemeltetett bérautókkal működött.
A mobiltelefon-eladások több mint 90 százalékát az okostelefonok teszik ki. Továbbra is a Samsung, a Huawei és az Apple uralja a piacot. A kamera képességei, minősége, az akkumulátor-üzemidő, valamint a kijelző mérete elsődleges...
Módosították az alaptörvényt, nyolcadszorra is. Törölték belőle annak az önálló közigazgatási bíróságok szabályozását, amelyet bele sem lett volna szabad tenni, és ez a módosítás megjelent a Magyar Közlönyben.
Újra látványos erődemonstrációba kezdtek a fegyveres testületek Budapest belvárosában. Az ezreket vonzó adventi vásárokban ismét ott vannak a terepmintás ruhában járőröző, fegyvert szorongató katonák. És persze az idén is kivezényelték a terrorelhárítás állig felfegyverzett embereit meg a hatalmas, nyolckerekű páncélost.
Ma kerül a brit alsóház elé az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás, amely kapcsán a miniszterelnöki hivatal azt közölte: a ratifikálás során jogi erővel tiltaná meg saját magának és a parlamentnek is a január 31-re tervezett Brexit után 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszak meghosszabbításának lehetőségét.
Kevés ünnepi dekoráció versenyezhet a New York-i Bloomingdale’s áruházláncéval. A kiskereskedelmi lánc minden évben jól kidolgozott, új ötletekkel és interaktív elemekkel kápráztatja el a vásárlóit. Ez évben az ABB 12 robotja öltözteti díszbe az áruház kirakatait, ráirányítva a figyelmet a robotikában és az automatizálási technológiában rejlő lehet
Azokban a percekben, amikor a múlt héten kedden a magyar parlament a szégyenletes bírósági salátatörvényről szavazott, Brüsszelben az EU Tanácsa épp a magyarországi jogállamiság helyzetéről tartott meghallgatást az úgynevezett 7. cikkelyes eljárás keretében. A Kovács Zoltán twitterezéséről elhíresült zárt ülésen Didier Reynders igazságügyi EU-bizto
Az ünnepek közeledtével vajon mi mehet végbe annak a férfinek a lelkében, akit az évtized legrejtélyesebb gyilkosságával vádolnak? Akihez egy ország köti VV Fanni eltűnését? A Bors megkérdezte. A válasz meglepő.
Több helyen is módosított a kormány a lakás-takarékpénztárakra vonatkozó szabályokon. Az állami támogatás természetesen nem tér vissza, néhány részletszabály módosításáról van szó 2020. január 1-jével.
A következő napokban a sok felhő és eső miatt már hűvösebbnek fogjuk érezi az időt és hétfőn még egy hidegfront is átvonul felettünk. Az ilyenkor szokásos értéket a karácsonyi ünnepek végére éri el a hőmérséklet.
Az izraeli légierő csapást mért csütörtök este a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet létesítményeire válaszul a palesztin területről a zsidó állam déli térsége ellen indított rakétatámadásra.
Mérsékelt mozgásokkal nyitottak ma reggel az európai tőzsdék a karácsonyi ünnepekhez közeledve, miután az ázsiai tőzsdéken sem látszott egységes irány. Pedig az amerikai tőzsdék tegnap megint új csúcsra emelkedtek.
Ősszel a nyárinál lényegesen több eladó új lakás jelent meg a piacon. A hirdetési árak emelkedtek, azonban a fizetési konstrukciókhoz kötött kedvezmények általánossá váltak. Az őszi piac így némi élénkülést hozott a nyárhoz képest, de összességében mindez a lassuló lakáspiaci trendbe illeszkedik - derül ki a legfrissebb Budapesti Lakáspiaci Riport