Marian L. Tupy, a Cato Institute politikai elemzője szerint az Európai Unió jelenlegi formájában nem tud megfelelő válaszokat adni az aktuális kihívásokra, inkább csak súlyosbítja azokat. Az elemző úgy látja, hogy a nemzetközi szervezetek esetében az államok a legfontosabb építőkockák, s ez alól az EU sem kivétel. Cikkében azt is hangsúlyozza, hogy
Bátki Pál szerint olyan előkészületet igényel egy-egy fogvatartott szállítása, amit a jelenlegi erőforrások mellett nagyon nehéz elvárni, ez vezetett szerinte a legutóbbi budapesti fogolyszökéshez.
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek több mint négyötöde nem ért egyet azzal, hogy kvótarendszerrel osszák el a migránsokat az unió tagországaiban.
Az ország hitelminősítésének múlt pénteki javítását követően ma úgy döntött a Stantard and Poor's, hogy a legnagyobb magyar bank hosszú lejáratú deviza adósságának besorolása is javuljon szintén egy fokozattal "BBB-" fokozatról...
Az Oscar-díjak kihirdetése előtti várakozás minden bizonnyal komoly feszültséget okoz a jelölteknek. Éppen ezen próbáltak enyhíteni az idei gálacsomagok összeállítói.
Hiába voltak gyengék az amerikai kiskereskedelmi adatok december hónapra, a Walmart ebből mit sem érzett, és a vártnak megfelelő 138,8 milliárd dolláros árbevételt ért el (+2% év/év) a negyedik negyedévben.
Sajnos se szeri se száma azoknak a netes kihívásoknak, amit időről időre felkapnak az interneten. Ezek többsége nem csak hogy józan ésszel nézve teljesen értelmetlen, de gyakran veszélyes is. A szülők számos kihívás miatt aggódhattak már: volt, hogy a tiniknek fel kellett gyújtani magukat, majd medencébe ugrani; mozgó autóból kiugrani;
A kormány stratégiai kérdésként kezeli a családok támogatását, ezen belül kulcskérdésnek tartja, hogy segítse a nevelőcsaládokat - mondta Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a Somogy megyei Nagybajomban kedden.
Az UNHCR adatai szerint előző évben összesen 1,2 millió embernek volt szüksége áttelepítésre, azonban mindössze 56 ezer embert fogadtak be ténylegesen új országokban.
Örökre beírta magát a 20. századi fotográfia történetébe az az amerikai tengerész, aki a II. világháború végének hírére szenvedélyesen megcsókolt egy nőt a New York-i Times Square-en.