Orbán Viktor a londoni Nato-csúcs után azt nyilatkozta, hogy a Nato először mondta ki, hogy a délről érkező tömeges migráció biztonsági kihívást jelent, és a szövetségnek foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel.
A divathullám még mindig tart és folyamatosan ontja magából a friss termékeket. A Volkswagennél is találtak még rést, a Nivus fogja kielégíteni a crossover kupéra vágyókat.
Az Északi Áramlat 2 földgázvezeték üzembe helyezése nem jelenti azt, hogy Oroszország felmondja az ukrán gánztranzitot, az ügyben a gazdasági célszerűség fog dönteni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken Szocsiban német nagyvállalatok vezetőit fogadta.
A 4iG Nyrt. nagy összegű szerződést kötött a Nemzeti Adó és Vámhivatallal (NAV) pénteken - tette közzé az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az építőipar termelési értéke a január-szeptemberi időszakban 28 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, éves szinten az idén 25-30 százalékkal bővülhet - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (Évosz) évzáró közgyűlésén pénteken Budapest
Az eddig is közismert tény volt, hogy a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint, az elhízás és a dohányzás a szív-érrendszeri betegségek rizikófaktorai. Most dr. Sztancsik Ilona, a Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a rossz fogak és a szívbetegségek kapcsolatára hívta fel a figyelmet.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a kormányzó brit Konzervatív Párt választási programjából levezethető költségvetési lazítás csekély, a két nagy országos ellenzéki erő, a Munkáspárt és a Liberális Demokraták programja jelentős növekedési többletet adna a brit gazdaságnak a belátható előrejelzési távlatban.
A kormány 35 milliárd forinttal támogatja a munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő oktatásfejlesztést Debrecenben, az előkészítést lehetővé tevő kormányhatározat pénteken megjelent a Magyar Közlönyben. A döntés értelmében...
Több szektorban is problémát okoz az elmúlt évek legnagyobb francia sztrájkja. Az új nyugdíjtervezet miatt szüntették be a munkát többek között tanárok, rendőrök, tűzoltók, kórházi dolgozók, ügyvédek, reptéri dolgozók és vonultak utcára több százezren ország szerte. Macron javaslata több tucat nyugdíjkedvezményt törölne el.
Varga Mihály kiemelte, a magyar gazdaság évek óta jól teljesít, növekedési üteme az idén a harmadik negyedévben elérte az 5 százalékot, ezzel az uniós rangsorban az első helyen áll.
A bírósági közvetítésről rendez nemzetközi konferenciát az Országos Bírósági Hivatal jövő kedd-szerdán a Magyar Igazságügyi Akadémián. Az alternatív vitarendező eljárásról Tolnai Kata, az Országos Bírósági Hivatal országos közvetítői koordinátora beszélt az InfoRádióban.
Ma ismét jó a hangulat a tőzsdéken néhány amerikai makroadat hatására. Az OTP záróára megint emelkedni tudott, bár napon belül nem érte el az előző napi szintet. Az OPEC felbeszélte az arany árfolyamát, az amerikai elnök pedig országa uránbányáinak adott egy hazafias lökést.
"Elejét kell venni annak, hogy egy 0 százalékos párt innen-onnan összeverbuvált képviselőkkel hozzon létre parlamenti képviselőcsoportot, ahogy ez a Párbeszédnél történt."
Az új kormányfő fő célja, hogy végrehajtsa a reformokat, amelyek Bosznia-Hercegovina és az Eu közötti csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükségesek.
A GVH megállapította, hogy a Facebook Ireland Ltd. jogsértést követett el, amikor ingyenesként hirdette szolgáltatását nyitóoldalán és Súgóközpontjában: a fogyasztóknak ugyan valóban nem kellett díjat fizetniük a szolgáltatás igénybevételéért, de felhasználói aktivitásukkal és adataikkal üzleti hasznot hajtottak a vállalkozásnak és így fizettek a s
A miniszterelnök Facebook-oldalán osztott meg egy egy perces videót Japán látogatásáról, melyben többek között arról is beszél, hogy milyen sok fiatal tanul Japánban, valamint, hogy az ország sikerei nekünk, magyaroknak (is) fontosak.
Az orosz hadsereg is megerősítette, így immáron hivatalosnak tekinthetjük: öt új sarki szigetet találtak Észak-Oroszországban. Létezésüket Marina Migunova, a szentpétervári Tengerészeti Akadémia hallgatója jegyzi, aki 2016 végén a haditengerészet hajóján utazott a sarkvidéken. Ekkor figyelt fel a szigetekre.
A mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások főbb mennyiségi mutatóinak alakulását bemutató új, 2019 első félévének adatait is magába foglaló mobilpiaci jelentését tette közzé ma a Nemzeti Média- és Hírközlési...
Koporsó alakú tanúhegy, láperdő lábasfákkal, rejtélyes kaptárkövek és egy vár, amit az ördög el akart bontatni – útvonalajánlatok azoknak, akik túrázással szeretnék tölteni a hétvégét.
Egy érdekes sajtóanyag futott be szerkesztőségünkhöz a Duna Autótól az idén júliusban életbe lépett, nagycsaládosokat megillető államilag támogatott autóvásárlási program kapcsán, amelynek keretében legalább hétszemélyes új autó vásárlása esetén jelentős, akár 2,5 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak a legalább háromgyer
Pénteken délután jelentette be a magyar Gazdasági Versenyhivatal, hogy 1.2 milliárd forintos bírságot szabnak ki a Facebookra, mert azt állították, hogy ingyenes a szolgáltatásuk.