A belföldi cégeket az 1960 és 1979 között született nemzedék, az X generáció uralja, a második hely azonban hamarosan már nem az idősebbeké, hanem a fiatalabbaké lesz.
Októberben a német ipari termelés 1,7%-kal maradt el a szeptemberitől, így folytatódott a szektor lejtmenete. A tegnap megjelent gyenge gyáripari rendelések és múlt heti kiskereskedelmi adatok azt mutatják, hogy Németország a negyedik negyedévet is rosszul kezdte, így recesszióközeli állapotban maradt.
Nemsokára jelentős változással szembesülhetnek a hazai vásárlók, a boltok húspultjaiban ugyanis a korábbinál jóval több információt tudhatnak meg a kínált áruról. Januártól minden kereskedőnek fel kell tüntetnie a friss, hűtött vagy fagyasztott húsok származási országát - ismerteti a pénteki Magyar Nemzet.
A visegrádi négyek – Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország – már többször egyértelművé tették, hogy nem fogadnak el semmilyen kötelező kvótán alapuló elosztást.
Rendkívül megdöbbentő és hihetetlen ügyről számol be a Ripost pénteki száma. A lap információi szerint egy észak-magyarországi településen élő nő az édesanyját jelentette fel amiatt, mert molesztálta az unokáit, egy 3 éves kislányt és egy 9 éves kisfiút. A molesztálás mellett a nagymama az újság tudomása szerint kábítószert is elrejtett a család la
Az utóbbi napokban látványos erősödésbe kapcsolt a forint az euróval szemben, így 330 közelébe esett vissza a jegyzés. Egyelőre ezt a kulcsfontosságú határt nem tudta átugrani a forint, de a következő napokban még próbálkozhat vele.
25,6 milliárd dollár értékben bocsátott ki részvényeket a szaúdi állami olajvállalat, ezzel ez az IPO lett a valaha volt legnagyobb értékű kibocsátása – írja a Bloomberg. Korábban az Alibaba internetes óriásé volt ez a cím 25 milliárd dollárral, az Aramco azonban most átvette a helyét azzal, hogy a szaúdi vezetés egy részvény árát 32 rijálban (8,53
Októberben tíz hónapja a legnagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző havihoz képest az euróövezetben - jelentette csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A Budapestre bevezető utak is telítettek. Pest és Nógrád megye északi részein ónos eső esik, ott jeges útszakaszokra is számítani kell. Az Útinform péntek reggeli jelentése szerint a következő a helyzet az utakon: - Erős a forgalom az M0-ás autóút déli szektorában. Az M1-es autópálya felé vezető oldalon telítettek a sávok. Dunaharaszti és Halásztel
25,6 milliárd dollár értékben bocsátott ki részvényeket a szaúdi állami olajvállalat, ezzel ez az IPO lett a valaha volt legnagyobb értékű kibocsátása – írja a Bloomberg. Korábban az Alibaba internetes óriásé volt ez a cím 25 milliárd dollárral, az Aramco azonban most átvette a helyét azzal, hogy a szaúdi vezetés egy részvény árát 32 rijálban (8,53
Az éghajlat melegedése miatt csökken a madarak testmérete, miközben nő a szárnyfesztávolságuk - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.
Tovább növekedett a lakáshitelezési piac, az év első tíz hónapjában a bankok 758 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket, ami 5 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben. A részletes adatok szerint érdekes eredmények születtek a különböző célra igényelt lakáshiteleknél - derül ki a money.hu jegybanki adatokon alapuló e
Októberben az előzetes adatok szerint az ipari termelés volumene 0,4%-kal elmaradt az előző havitól. A kis visszaesést nem érdemes a német gazdaság átgyűrűző hatásaira fogni, hiszen a szeptemberi jelentős ugrás (+3,1%) után mostani kis korrekció egyáltalán nem töri meg a nöbvekvő trendet.
Tizenhét, 1970 és 2007 között készült számítógépes modellt figyeltek meg, ebből tizennégy pontosan vetítette előre a jövőbeli hőmérsékletek alakulását.
Tarcsi Zoltán, azaz Jolly kikéri magának még a feltételezést is, hogy elhanyagolja a kislányát. A mulatós énekes szerint Suzy nem mondott igazat, amikor azt híresztelte, hogy nem fizet rendszeresen gyerektartást.
Meghalt egy motoros, miután frontálisan nekihajtott egy kisteherautó a 85-ös úton, Rábapatona közelében – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
Felfelé kapaszkodnak az irányadó európai részvényindexek a pénteki kereskedés első felében, a magyar tőzsde november végi, történelmi csúcsa közelében jár, míg a blue chipek felemásan teljesítenek.
A tárcavezető beszédében felidézte: 150 évvel ezelőtt az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán szerződést kötött barátságukról, a kereskedelemről és a hajózásról.
Októberében az ipari termelés volumene 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,4 százalékkal emelkedett - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel
Úgy tűnik Kínában továbbra is töretlen a Huawei népszerűsége, másodpercek alatt fogyott el az első készlet a Honor V30 és V30 Pro-ból. A Honor a múlt héten mutatta be a Honor V30 5G és Honor V30 Pro 5G készülékeket. Az azóta eltelt idő alatt Kínában megvolt az első értékesítés és villám gyorsan elfogyott a V30
A koncertek száma 10 százalékkal csökkent egy év alatt, a digitális értékesítés viszont 800 millió forinttal nőtt. Négy éve tart a folyamatos növekedés. Idén is közé tették a szokásos, éves zeneipari jelentést, az IFPI...
A most 25 éves Eurostar példája azt mutatja, hogy ha odafigyelnek a részletekre, a vasút versenyképes alternatíva lehet, és egyre inkább azzá válik, ahogy nő a szén-dioxid-mentes közlekedés jelentősége.
Tavaly márciusban kitoloncoltak Németországból egy kameruni migránst, aki az egyik német menekültszállón okozott rendbontást. A férfi azóta ismét Németországban van, sőt, pár napja megszervezte az első menekültpolitikai kongresszust Stuttgartban.