A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 22,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a nedolgozz.hu internetes honlap működtetőjére, mert jegybanki engedély nélkül végzett portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet, amelyeket az MNB azonnali hatállyal meg is tiltott - közölte a jegybank.
A magyarországi bankrendszer jövedelmezősége kiemelkedő, de csökkenteni kell a működési költségeket, javítani kell a hatékonyságot – mondta Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelyen a jegybank Pénzügyi stabilitási jelentését mutatták be.
A jövőre 50. születésnapját ünneplő csapat európai turnéja az idén tavasszal indult és 2020. júniusában záruló Deuces Are Wild című fellépéssorozatot követi.
Hatórányi szívmegállás után hoztak vissza az életbe egy nőt a barcelonai Vall d'Hebron kórház orvosai egy speciális, úgynevezett műtüdős kezelésnek köszönhetően.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 22,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a nedolgozz.hu internetes honlap működtetőjére, mert jegybanki engedély nélkül végzett portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet, amelyeket az MNB azonnali hatállyal meg is tiltott - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
2030-ra a jogászok életét is gyökerestül megváltoztatja majd az automatizáció és a mesterséges intelligencia; a számítógépek exponenciális fejlődése miatt olyan megoldások lepik el az igazságszolgáltatást a következő évtizedben, melyekről most még álmodni sem mernénk – mondta el Richard Susskind professzor a Wolters Kluwer Hungary és a KPMG által s
A csepeli galéria tárlatain a kezdetektől hivatásos képzőművészek, mesterségük elismert művelői vesznek részt, talán olvasóink sem először hallják Bakallár József, Lacza Márta vagy Melocco Miklós nevét.
Ezekre érdemes figyelni december első hetének utolsó üzleti napján. Az már a távolabbi jövő zenéje, mi lesz a Donald Trump ellen tervezett alkotmányos felmentési eljárás vége, mint ahogy az is, a német ipari termelés jelentős októberi visszaesése már tényleg a recesszió előjele-e.
A 2000-es évek környékéig a bipoláris zavar diagnózist döntően felnőtt pszichiátriai esetekben alkalmazták, így gyerek- és serdülőkorúak esetén viszonylag újonnan vizsgált problémáról van szó. Komoly differenciáldiagnosztikai kérdések merülnek fel körülötte, amikre a gyermek- és serdülőkor gyors változásokat hozó, sérülékeny éveiben szinte lehetetl
Felülvizsgálta Rába modelljét az OTP, miután a járműipari vállalat tegnapelőtt bejelentette, hogy értékesítheti Városréti ingatlanjainak egy részét, és a vételár meghaladhatja a 2 milliárd forintot. 1350-ről 1480-ra emelkedett a célár, az ajánlás továbbra is vétel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 22,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a nedolgozz.hu internetes honlap működtetőjére, mert jegybanki engedély nélkül végzett portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet, amelyeket az MNB azonnali hatállyal meg is tiltott - közölte a jegybank pénteken.
5-0-s álomkezdéssel indítottunk a románok ellen a női kézilabda-vb-n. Eddig végig vezettünk, de a második félidőben a románok játszanak jobban, és gyorsan visszajöttek a meccsbe. Nyerni kell mindenképp a továbbjutásért. Ha veszítünk, kiesünk.
Amikor Jelasity Radován 2011-ben az Erste Bankhoz érkezett, a devizaalapú finanszírozás gyakorlatilag sokkos állapotban tartotta az országot. Mára viszont fekete bárányból sztárország lettünk, a rekord ütemben bővülő Erste pedig „városibb” és digitálisabb bank lett olyannyira, hogy mobilbankot használó ügyfelei száma az elmúlt egy évben csaknem meg
November végén nyitotta meg kapuit a nagykarácsonyi Mikulásház: az ideérkező vendégek egy része azonban nem teljesen elégedett a kapott szolgáltatások árával és minőségével. November 29. óta tartanak a 20. Nagykarácsonyi Téli...
A Magyarországon működő vállalatok számítanak a gazdaság növekedési ütemének mérséklődésére, de továbbra is jelentős mértékű béremelésre készülnek – derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Duihk, Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer) és a kölni székhelyű Kienbaum tanácsadó cég által kiadott tájékoztatóból, amit szerdán Buda
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 22,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a nedolgozz.hu internetes honlap működtetőjére, mert jegybanki engedély nélkül végzett portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet, amelyeket az MNB azonnali hatállyal meg is tiltott - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
Kína mentesíteni készül egy bizonyos mennyiségű amerikai szójababot és sertéshúst a két ország között zajló kereskedelmi háború során kivetett pótvámok alól - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a pekingi kormányzat vámügyi bizottságának pénteki közlésére hivatkozva.
Eddig nem mutatta be ezt a korszakot önálló kiállítás, pedig érdemes megismerni az ekkor élt emberek gondolkodását, motivációit, erkölcseit – mondta a tárlat megnyitóján Kásler Miklós.
Dél-Amerika sosem volt a megállapodott jóléti demokráciák kontinense, de most egy összességében pozitív, fejlődő időszak után szinte egyszerre robbant ki a társadalmi feszültség a földrész több meghatározó országában.
Huszonhat év után jövőre visszatér Magyarországra a világhírű amerikai hard rock zenekar! Ráadásul az új Puskás Arénában fog fellépni 2020. július 24-én.
Másodszor érkezett Budapestre a Teqball miatt Ronaldinho. Az egykori aranylabdás brazil futballista először 2016-ban járt nálunk, azóta népszerűsíti a magyar találmányt.
Az Európai Unió (EU) válságban van, de ez utat nyithat valami újnak – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány által az emberi jogok napja alkalmából rendezett konferencián.
Ugrásszerűen megnőtt a balos kerületekben az alpolgármesterek száma, mivel Karácsonyéknak tejelniük kell az „összefogás” minden résztvevőjének. Mindez évi sok száz millió forinttal kerül többe a budapestieknek az előző ciklushoz képest...
A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) keretében került sor novemberben a Baromfi-Coop kötvénykibocsátására. A tranzakció több szempontból is kiemelkedő az NKP eddigi történetében: a program keretében elsőként került sor feldolgozóipari cég sikeres kötvényaukciójára, a jegyzett kötvények által bevont források összértéke elérte a