2020. január 4. szombat

jan. 4
3:06
A sejtek oxigén elleni védekezésének új útvonalát tárták fel az Onkológiai Intézet kutatói (ProfitLine)
Az Országos Onkológiai Intézet kutatói a sejtekben működő új védekező mechanizmust tártak fel, amely hozzájárul a fehérjék védelméhez oxigén által kiváltott maradandó károsodással szemben - közölte az pénteken az intézmény az MTI-vel.
jan. 4
4:21
Rekordon az orosz olajtermelés, nem segítettek sokat Szaúd-Arábiának (NRGreport)
Rekordszintű volt Oroszország tavalyi olajtermelése, mely 2019-ben 0,8 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban. Az oroszok tartanák idén a 2019-es kihozatali szintet.
jan. 4
5:06
1,6 milliárd forintos bírság képalkotó diagnosztikai eszközökkel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokban történő összejátszásért (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy számos, képalkotó diagnosztikai termékeket (azaz, MRI-, CT- és röntgenberendezéseket) gyártó és forgalmazó vállalkozás tanúsított jogsértő magatartást az „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” elnevezésű EU-s pályázathoz kapcsolódó közbeszerzési eljárásokban
jan. 4
5:09
Egyre inkább mobilneten köszöntenek, ünnepek után hosszabb hívásokat bonyolítanak a Telenor ügyfelei (Márkamonitor)
A Telenor megvizsgálta a Hipernet hálózaton mért hang-, SMS- és mobilnet-forgalmat a 2019. december 20. és 2020. január 2. közti ünnepi időszakban.   Beszédes eredmények születtek: a hanghívások száma és az ünnepi időszakban vizsgált hívások átlagos hossza nem változott jelentősen a tavalyi eredményekhez képest, ugyanakkor megfigyelhető, hogy a Tel
jan. 4
5:54
Szenzációs évkezdés: szuperolcsó lakáshitelekkel csábítanak ezek a bankok (Portfolio)
Az előző évi 850 milliárd forint után nagyjából 900 milliárd forintnyi lakáshitelt vettek fel tavaly a magyarok, igaz, az MNB végleges éves adatait csak egy hónap múlva ismerhetjük meg erről. A bankok rekordalacsony kamatozású év eleji ajánlatait elnézve, a babaváró hitel népszerűsége dacára valószínűleg a 2020-as esztendő sem hoz visszaesést a lak
jan. 4
6:09
Január 6-tól átalakul a Sláger Reggel – Jáksó László ébreszti a hallgatókat (Márkamonitor)
2020-ban megújul Budapest és Pest-megye egyik legnépszerűbb reggeli műsora, a Sláger Reggel. Január 6-tól a hazai rádiózás emblematikus alakja, Jáksó László ébreszti majd a hallgatókat, aki nagyon örül az új feladatnak. “Azt nem mondanám, hogy izgulok. Inkább örülök. Vezettem én már mindent, mindenféle időben és helyzetben, még reggeli műsort is, h
jan. 4
6:33
Azt hiszed, téged nem érint az elöregedés? Mindenkinek kevesebb lehet a pénze (Privátbankár)
A demográfiai változások hatalmas jövedelemkieséshez vezetnek a fejlett országokban a Bertelsmann Alapítvány szerint. Ezt a hatást azonban csökkenthetik az automatizálásba és a digitalizálásba történő beruházások. De az idősebb munkaerő továbbképzésére és egészségének megőrzésére is nagyobb gondot kellene fordítani.
jan. 4
6:39
Vírustámadás miatt áll a Travelex pénzváltó (FinTechRadar)
A cég semmit sem mond az incidensről, de esküdözik, hogy az ügyfelek adatai nem sérültek és nem kerültek ki.
jan. 4
6:45
Lánchíd: Jövő héten kezdődik az alkudozás a felújítás finanszírozásáról (Menedzsment Fórum)
Bizonytalan időre kitiltották a turista és városnéző buszokat, valamint a teherautóforgalmat a Lánchídról. Az átkelő ugyanis a friss felmérés szerint rosszabb állapotban van, mint gondolták. A tilalom ugyanakkor aligha független az átkelő finanszírozásáról jövő héten induló főváros-kormány közti alkudozástól.
jan. 4
6:54
Harmincéves a pesti parkett (AQUA)
Rövidesen harmincadik születésnapját ünnepli a pesti tőzsde. A befektetők hosszú távon is elégedettek lehetnek, és a jól működő vállalatok sem bánták meg a tőzsdei jelenlétet.
jan. 4
7:06
Szerencsés helyzetben akár 64 kilométer autópálya is épülhet 2020-ban Romániában (ProfitLine)
A romániai út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület pénteken közzétett elemzése szerint reálisan 23 kilométer, különösen szerencsés helyzetben pedig 64 kilométer újonnan épült autópálya nyílhat meg 2020-ban Romániában.
jan. 4
7:09
Dakar-rally ezúttal Szaúd-Arábiában (Márkamonitor)
A hagyományosan Dakar rallynak nevezett, eredetileg Párizs és Dakar között rendezett autóverseny – 29 év afrikai futam és 11 év dél-amerikai kitérő után – idén Szaúd-Arábiába költözik. A közel-keleti ország nagy része sivatag, ahol évente alig néhány milliméter csapadék esik, így nincs egyetlen állandó folyója vagy tava sem. Január 5-től 12 verseny
jan. 4
7:21
Digitális detox: te milyen fogadalmat tettél erre az évre? (Piac és Profit)
A felhasználók több, mint 40 százaléka újévi fogadalomként megváltoztatná digitális szokásait 2020-ban. Egy friss kutatás szerint a többség a kütyüjeikkel eltöltött időt szeretné csökkenteni.
jan. 4
8:03
Besokallt a munkájától, lenyúlt 13 tyúkot az anyjától, és mára övé az egyik legkülönlegesebb magyar gazdaság (G7)
Az egykori budapesti informatikus egy ősi mezőgazdasági módszerrel rekonstruálja a szavannát a Hajdúságban, a termékeit pedig közösségi rendszerben értékesíti.
jan. 4
8:03
Tavaly 35 ezer céget töröltek (KKV Magazin)
Idén várhatóan a megszűnő és az induló cégek száma megközelíti egymást, és mind a két érték évi 30-32 ezer körül zárhat majd - írta az Opten közleményére hivatkozva az MTI.
jan. 4
8:09
Az Lg az okoshűtők új generációjával a jövő konyhájába enged betekintést a Ces-en (Márkamonitor)
Az LG Electronics (LG) két új InstaView™ okoshűtőt mutat be a 2020-as CES-en: egy különleges Craft Ice™ jégkészítő technológiával rendelkező készüléket, valamint a második generációs InstaView ThinQ™ modellt, mely akár a vacsora megtervezését és a bevásárlólista összeállítását is elvégzi helyettünk.   A már jól ismert InstaView technológia lényege,
jan. 4
8:36
Karácsony: a Lánchíd állapota nem ad okot pánikkeltésre, de a felújítás nem húzható sokáig (Portfolio)
Szombattól nem hajthatnak át a Lánchídon turistabuszok és teherautók. A korlátozás az 5 tonnánál nehezebb járműveket érinti, a tilalom a BKK menetrend szerint közlekedő járműveire nem vonatkozik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
jan. 4
8:42
Tizenötmilliárdot kap a MÁV (AQUA)
Két ütemben 35+35 korszerű, nemzetközi forgalomban is használható Ic+ vasúti személyvagon gyártását rendelte meg a kormány egy december 30-i keltezésű kormányhatározattal.
jan. 4
8:45
Az álláshoz jutók önértékelése és egészségi állapota is javulhat (vg.hu)
Egyre javul a megváltozott munkaképességű és fogyatékos személyek foglalkoztatottsági aránya, de az uniós átlagtól még messze van.
jan. 4
8:54
Megszelídíti a kötekedőket a testkamera (AQUA)
.
jan. 4
9:06
Vasárnaptól a Duna Televízión lesz a hatos lottó sorsolása is (ProfitLine)
Szombattól megújult tartalommal és látványvilággal debütál a képernyőkön a Szerencsejáték Zrt. legnépszerűbb sorsolási műsora, a SzerencseSzombat. További változás, hogy 2020-ban a hatos lottó sorsolása is átkerül a Duna Televízió csatornájára, így a különböző lottójátékok sorsolása egy helyen lesz látható.
jan. 4
9:06
Itt a tíz legnagyobb durranás a tőzsdén (Portfolio)
Felpörögtek 2019-ben a részvénykibocsátások. Tőzsdére mentek olyan régóta várt vállalatok, mint az Uber, vagy a Saudi Aramco, utóbbi át is vette a vezető helyet a világ legnagyobb tőzsdei vállalatainak listáján (piaci kapitalizáció szerint). 250 elsődleges részvénykibocsátás történt az Egyesült Államokban az elmúlt évben, köztük olyan cégek részvén
jan. 4
9:09
Már lehet jelentkezni a Survivor legújabb évadába (Márkamonitor)
Már lehet jelentkezni a Survivor legújabb évadába, ahol a civil versenyzők közismert hírességekkel mérik össze az erejüket. A műsor vadiúj műsorvezetője, az Éjjel-Nappal Budapestből megismert Joe pedig ígéri, hogy senkivel sem fog kesztyűs kézzel bánni. A Survivor idei évada számos újdonságot kínál a népszerű túlélő show szerelmeseinek. A vállalkoz
jan. 4
9:09
Már lehet nevezni a legjobb kisüzemi sör címéért (Agrofórum)
Elindult a nevezés a Central European Beer Awards-2020 elnevezésű sörversenyre, amelyet jövő nyár elején a gyulai Kézműves Sörfesztivál keretében rendeznek meg. A szervezők keresik Magyarország legjobb kisüzemi sörét és a legeredményesebb kisüzemi főzdéjét.
jan. 4
9:12
MNB: Többféle termék lesz fogyasztóbarát (AQUA)
.
jan. 4
9:21
Az ünnepi hangulat közben új helyzet alakult ki (Agrofórum)
A 2019-es év vége különösen hosszú csendes időszakot hozott, a Karácsony és az Új Év napjai a hét közepére estek és így a kereskedés is erősen visszafogott volt. Nem emiatt emelkedtek az árak, a jegyzések, de az alacsony forgalomnak szerepe volt benne.
jan. 4
9:51
Az uniós vezetők nyugalomra intenek mindenkit (vg.hu)
A legnagyobb mértékű visszafogottságra van szükség a jelenlegi közel-keleti helyzetben – véli az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
jan. 4
10:12
Rosszul jár, aki még nem lépett – Bukhatod a hosszú hétvégéidet (Portfolio)
Csúcson jár a turizmus Magyarországon: bár a 2019-es számokat még nem ismerjük, de már 2018-ban minden rekord megdőlt, soha ennyi turista nem járt még Magyarországon. Szakemberek szerint a 2019-es év is erős volt, és várhatóan 2020-ban is folytatódik az elmúlt években megfigyelhető turisztikai rekordsorozat. Utánajártunk, milyen évre számítanak a h
jan. 4
10:24
Bosszút sejt az amerikai nagyváros (vg.hu)
New Yorkban kivezényelték a Nemzeti Gárdát a repülőterekre és mindenütt megerősítették a biztonsági intézkedéseket.
jan. 4
10:36
Decemberben kelt el a legkevesebb ingatlan (AQUA)
A decemberi forgalom az előző évekhez képest így is négy százalékkal erősebb év végét jelentett 2019-ben – derül ki a Duna House friss tranzakciószám-becsléséből.
jan. 4
10:39
Felütötte a fejét a madárinfluenza Lengyelországban (Agrofórum)
Emberre nem veszélyes, de a szárnyasoknál gyorsan terjedő madárinfluenza-típus jelent meg Lengyelországban, kedden a kelet-lengyelországi területen, pénteken pedig az ország nyugati részében is, ahol emiatt elrendelték 65 ezer csirke leölését.
jan. 4
10:45
Terrorveszélytől tartanak New Yorkban Trump döntése miatt? (Privátbankár)
New Yorkban kivezényelték a Nemzeti Gárdát a repülőterekre és mindenütt megerősítették a biztonsági intézkedéseket - jelentette be közleményében New York állam kormányzója.
jan. 4
10:48
Szakértő: a technológiai megoldások adhatnak választ a klímakérdésre (GazdaságPortál)
A klímakérdésre a technológiai megoldások jelenthetik a választ – mondta Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában. Úgy fogalmazott: a probléma abból adódik, hogy az iparosodás óta az emberiség a különböző technológiákkal olyan sok szennyezést okozott a légkörnek és a Földnek, ami valóban k
jan. 4
11:09
Rekordig menetelt a BUX, az OTP vitte a hátán (Infostart)
Kiemelkedően jó évet zárt a 2019-ben a Budapesti Értéktőzsde, a növekedés pedig elsősorban az OTP teljesítményének volt köszönhető - mondta az InfoRádióban Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.
jan. 4
11:21
Vitték a Teslákat a vevők, mint a cukrot (Menedzsment Fórum)
Rekordszámú elektromos autót adott át a Tesla a negyedik negyedévben.
jan. 4
11:30
Tovább nőtt az indonéziai árvizek halálos áldozatainak száma (vg.hu)
A helyi katasztrófa-elhárítás szóvivője szombaton közölte, hogy a szerencsétlenségben 53 ember halt meg, egy ember pedig eltűnt.
jan. 4
11:36
Nőgyógyászati és onkológiai nap lesz a Semmelweis Egyetemen (ProfitLine)
Nőgyógyászati és onkológiai napot tartanak a Semmelweis-egészségnapok keretében szombaton Budapesten, a rendezvény középpontjában a meddőség, az endometriózis nevű betegség, valamint a daganatos betegségek állnak.
jan. 4
12:03
Csökkent hazánkban a nem dolgozó és nem tanuló fiatalok száma (vg.hu)
Egyre több a tanuló vagy dolgozó fiatal Magyarországon – közölte Rétvári Bence az Eurostat adataira hivatkozva.
jan. 4
12:06
Magyarországon egyre több a tanuló vagy dolgozó fiatal (ProfitLine)
Magyarországon egyre több a tanuló vagy dolgozó fiatal, a javulás mértéke jóval meghaladja az EU-átlag javulását - közölte Rétvári Bence, a Kdnp alelnöke szombaton az MTI-vel, az Eurostat adataira utalva.
jan. 4
12:09
Szigligeti és villányi borok nyertek a Magyar Bor Nagydíjon (Agrofórum)
Fehér bor kategóriában a hegymagasi Szászi Birtok 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingje, a vörös borok között pedig a villányi Tiffán's Pincészet Grande Selection 2015-ös házasítása nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.
jan. 4
12:36
A technológiai és a harmónia a válasz a klímakérdésre (vg.hu)
A technológiai megoldások adhatnak választ a klímakérdésre – véli a szakértő.
jan. 4
12:42
Kitart a bérek felzárkózása (AQUA)
Az idén is tíz százalék körül emelkednek a keresetek annak ellenére, hogy a várakozások szerint lassul 2020-ban a bérek felzárkóztatása.
jan. 4
12:48
Csak eddig 600 millió dolláros ingatlankárt okoztak az ausztrál bozóttüzek (Menedzsment Fórum)
Biztosítási szakértők mintegy 600 millió ausztrál dollárra becsülik a most pusztító bozóttüzek okozta ingatlankárok értékét. A veszteségek növekvő száma ellenére a követelések mértéke elmaradh a 2009-es úgynevezett Fekete Szombat pusztításaitól, amikor is csak Victoria államban 1,7 milliárd dollárnyi kár keletkezett.
jan. 4
12:48
Rengeteg orvos hiányzik Budapestről, de van olyan megye, ahol még rosszabb a helyzet (Portfolio)
Budapesten, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legnagyobb az orvoshiány. Az egészségügyi szakdolgozók esetében még rosszabb a helyzet, mint az orvosoknál.
jan. 4
13:03
Három hét alatt elkapkodták az új, osztályharcos társasjátékot (G7)
Két francia szociológus tervezte azzal a céllal, hogy a vagyoni egyenlőtlenségre és a társadalmi igazságtalanságokra hívják fel a figyelmet. Mellesleg Emmanuel Macronból is elegük van.
jan. 4
13:06
Egy új megállapodás, mely átrajzolhatja Európa energiaellátásának a térképét (Portfolio)
Izrael, Görögország és Ciprus egy 6 milliárd euró értékű gázvezetéképítési üzletet kötött a héten, mellyel lehetővé válna a zsidó állam számára a hatalmas tengeri gázkészletének Európába szállítása. Azonban Törökország nem kapott helyet a megállapodásban, mely az egész ügylet létét veszélyezteti. Akár Európa gázszükségletének 10 százaléka is érkezh
jan. 4
13:06
Nem tudnák kifizetni az Ötöslottó főnyereményét? Lehetséges, mutatjuk miért (Pénzcentrum)
Magyarország összes ötforintosával sem lehetne kifizetni az Ötöslottó 1. heti főnyereményét, de a 10 forintosokból is alig maradna forgalomban, ha abban kérné ki valaki a giganyereményt. Már így leírva is brutálisan sok pénz: 3 353...
jan. 4
13:09
Tőke kisebbségi részesedésért (Privátbankár)
Az MFB kizárólagos tulajdonában lévő MFB Invest Zrt. a Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságok fejlesztéseihez nyújt tőkét. A társaság vezérigazgatóját, Bugár Csabát kértük meg, hogy avasson be a részletekbe, milyen forrásokra is számíthatnak tőlük a kis- és középvállalkozások.
jan. 4
13:09
Pécs, Várpalota és Szentgotthárd még aggódhat (vg.hu)
Az ország nagy részén javult a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint.
jan. 4
13:21
Ilyen volt a magyarok karácsonya számokban – sokat pazarlunk (Piac és Profit)
A magyarok karácsonyi szokásairól készített online kérdőíves kutatást a Sansin, több mint 1000 fő megkérdezésével.

Keresés