2019. december 3. kedd

dec. 3
20:03
Szén-dioxid megfigyelőrendszert épít az Európai Úrügynökség (NRGreport)
1,8 milliárd eurót szavaztak meg az Európiai Űrügynökség, az ESA részére az Európai Unió tagállamai a csütörtökön Sevillában véget ért Space 19+ kormányközi konferencián, ahol a Magyarország küldöttségét vezető Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még november 27-én ambiciózus terveket jelentett be, amely szerint 2025-ben orosz segítségg
dec. 3
20:06
Macron csúnyán beszólt Törökországnak, az Iszlám Államot is megemlítette (ATV)
A francia államfő Donald Trumppal közös sajtótájékoztatóján a szíriai helyzetet érintve beszélt Törökországról, amely, mint mondta, "olykor együttműködik az Iszlám Állam terrorszervezettel".
dec. 3
20:09
Az ország nagy részén sűrű ködre figyelmeztetnek (Háziállat)
Estétől kiemelten a középső országrészben, Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, majd éjszaka az ország más részein is több helyen sűrű, zúzmarás köd képződhet.
dec. 3
20:09
Szépségápolás télen: Így lehet a hideg ellenére gyönyörű bőröd (Femcafe)
Mutatjuk, hogyan ápold a fagyos szezonban.
dec. 3
20:09
Új Szent János Kórház: Karácsonyi Adomány Program az Új Szent János Kórházban (Tiszta Jövő)
December 1-24. között várunk olyan adományokat, melyek segítenek a mindennapi betegellátásban.
dec. 3
20:09
7 érdekes tény, amit eddig nem tudtál a csókolózásról (Spabook)
Egyidős az emberiséggel, életünk végéig csináljuk, és soha nem felejtjük el az elsőt. A csókolózás a megfelelő partnerrel vitathatatlanul...
dec. 3
20:09
“A GP az erőről és a határaink átlépéséről szól” – Interjú Oliver Heilmerrel, a Mini dizájnfőnökével (Hamu és Gyémánt)
Münchenig mentünk, hogy megnézzük a Mini legőrültebb autóját, és találkozzunk a tervezőkkel.
dec. 3
20:15
Így károsodik egy gyermek agya, ha túl sok időt tölt képernyő előtt (Femcafe)
Egy vadonatúj kutatás derített fényt az összefüggésre.
dec. 3
20:15
Art and Technology: Kortárs magyar festőművészeket támogat a Lexus (Biztosító Magazin)
A kortárs magyar festőművészet számára lehetőséget nyújtó program indult Art and Technology by Lexus néven. A kezdeményezés keretében 2019. november 29. és december 19. között öt kortárs magyar festőművész közel 60 alkotása tekinthető és vásárolható meg egy rendhagyó tárlat keretében a Lexus Buda Autószalonban, illetve az SCH-Galériában.
dec. 3
20:15
Sneider Tamás: Pofájukon a bőr (Tiszta Jövő)
Matolcsy György mérné a kiskeresetű közszolgák teljesítményét.
dec. 3
20:18
Énekkarokkal, forralt borral és dupla jegyárral várják a Diótörő nézőit (Infostart)
Megkezdődött az Erkel Színház előtt a jótékonysági Diótörő Fesztivál, énekkarokkal, forralt borral várják a közönséget. A Csajkovszkij-balettet január 6-ig 30 alkalommal adják elő az Erkel Színházban, de az előadások többségére a megszokott kétszeresénél is többe kerülnek a jegyek.
dec. 3
20:18
Amikor már tényleg semmit nem ér a pénzed: szinte mindenki dollárral fizet a legcsóróbb országban (Portfolio)
Háromszor annyi dollár van jelenleg forgalomban Venezuelában, mint bolivár – írja a Bloomberg az Ecoanalitica venezuelai gazdasági elemzőcégre hivatkozva. A tendencia nem most kezdődött, ma már szinte senki nem használja a helyi pénzt az országban.
dec. 3
20:21
Vasutasok: A munkaerőhiány és a szakszerűtlenség okozta a hétfői havas káoszt (Háziállat)
A havazás miatt mintegy 1200 vonat késett, vagy éppen el sem indult, a kormány jelentést kér a MÁV-tól, a főpolgármester pedig elismerte: fél napig a főváros sem kezelte megfelelően a helyzetet.
dec. 3
20:24
Súlyos testi sértés miatt elítélték Alsószentmárton polgármesterét (ATV)
Ő és három rokona két éve verte meg a falu kocsmárosát, aki egyébként Drávapiski polgármestere.
dec. 3
20:24
Legjobb 16 közé jutott az MTK (Sport365)
Hosszabbítás után ejtették ki a Dvtk-t.
dec. 3
20:24
Baranyi Krisztinát a ferencvárosi önkormányzat parkolójában büntette meg a hírhedt parkolási cég (444.hu)
Egyik első döntése volt a kerület új vezetőjeként, hogy felmondta a velük kötött szerződést.
dec. 3
20:27
Kedveltek a keresztféléves képzések (Infostart)
Több mint hatezren jelentkeztek a 2020 februárjában induló keresztféléves képzésekre, továbbra is népszerűek a reáltudományok, a jelentkezők negyven százaléka ilyen képzést választott - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.
dec. 3
20:27
Egyedi mezzel jött ki egy Premier League-klub és az Iron Maiden (Promotions)
A West Ham United honlapján jelezte, hogy az Iron Maiden rock együttessel karöltve egyedi mezt készített.
dec. 3
20:30
Who: A klímaváltozásnak jelentős egészségkárosító hatása van (HírTV)
Az éghajlatváltozás elleni fellépésre fordított büdzsé mégis kevesebb, mint 1 százaléka kerül az egészségügyi szektorhoz.
dec. 3
20:36
Vegyesen alakult a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon kedden: az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, míg a svájci frankhoz és a japán jenhez viszonyítva gyengült.
dec. 3
20:36
Amerikai elnökválasztás: Kamala Harris pénzhiány miatt kiszáll (ATV)
A kaliforniai szenátor kampánystábja is megerősítette a hírt, miszerint Harris abbahagyja az amerikai elnökválasztás demokrata elnökjelöltségéért folyó versengést.
dec. 3
20:39
Elemző: célszerű lenne a gáz harmadát nem Oroszországtól venni (Infostart)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újabb, hosszú távú gázszállítási megállapodásról tárgyalt kedden a Gazprom vezetőjével. Az InfoRádiónak nyilatkozó elemző szerint ez nincs ellentmondásban azzal, hogy Magyarország megszüntetné az orosz gázfüggőséget, az árazást viszont célszerű lenne az európai szinthez kötni.
dec. 3
20:39
Vége a sorban állásnak: nagy könnyebbséget jelent a MÁV újítása az utasoknak (Pénzcentrum)
A MÁV-START újabb fejlesztésének köszönhetően a menetjegyeken kívül már bérletet is lehet váltani a MÁV applikáción keresztül. Az új funkció kezdetben azok számára lesz elérhető, akiknek Android operációs rendszert futtat okoseszköze;...
dec. 3
20:39
Nicole Scherzinger új rövid haja annyira menő, hogy nagyon reméljük, nem csak paróka (Glamour)
Ha pedig igen, akkor vállalja be rendesen is!
dec. 3
20:39
Ne irigykedj: 5 ok, amiért nem mindig előny a nagy mell (Spabook)
Nagy mellek. Szinte a világ összes nője nagy melleket akar. Évi többmilliárdos üzlet a mellplasztika, a mellnagyobbítás pedig évek óta töretlenül...
dec. 3
20:41
Winnie Harlow mindenhol kivágott ruháját nem viselheti bárki csak úgy (Glamour)
Merészség és megfelelő alak kell hozzá
dec. 3
20:43
Irina Shayk megmutatta a vörös szőnyegen, hogy még mindig ő a világ egyik legszexibb nője (Glamour)
Még ha Bradley Cooper nem is gondolja már így
dec. 3
20:45
Ónos szitálástól csúszhatnak a járdák, utak (Háziállat)
A tartós, sűrű ködben néhol ónos szitálás teheti veszélyesebbé a közlekedést.
dec. 3
20:45
Kaia Gerber fehérneműre vetkőzött a vörös szőnyegen, de egy függönyt magára tekert azért (Glamour)
Nagyon bevállalós szett
dec. 3
20:47
Sosem viselt még ennyire előnytelen ruhát Lili Reinhart (Glamour)
Nagyon nem állt jól neki
dec. 3
20:48
Köves Slomó: egyértelmű határvonalak kellenek (ATV)
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke reméli, hogy lesz következménye Kósa Lajos szavainak. Köves Slomó szerint nem lenne jó, ha visszatérnének a nyelvi azonosítások.
dec. 3
20:49
Shailene Woodley viselte a legextrémebb és egyben a legmelegebb ruhát a vörös szőnyegen (Glamour)
Ez a pufiruha ultramenő!
dec. 3
20:51
Balhé a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál, fegyelmi indult (Infostart)
Le akar mondani a sikercsapat kínai edzője, mert az egyik olimpiai bajnok sértő megjegyzést tett hazájára.
dec. 3
20:51
Cate Blanchett a divatgála földre szállt angyala (Glamour)
Földöntúli szépségű színésznőhöz illő ruhában
dec. 3
20:53
Ruha vagy nadrág? Ellie Goulding nem tudott dönteni, így mindkettőt viseli a vörös szőnyegen (Glamour)
Csípjük az ilyen rendhagyó megoldásokat
dec. 3
20:54
Hörcsik Richárd: Ma a jogállamisági kérdéseket sokszor egyoldalú elvárásként, politikai okból alkalmazzák (HírTV)
A találkozó legsürgetőbb napirendi pontja a Brexit volt, ám ebben a kérdésben a jövő heti parlamenti választás után látnak majd csak tisztábban.
dec. 3
20:55
Julia Roberts mosolyával megint beragyogta az egész vörös szőnyeget (Glamour)
De az overál se semmi!
dec. 3
20:57
Gumikesztyű, hőmérő, villanykörte – Hiányzó eszközöket várnak adományként a Szent János Kórházban (Alternatív Energia)
Akinek módjában áll, komplett osztályok hiánylistáját „örökbe fogadhatja”.
dec. 3
20:57
Bravúros győzelmet aratott a magyar futsalválogatott (Igényesférfi.hu)
A veszprémi felkészülési mérkőzésen diadalmaskodott a magyar csapat.
dec. 3
20:59
Nincs elég takarító, a diákok szálltak be a munkába több iskolában is (Alternatív Energia)
Az alacsony bérek miatt a takarítók inkább magáncégeknél vállalnak munkát.
dec. 3
21:00
Egymásnak üzenget Karácsony és a kormány a Liget-projekt ügyében (ATV)
Tovább vitáznak a felek: a kormány még nem zárná le a projektet, a főváros viszont más fejlesztésekre költené a felszabadult pénzt. A közvetlen tárgyalások jövő héten kezdődhetnek.
dec. 3
21:03
A sűrű köd miatt adtak ki figyelmeztetést (Háziállat)
Hajnalra mínusz 8 és mínusz 2 Celsius-fok közé hűl le a levegő.
dec. 3
21:03
A rettegett drogbáró, Pablo Escobar özvegyét a Fókusz stábja fogadta a reptéren (SzMo)
'Ki kellett beszélnem azt a hatalmas traumát, amiben hosszú éveken keresztül részem volt' - mondta. Huszonhat évvel férje halála után jelent meg életrajzi könyve.
dec. 3
21:06
Évente 10-12 milliárd forintot tesz ki a fenyőfaforgalom (ProfitLine)
Évente az országban 2-2,2 millió vágott fenyőt, mintegy tízezer cserepes fenyőt és 200 ezer műfenyőt értékesítenek, amelynek becsült értéke összesen 10-12 milliárd forintot tesz ki - közölte Boross Dávid, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke az MTI érdeklődésére.
dec. 3
21:06
Dubrovnikban kapott ki a Szolnok (Sport365)
A harmadik negyedben dől el a találkozó.
dec. 3
21:09
Kétmillió fenyőt veszünk az ünnepekre (Infostart)
Évente az országban 2-2,2 millió vágott fenyőt, mintegy tízezer cserepes fenyőt és 200 ezer műfenyőt értékesítenek, amelynek becsült értéke összesen 10-12 milliárd forintot tesz ki - közölte Boross Dávid, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke.
dec. 3
21:09
Ursula von der Leyen: Kedves Jean-Claude! (Tiszta Jövő)
Senki sem törődött annyit Európával, mint te.
dec. 3
21:09
9 otthoni randiötlet, ha nincs kedvetek kimozdulni a hideg időben (SzMo)
Sok romantikus programot lehet csinálni a négy fal között is. Mutatunk néhány ötletet.
dec. 3
21:09
Honnan lehet tudni, hogy benneteket egymásnak rendelt a sors? (Spabook)
Ha még nem láttad a Szerelem a végzeten c. filmet, akkor mindenképpen pótold a lemaradást, mert utána azt érzed majd, hogy te is meg akarod találni...
dec. 3
21:15
Csalódást keltő számok a Moltól (NRGreport)
Rossz hírek érkeztek a Mol háza tájáról. Hatalmasat esett mind a finomítói árrés, mind a petrolkémiai marzs, mely egyértelműen negatívan befolyásolja a negyedév finomítói eredményét. Az olaj ára kissé emelkedett októberhez képest, azonban ez kevés volt, hogy elűzze a befektetők csalódottságát.

Keresés