2019. december 27. péntek

dec. 27
13:54
Így reguláznák meg a fapadosokat (Alternatív Energia)
Számos botrány után
dec. 27
13:54
Nagyon félrement pszichológiai kísérletek (ATV)
A pszichológia egészen friss tudomány területnek számít, a kísérleti pszichológiának köszönhetően mégis gazdag múltra tekint vissza. A kezdetekkor kevésbé volt szabályozva a kutatás módszertana és etikája, ezért számos, az utókor számára erősen megkérdőjelezhető kísérlet zajlott.
dec. 27
14:00
Egyre népszerűbb a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása (Portfolio)
Egyre népszerűbb a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, a cégeknek gazdasági érdekeik mellett szociális szempontokat is mérlegelniük kell - írta a Magyar Nemzet pénteken.
dec. 27
14:03
385 millió éves erdő maradványait találták meg New York államban (SzMo)
A világ legöregebb fosszilis erdejének maradványait fedezték fel a New York állambeli Cairo városának elhagyatott kőfejtőjénél.
dec. 27
14:06
Fontos út készült el a magyar határnál (Infostart)
Átadták a Tompa-Kelebia határátkelőt a Belgrádba vezető autópályával összekötő utat pénteken, így a Magyarországra irányuló vagy onnan érkező teherforgalom már nem kell, hogy áthaladjon a határ mellett fekvő Szabadka központján.
dec. 27
14:06
Történelmi csúcsot döntöttek a részvénypiacok Európában (ProfitLine)
Történelmi csúcsot döntöttek pénteken az európai részvénypiacok, a New York-i tőzsde nyomdokain haladva.
dec. 27
14:06
A lemondott olasz oktatási miniszter szerint olyan országnak nincs jövője, amelyik nem költ az iskolákra (444.hu)
Lorenzo Fioramonti benyújtotta a lemondását, mivel a minisztériuma nem kapta meg a költségvetésből a szükséges pénzforrásokat. Szerinte a 21. században ezt egyetlen ország sem engedheti meg magának.
dec. 27
14:06
Keressük a szavakat: ananászos pizzát rendelt a legtöbb magyar karácsonykor (Pénzcentrum)
Letaszítja a trónról az olasz és az amerikai konyha a jól megszokott halászlé-töltött káposzta párost a magyarok karácsonyi menüjében, legalábbis, ha rendelésről van szó - derült ki a NetPincér ünnepi statisztikáiból. Budapesten...
dec. 27
14:06
Életenergiák szüntelen tánca (autopro)
Már csak a remek színészi alakítás elvinné Örkény klasszikusát, de Szász János rendezése olyan ritka vizuális és zenei együttállást teremtett a Macskajátékból, ami valóságos szimfóniává érlelte a remekművet.
dec. 27
14:09
4 jel, hogy boldogtalan vagy és gyorsan változtatnod kell (Spabook)
Néha észre sem vesszük, hogy az életünk nem éppen a legjobb irányba halad, és szükségünk lenne egy kis változtatásra. Egyszerűen csak azon...
dec. 27
14:12
Veszélybe kerülhetnek a Mercedes-AMG modelljei (Autónavigátor)
A súlyos bírságok elkerülése érdekében számos AMG modellnek távozni kellene a kínálatból, aminek a nyereség és a presztízs látná kárát.
dec. 27
14:18
Hévízen épít templomot az ortodox egyház (Infostart)
Elhelyezi új templomának alapkövét Hévízen a Moszkvai Patriarchátus Magyar Ortodox Egyházmegyéje.
dec. 27
14:21
Lebuktak a simlis virslik, ez a két típus nem felelt meg (Promotions)
Az ITM több szempontból is megvizsgálta a virsliket.
dec. 27
14:24
Elkerülő út épült Szabadka körül a magyar határig (Portfolio)
Átadták  a Tompa-Kelebia határátkelőt a Belgrádba vezető autópályával összekötő utat pénteken, így a Magyarországra irányuló vagy onnan érkező teherforgalom már nem kell, hogy áthaladjon a határ mellett fekvő Szabadka központján.
dec. 27
14:27
Celebek előadásaira költ Rétvári unokahúgának egyesülete a felzárkóztatásra nyert uniós pénzből Pásztón (Alternatív Energia)
Azt, hogy kik és mennyit keresnek a 200 milliós projekten, Hadházy szerint Huczekné Rétvári Mónika az adatvédelmi szabályozásra hivatkozva nem árulja el.
dec. 27
14:27
Orbán-karikatúrával reklámoznak egy szlovák tűzijátékot (Igényesférfi.hu)
A magyar miniszterelnök karikatúrájával dobták piacra a pirotechnikai terméket.
dec. 27
14:27
Orbán Viktoros tűzijátékot árulnak Szlovákiában (SzMo)
42 lövésből áll a magyar miniszterelnök arcképével forgalomba hozott házi tűzijáték.
dec. 27
14:30
Félmilliós jutalmat ad a kormány (Infostart)
Bruttó félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állomány tagjai - jelentette be a belügyminiszter Budapesten sajtótájékoztatón.
dec. 27
14:30
Hivatalos: félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületeknél dolgozók (ATV)
Bruttó félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állomány tagjai - jelentette be a belügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
dec. 27
14:33
Ilyen élete volt a nőknek a salemi boszorkányüldözések idején (Femcafe)
Kijelenthetjük, hogy nem volt könnyű.
dec. 27
14:35
Ez a férfi gyanútlanul beszállt a liftbe, majd halálra dermedt a rémülettől (Femcafe)
Legmerészebb rémálmaiban sem gondolta volna, hogy így jár.
dec. 27
14:36
Rekordot döntött a budapesti repülőtér forgalma (Portfolio)
Négy nappal az év vége előtt újabb rekord utasszámot ért el a budapesti repülőtér forgalma: december 27-én lépte át a terminál kapuit az idei év16 milliomodik utasa - közölte a Budapest Airport.
dec. 27
14:36
Hivatalos: tényleg 500 ezres bónuszt kapnak ezek a magyar dolgozók (Pénzcentrum)
Megjelent a Magyar Közlönyben az a határozat, amely szerint bruttó 500 ezres jutalmat kapnak a belügyi tárca irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek hivatalos szolgálati viszonyban álló tagjai. A szakszervezeti vezető mégsem elégedett...
dec. 27
14:39
A nap képe: egy budapesti hajléktalan szívszorító karácsonya (Privátbankár)
Akkor jöjjön egy kép, amihez nem szükséges kommentár.
dec. 27
14:39
A sírás garantált: a Grace klinikának köszönhetjük az év legmeghatóbb filmes jelenetét (Glamour)
Az egyiket legalább is
dec. 27
14:45
Jobbágyi Zsófia: Tanult tehetetlenség (Tiszta Jövő)
Például, hogyan lehetséges, hogy egy feleség, akire a férje álmában kalapáccsal támad, a már elítélt, börtönben ülő férfit rendszeresen látogatja?
dec. 27
14:45
Hivatalos: bruttó 500 ezer forintos juttatást kapnak a rendőrök (SzMo)
A Belügyminisztérium szerint a félmilliós juttatást még az idén megkapják az érintettek.
dec. 27
14:48
A közigazgatás területén segíti a román miniszterelnök munkáját a magyarellenesnek tartott exrendőrfőnök (ATV)
A helyi közigazgatás területén segíti Ludovic Orban miniszterelnök munkáját a karácsony előtt államtanácsossá kinevezett Valentin Bretfelean - válaszolta az MTI írásban feltett kérdésére a román kormány sajtóirodája.
dec. 27
14:54
Oroszország tiltakozik a négyéves eltiltás miatt (Sport365)
Levélben jelezték a Wada felé, hogy nem értenek egyet a rájuk kirótt szankcióval.
dec. 27
15:00
Az államilag doppingoló oroszok nekiláttak menteni a menthetőt eltiltott sportolóik érdekében (Kripto Akadémia)
Hivatalosan is beadták fellebbezésüket a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnél, amiért az orosz válogatottak szinte semmilyen világversenyen nem vehetnek részt.
dec. 27
15:00
Történetének legsikeresebb szezonját zárta a Nyíregyházi Állatpark (ATV)
Huszonhárom éves fennállásának legsikeresebb szezonját zárta 2019-ben a Nyíregyházi Állatpark, az idén csaknem 600 ezer látogatót fogadó sóstógyógyfürdői látványosságban csaknem kétszáz állatkölyök született, jövőre pedig elkezdődik az új India-ház és a Jégkorszak-bemutató építése - mondta az állatpark igazgatója az MTI-nek.
dec. 27
15:06
Telt házra számítanak a szállodák szilveszterkor (ProfitLine)
Telt házra számítanak a szállodák szilveszterkor, csak a fővárosban több tízezer turista tölti az év utolsó napjait - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
dec. 27
15:06
Tele vannak gáztározók, a földgázellátás biztosított a téli hónapokra (Portfolio)
Az év végéhez közeledve 98,5 százalék a belföldi gáztározók töltöttsége, külföldről a kereskedelmi megállapodásoknak megfelelően érkezik a földgáz Magyarországra - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
dec. 27
15:06
Minden rekord megdőlt: iszonyú pénzt hagytunk a boltokban karácsony előtt (Pénzcentrum)
Minden eddigi rekordot megdöntött az év végi forgalom az üzletekben, a teljes kiskereskedelmi forgalom túllépheti az 1200 milliárd forintot és ebből 100 milliárdnál is többet csak ajándékokra költöttek el az emberek - mondta az Országos...
dec. 27
15:09
Szárnyal az Airbus, bajban a Boeing (Infostart)
Átlépi az ezer darabos megrendelési számot az Airbus az idén, eközben versenytársa, a Boeing a 737-esek kiesése miatt az előző évi eladási darabszám töredékét érheti csak el.
dec. 27
15:09
5 intő jel, hogy nem foglalkozol eleget a kapcsolatoddal (Spabook)
Ha elkezd hatalmába keríteni az a bizonyos érzés, hogy „valami nem oké kettőnk között”, akkor itt az ideje elkezdeni foglalkozni is a dologgal....
dec. 27
15:12
Félmillió forintot kapnak a fegyveres testületek tagjai (Portfolio)
Bruttó félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai - jelentette be a belügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
dec. 27
15:12
Csupán maradtunk a helyünkön (Azenpenzem)
Siker és kudarc, öröm és bánat, büszkeség és szégyen – mindez előfordult a magyar válogatott életében az idén. Csupán egy hiányzott: az igazi előrelépés.
dec. 27
15:12
Kylie Minogue-ot vetik be az ausztrálok a turizmus felélénkítésére (Player)
És jönnek a cuki quokkák is.
dec. 27
15:15
Biciklisektől kért vizet egy szomjazó koala Ausztráliában (SzMo)
Az állat még az őt itató nő biciklijére is felmászott, mikor vizet adtak neki.
dec. 27
15:18
Államtitkár: a belföldi gáztározók tele vannak, a földgázellátás biztosított a téli hónapokra (ATV)
Az év végéhez közeledve 98,5 százalék a belföldi gáztározók töltöttsége, külföldről a kereskedelmi megállapodásoknak megfelelően érkezik a földgáz Magyarországra - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
dec. 27
15:21
A legsikeresebb szezon: döbbenetes számokat produkált a Nyíregyházi Állatpark (Promotions)
Huszonhárom éves fennállásának legsikeresebb szezonját zárta 2019-ben a Nyíregyházi Állatpark.
dec. 27
15:27
Nem kell félni, lesz elég gáz a téli hónapokra (Infostart)
Az év végéhez közeledve 98,5 százalék a belföldi gáztározók töltöttsége, külföldről a kereskedelmi megállapodásoknak megfelelően érkezik a földgáz Magyarországra - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
dec. 27
15:30
106 milliárd forintból vehet motorvonatokat a MÁV (ATV)
Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) pénteken Budapesten, a vasúttársaság így újabb 21 motorvonatot rendelhet 106 milliárd forint állami forrásból.
dec. 27
15:30
ITM: A belföldi gáztározók tele vannak, a földgázellátás biztosított a téli hónapokra (AQUA)
Magyarország részt vállal a környező államok ellátásában is, hiszen Szerbia és Bosznia kizárólag innen juthat gázhoz – közölte Kaderják Péter, az energiaügyekért felelős államtitkár.
dec. 27
15:33
Sosem győzzük eléggé hangsúlyozni: a szilveszteri petárdázás rengeteg állatot konkrétan halálra rémít (Alternatív Energia)
Az állatvédők is fokozott figyelemre intenek.
dec. 27
15:33
Harminc évig építették az elkerülőt, ma felszabadult Szabadka központja, nem halad át rajta a határforgalom (Kripto Akadémia)
A szerbiai város körül épült út a magyar határig ér, és még az autópályával is összekötötték.
dec. 27
15:33
8 betegség, amit az ajkad időben jelez neked (Femcafe)
Az egészen ártalmatlannak tűnő tünetek akár komoly betegséget is jelezhetnek.
dec. 27
15:33
Robotkutassal lendítene az elektromobilizáción a VW (Bitport)
A német autógyártó parkolókban vetné be azt a most bemutatott robotot, ami tulajdonképpen nem más, mint egy méretes önjáró elem.
dec. 27
15:35
Ötszázezer forint nem tartja a szakmában a rendvédelmiseket (Alternatív Energia)
– Az egyik szemem sír, a másik nevet – így reagált lapunknak Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének

Keresés