Felkavarta a Sétáló Budapest-program atyja a budapesti előválasztás első köre utáni állóvizet, ugyanis sajtóinformációk szerint az LMP általa támogatott független jelölt nem hajlandó elfogadni az MSZP feltételeit az előválasztás második fordulójában.
Változó mennyiségű és vastagságú felhőzetre számíthatunk, éjszaka északnyugaton lesz kevesebb a felhő, ott pára-, illetve ködfoltok is kialakulhatnak. Kedden a déli és a keleti vidékeken marad a borongós idő, míg a déli óráktól északnyugat felől csökken a felhőzet. Hétfő estig számottevő csapadék nem valószínű, hajnaltól elsősorban délen, délkelet
Új év, új babák, új babakötvények. A február 1-től születendő gyerekek számlájára már egy másik sorozatot lehet venni, amelynek feltételei azonban megegyeznek az előzőekével. Az infláció felett három százalékpontot fizet, ami ettől a hónaptól már 5,8 százalékra emelkedik. Ez jár a korábbi papírok többsége után is.
Az orosz összlakosság körében mindössze 17 százalék azoknak az aránya, akik szívesen kivándorolnának, de 18-tól 24 éves korig terjedően ez az érték eléri a 41 százalékot - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont hétfőn...
Az elnök, akinek legitimitását a külvilág jelentős része már nem ismeri el, egy tévéinterjúban azt mondta: az ellenzéki, alternatív elnök támogatásával "vér tapadhat" Donald Trump kezéhez.
Kanada 53 millió kanadai dollár összegű segélyt küld a venezuelai népnek - jelentette be a limai csoport ottawai találkozóján a kanadai miniszterelnök hétfőn.
Megműtötték hétfőn az olimpiai és Európa-bajnok Liu Shaoangot, aki a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupaversenyének pénteki napján kézközépcsonttörést szenvedett.
Csúcsra pörgetett iparágba szállt be az állam azzal, hogy megvette a német tulajdonban álló ÓAM Ózdi Acélművek Kft. 20 százalékát. A cég egyre jobban teljesít, 2016-ban és 2017-ban is kiugróan nyereséges volt, ám nagyon úgy tűnik, hogy a nemzeti vagyonkezelő így is elég drágán vásárolt.
Az utóbbi években a dízel autók aránya Európa-szerte csökkent, és a hazai trendek is hasonlóan alakulnak. A Használtautó.hu adatai szerint 2012-ben még az érdeklődők mintegy kétharmada gázolajos autóra szűrt, tavaly viszont már csupán harmaduk volt rájuk kíváncsi. A 2015-ben kirobbant dízelbotrány igencsak rányomta a bélyegét az eladásokra, ami per
Teljesen visszavonul a "kötvényguru", Bill Gross, március 1-től már csak a saját vagyonát hajlandó kezelni amellett, hogy jótékonykodik. A 74 éves befektetési guru a Pimco után a Janus Hendersonnál kezelte az ügyfelek vagyonát, négy éven...
Megduplázódott az ingatlan-adásvételek száma a fővárosi agglomeráció településein a 2013 és 2017 között eltelt időszakban - derül ki az Otthon Centrum friss elemzéséből. A várakozások szerint a 2017 végén regisztrált, 11 ezret...
A beteges magyar- és Orbán-fóbiában szenvedő, Erdélyt, de különösen a Székelyföldet elszakadástól féltő mélyrománokat a tények nem zavarják, és üldözési mániájukban képesek a pápalátogatást is magyarellenes hergelésre felhasználni.
Hálaadó szentmisével emlékeztek hétfő délben a zugligeti Szent Család plébániatemplomban arra, hogy 1989. február 4-én 31 alapító tag részvételével megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az egyesület ügyvezetője szerint továbbra is szolgálni szeretnék a nehéz sorsú embereket.
A diplomáciában példátlan keménységgel támadta meg a múlt pénteki EU-tanácsi ülésen a német nagykövet a magyart amiatt, mert utóbbi továbbra is akadályt gördített az EU és az Arab Liga között készülő megállapodás megkötése...
A bér- és kerozinköltség jelentős emelkedése miatt 68 millió eurós üzemi veszteséget jelentett a Ryanair-csoport a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévéről.
Hazánkban a felsőoktatási hallgatók fele már 17 éves korára rendelkezik saját bankszámlával – derül ki a Budapest Bank fiatalokat célzó reprezentatív kutatásából. A többség használ digitális banki szolgáltatásokat, és nyitott az újításokra. Pénzügyeiket aktívan kézbe veszik: 91%-uk vállal munkát valamilyen rendszerességgel, és 56%-uk minden hónapba
Eredménytelenül zárultak a Metro Kereskedelmi Kft. és a szakszervezetek közötti bértárgyalások. A Világgazdaság úgy tudja, hogy az érdekképviselet nem fogadta el az áruházlánc ajánlatát, mert az nem felelt meg annak, amit kalkuláltak...
Egyre kevesebben keresnek dízeles kocsikat a legnagyobb hazai hirdetési portálon, és Európában sincs ez másképpen. A szakértők szerint itthon is zöldül a közlekedés. Az utóbbi években a dízel autók aránya Európa-szerte csökkent...
Csúcsra pörgetett iparágba szállt be az állam azzal, hogy megvette a német tulajdonban álló ÓAM Ózdi Acélművek Kft. 20 százalékát. A cég egyre jobban teljesít, 2016-ban és 2017-ban is kiugróan nyereséges volt, ám nagyon úgy tűnik, hogy a nemzeti vagyonkezelő így is elég drágán vásárolt.