London - Theresa May brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság a 2016-os népszavazás döntésének megfelelően kilép az Európai Unióból, és ő elszántan törekszik arra, hogy ez a törvényben meghatározott március végi időpontban történjen meg.
London - Az ír miniszterelnök-helyettes szerint az Európai Unió nem hajlandó újratárgyalni a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről novemberben elért megállapodást, és nem lesz olyan Brexit-egyezmény, amelyből hiányozna az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülésére kidolgozott készenléti mechanizmus.
Likvidálni akarta a regnáló szkopjei kormányzat, ezért szökött el a rá kiszabott börtönbüntetés elől – legalábbis ezt állítja maga Nikola Gruevszki (48) volt macedón miniszterelnök, aki magyarországi tartózkodása óta először nyilatkozott a sajtónak.
Hiperszonikus fegyver kifejlesztésére adott parancsot Vlagyimir Putyin (66) orosz elnök, miután az Egyesült Államok hivatalosan is bejelentette kivonulását a földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek tilalmát rögzítő INF-szerződésből.
Megszülettek és igazi meglepetést okoztak a hármas ikerpár hármas ikrei! Minda Judit (31) és párja, Glenn csak a születésük után tudta meg, milyen lesz a nemek megoszlása a gyermekeik között.
Hihetetlenül tragikus és szomorú pillanat ez - mondta David Mearns elismert hajóroncs-kutató, akinek segítségével megtalálták az angol labdarúgó bajnokságban játszó Cardiff City futballklub frissen igazolt csatárát szállító kisgépet a La Manche-csatornában.
A magyar kormány megvétózta az EU - Arab Liga találkozó megállapodását. A német kormány erre figyelmeztette Budapestet, hogy ez nagyon sok pénzbe fog kerülni neki a következő években.
Tíz síelő meghalt, egy pedig eltűnt lavinák sorozatában a hétvégén az Alpok francia, olasz, osztrák és svájci részén, ahol ismét jelentős mennyiségű hó hullott - közölték a katasztrófavédelem képviselői, illetve az újságok hétfőn.
Az EU és az arab országok a migráció kérdéséről egyeztetnek február végén. Magyarország nem hagyná jóvá a tárgyalást előkészítő nyilatkozatot. A következő uniós költségvetésnél bánhatjuk.
Nicolas Maduro, Venezuela elnöke hétfőig semmiféle lépést nem tett az új elnökválasztás kiírása felé annak ellenére, hogy 8 nappal ezelőtt ezt az ultimátumot kapta az EU-tól.
Állásfoglalásban nehezményezte az orosz külügyminisztérium hétfőn, hogy az európai NATO-országok az INF-szerződésben való amerikai részvétel felfüggesztésének ügyében maradéktalanul igazodtak az Egyesült Államokhoz, egyúttal arra szólította fel őket, ne engedjék meg az amerikai rakétavédelmi rendszer indítóállásainak lengyelországi telepítését.
A bér- és kerozinköltség jelentős emelkedése miatt 68 millió eurós üzemi veszteséget jelentett a csoport a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévéről
Az elnök, akinek legitimitását a külvilág jelentős része már nem ismeri el, egy tévéinterjúban azt mondta: az ellenzéki, alternatív elnök támogatásával "vér tapadhat" Donald Trump kezéhez.
Kanada 53 millió kanadai dollár összegű segélyt küld a venezuelai népnek - jelentette be a limai csoport ottawai találkozóján a kanadai miniszterelnök hétfőn.
A bér- és kerozinköltség jelentős emelkedése miatt 68 millió eurós üzemi veszteséget jelentett a Ryanair-csoport a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévéről.