Jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal a Delta Csoport és az Est Media Nyrt. július 30-án bejelentett tranzakcióját, ami a sikeres zárás egyik feltétele volt. Így hamarosan a tőzsdei cég tulajdonába kerülhet a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat.
Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke a labdarúgócsapat őszi nemzetközi kupaszereplését értékelve elmondta, legközelebb már nem a csoportkörbe jutás lesz a maximális céljuk.
Magyar művekből rendezett kiállítást nyitott meg a tokiói Szépművészeti Múzeumban Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte: a magyaroknak bizonyítaniuk kell, hogy a világ jól jár, ha vannak magyarok.
A magyar édességgyártásban több mint 200 vállalat közel 5 ezer embert foglalkoztat. A szakágazat árbevétele tavaly meghaladta a 211 milliárd forintot, a nyereség pedig a 9 milliárd forintot.
Nagyon megfogyatkozott mára a bankok által eladni kívánt követelésállomány, és a követelések megbízással végzett kezelése is visszaszorult – mondja a Portfolio-nak adott interjújában Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója. A még piacra kerülő követeléseket egyes szereplők irreális áron vásárolják meg, ami egy gazdasági visszaesés esetén súlyos
Már most rekordot döntött A Dal 2020! A magyar könnyűzene képviselői odatették magukat, minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett A Dal 2020 pályázati felhívására.
A karácsonyi vásárlási trendekben fordulat, hogy idén körülbelül 10 százalékkal kevesebben terveznek webshopból vagy szaküzletből ajándékot venni, mint tavaly. Idén is nyolctizedünk készül ajándékozni, átlagosan 38 ezer forint elköltött...
Az olasz adóhatósággal került vitába a Fiat Chrysler csoport, ugyanis a hatóság gyanúja szerint a Chrysler megvásárlását követően annak értékét 5,6 milliárd dollárral alábecsülték és ezzel mintegy 1,5 milliárd dollárnyi adót spóroltak meg.
Már lehet síelni a Normafán. A Nagyréten például egy óvodás csoport hógolyózott csütörtök délelőtt - jelentette a helyszínről az InfoRádió tudósítója. Lángost is lehet kapni. Eplényben közben kinyitott a Síaréna. Körkép.
Nem lehet kimondani a gondolatokat, a magyar kórházakban pedig a félelem mellett a rettegés is jelen van – egyebek mellett erről beszélt az az ápoló az ATV Start című műsorban, aki egy posztja miatt válhatott nem kívánatos személlyé az intézményben. A nő – aki korábban a kormányoldal által is támadott siófoki polgármester kampánycsapatát erősítette
Többek között erre is választ kaphatsz a Memo Budapest idei utolsó eseményén, ahol az öregedés élettanának vizsgálata és a félelemkutatás lesz a fókuszban, december 13-án.
A Wall Street már elfelejtette a pénzügyi válságot, ami nagy luxus – véli Richard Rosso, az RIA Advisors pénzügyi tervezési részlegének vezetője. A szakértő most 10 tanácsot ad a befektetőknek ahhoz, hogy hogyan navigáljanak a jelenlegi részvénypiaci környezetben. Szerinte nem feltétlenül éri meg most a "buy and hold" stratégáit követni.
Azonnali változtatások kellene az energiaiparban és az élelmiszertermelésben a klímaválság megfékezése érdekében – állítja az a nyilatkozat, amit most a világ 11 ezer tudósa írt alá. Sőt, továbbmennek, méghozzá egy meglehetősen érzékeny területre: szerintük kevesebb ember kellene a Földre - írja a Bloomberg.
A Kárpát-medencei Összefogás Fórum küldetése a szakmai fórumokon is jelen van, ahol válaszokat keresnek a határon túl élő magyar gazdák problémáira – emelte ki a miniszter.
A súlyosbodó hőhullámok egyre nagyobb terhet rónak a gazdag és a szegény országokra egyaránt - derült ki a Germanwatch nevű német környezetvédelmi tanácsadó szervezet idei klímavédelmi indexéből, amelyet szerdán tettek közzé.
Az elmúlt napok hóágyúzása segített a magyar határhoz közeli síterepeken is. Még nem az igazi a kínálat az első hétvégén, de már ízelítőt kaphatunk az idei szezonból.