2019. december 24. kedd

dec. 24
15:12
Három felnőtt és öt gyerek halt meg orosz harci repülőgépek támadásában Szíriában (ATV)
Legalább nyolc civil, köztük öt gyerek halt meg kedden orosz harci repülőgépek támadásában Szíria északnyugati részének egyik településen, ahol többségében otthonukból korábban elűzött emberek élnek - jelentette egy emigráns szervezet.
dec. 24
15:21
Visszatért családjához II. Erzsébet férje, Fülöp herceg (Promotions)
A 99. évében járó Fülöp herceg pénteken feküdt be a VII. Eduárd királyról elnevezett londoni kórházba.
dec. 24
15:24
Kovács Gergelyt nevezte ki Ferenc pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé (USAracing)
Ferenc pápa kedden fogadta el Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök korhatár miatt benyújtott lemondását, és ezen a napon nevezte meg a gyulafehérvári érsek utódját is.
dec. 24
15:30
Vizsgálatot indított az adatvédelmi hatóság Pikó András ellen, mert nyilvánosságra hozta, hogyan utasítgatta a kerületi lapot Kocsis Máté (444.hu)
Péterfalvi Attila résen volt.
dec. 24
15:30
Lőw Zsolt a jelölt a stuttgarti kispadra (ATV)
Lőw Zsolt lehet a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő VfB Stuttgart vezetőpedzője.
dec. 24
15:36
Történelmet írt a Tesla - Itt a mágikus 420 dollár (Portfolio)
Történelmet írt a Tesla, amelynek árfolyama korábban soha nem látott szinten, 420 dollár felett is járt hétfőn.
dec. 24
15:36
Az utca kövei (USAracing)
Ez Európa 2019-ben. A széles út keskennyé vált. A kövek nem hirtelen nőttek fallá, hanem napról napra, hónapról hónapra váltak egyre fenyegetőbbé.
dec. 24
15:39
Óriási tévhitek a magas vérnyomásról, amiket jó lenne elfelejteni (Spabook)
120/80 fölött tilos az edzés? Tényleg a stressztől alakul ki a baj? És lehet-e érezni, ha éppen magas a vérnyomásod? Lássuk, mi az igazság...
dec. 24
15:45
Idén a Népligetnél tartják a karácsonyi ételosztást (Alternatív Energia)
Minden nap több mint ezer adag meleg ebédet és ugyanennyi tartós élelmiszercsomagot vihetnek haza az érkezők.
dec. 24
15:45
Korrupció miatt hét év börtönre ítélték a román képviselőház volt elnökét (Grill Receptek)
Bogdan Olteanu 1 millió eurót kapott azért, hogy egy üzletember emberét ültesse egy kormányzói székbe.
dec. 24
15:51
Több dísz már el sem férhetne Ördög Nóráék karácsonyfáján (Femcafe)
Ezt tényleg "kimaxolta" a csinos műsorvezető!
dec. 24
15:54
Idén már biztosan nem léphet pályára a Liverpool játékosa (Sport365)
Nem jött helyre a klub-vb-n összeszedett bokasérülés.
dec. 24
16:00
A Liverpool válogatott játékosa sérülés miatt idén már nem játszhat (ATV)
Alex Oxlade-Chamberlain, a Liverpool válogatott labdarúgója bokasérülés miatt idén már nem állhat csapata rendelkezésére.
dec. 24
16:03
Az ötletre is van pénz – források startupoknak (Privátbankár)
Egy új vállalkozás számára kétségtelenül a legrázósabb kérdés, honnan szerezzenek forrást ötleteik, elképzeléseik megvalósításához. Jó iránymutatást adhat ebben a hazai technológiai szektor egyik legaktívabb befektetője, az OXO Csoport, hiszen portfóliócégeik csak idén már közel négymilliárd forintnyi külső forrást tudtak bevonni.
dec. 24
16:06
Wozniacki lesz Serena Williams párostársa (Infostart)
A dán Caroline Wozniacki lesz az amerikai Serena Williams párostársa a január 6-án kezdődő aucklandi keménypályás tenisztorna női versenyében.
dec. 24
16:06
Másodpercek alatt emészti fel a házad a tűz: ennyi is elég az ünnepi tragédiához (Pénzcentrum)
A karácsonyi időszakban jelentősen megszaporodnak az ünnepléshez köthető tűzesetek, ám ezeknek csak egy részét okozzák a karácsonyfához közvetlenül köthető tüzek. Az ünnepi időszakban ugyanis óriási veszélyforrás a konyha is...
dec. 24
16:09
Melyik fát ültetnéd el a kertedbe? A válaszod árulkodik rólad és a jövődről (Spabook)
A pszichológiai tesztek előnye, hogy mindössze pár perc alatt megtudhatsz magadról rengeteg izgalmas részletet. Sőt, néha a jövődről is! Nézd...
dec. 24
16:12
Bundestag-elnök: a németeknek meg kell változtatniuk az életüket (Portfolio)
Változtatniuk kell az életükön a németeknek a klímavédelem érdekében - mondta a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke egy kedden megjelent karácsonyi lapinterjúban.
dec. 24
16:15
Nem hoz meglepetést a karácsonyi időjárás (Alternatív Energia)
Felhők, záporok, szél és némi napsütés várható a következő napokban is.
dec. 24
16:15
Százak álltak sorba a karácsonyi ételosztáson a Népligetben (SzMo)
1000 adag ebéddel és 900 élelmiszercsomaggal készültek az Ételt Az Életért Alapítvány munkatársai.
dec. 24
16:18
A templom kapujában raboltak ki egy idős nőt Kiskunfélegyházán (Grill Receptek)
A nyomozók rövid időn belül elfogták az elkövetőt.
dec. 24
16:21
Ünnepi receptek: főszerepben a szilva és a mák (Promotions)
Ha nincs ötletünk, mivel készüljünk a karácsonyi időszakban, ajánlok néhány ínycsiklandozó receptet.
dec. 24
16:30
Pontosan az történik az amerikai tőzsdéken, mint amire ilyenkor számítani lehet (Portfolio)
Igazi ünnepi hangulat uralkodik az amerikai tőzsdéken, ahol ma rövidített kereskedést tartanak.
dec. 24
16:36
Dán partnere lesz Serena Williamsnek Auckland-ben (Sport365)
Régóta szeretnék együtt játszani vele ez most végre sikerülni fog. - mondta Caroline Wozniacki.
dec. 24
16:36
Szerdán sokfelé kisüt a nap (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.
dec. 24
16:38
Végül akár hószállingózás is lehet karácsonyra (Háziállat)
Azért fehér karácsonyra senki ne számítson! Várható időjárás az ország területén szerda estig.
dec. 24
16:39
Van, hogy nem érzed a karácsonyt - A belső csend ereje (Spabook)
Álmos reggelekre ébredünk mostanában. De nem az időjárás teszi, a lelkünk fáradt el. Fáradt a mindennapok zajától, ami éber pörgésben tart...
dec. 24
16:42
Kovács Gergelyt nevezte ki Ferenc pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé (HírTV)
Az új érsek 1968-ban született Kézdivásárhelyen. 2012 februárjától Márton Áron szentté avatási ügyének a posztulátora.
dec. 24
16:42
Inkognitóban a luxuslakások eladói (AQUA)
Nagyot változott az elmúlt években a luxusingatlanok piaca, hiszen százmillió forintért ma közepes állapotú lakások és családi házak is elkelnek a fővárosban.
dec. 24
16:45
Milliók olvashattak a kunágotai walesi-magyar adventi koncertről – cikket írt róla a BBC (SzMo)
A Békés megyei településen évek óta rendeztek walesi magyar koncerteket, amiről most a legnagyobb brit lap is hírt adott.
dec. 24
16:48
Orbán Viktor: Magyarország 2019 végén erősebb, mint 2018-ban volt (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott a Magyar Nemzetnek. A lap ünnepi számában megjelent beszélgetésben értékelte a lassan mögöttünk hagyott évet.
dec. 24
16:48
Idén nem a belvárosban, hanem a Népligetben osztanak ételt (Alternatív Energia)
A népligeti Planetárium mellett állította fel sátrát az Ételt az Életért Alapítvány, ahol napi 1000 adag ebéddel és 900 élelmiszercsomaggal várják a rászorulókat. Az ételosztás 24-én és karácsony mindkét napján elérhető.
dec. 24
16:51
Különleges könyv közgazdászokról - Kornai János a címlapon (Menedzsment Fórum)
Rendhagyó albummal jelentkezik hamarosan a Yale University Press. A vaskos kötet kilencven neves, köztük Nobel-díjas közgazdász portréját tartalmazza, egyedüli magyarként Kornai Jánosét, a Hiány című alapmű szerzőjéét.
dec. 24
16:54
Megtudtuk, hogyan kutatja a népszerű magyar professzor, mit is eszünk meg valójában (Portfolio)
Az élelmiszerkutatással az a gond, hogy a kutatási módszertana megrekedt a 19. században - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában legújabb kutatásuk kapcsán Barabási Albert-László hálózatkutató, fizikus, akit Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott budapesti előadása után csíptünk el pár szóra. A Northeastern Egyetem professz
dec. 24
16:54
25 játékos, akinek drasztikusan csökkent az értéke idén (Sport365)
Van pár meglepetés a listán.
dec. 24
17:00
Európai bírósági döntés ellenére börtönben tartanak egy török emberi jogi aktivistát (Infostart)
Börtönben kell maradnia Osman Kavala török üzletembernek, emberi jogi aktivistának - döntött kedden egy isztambuli bíróság annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) decemberben Kavala szabadlábra helyezése mellett döntött.
dec. 24
17:06
Ünnepi programajánló: koncertek ajándékba (Infostart)
Karácsony első napjától újévig válogattunk a zenei programok fővárosi kínálatából: a Kalála együttestől a Halott Pénzen át újévi koncertekig.
dec. 24
17:06
A román kormány pihenőnappá nyilvánította december 27-ét és január 3-át (ProfitLine)
Pihenőnappá nyilvánította a román kormány pénteki ülésén a közszolgálati alkalmazottak számára december 27-ét és január 3-át.
dec. 24
17:09
Azonosítsd be pszichés problémádat a testi tüneteid alapján (Spabook)
Számtalan orvosnál jártál már, de igazán egyik sem segített? Több tonna kórházi lelet, diagnosztikai dokumentum, szakorvosi irat porosodik a...
dec. 24
17:09
Európa hegyvidékeinél keresve sem találhatunk szebbet (Hamu és Gyémánt)
Egy egész januári hónap kellett ahhoz, hogy ezt a lenyűgöző hegyi túrát videóra vegyék.
dec. 24
17:12
Mogorva (Azenpenzem)
Mogorva ember volt világéletében. És szótlan. Játékosként, sőt már gyerekként is. Nem kérdezték, miért, ezért ő nem is mondta.
dec. 24
17:21
Hogyan kell felmondani a cascót? (Piac és Profit)
A casco szerződés megszüntetése több ok miatt is történhet: egy másik biztosító kedvezőbb díjszabása; a tény, hogy járművünk értéke az idők folyamán olyannyira lecsökken, hogy egyszerűen nem gazdaságos casco-t kötni rá, vagy a (remélhetőleg nem túlzott) optimizmus, hogy egyszerűen nem lesz rá szükségünk.
dec. 24
17:27
80 éves néni lett egy amerikai egyetem legidősebb diplomása (SzMo)
Az idős nő néhai férje tiszteletére ment egyetemre, ahol jeles eredménnyel végzett.
dec. 24
17:36
Nem hagy alább a költekezési kedv: több száz milliárd ment el ajándékokra (Pénzcentrum)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) várakozása szerint decemberben a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom túllépheti az 1200 milliárd forintot, a szervezet 5 százalék körüli növekedésre számít az előző év azonos hónapjához...
dec. 24
17:39
Lesd el a moletten is vadító híres emberek öltözködési trükkjeit (Spabook)
Az utóbbi időkben már a sztárvilágban sem csak egyetlen testalkatot tartanak normálisnak, és akárcsak a valódi életben, Hollywoodban is ugyanúgy...
dec. 24
17:39
Áldott, békés karácsonyt kívánunk minden olvasóknak! (Promotions)
A következő két napot töltsék szeretteik körében.
dec. 24
17:42
Mit tehet Ön a pánikrohamok ellen? (WebBeteg)
Ha elsajátítja, hogyan tud relaxálni, az önmagában is csökkentheti a pánikrohamok kialakulásának valószínűségét. A relaxációs technikák segítségével csökkenteni lehet a fejfájást, a szorongást, a magas vérnyomást, az alvászavarokat, a légzészavart és a fogcsikorgatást is.
dec. 24
17:42
Karácsonyi roham: Még kedden is rengetegen vásároltak (ATV)
Az utolsó pillanatokat is kihasználták ma a vásárlók. A karácsonyi roham miatt a plázákban parkolni sem volt egyszerű. Az ékszerboltok előtt hosszú sorban álltak az emberek, de az élelmiszerüzletekben is tömeg volt: sokan ugyanis csak Szenteste napján veszik meg kenyeret a halászlé és a töltött káposzta mellé. További részletek a videóban.
dec. 24
17:45
Mióta elváltam, az események az életemben még jobban felgyorsultak (Femcafe)
Mióta technikailag, jogilag és immáron érzelmileg is végleg elváltam a volt férjemtől az események az életemben még jobban felgyorsultak.
dec. 24
17:48
Nobel-díjat érhet az ötödik erő (USAracing)
A természet ötödik alapvető kölcsönhatását fedezhették fel Debrecenben – jelent meg 2016 nyarán a Nature honlapján. Ha más is képes lesz erre, új fejezet nyílik a fizikában.

Keresés