2019. december 20. péntek

dec. 20
10:39
Öngyilkos lett a börtönben Sz. Károly, aki februárban megszökött, és ámokfutást rendezett Budapesten (BorsOnline)
Felakasztotta magát Sz. Károly a börtönben – írja a Blikk a Ripost alapján. Tö
dec. 20
10:42
Kunetz Zsombor: csak politikai haszonszerzés a meddőségi központok államosítása (Menedzsment Fórum)
A meddőségi központok állami irányítás alá vonása helyett sokkal hatékonyabb intézkedéseket is hozhatott volna a kormány - nyilatkozta a lapunknak Kunetz Zsombor, egészségügyi szakember.
dec. 20
10:42
Az orosz média megnevezte az Fszb-székháznál lelőtt támadót (Könyves Magazin)
Jevgenyij Manyurov 2014-től jogi tanácsadóként majd vagyonőrként dolgozott, de az utóbbi időben nem volt munkája.
dec. 20
10:48
199 milliós EU-támogatásból fejlesztettek pályafenntartást segítő rendszert (Portfolio)
A pályafenntartás, útvagyon nyilvántartás területén valósított meg egy komplex fejlesztést konzorcium vezetőként IT Quality Services Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amely a projekthez a VEKOP-2.1.1-15-15 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című pályázaton nyert el 198,97 millió forint vissza nem térítendő támogatást – derült ki a cég szer
dec. 20
10:48
Dobj el mindent! Billie Eilish a Carpool Karaoke-ban (Glamour)
Ez az év legjobban várt videója
dec. 20
10:48
Nekem Magyarország nyugati demokráciának tűnik – Oliver Lewis biztonságpolitikai szakértő a Mandinernek (Tiszta Jövő)
Már most is támadás alatt állunk, csak nem látjuk – mondja Oliver Lewis biztonságpolitikai szakértő a Mandinernek, rámutatva, hogy a kibertámadásokról főleg az elit tud. Szerinte minden nyugati országnak választania kell a hagyományos és a kiberhadviselés között. Arról is beszél, mi a szerepe mindebben Kínának. Oliver Lewis a Mathias Corvinus Colle
dec. 20
10:48
Hivatalosan is bejelentették a Jackass 4-et (Promotions)
Johnny Knoxville és csapata úgy néz ki még utoljára bevállal egy filmet.
dec. 20
10:54
Ez a divatfotós pink álomházat kreált magának: a furcsa épületben pornószoba is van (Life)
Ez a divatfotós pink álomházat kreált magának: a furcsa épületben pornószoba is van
dec. 20
10:56
A kamerák előtt fakadt sírva Mihalik Enikő (Life)
A kamerák előtt fakadt sírva Mihalik Enikő
dec. 20
10:57
Már 3 milliárd forintot adtak a lízingcégek a nagycsaládos autókra (Privátbankár)
A nagycsaládosoknak indított állami autóvásárlási programban a lízing is „milliárdos” szerepet kapott – közölte a Magyar Lízingszövetség.
dec. 20
10:57
Megnevezték a moszkvai lövöldözőt (vg.hu)
A fegyveres támadás következtében a szolgálatok egyik munkatársa meghalt és további öt ember megsebesült.
dec. 20
10:59
Vaskos pluszban zárhatja az évet a BUX (vg.hu)
A magyar tőzsde vezető indexét az OTP–Richter-tandem húzta csúcsra, a Mol és a Telekom kimaradt a részvénypiaci raliból.
dec. 20
11:00
Már 3 milliárd forintot adtak a lízingcégek a nagycsaládos autókra (Menedzsment Fórum)
A nagycsaládosoknak indított állami autóvásárlási programban a lízing is „milliárdos” szerepet kapott – közölte a Magyar Lízingszövetség.
dec. 20
11:00
Kezdődik a Kuciak-tárgyalás (USAracing)
.
dec. 20
11:00
„A chemia iránti ellenállhatatlan vágyat élesztett tűzérségi szolgálata” (Könyves Magazin)
185 éve született Than Károly szabadságharcos, kémikus, a 19. században önállósodott természettudományi tárgyak egyik legnagyobb tanára.
dec. 20
11:01
Hiánnyal zárta a harmadik negyedévet a folyó fizetési mérleg (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint a Magyarországon befektetett külföldi működőtőke (FDI) harmadik negyedévi összege 3,159 milliárd euró volt.
dec. 20
11:03
Hétezer éves tengeri védművet találtak Izrael partjainál (Infostart)
Az utolsó jégkorszak után, mintegy húszezer éve, évente 7 milliméterrel emelkedett a jéghegyek olvadása miatt a Földközi-tenger szintje, de mintegy négyezer évvel ezelőtt a vízmagasság a mai szinten stabilizálódott, nagyjából abban az időben, amikor megjelentek a jelentős hatalmak és kultúrák a tenger partjainál.
dec. 20
11:03
Jövőre is nagyon alacsony marad a diákhitel kamata (vg.hu)
A Nyelvtanulási Diákhitel legkisebb felvehető összege 100 ezer forint, ezen felül 50 ezer forintonként emelkedve maximum 500 ezer forint igényelhető.
dec. 20
11:06
Ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt gyógyszerek és beavatkozások (WebBeteg)
Január elsejétől ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt, jelenleg is finanszírozott gyógyszerek és meddőségi beavatkozások - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
dec. 20
11:06
Pofátlanság teteje: ennyiért adják tovább a nyerészkedők az Erős Pistás szaloncukrot (Pénzcentrum)
Több mint háromszoros áron kínálják eladásra az Erős Pistás szaloncukrot: a különlegességet pillanatok alatt elkapkodták abból a 33 boltból, ahol hivatalosan lehetett kapni. A Pénzcentrum most megnézte, mennyiért lehet hozzájutni...
dec. 20
11:06
Bejelentették: külföldre lép az egyik legizgalmasabb magyar biztosítói újítás (Portfolio)
Indulása után másfél évvel egy tőlünk nyugatabbra fekvő EU-s ország piacára lép a Cherrisk, megálmodója, Kurtisz Krisztián pedig új feladatokat kap az Uniqa Internationalnél amellett, hogy a magyar Uniqa Biztosító vezérigazgatója marad. A részletekről Kurtisz Krisztián beszélt a Portfolio-nak.
dec. 20
11:06
Csodagyerek lehet Arteta első igazolása (Sport365)
A sevillai gyöngyszem az Arsenal radarján.
dec. 20
11:06
Ez a kártya mindig legyen ott a pénztárcádban: így spórolhatsz törzsvásárlóként a drogériában! (Glamour)
Most elmondjuk, hogyan működik!
dec. 20
11:06
5+1 tárgy az otthonodban, ami balszerencsét vonzza be (Spabook)
Igazán babonás alkat vagy, és hiszel abban, hogy egyes tárgyak bevonzhatják a szerencsét az életedbe? Akkor valószínűleg azzal is tisztában...
dec. 20
11:06
Kezdődik a világ első humánkísérlete a telomerek helyreállítására és az örök fiatalság megszerzésére (Rakéta)
Rejuvenating, anti-aging, cell-therapy, a reklám- és a szépségipar marketingesei nem spórolnak a hatásos kifejezésekkel. Az örök fiatalságot ígérő ipar azonban csak a külsőnket alakítja át, a valódi “örök élet forrása” a génterápia. Januárban elkezdődhet a világ első humánkísérlete a telomerek helyreállítására, lehet, hogy jövőre már zokni és rénsz
dec. 20
11:09
Rekordokkal ajándékozzák meg a tőzsdék a befektetőket (Privátbankár)
Az amerikai elnök felelősségre vonási eljárása és a Brexittel kapcsolatban még mindig meglévő bizonytalanságok ellenére a részvénypiacok egyre feljebb hágnak, s 2019 utolsó teljes hetének végét is új csúcsokkal zárhatják. Ma azért még fél szemmel érdemes arra figyelni, mi lesz a Boris Johnson által beterjesztett törvényjavaslatok sorsa.
dec. 20
11:09
Így lesznek nyitva a boltok és gyógyszertárak az ünnepek előtt, alatt és után (Mindmegette)
dec. 20
11:12
Hiába a fizetésemelések: Egymillióan a minimálbért sem keresik meg (ATV)
Hiába a fizetésemelések, megmaradt a jövedelmek közti szakadék, ez látszik legalábbis az adóbevallásokból, amelyeket a Policy Agenda elemezett - írja a nepszava.hu.
dec. 20
11:12
Höok: A Höok segít a vajdasági hallgatóknak magyar identitásuk megtartásában (Tiszta Jövő)
A határon túli területeken a magyar kultúra tanítása még fontosabb feladat, mint Magyarországon.
dec. 20
11:12
Megérkezett Vilmos hercegék karácsonyi üdvözlőlapja (Life)
Megérkezett Vilmos hercegék karácsonyi üdvözlőlapja
dec. 20
11:14
27 évvel ezelőtt kivonultak a társadalomból: azóta a saját maguk által épített szigeten élnek (Life)
27 évvel ezelőtt kivonultak a társadalomból: azóta a saját maguk által épített szigeten élnek
dec. 20
11:15
324 millió euróra nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya (Menedzsment Fórum)
A harmadik negyedév 230 milliós mínuszt hozott.
dec. 20
11:16
Gyönyörű az advent Győrben: nézz be a karácsonyi vásárba! (Life)
Gyönyörű az advent Győrben: nézz be a karácsonyi vásárba!
dec. 20
11:18
A bariton feltámadása – Most a Müpában bizonyított Bryn Terfel (Spa Trend Online)
Az utóbbi évtizedekben sok jó énekes mellett két sztár is jött Walesből, az egyik Tom Jones, a másik Bryn Terfel.
dec. 20
11:18
Kiderült, ki vezeti a Bank of Englandet az EU-kilépés idején (Portfolio)
A brit pénzügyi felügyelet jelenlegi elnökét, a korábban 30 évig a Bank of Englandben (BoE) dolgozó Andrew Baileyt jelölte a brit pénzügyminiszter a BoE élére – közölték nagy hírügynökségek péntek délelőtt.
dec. 20
11:18
Fekete Vince mindent szóvá tesz a Vargavárosban (autopro)
A jeles, Erdélyben élő költő, Fekete Vince az olvasók szerencséjére igen termékeny időszakát éli, idén megjelent egy igen tekintélyes volumenű kötete Vargaváros címmel.
dec. 20
11:21
324 millió euróra nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya (Privátbankár)
A harmadik negyedév 230 milliós mínuszt hozott.
dec. 20
11:24
Fabatkát sem ért az új-zélandi fegyverbeszolgáltatási amnesztia (Infostart)
Pedig a christchurchi támadás után 20 milliárd forintnyi ausztrál dollárt is kifizetett a kormány a lakosságnak a fegyverekért. A harmadukat adták le.
dec. 20
11:24
A főbb tényezők, amiket végig kell gondolj, mielőtt olajba fektetnéd a pénzed (Portfolio)
Izgalmas év áll előttünk az olajpiac szempontjából, végigvettük a főbb faktorokat, melyek hatással lehetnek jövőre a fekete arany árfolyamára. Előfordulhat, hogy megtorpanhat az amerikai palaolaj termelés növekedése, a világgazdaság állapota továbbra is kulcskérdés lesz, jön az amerikai elnökválasztás, és egyre nő a világ klímatudatossága. Egy év m
dec. 20
11:24
Van egy londoni metrómegálló, ami más, mint a többi - Szívfacsaró története van (Femcafe)
A Northern Line-on található Embankment megálló sztoriját az egész világ megkönnyezte.
dec. 20
11:24
Kultúrharc Amerikában: éles ellentét vagy sebességkülönbség? (Tiszta Jövő)
Miközben a jobboldal jobbratolódásáról és a baloldal balra tolódásáról, egyben a közép kiürüléséről beszélnek Amerikában, aközben egy kutatópáros szerint pusztán csak sebességkülönbségről van szó, és az ország folyamatosan liberalizálódik.
dec. 20
11:24
Hosszú távon nőhet az uniós juhhúsfogyasztás (Agrofórum)
Kiegyensúlyozott a belső kereslet, és az Európai Unió juh- és kecskehús-előállítása a jövő évtizedben várhatóan stabil marad – vetítette előre a kiskérődző-ágazatra vonatkozó piaci és jövedelem-előrejelzésében az Európai Bizottság - írja a Világgazdaság.
dec. 20
11:27
Új repülőjáratot indít a Wizz Air – ennek sokan örülni fognak (Piac és Profit)
Újabb párizsi repülőtérre repül majd ezentúl a magyar kötődésű légitársaság.
dec. 20
11:30
Felfüggesztették a Nutex részvényeit (Portfolio)
Felfüggeszti a Nutex részvényeinek kereskedését a BÉT ma 11 órától – olvasható a tőzsde közleményében. A cég olyan tájékoztatást tervez közzétenni, ami a részvények árfolyamát jelentős mértékben befolyásolhatja.
dec. 20
11:30
Ki fog nyerni? Ugyanarra hajt a két BL-győztes magyar edző (Ripost)
Rendkívül erős a mezőny az Év Sportolója Gála edzői jelöltjei között. A kiváló szakemberek közül ketten Bajnokok Ligáját is nyertek a csapatukkal: Danyi Gábor a Győr női kézilabdázóival, Varga Zsolt pedig a Fradi férfi pólósaival.
dec. 20
11:30
Súlyos a helyzet, kétszer is hármas karambol történt ugyanott (Ripost)
Mindkét baleset Lajoskomáromnál történt, csak száz méter választja el a karambolos autókat.
dec. 20
11:30
Csúcson a pénzügyi cégek profitja (vg.hu)
Rekordszintű, 114 milliárd forintot meghaladó adózott eredménnyel zárták az év első kilenc hónapját a pénzügyi vállalkozások.
dec. 20
11:30
A teljes Föld energiaellátását megoldaná a Halálcsillag, ha telepakolnák napelemekkel (NRGreport)
Az E.ON kiszámította: ha a Csillagok háborújának Halálcsillagát napelemekkel borítanák be, az 2,5 milliárd háztartás energiaellátását tudná biztosítani, megoldva egy jó időre az emberiség energiaszükségletét a Földön - derül ki a közleményükből.
dec. 20
11:30
Schmuck Erzsébet: Az Lmp jövőre elkezdi a felkészülést a 2022-es fordulatra (Igényesférfi.hu)
A kormány környezetpolitikája a semmibe vezet – vélekedett a párt társelnöke.
dec. 20
11:30
Gigi Hadid egy flamingóval pózol legújabb fotóján (SzMo)
Mi szükséges ahhoz, hogy valaki trendi legyen a nyáron? Ez is kiderül a szupermodell posztjából.

Keresés