Ma tartja a párt rendkívüli kongresszusát, melyet azt követően hívtak össze, miután kiderült: az Állami Számvevőszék újabb százmilliós bírsággal sújtotta a Jobbikot.
― Elhagyatott városokat, falvakat, magyar–szovjet laktanyákat és egyéb elfeledett, olykor veszélyes épületeket, roncsokat fedez fel Hajner Gyula (29), a Szellemvárosok Magyarországon című sorozat készítője.
A kiskunhalasi börtön átadása csak a fejlesztések kezdete, az Országos Büntetés-végrehajtási Intézet bővítése és modernizálása tovább folytatódik - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az új kiskunhalasi börtön átadásán pénteken.
Bod Péter Ákos szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját nem a gazdasági racionalitás, hanem a hatalommegtartás célja vezérli. Az első Orbán-kormány főtanácsadója úgy véli: a 2010 utáni hatalomnak nincs gazdaságfilozófiája, számos intézkedése vagy toposza pedig liberálisnak vagy populista-baloldalinak nevezhető, semmint konzervatívnak.
Sokan rácsodálkoztak, hogy a Cupra első utcai modellje egy SUV, az Ateca személyében. Hát, most megint egy crossover jellegű járművet villantottak, de ez már sokkal egyedibb gépezet.
A kormány döntött a nagy, korszerűtlen gyermekotthonok - többek közt a fóti gyermekvárosként ismert Károlyi István Gyermekközpont - megszüntetéséről. De mi lesz az itt élő gyerekekkel?
2018-ban több mint 20 százalékkal több új építésű lakást adtak át Magyarországon, mint egy évvel korábban. A lakás-áfa szabályozása körüli bizonytalanságok azonban enyhe visszaesést eredményeztek a tavaly kiadott új építési engedélyek számában.
A bértárgyalások megakadása miatt sztrájkbizottság alakult a dunaújvárosi Hankooknál - közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) szombaton az MTI-vel.
A már napok óta emlegetett hidegfront viharos széllel elérte térségünket. A hétvégére az előző napokhoz képest jelentősen visszaesik a hőmérséklet, de a jövőhét elején ismét enyhülés kezdődik.
A bértárgyalások megakadása miatt sztrájkbizottság alakult a dunaújvárosi Hankooknál - közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) szombaton. A közlemény szerint "pattanásig...
Egyre többen fordulnak orvoshoz torokgyulladással, vagy más felső légúti megbetegedéssel, pedig az ilyenfajta fertőzést otthon is ki lehet pihenni - hívta fel a figyelmet a Háziorvosok Online Szervezetének alapító tagja, Békássy Szabolcs.
London ― Életét kockáztatja a népszerűségért két brit fenegyerek! Syed Bukhari (21) és Owen Reece (18) legutóbb akkor nézett szembe a halállal, mikor London egyik legmagasabb pontjára másztak fel biztosítókötelek nélkül.
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte: újabb találkozóra készül Hszi Csin-ping kínai államfővel. Közben meghosszabbították az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások újabb fordulóját.
Roma hősök címmel rendez cigány színházi szimpóziumot, kiállítást és mutat be roma drámakötetet a Független Színház Magyarország március 27-én, a színházi világnapon Budapesten.
Ki ne álmodozott volna már arról, hogy egy csapásra gazdag lesz és mindent megvehet magának és családjának, amire csak vágynak. Egyvalakinek ez ma sikerülhet, hiszen az Ötöslottón 2,722 milliárd forint a főnyeremény. Ám a tapasztalat...