Nem vitézkedtek az ingatlanpiacon 2018-ban a parlamenti képviselők. Mindössze 30-an vettek és/vagy adtak el lakást, házat – derül ki a vagyonnyilatkozatokból.
Kelet-európai körútja második állomásaként Magyarország után Szlovákiába látogatott Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, aki északi szomszédunknál az üzleti és védelmi kapcsolatok megerősítését szorgalmazta.
Észak-Korea változatlanul katonai fenyegetést jelent, atomfegyverprogramjának még a csökkentését sem kezdte meg – állította Robert Abrams tábornok, a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok vezetője kedden, az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán.
Az őszibarack fő fogyasztási szezonja hazánkban augusztusban van. A szüreti időszaka ugyan június közepétől szeptember végéig tart, de júniusban és júliusban a cseresznye, a meggy, a kajszi, a bogyósok, szeptemberben pedig az alma, a körte és a szilva jelentős konkurenciát jelent számára. Néhány évtizeddel ezelőtt szinte a teljes szezonban, de augu
Jó évet zárt tavaly a lízingpiac. Tavaly a finanszírozott összeg 694 milliárd forintra rúgott, ami 13 százalékos éves bővülést jelent az előző évhez képest.
A BBC brit közszolgálati médium kedden a Fehér Háznál tiltakozott azon inzultus miatt, amely az operatőrét érte Donald Trump elnök előző napi texasi nagygyűlésén. A történteket Jeremy Hunt brit külügyminiszter is elítélte.
Júliustól igazi rohamra számítanak az ingatlanosok a megújuló CSOK miatt. A kedvezményesen felvehető hitel növekedésével viszont várhatóan tovább drágulnak a lakásárak. A hitelszakértő a hivatalos törvény megszületéséig további szabályozásokra számít.
Repülőjáratok ezreit törölték kedden, emellett áramkimaradások vannak az Egyesült Államok északi és nyugati vidékein a térséget sújtó téli viharok miatt.
Bajban vannak azok a falvak, ahol a közmunkások hasznos foglalkoztatása miatt vállalkozni kezdett az önkormányzat: az embereket mára felszívta a piac, így községi cégek sora halódik.
Megszavazta az orosz parlament alsóháza kedden első olvasatban azt a törvénytervezetet, amely biztosítani kívánja az orosz internet stabil autonóm működtetését a világhálóról történő lekapcsolása esetén.
Az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) kedden bejelentette, hogy tesz még egy utolsó kísérletet a kapcsolatfelvételre az Opportunity marsjáróval, de kudarc esetén működésképtelennek nyilvánítja a robotot.
A Podmaniczky tér átépítése miatt kerül sor a 72-es és a 73-as trolibusz Arany János utcai megállójának megszüntetésére. Az átépítés alatt a trolik a Bajcsy-Zsilinszky úton fordulnak majd meg.
Február 15-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már márciusban szeretne Diákhitelt kapni. A Diákhitel2-t egyedülállóan kedvező feltételekkel, változatlanul 0 százalékos kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben résztvevők, képzési díjuk megtérítésére - írják sajtóközleményükben.
Lesz itt aranyeső a szép kis CSOK-os házra, szingliadó helyett feleséghitel, Fundamenta helyett pedig adójóváírás, meg persze meseautó, pénzenergiát hozó sok-sok csodanagyi és még több csodagyerek.