A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában ötmillió forintra bírságolta az MKB Bankot. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján ez év szeptember végéig kell orvosolnia az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértést....
Tiltakoznak természetvédő szervezetek a zambiai kormány azon döntése ellen, amellyel öt év alatt 2000 víziló leölését engedélyezi a Luangwa folyó völgyében.
Őmaga volt a posztmodern. Munkássága foglalata annak az újraálmodott reneszánsz embertípusnak, aki a művészetek zárt falait lebontani képes, és magabiztosan mozog térben és időben. Annak, aki folyamatos kérdez és megkérdőjelez. És mindezt úgy teszi, hogy hümmögve, fejcsóválva, de mindenképp igazat adunk neki.
Minden szektorra kiterjedő, általános sztrájk bénítja szerdán Belgiumot, amely már reggel nagy fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein.
– 10-12 százalékkal növekedett a bruttó átlagkereset a 2018-as év folyamán, de néhány szakmában továbbra is óriási az űr: az informatikusok közül 22 ezren hiányoznak.
Megtalálták Sala holttestét, de a helyzet változatlan: a játékos korábbi és új klubja továbbra is harcot vívnak az átigazolási díj kifizetését illetően, ám most úgy fest, megoldódhat az ügy.
Valentin-napi lázban égnek az állatkertek lakói is: Budapesten kenguruk ölelkeznek, Budakeszin muflongidák puszilgatják egymást, Nyíregyházán fehér tigrisek bújnak össze szerelmesen.
Tudjuk, hogy a pitbullnak vegyes a hírneve, ezért is ijedt meg az anyuka, amikor az ajtójuk előtt toporzékoló állat egyből a gyerek szobájába rohant, amikor kinyitották neki a bejárati ajtót.
Levélben fejezte ki részvétét Orbán Viktor Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek Jan Olszewski egykori miniszterelnök halála miatt - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerdán az MTI-vel.
Megállapodtak a közösségi gázirányelv tervezett módosításáról szerdán az Európai Unió társjogalkotó intézményei - a kompromisszumos megoldás bonyolultabbá teszi, de nem lehetetleníti el az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítését.
Mind a tíz vádpontban – többek között kokain- és más drogok csempészésben, fegyverrel való visszaélésben és bűnszervezetben való részvételben – is bűnösnek találta az amerikai esküdtszék a világ leghírhedtebb drogbáróját, Joaquin „El Chapo” Guzmánt (61).
Magyarország ― Hazánkba is jutott abból a lengyel származású marhahúsból, amit a napokban vontak be Szlovéniában, miután kiderült: veszélyes szereket tartalmaz.
Újabb részletek láttak napvilágot az Orbán Viktor (55) miniszterelnök által vasárnap bejelentett családvédelmi akcióterv nagyszabású programjairól, amelyekre már idén 75 milliárd forintot szán a kormányzat.
Az osztrák Red Bull Salzburg magyar tehetségéről, Szoboszlai Dominikról (18) beszélt Fabio Paratici (46), az olasz Juventus futballcsapatának sportigazgatója.
Az interneten mutatta be idei autóját a Mercedes Forma–1-es csapata: a német istálló hivatalos Twitter-oldalán leplezte le az AMG F1 W10 EQ Power+ névre keresztelt modellt, amellyel harcba száll majd az egyéni és csapatvilágbajnoki cím megvédéséért.
Kedden látványosan emelkedtek az amerikai tőzsdék, szerdán folytatódott az emelkedés.Ralika 2019.02.13 21:49Folytatódik a rali az amerikai tőzsdéken, a vezető amerikai részvényindexek már 0,5-0,7 százalékos pluszban állnak. Az emelkedés...
Valentin-nap alkalmából csütörtöktől vasárnapig páros kedvezménnyel látogathatják a szerelmesek, vagy párban érkezők a Fővárosi Állat- és Növénykertet.
43 év után Srí Lankán újra bevezetik a halálbüntetést. Az ehhez szükséges hóhéri állásokat helyi újságokban hirdették meg: két embert szándékoznak felvenni a pozícióra.