2019. december 27. péntek

dec. 27
12:21
Az FGSZ csúcsot döntött 2019-ben (NRGreport)
A magyar földgázellátási rendszer már jelenleg is alkalmas rá, hogy az Ukrajna felől érkező szállítmányok esetleges teljes leállása után is biztosítsa az ország ellátását. Az elmúlt időszakban az FGSZ Földgázszállító Zrt. több jelentős, az ellátásbiztonság fokozását szolgáló fejlesztést hajtott végre, a télre készülve pedig több mint 12 ezer szigor
dec. 27
12:27
Tízéves mélyponton a londoni tőzsde részvénykibocsátása (Könyves Magazin)
A Brexitet övező bizonytalanság elérte a londoni tőzsdepiacot is.
dec. 27
12:30
Baloldali aktivisták szakították meg az igehirdetést egy bázeli templomban (HírTV)
A kapucnis fiatalok az iszlamofóbia és a rasszizmus ellen akartak tiltakozni az akcióval.
dec. 27
12:30
Döntés előtt a Néppárt és a Fidesz - Tusk üzent “intelligens, de cinikus” barátjának, Orbán Viktornak (ATV)
Orbán cinikus, átlépte a vörös vonalat, túl messzire ment, mégsem akarja senki kizárni, Donald Tusk pedig a barátjának tartja. Tusk újra üzent karácsony előtt Orbán Viktornak, ezúttal a New York Timesban. Orbán táborában már aggasztónak tartják, hogy “a Néppárt tele van zavaros fejű liberális figurával”. A Néppárt politikai gyűlése február 3-án ül
dec. 27
12:30
Román atomgondok Amerika miatt (AQUA)
Megtorpanhat Romániában a cernavodăi atomerőmű bővítésének folyamata, miután Washington egyre nyilvánvalóbban aggódik amiatt, hogy egy kínai állami tulajdonú vállalat építené a két új reaktort.
dec. 27
12:33
Kiadvány készült az idei kukorica posztregisztrációs kísérletről (Agrofórum)
Tíz helyszínen, összesen 39 kukoricahibridet teszteltek az elmúlt hónapokban a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletében. A gazdálkodók számára kézzelfogható segítséget nyújtó, tizenharmadik alkalommal megvalósított felmérés
dec. 27
12:39
Fogadd meg, hogy jövőre kerülöd az ultrafeldolgozott ételeket - ennyire károsak a kutatások szerint (Spabook)
Az USA Betegségmegelőzési Központja készített egy országos táplálkozás és egészségügyi felmérést. Ebben a kutatásban öt éven keresztül...
dec. 27
12:48
Így szórta a pénzt a Manchester City (Sport365)
Az elmúlt bő tíz év legrosszabb igazolásai, a Premier League legértékesebb csapatánál.
dec. 27
12:51
Puskás Peti könnyek közt vallotta be, hogy lezárult egy korszak az életében (Femcafe)
Az X-Faktor sztárja könnyes vallomást tett közösségi oldalán.
dec. 27
12:51
Spiegel: Tamás Gáspár Miklós nem kíván csevegni „Magyarország egyeduralkodójával” (Igényesférfi.hu)
Portrécikket közölt a német Spiegel a 71 éves Tamás Gáspár Miklósról. A filozófus a magyar közállapotokról és saját pozíciójáról is beszélt a lapnak.
dec. 27
12:51
Virsliket ellenőrzött a fogyasztóvédelem szilveszter előtt, mutatjuk az eredményt (SzMo)
Kétfajta virsli összetevői nem egyeztek meg a csomagoláson feltüntetett adatokkal.
dec. 27
12:54
Újabb invázióra készül Törökország (HírTV)
Januárban dönt a török parlament arról, hogy Líbiába küldi-e a hadsereget.
dec. 27
12:54
106 milliárd forintért vehet vonatokat a MÁV (Portfolio)
Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) pénteken Budapesten, a vasúttársaság így újabb 21 motorvonatot rendelhet 106 milliárd forint állami forrásból.
dec. 27
12:54
106 milliárd forintnyi állami pénzből vesz motorvonatokat a MÁV (ATV)
Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) pénteken Budapesten, a vasúttársaság így újabb 21 motorvonatot rendelhet.
dec. 27
12:54
Soma Mamagésa- és Vujity Tvrtko-előadásokra, két napba sűrített képzésekre költötték Pásztón az EU-s pénzeket (444.hu)
Rétvári Bence unokatestvérének civil szervezete kétszázmilliót kapott munkaerőpiaci fejlesztésre. Hadházy Ákos utánajárt, mi valósult meg a pénzből.
dec. 27
13:00
Szándékos gyújtogatás okozta a chilei tűzvészt (HírTV)
A dél-amerikai ország városában karácsony este felcsapott lángokban mintegy 250 ház égett le és 132 hektárnyi növényzet pusztult el.
dec. 27
13:00
Évtizedes mélypontot hozott a Brexit a londoni tőzsdén (Portfolio)
A tíz évvel ezelőtti, recesszióval kísért pénzügyi válság óta nem jelent meg olyan kevés új vállalati részvény a Londoni Értéktőzsdén (LSE), mint az idén. Elemzői vélemények szerint ennek egyik fő oka a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanság.
dec. 27
13:03
Túl a 16 millión a ferihegyi utasforgalom (Infostart)
Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma pénteken - közölte a Budapest Airport (BA).
dec. 27
13:03
Hű: Middletonék fürdőruhás fotói letarolták az internetet (Glamour)
Itt a bizonyíték a jó genetikára
dec. 27
13:03
Rekord: Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma (Biztosító Magazin)
Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma pénteken - tájékoztatta a Budapest Airport az Mti-t. A magyar főváros légikikötőjének forgalma a tavalyi, szintén rekord 14,9 milliós utasszámot már november végére elérte, a 2019-es bővülés ismét az európai átlag feletti.
dec. 27
13:05
Ezek a csodaszerek lesznek a megmentőid, ha nem bírja a bőröd a hideg időt (Glamour)
Viszlát fájdalmas kiszáradás!
dec. 27
13:06
Olyan fordulatra van szüksége Magyarországnak, amire már hosszú évek óta várunk (Portfolio)
A „versenyképességi fordulat” kérdése évek óta a magyar gazdaság központi témája. A kormány és az MNB szerint ezzel lehetne elérni, hogy az ország tartósan gyors növekedési pályára kerüljön. Az idei évben körvonalazódni látszik, hogy milyen intézkedéseket szeretnének hozni, azonban annyi biztos, hogy a megvalósításra még hosszú éveket kell várni. A
dec. 27
13:06
Ezekben a szakmákban szénné keresheted magad: diploma sem kell (Pénzcentrum)
A Pénzcentrum oldalán 2018 elején elindított interjúsorozatunk keretében a legjelentősebb, a legtöbb embert foglalkoztató hazai vállalatok hr vezetőivel készítünk interjút. A sorozat 2019-ben is folytatódott, hiszen továbbra is kíváncsiak...
dec. 27
13:06
2022: Orbánék legkevesebb 80 körzetet látnak fontosnak a győzelemhez (ATV)
Legkevesebb nyolcvan egyéni körzetet látnak fontosnak Orbán Viktorék a győzelemhez a következő parlamenti választáson. Kormányzati források szerint az elkötkező huszonnyolc hónapban a miniszterelnök a változtatásokat “lenn a választókörzetekben kezdi, de haladhat majd fölfelé”.
dec. 27
13:09
Újabb 21 motorvonatot vehet a MÁV (Infostart)
Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) pénteken Budapesten, a vasúttársaság így újabb 21 motorvonatot rendelhet 106 milliárd forint állami forrásból.
dec. 27
13:09
Hibák sminkelésnél, amiket a hollywoodi sztárok sosem követnének el (Femcafe)
Ha ezeket a tanácsokat megfogadod, olyan tökéletes lesz a megjelenésed, mint az A-listásoknak.
dec. 27
13:09
Jótékony célért vitorláznak az év utolsó napján Balatonlellén (SzMo)
A VII. Szilveszteri Regatta minden nevezési díjából 1000 forintot egy Keszthelyen élő édesanyának és gyermekének utalnak át a szervezők.
dec. 27
13:09
A világ 5 leggyönyörűbb macskája. Melyiket fogadnád el? (Spabook)
Szögezzük le az elején: minden macska gyönyörű. Ezek a fajták is kétségtelenül azok, éppen ezért szeretjük nézegetni őket olyan nagyon....
dec. 27
13:12
Japán hadihajót és repülőgépeket vezényel a Közel-Keletre (Portfolio)
Japán hadihajót és repülőgépeket vezényel a Közel-Keletre a japán kereskedelmi hajók védelmére. Erről határozott pénteken a tokiói kormány a kabinet titkárának bejelentése szerint.
dec. 27
13:15
Az északi lelemény, a személyre szabott légvédelem (Privátbankár)
A kormány a Zrínyi 2026 program keretében meg kívánja újítani a Magyar Honvédség légvédelmi képességét. Helyesebben mondva szeretné helyreállítani vagy feltámasztani, mert jelenleg ez a képesség jobbára csak papíron létezik. Külső szakértőnk jegyzete.
dec. 27
13:15
Telefonos kisállat radart vezet be szilveszterre a Telekom (SzMo)
A GPS-alapú eszköz segítségével a gazdik folyamatosan tudják követni okostelefonon, hogy merre jár a kutya vagy cica.
dec. 27
13:18
Íme a lehető legszomorúbb fotók a karácsonyra szánt fenyőfákról (ATV)
Az ünnepek elmúltával a kereskedőknek gondoskodniuk kell azokról a fenyőfákról, amelyeket senki nem vitt haza, hogy aztán feldíszítse karácsonyfának.
dec. 27
13:18
Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start az innovációs tárcával (AQUA)
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár ismertette: a megállapodás 2021-re csaknem 56 milliárd forintot, 2022-re pedig több mint 50 milliárdot biztosít a beszerzésre.
dec. 27
13:21
Mit tehetünk, ha mégsem jó az ajándék? (Infostart)
Csere, jótállás, garancia, elállás – a legfontosabb tudnivalók, ha valami gond van a karácsonyra kapott ajándékokkal.
dec. 27
13:21
65 euróért bárki Orbánnal védheti Magyarországot szilveszterkor (Alternatív Energia)
Bár nem feltétlenül jó választás a miniszterelnök stilizált képmásával hirdetett tűzijáték-csomag, hiszen azt 5-ből csak 2,5 csillagra értékelik.
dec. 27
13:21
Hamarabb folytatódik A mi kis falunk, mint gondoltuk (Promotions)
A vártnál korábban térnek vissza Pajkaszeg lakói az RTL Klubra.
dec. 27
13:24
A Rusada elküldte tiltakozó levelét a Wada-nak (HírTV)
Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (Rusada) pénteken elküldte az ország tiltakozásáról szóló levelét a nemzetközi ügynökséghez (Wada).
dec. 27
13:24
Kovács Zoltán: folyik a Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezése (ATV)
Folyamatban van a 2021-ben Budapesten megnyíló "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezése - tájékoztatott a rendezvényért felelős kormánybiztos pénteken Kápolnásnyéken.
dec. 27
13:30
Telt ház lesz a szállodákban szilveszterkor (Portfolio)
Telt házra számítanak a szállodák szilveszterkor, csak a fővárosban több tízezer turista tölti az év utolsó napjait - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
dec. 27
13:30
A magyar hajó a 21. helyen a Sydney-Hobart versenyen (Sport365)
Az élmezőny nagyon közel egymáshoz. Eddig csupán két hajó adta fel a futamot.
dec. 27
13:33
Briliáns megoldások, amikkel egy rakat helyet spórolhatsz kis lakásban (Femcafe)
Segítünk, hogy "nagyobb legyen" a lakás.
dec. 27
13:33
Lehet, hogy jövőre Bill Gates neked küld karácsonyi ajándékot (Glamour)
Idén ez a nő volt a szerencsés
dec. 27
13:36
Már 15 éve volt "az a" cunami (Infostart)
230 ezer ember életébe került az Indiai-óceánban történt rengés keltette óriási hullámzás. Emlékeztek rá.
dec. 27
13:36
Parragh László a forint gyengülésére figyelmeztetett (Portfolio)
Parragh László, az MKIK elnöke a magyar gazdaság kedvező teljesítményéről beszélt, és úgy látja, hogy a GDP-növekedés jövőre is jól alakulhat. Azonban a világgazdaság növekedése lassul, számos kockázat árnyékolja be a kilátásokat, miközben Magyarországon a munkaerőhiány, a kkv-k alacsony termelékenysége, a forint gyengülése, és a vártnál magasabb i
dec. 27
13:36
Jó évet zár a ferihegyi repülőtér, megdöntötte saját rekordját (ATV)
Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma pénteken - közölte a Budapest Airport (BA). A magyar főváros légikikötőjének forgalma a tavalyi, szintén rekord 14,9 milliós utasszámot már november végére elérte, a 2019-es bővülés ismét az európai átlag feletti.
dec. 27
13:39
5 étel, ami öregít. Jobb, ha messziről elkerülöd (Spabook)
Mindenki szeretne fiatalos maradni, ezért is utáljuk annyira, amikor az első ráncok megjelennek rajtunk. De gondoltad volna, hogy bizonyos ételek...
dec. 27
13:42
Már 15 éve volt "az a" cunami (Infostart)
230 ezer ember életébe került az Indiai-óceánban történt rengés keltette óriási hullámzás. Emlékeztek rá.
dec. 27
13:42
Parragh László a forint gyengülése miatt aggódik (Portfolio)
Parragh László, az MKIK elnöke a magyar gazdaság kedvező teljesítményéről beszélt, és úgy látja, hogy a GDP-növekedés jövőre is jól alakulhat. Azonban a világgazdaság növekedése lassul, számos kockázat árnyékolja be a kilátásokat, miközben Magyarországon a munkaerőhiány, a kkv-k alacsony termelékenysége, a forint gyengülése, és a vártnál magasabb i
dec. 27
13:45
Újabb csúcsot döntött a ferihegyi reptér (Menedzsment Fórum)
Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma pénteken.
dec. 27
13:48
Levélben tiltakoznak az oroszok amiatt, hogy nem lehetnek ott az olimpián (ATV)
Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) pénteken elküldte az ország tiltakozásáról szóló levelét a nemzetközi ügynökséghez (WADA), melynek december 9-én született döntése értelmében az orosz sportolók nemzeti válogatottként négy évig nem vehetnek részt jelentős nemzetközi versenyeken, így a 2020-as, tokiói olimpián sem.

Keresés