Közműszolgáltatók és telekommunikációs cégek számlái mellett december közepétől egy újabb biztosító, a gépjármű felelősségbiztosítási piacon jelentős pozícióval rendelkező Wáberer Hungária Biztosító Zrt. több mint százezer ügyfele is fizetheti biztosítási díjait mobiltelefonon, az iCsekk mobilfizetési megoldás segítségével. A Díjneten keresztül tav
A népesség életkor szerinti összetételében folytatódott a már hosszabb idő óta tapasztalt öregedési folyamat - szögezi le a KSH a Tér-Kép 2018 elnevezésű kiadványában.
Fél évvel a vörös bolygóra tervezett indulása előtt sikeresen teljesítette futópróbáját az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója - közölte a Nasa pasadenai bolygókutató központja.
Aláírták az első lakásvásárlási szerződéseket azok a katonák, akik elfogadták a Honvédelmi Minisztérium (HM) kínálta lehetőséget a szolgálati lakásuk megvásárlására - közölte a Magyar Honvédség csütörtökön a Facebook-oldalán.
Tovább a megkezdett úton - így lehet összefoglalni az újHÁZ Centrum, Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatának 2019-es évét. A korábban megfogalmazott hosszú távú stratégiák mentén nemcsak piaci pozíciójukat erősítették meg, de növelték ismertségüket és beruházásaikkal megalapozták további fejlődésüket is.
Hol keresik a táplálékot a kertünkbe élelmet kutató madárfajok? Hogyan viszonyulnak a többi madárfajhoz? Mik a legfontosabb dolgok, amiket tudnunk kell a viselkedésükről?
Egyre több ember számára fontos, hogy fenntartható forrásból származó alapanyagokból, környezetkímélő eljárásokkal készült ajándékokkal lepje meg szeretteit az ünnepek alkalmából. A népszerű svéd outdoor márka, a Fjällräven termékpalettája számos alternatívát kínál az ökotudatos karácsonyi vásárláshoz. Jelentősen megnőtt azoknak a vásárlóknak a s
Az E.ON kiszámította: ha a Csillagok háborújának Halálcsillagát napelemekkel borítanák be, az 2,5 milliárd háztartás energiaellátását tudná biztosítani, megoldva egy jó időre az emberiség energiaszükségletét a Földön. December 19-től látható a mozikban a Csillagok háborújának legújabb és utolsó része, hogy a Skywalker saga lenyűgöző befejezésében
Bár a személyi kölcsönök népszerűsége töretlenül nő, karácsony előtt jellemzően visszaesik a kereslete. A magyarországi bankok azt is elárulták nekik, hogy ez miért van, és arra is választ adtak, hogy jellemzően milyen hitelből vásárolnak...
A magyarok számára a szilvesztert a pezsgő, a virsli és a házibuli jelenti. A virsli legyen bécsi roppanós mustárral; a házibuli pedig inkább beszélgetős összejövetel semmint táncos mulatság – derült ki a Kométa Mindennapok felmérésből*. A férfiak babonásabbak, mint a nők: minden második férfi azért eszik január 1-jén inkább sertéshúst, nehogy a ha
Fegyveres támadó tüzet nyitott csütörtök este az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (Fszb) székházánál, Moszkva belvárosában, a biztonsági erők ártalmatlanná tették az elkövetőt - közölte az Fszb.
Az elemzői prognózisok alapján jó esély van arra, hogy jócskán elmarad majd a jövő évi nyugdíjemelés mértéke a valós infláció mértékétől. Ugyan novemberben a kormány kiegészítés formájában elutalja a nyugdíjasoknak az emelés és a tényleges infláció közötti különbözetet, ám ettől függetlenül 10 hónapon keresztül hitelezik a nyugdíjasok a magyar költ
Megállítja a külföldi hulladék és szennyvíziszap Magyarországra áramlását a kormány, ennek érdekében változtat a jogszabályon – hangsúlyozta Palkovics László az innovációs tárca vezetője.
A következő években a 30-59 éves magyarok 37 százaléka tervez ingatlant vásárolni. A megkérdezettek több mint fele családi házba menne, a második helyen pedig a panellakások és a társasházi lakások állnak holtversenyben – derült ki a K&H biztos jövő felméréséből. Az érintettek 7 százaléka egy éven belül letudná a vásárlást, 30 százalékuk azonban cs
Ma van éppen húsz éve, hogy Makaó, elvesztve gyarmati státusát, visszatért Portugáliától Kínához. Az eseményre szervezett ünnepség keretében iktatják be a különleges jogállású tartomány régi-új kormányzóját. A Peking által szorosan fogott városállam sorsa ugyanakkor előrevetíti, mi is vár Hongkongra, ha nem győzedelmeskednek a demokráciapárti tünte
Szeptemberben életbe lépett a PSD2-es szabályozás azon része is, amely a banki adatvagyont megnyitja külső szolgáltatók, fintech cégek előtt. Itthon négy erre feljogosító engedélyt adott ki az MNB, mi pedig megkerestük ezeket a cégeket, mikor indulhatnak el a szolgáltatásukkal, és mennyire készültek fel a bankok a fogadásukra. Az MNB fokozott figy
Az Ausztriában már bevált, úgynevezett közhasznú bérlakás rendszer bevezetését javasolja a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE).
A búza és a kukorica még tartja magát, előző 0,1, míg utóbbi 0,4 százalékkal drágult a chicagoi árutőzsdén, de a szójabab árjegyzése pirosban áll, 0,3 százalékkal csökkent a kurzus.
Az ünnepek előtti rohanásban is tudatos hitelfelvételhez igyekszik tanácsokat adni az Állami Számvevőszék. A legfőbb, hogy semmiképp se vegyen fel az ügyfél akkora összeget, amit a következő karácsonyig nem tud visszafizetni.
Decemberben a GKI konjunktúraindexe hároméves mélypontjára esett, az üzleti várakozások markáns romlásának következményeként, a fogyasztói várakozások azonban, ha csak minimálisan is, de javultak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Az idei karácsonyon azoknak kedvez a Paramount Channel, akiket kiráz a hideg a giccses, csöpögős ünnepi filmektől, és boldogan ugranak fejest bármikor egy jó kis tocsogós horrorba, még a szeretet ünnepén is. A csatorna kreatív csapata nem aprózta el, a rendhagyó promófilmben még a Mikulást is meggyilkolászták. „Mindenkinek lehet boldog karácsonya
Huszonnégy millió forintért kelt el egy 20 karátnyi briliánssal ékített platina, art deco stílusú nyakék a Báv karácsonyi aukcióján - közölte csütörtökön az intézmény az Mti-vel.
A Ringier Axel Springer Magyarország 2020. január 1-jétől Kiss Eleonórát bízza meg a Blikk napilap és a Blikk.hu híroldal üzleti irányításával, a médiamárka piacvezető pozíciójának további megszilárdításával. Egyéb változás is várható a kiadó vezetőinek körében:a RAS Magyarország menedzsmentjének két oszlopos tagja kérte nyugdíjazását az újévtől.
Az átadás-átvétel immár a küszöbön áll, így döntő pillanathoz közeledik az az egyedülálló, több mint másfél éves projekt, amelynek során a Piac & Profit oldalán követtük egy magyar családi vállalkozásban véghez vitt generációváltást. Sorozatunk következő részében a gazdasági vezető posztjáról távozó Kemény Zsoltot és a helyét átvevő lányát, Kemény
Múlt hónapban tartották Japában az új császár ünnepélyes bemutatását az ország népének, azaz a Shukuga-Onretsu-no-gi nevezetű ünnepséget. Ennek keretében Japán új császára, a legendás krizantém trónt még októberben elfoglaló Naruhito császár a császári palotától az országgyűlés főkapujának érintésével az Akasaka császári rezidenciáig tartó 4,6 kilo
A Waberer’s International Nyrt. immár harmadik alkalommal szervezett karácsonyi programot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) közreműködésével támogatott tanulóknak. December 17-én a Waberer’s harmadszor, ezúttal a KultCaféban szervezett ösztöndíjasainak karácsonyi beszélgetős délutánt, ahol a gyerekeket a Szépség és a szörnyeteg – Varázsla
Az alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) keretében rendezett szenátusi tárgyalás "azonnali" megtartását sürgette Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Twitteren és újságíróknak adott nyilatkozataiban is.
Az Apache részvények decemberben látványosan, 18 éves mélypontra zuhantak, aminek a fő oka az volt, hogy a cég kutatási jelentése a surinami Maka Central-1 fúrással kapcsolatban nem hozott kellemes híreket. A cég a 6.200 méteres réteghez képest mélyebbre, 6.900 méterre fúr le, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb potenciállal bíró rétegben nem talált
Az Apache részvények decemberben látványosan, 18 éves mélypontra zuhantak, aminek a fő oka az volt, hogy a cég kutatási jelentése a surinami Maka Central-1 fúrással kapcsolatban nem hozott kellemes híreket. A cég a 6.200 méteres réteghez képest mélyebbre, 6.900 méterre fúr le, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb potenciállal bíró rétegben nem talált
Ma kerül a brit alsóház elé az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás, amely kapcsán a miniszterelnöki hivatal azt közölte: a ratifikálás során jogi erővel tiltaná meg saját magának és a parlamentnek is a január 31-re tervezett Brexit után 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszak meghosszabbításának lehetőségét.
Kevés ünnepi dekoráció versenyezhet a New York-i Bloomingdale’s áruházláncéval. A kiskereskedelmi lánc minden évben jól kidolgozott, új ötletekkel és interaktív elemekkel kápráztatja el a vásárlóit. Ez évben az ABB 12 robotja öltözteti díszbe az áruház kirakatait, ráirányítva a figyelmet a robotikában és az automatizálási technológiában rejlő lehet
Több helyen is módosított a kormány a lakás-takarékpénztárakra vonatkozó szabályokon. Az állami támogatás természetesen nem tér vissza, néhány részletszabály módosításáról van szó 2020. január 1-jével.
Mérsékelt mozgásokkal nyitottak ma reggel az európai tőzsdék a karácsonyi ünnepekhez közeledve, miután az ázsiai tőzsdéken sem látszott egységes irány. Pedig az amerikai tőzsdék tegnap megint új csúcsra emelkedtek.
Ősszel a nyárinál lényegesen több eladó új lakás jelent meg a piacon. A hirdetési árak emelkedtek, azonban a fizetési konstrukciókhoz kötött kedvezmények általánossá váltak. Az őszi piac így némi élénkülést hozott a nyárhoz képest, de összességében mindez a lassuló lakáspiaci trendbe illeszkedik - derül ki a legfrissebb Budapesti Lakáspiaci Riport
A jelek szerint 330 körül nyugodott meg kicsit a forint az euróval szemben, továbbra is ennél a lélektani szintnél ingadozik az árfolyam. Ma a parlamenti szavazás miatt az angol fontra is érdemes lehet figyelni, bár komoly meglepetés lenne, ha a képviselők elutasítanák a Brexit-alkut.
Az Intesa Sanpaolo eladja kereskedelmi pénzforgalmi üzletágát egy tőzsdén jegyzett fizetésforgalmi cégnek, a Nexinek, amelyben cserébe 10 százalékos részesedést szerez – írja a Reuters.